Nikky és Nova
- Akkor te vagy az új gazdám!
Ezzel a boldogsággal teli kiáltással ugrott az idegen lány Chase nyakába, aki először is alaposan meglepődött, és kishíján hanyatt is esett, bár szerencséjére sikerült visszanyernie az egyensúlyát.
- Mi a...
- Végre megjöttél! Végre...
Chasenek nagy nehezen sikerült levakarnia magáról, és még mielőtt megint megugorhatta volna, elkapta a vállait, és elővette a határozottabb modorát.
- Megállj! Mégis ki, vagy mi vagy te?!
- Heh... ?
Szegény lány csak most kapott észbe, és hátrált két lépést, hogy kicsit szégyenkezve meghajoljon.
- Bocsánat. Tudom, bunkóság volt tőlem.
- Azért nem egészen így értettem, csak...
- Semmi baj, igazad van. Valójában illett volna illően bemutatkoznom...
Persze szégyellősen malmozott kicsit, és csak halkan merte folytatni az eddigi kiabálás helyett.
- Nikhally vagyok, Nikhally, az Északi Szél, és mostantól a szolgálatodban állok.
Chase persze a felét sem értette, de egy pillanatnyi gondolkodás is elég volt, hogy rájöjjön, ennek köze van mindahhoz, ami aznap történt vele.
- Van egy olyan sejtésem, hogy ennek köze van a Kardtánchoz.
- A sejtésed helyes. Én vagyok a kijelölt fegyvered, és amíg csak lehet, és kell, hűen szolgálni foglak.
Ezzel meg is hajolt könnyed mozdulattal, és a kezét nyújtotta Chasenek, aki ha kissé zavarodottan, de fogadta azt, mikor pedig összeért a kezük, egy ragyogó villanás, hirtelen szélroham, ami csak a jó ég tudja, honnan jött, sőt, néhány még megmagyarázhatatlanabb hópehely, és egy közepes hosszúságú kardot tartott a kezêben, fehér hüvelyben, aminek valamikor jobb napokat látott rojtos szövetborítása piszkos volt, és elnyűtt.
- Aaah... Azt hiszem, már értem az öltözéked állapotát.
- Sajna, ez van, ha az embernek majdnem száz évig nincs rendes gazdája. A múzeumban nem voltak elég okosak, hogy rendbe szedjenek.
Ahogy Chase kicsit kihúzta a kardot a hüvelyéből, a tompán, fakón csillogó, láthatóan elhanyagolt pengén azért láthatta a ritka szép, arannyal futtatott damaszkolást, ami rózsához hasonló mintákat eredményezett. A markolatába ágyazott kis rubinban az élesebb szeműek láthatták Nikhallyt, a kard szellemét magát.
- Ejha... Ez pedig szép lenne, ha rendben tartanák.
- Sajna...
Ezzel Nikhally visszaváltozott ember alakjába, és így folytatta.
- Az előző gazdám hamar kibukott a kardtáncokból, így nagyon hosszú időre egy dohos pincében rekedtem. A kirgészítőimet patkányok rongálták meg, a víz kezdte ki, a penész beleivódott, a pengém pedig megkopott, eltompult, és csúnya lett...
Szegény lány, valóban elég megviseltnek látszott, az egész teste szabályosan vastagon koszos, csak a ritka szép színű szemei ragyogtak az arcán.
- Tudod, min gondolkodtam?
- Min?
Chase egész közel hajolt a nála jóval alacsonyabb lányhoz, és a szemeit vizslatta, ami kicsit zavarba hozta szegényt.
- Hogy lehetnek kék szemeid, mikor az ékkő, ami díszít, egy rubin?
Nikkhally meglepődött ezen, és kirohant a mosdóba, majd némileg eltöprengve tért vissza.
- Ez tényleg fura... Akiket ismerek más kardszellemek, mindnek olyan színű szeme van, mint a zárkő, ami a markolatot díszíti... De honnan tudsz erről?
Erre már Chase jött zavarba, és csak vállvonogatva válaszolt.
- Csak... Igazàból, még én sem tudom, csak úgy eszembe jutott.
- Aha...
Nikkhally első ránézésre olyan volt, mint egy tíz-tizenkét éves kislány, Chasenek nagyjából a mellkasáig ért, élénk, csacsogós természetnek tűnt, és vidám mosollyal az arcán vizsgálgatta Chase arckifejezését.
- Mi az?
- Csak jó embernek tűnsz.
- Ezt mondták már...
- Csak túl komoly vagy. Megpróbálhatnál mosolyogni.
Chasenek ezt is gyakran mondták, de kicsivel furábban is hatott, hogy ezt épp egy ilyen kis fruska mondja, még akkor is, ha amúgy egy ki tudja hány éves szellem. Elsőként ráparancsolt, hogy üljön le a kanapéra, még véletlenül sem az asztal tetejére, és várjon egy kicsit türelmesen. Ezek után sebtében tárcsázta Izzyt, aki megadta neki a számát, mielőtt elváltak aznap. Kicsöngött ugyan, de nem vette fel senki.
- Remek... Akkor most mi legyen?
Aztán persze eszébe jutott, hogy van még egy ismerőse, aki jártas ebben a témában, ráadádul a közelben lakott.
- Oké, akkor Nikkhally...
- Egyezzünk meg a Nikkyben, jó?
- Oké, akkor Nikky, meglátogatjuk egy barátomat.
- Ő is táncos?
- Ő táncos, igen, én csak...
- Ha te vagy a gazdám, akkor az annyit jelent, hogy már te is az vagy.
Nikky ezek után röviden elmagyarázta, hogy aki egyszer is részt vesz egy kardtáncban, és sikeresen győz, onnantól már menthetetlenül részesévé válik a dolognak.
- Aha... Akkor már valahol értem, miért nem várt hasonló meglepetés az első után is.
- Eszerint nem ez volt az első?
- Nem, de az előzőnél... Mondjuk úgy, hogy leginkább csak az irhámat mentettem.
Nikky jót kuncogott ezen, ami persze megint morcos ráncokat csalt Chase arcára, de utána még szerényen hozzátette:
- Ne értsd félre, nem baj, ha először menekülsz inkább. Senki sem tudja előre, hogy táncos.
- Azt tudom, hogy annak kell születni, de mertem remélni, hogy ennek vannak esetleg előjelei... Vagy mondjuk kimondott dinasztiák, amik csak ezzel foglalkoznak generációk óta.
- Valójában előfordulnak ilyen dinasztiák, bár elég kevés van belőlük, és azok között is vannak generációs lyukak, ahol egy táncos sem születik. Ez elég véletlenszerű.
- Aha...
Chase a szekrényhez sétált, előhúzott egy kabátot belőle, ami elég nagy volt, hogy Nikky kétszer is belebújhasson, és a csöppnyi lányra terítette.
- Gyere, menjünk!
- Hova?
- Ahhoz a táncos ismerősömhöz.
- És ez minek kell?
- Ha megbocsátasz, elég hiányos az öltözéked... Szóval...
- De csak te látsz engem... Meg más táncosok.
- Jó, de...
Chase érezte, hogy nem lesz ez így jó, és a kabát csak a sajátmaga megnyugtatása miatt kellett. Nikky talán maga is megérezte az okokat, így óvatosan belecsusszant a méretes ruhadarabba, aminek majdnem földig ért így az ujja.
- Akkor, indulás!
Chase intett Nikkynek, aki engedelmesen követte is, és út közben végig fürkésző szemekkel, élénken figyelte minden mozdulatát, és a mimikáját is. Látszott rajta, hogy ez a szokatlan helyzet elég kellemetlenül érte, de igyekezett nem hangot adni neki. Már kiszálltak a liftből, és az előtéren haladtak végig, mikor meg mert szólalni.
- És pontosan hova megyünk?
- Mint mondtam, lakik a közelben egy ismerősöm, aki történetesen kardtáncos. Ő majd biztos tud segíteni.
- Végülis igaz. Na és, hogy hívják?
- Carlának.
- Ohóóó...
Nikky sunyi vigyorral sandított fel Chasere, aki azonnal tudta, mire gondolhat.
- Nem, Carla nem a barátnőm.
- Honnan tudtad, hogy erre gondoltam?
- Az arcodra volt írva.
Így haladtak tovább és azt a kb. kétszáz métert, ami a másik panelháztól elválasztotta őket, végig beszélgetve kellett letudniuk, ami az amúgy nem túl beszédes fiúnak nem igazán esett könnyen. A barátai körében persze igyekezett nyílt lenni, és olyankor járt is a nyelve, ha kellett ha nem, most viszont igazán semmi kedve nem volt hozzá, mégsem akarta letörni a cserfes kis kardszellem kedvét.
- És, vannak testvéreid?
- Kettő is, egy húgom, és egy öcsém.
- A Szüleid milyenek?
- Dolgos középkorú farmerek. Már nagyapám is ezzel foglalkozott, akkor háromszáz marhája és 200 hektár szántóföldje is volt.
- És most?
- Mostanra a 200 hektár a századrészére csökkent, mert nem tudtuk fenntartani. Nincsenek már marhák, helyette disznót, baromfit, meg néhány birkát tartunk.
- Azok haszonállatok, igaz? Van háziállatod is?
- Ha azt vesszük, van tizennégy kutyánk. Apámnak nincs szíve megválni tőlük.
- És olyan nincs, amelyik csak a tiéd?
- Hát... Végülis van. Egy Shelty.
- Egy mi?
- Shetlandi Juhász. Magára hagyva találtam az út mellett még kölyökként, és megengedték, hogy magam gondoskodjak róla.
- És aranyos?
- Most kétéves, de olyan, mintha még mindig kölyök lenne. Egy csomó trükkre megtanítottam, és elég belenézni a szemeibe, máris elolvadsz tőle.
- Wow. Nagyon szeretheted.
- Na igen...
Chase egy pillanatra Nikkyre nézett, majd mosolyogva hozzátette:
- Olyan színű szemei vannak, mint neked.
Nikky eddig is széles mosolya még ragyogóbbá vált, és már csak egy kérdése maradt:
- És hogy hívják?
- Shelbynek. Tudod, szuka, és... Nos egy kis szójáték lett a nevéből.
Erre a gondolatra értek el a bejárathoz, Chase hamar kikereste Carlát a kaputelefonnál, és fel is csöngetett.
- Igen?
- Carla? Chase vagyok. Beszélhetnénk?
- Chase... Tíz perc és lámpaoltás van a kampuszon. Mi ilyen fontos?
- Van velem valaki, akivel kapcsolatban szükségem lenne a segítségedre.
- Nem várhatna holnapig?
Chase lenézett Nikkyre, aki érdeklődve nézett vissza rá. A csöppnyi szellemlány piszkos volt, és a kabát alatt még mindig csak a szakadt fehér ruhácska volt rajta, valamint mezítláb volt.
- Nem, sajnos ez... Sürgős.
Egy kis szünet következett, bár Carla még ott volt a kaputelefonnál, majd egy beletörődő sóhaj után jött a negnyugtató válasz:
- Jó, akárkit is hoztál magaddal, gyertek be!
Egy hangos kattanás, és a belülről nyitható ajtó kinyílt, Chase és Nikky pedig beszálltak a liftbe, amivel egy lakó épp ekkor érkezett le egy zsák szeméttel a kezében.
- És kedves ez a te ismerősöd?
- Ha nem vagy az ellentétes oldal tagja, nem fog kardélre hányni.
Persze Chase még nagyot nyelve megjegyezte:
- Valahogy nem akarom megtudni, milyen érzés az Obsidianovája élére hányva végezni.
A névre viszont Nikky is felkapta a fejét, és szinte önmagából kikelve (ha ez egyáltalán lehetséges, hisz eddig is folyton volt valami mondanivalója) elkezdett megint karattyolni.
- Komolyan? Nova gazdájához jöttünk? Nem viccelsz?! Miért nem mondtad előbb?!
Chase ebből tudta meg, hogy aznap egyik vélen követte a másikat, de most már végleg eltökélte, hogy soha többet nem lepődik meg semmin.
A liftből kiszállva, valósággal megkönnyebbült, hogy kijutott. Nem volt klausztrofóbiás, csak már zúgott a feje Nikky állandó csacsogásától. A 14. Ajtó előtt megálltak, és Chase halkan kopogott.
- Nova, kinyitnád?!
Erre a bentről kiszűrődő kiáltásra halk léptek hangja hallatszott bentről, az ajtó résnyire kinyílt, és egy kíváncsi szempár kukucskàlt ki, egészen alacsonyról, de amint meglátta Chaset, azonnal bevágta megint.
- Jól kezdődik...
- Nova! Nyisd ki! Én vagyok az, Nikky!
Na erre már se szó, se beszéd, kivágódott az ajtó, és egy másik gyermekalak, egy újabb lány repült szinte Nikky kitárt karjai közé, angyalian csilingelő hangon szinte sikítva:
- Nikky!
És már vágódtak is hanyatt a folyosó padlóján, és mindketten nagyot kacagva ölelgették egymást. Ekkor már megérkezett Carla is, előbb kicsit zavartan nézett körbe, hogy mi folyik ott, de aztán meglátta a két egymást feltámogató kardszellemet, és minden világossá vált.
- Na, ezt nevezem én boldog viszontlátásnak.
Chase is valahol sejtette már, mi lehet ennek a nagy boldogságnak a hátterében, így végre nyugodtan bemehettek. Carla lakása felépítésére nagyjából megegyezett a Chaseével. A nappali volt talán kicsivel nagyobb, és az egészet vaskos szőnyeg borította, ellentétben a sima, kissé kopottas parkettával. Régimódi pamlag és két öblös fotel szolgált ülőhelyül, régi, nehéz selyem függönyök az ablakokon, az itt félig nyitott konyha egybe nyílt az étkező résszel, és a konyha felől isteni illatok áradtak épp szét. Chase csak most, ahogy a nappali bejáratával szemközti falon függő órára nézett, jött rà, hogy már nyolc óra is elmúlt, és a gyomra egy éhes oroszlánéval vetekedett. Alaposan elszaladt a nap, és annyi minden történt, hogy észre sem vette az idő múlàsát. A két kis kardszellem kézenfogva sétált be, egészen a pamlagig, ahol ugyanígy le is telepedtek, velük szemben pedig a gazdáik a kétbkarosszékben. A kontraszt kettejük megjelenésében elég látványos volt: Nova olyan volt, mint egy kis goth lolita, távol keleti származását le sem tagadhatta, hosszú, hollófekete haja négy fonatba bocsátva, akár a négy fonott zsinór, amik a markolatát díszítették. A bőre egészen sápadt, mintha csak az arca pirospozsgás, nagy, bogárfekete szemei most boldogan csillogtak, jobbján egy arany karperec, a balján ezüstös fényű fémkesztyű, ami sárkánykarmot formált, ruházatát tekintve pedig egy fekete fidres-fodros ruhácska, fekete térdzoknik, és egyedül a hajában egy vörös szalag masnira kötve. A kiegészítői első ránézésre furák lehettek, de Chasenek eszébe jutott, hogy a kard markolatát arannyal futtatták, a hüvely pedig sárkánykaromra hasonlító ezüst díszben ért véget. Innen már tudta azt is, melyik kezét kell a gazdájának megfognia, hogy kard alakjában megidézze. Szegény Nikky ehhez képest olyan volt, mint egy ágrólszakadt koldus. Egyedül a penge damaszkolását idéző tetoválások voltak feltűnően láthatóak, annak ellenére is, hogy csupa kosz volt tetőtől talpig.
- Nos, ahogy nézem, Nikkyre ráférne egy alapos tisztálkodás, és egy váltás új ruha is.
- Igen, ezért is jöttünk át.
- És jól is tettétek. Nova, mutasd meg a kis vendégünknek a fürdőt!
Nova bólintott, és már rohantak is el. A fürdőről beszélve, Carla maga is valószínűleg onnan szabadult ki, mikor megérkeztek, mert csak sebtében magára kapott egy trikót és egy shortot, a haja pedig még nedves volt.
- Bocs, ha zavarunk...
Carla felkapta a fejét, de mosolyogva rázta meg azt.
- Nem kell bocsánatot kérned. Örülök, hogy jöttetek. Ha megkaptad a fegyveredet, az csak jó hír.
- Szerinted legalábbis jó hír.
Chase egy kicsit elgondolkodott, miközben elnézte Carlát, ahogy egy szekrényt kinyitva a legkülönfélébb ruhadarabok között válogat, amik igen hasonlóak voltak a Nováéhoz.
- Csak nem akarod Nikkyt is babának öltöztetni?
- Ami azt illeti, abban gondolkozom. Legalábis fehérben.
- Csak mert eddig is fehérben volt?
- Dehogy... Vagyis egy kicsit azért is, de hidd el, Nova is örülni fog neki.
- Aha...
Chase valahol megértette, és egy darabig megint hallgatott, de a kíváncsisága megint felülkerekedett.
- Na és... Mi volt ez a nagy szeretetáradat? Olyanok voltak, mint a testvérek, akik ezer éve nem látták egymást.
- Ha azt vesszük, van is okuk rá.
Carla letette a kiválasztott darabokat egy komódra a fürdő felé vezető folyosón, majd visszaült a karosszékbe Chase mellé.
- Tudod, Nova és Nikky többször is egy házaspár tulajdonában volt a múltban, akik mindig úgy bántak velük, mint a saját gyermekeikkel.
- Szóval szó szerint úgy szeretik egymást, mint a testvérek, mi?
- Mondhatni. Bár Nikky elvileg az idősebb, Nova az érettebb fejben.
- Gondolom ez nagyban függ a gazdájuktól, és a nevelésüktől... Lehet egyáltalán így mondani?
- Persze.
Ezen mindketten nevettek egyet, hisz gyereknevelésről társalogtak két halhatatlan, sosem öregedő természetfeletti lénnyel kapcsolatban.
- Na és, mire kell majd odafigyelnem? Mármint, gondolom rendesen gondját kell majd viselnem.
- Igen, de egyszerű. Mindig tisztán kell tartanod, a pengét ápolnod, lehetőleg nem eltörni, mert elég értékes.
- Én inkább a szellemre gondoltam.
- Nos, ez már változó. Van olyan eset, mikor a szellem vakon és kérdés nélkül engedelmeskedik, és ha kell, koplal, ha a gazdája azt parancsolja.
- Aha... És milyen van még?
- Van a követelőző, aki mindent magának akar, és elég elviselhetetlen tud lenni. Na olyat nem akarsz, hidd el!
- És még?
- A harmadik kategória, amibe Nikky és Nova is tartoznak, a ragaszkodó típus. Ezt a fajtát szeretik a legtöbben, mert a legkedvesebb, legkönnyebben kezelhető fajta. Bálványként képes felnézni a gazdájára, és ha annak családja van, igyekszik annak minden értelemben a tagjává válni.
- Akkor ezért kérdezgetett a családomról?
- Persze. Nekik is sokkal kellemesebb, ha szerető környezetbe kerülnek. Ez a fajta szellem általában gyermekalakot ölt, ahogy láthattad is.
Chase bólintott, de még egy igen lényeges kérdés fúrta az oldalát.
- Na és, minden fegyvernek van szelleme?
- Miért kérded?
- Csak érdekelne... Tudod, a törött lándzsa miatt. Sajnálnám, ha az is...
- Nem kell aggódnod.
Carla jót mosolygott Chasen, aki valósággal megrémült már a gondolattól is, hogy árthattak egy akár olyan lénynek, mint Nikky.
- Semmi baj, csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy fegyvernek szelleme is van. Nagyon ritka és nagyhatalmú fegyverek bírnak csak ilyesmivel.
- Annak örülök...
És épp ebben a pillanatban libbent ki Nova a sarkon, széles mosollyal az arcán.
- Készen álltok?!
Nagyon édes, szelíd hangja volt, most viszont egy sor különféle érzelem hallatszott ki belőle, de főként az izgatottság, és a boldogság.
- Lássuk! Ne csigázzatok!
Erre előlépett végre Nikky is, és ahogy azt Chase is gondolta, ugyanolyan ruhácskában illegette magát, mint Nova, csak épp törtfehérben, fekete csipke díszekkel, fehér harisnyában, és ugyanilyen fehér topánkában. A haja kifésülve, makulátlanul tisztán, egy szelíd, de annál őszintébb mosollyal az arcán állt neg maga előtt összekulcsolt kezekkel. A hajába pedig a gondos Nova még egy szép kis fehér masnit is kötött.
- Mit szólsz, gazdám?
Chase nem nagyon jutott szóhoz, de nem is kellett, az arckifejezése minden gondolatát elárulta. Nem tudott nem arra gondolni, hogy a kishúga, Mia is pont annyi idős, mint amennyinek Nikky tűnik, és hogy máig szereti az ilyen babákat.
- Nos... Nagyon... Aranyos...
Nikky mosolya csak egyre szélesebb lett ezt hallva, és már rohant is a legközelebbi tükörhöz, hogy lássa magát. Nova is követte, és a hálószobából, ahol állótükröt talált előbb sikítás, majd nagy kacagás halatszott.
- Milyen jól el tudnak mulatni...
- Persze, hisz épp olyanok, mint egy ilyen korú gyerek lenne. A kardszellemek is épp olyanok mint az emberek, épp olyan hangulatingadozásaik lehetnek, épp úgy tudnak szeretni, vagy épp gyűlölni. Szeresd a szellemed, és ő is szeret majd téged, bánj vele rosszul, és megbosszulja magát a dolog.
- Ez fenyegetés akar lenni?
- Csak egy baráti jótanács. Egyelőre csak ennyivel tudok szolgálni, de holnap elmehetnénk vásárolni pár dolgot Miamiba.
Chase hamar feltett kézzel kért szót erre a kijelentésre.
- Állj! Így is elég későn értünk ma is haza, ha Miamiba akarnál menni, öreg este lenne, mire odaérnénk.
- Tudom, ezért megyünk nap közben.
- Miiiiii?!
Carla jót mulatott Chase tudatlanságán, és persze el is nézte neki, mivel csak most tudta meg, hogy ki és mi is valójában, így készségesen elmagyarázta.
- Ha még emlékszel, az iskola diájainak elég nagy része egyben táncos is. Az iskola szabályzata kimondja, hogy amennyiben Kardtáncra vonatkozó ügyben bármilyen oknál fogva ki kell maradnod az iskolából, csak fel kell mutatnod egy ilyet...
És egy kis arcképes igazolványt húzott elő a tárcájából, amit beszéd közben vett elő.
- ... És szó nélkül kiengednek a kampuszról. Onnantól vonatra szállunk, és meg sem állunk Miamiig.
- Na jó, de nekem nincs még ilyenem.
- Majd lesz. Csak reggel beugrunk az ÜSZI-be, regisztráltatjuk Nikkyt, és téged mint kardtáncost és fegyvertársát, és azonnal kapod is.
- Ennyire egyszerű?
- Persze, mivel már a rendszerben benne vagy a véreredményed alapján, csak a fegyveredet kell még rányomni a kártyára.
Eszerint Carla pontosan tudta, mire kellettek a vérminták a felvételi papírok mellé, bár ez innentől már meg sem lepte Chaset.
- Azt elmondod, mi alapján dől el, hogy valaki táncos-e, vagy sem?
- Egyszerű. A véredben van egy bizonyos molekula, egy amolyan antitest, aminek a mennyiségét ellenőrzik. Ha az érték meghalad egy bizonyos határt, ami azt hiszem 250, akkor azt is felveszik, aki eredetileg nem lenne alkalmas a tanulmányi eredményei miatt.
- És mondjuk ha valakinek mondjuk épp a határon táncol, mondjuk 249?
- Akkor is felveszik, és megfigyelik a fejlődését. Hogy értsd, ennek az antitestnek a normál embereknél a köbmilliliterenkénti értéke legfeljebb 100, de az már nagyon sok, és az illető valamiben kiemelkedő tudással bír.
- Ilyen emberek lehetnek Figyelők például?
- Látom gyorsan kapcsolsz. Az én értêkem a felvételikor 271 volt, és ha akarod, a tiédet is megtudhatjuk holnap.
- Jól hangzik. De miért pont Miamiba akarsz menni?
- Ja az?
Carla még egy kártyát húzott elő, ami ezúttal egy névjegy volt.
- Egy részt, mert az iskola fedezi minden költségünket, köztük az utazást is, hála az igazolványnak, másodszor pedig, ismerek ott egy fegyverkovácsot, aki alaposan leápolná neked Nikkyt. A sok idő után, amit kallódva töltött, biztos ráfér már egy alapos ápolás.
- Na igen...
A két kis szellem ekkor kukucskált ki a szobából, és kórusban kétdezték:
- Miről beszélgettek?
Chase megfordult, és azonnal elkapta a nevetés. Nova mókásan vagy hatvan copfot csinált Nikky tengernyi hajából, de emez sem maradt adósa, és két bohóc buksija kukucskált ki az ajtónál ugyanazzal a teliszájas vigyorral.
- Holnap elmegyünk kirándulni kicsit. Mit szóltok?
A két butuska szellem egymásra nézett, és a válasz természetesen:
- Jóóó!
És megint eltűntek a szobában. Carla nagyot sóhajtott és némileg sajnálkozó hangon megjegyezte:
- Pedig általában sokkal komolyabb szokott lenni ennél...
- Ne is törődj vele! Hisz te mondtad, olyanok mint a gyerekek, és egyébkébt is testvérekként szeretik egymást.
- Igaz.
Most is olyan kacarászás hallatszott a szobából, hogy öröm volt hallgatni. Chase kicsit aggódott, mit szólhatnak a szomszédok, de Carla megnyugtatta, hogy azok pontosan tudják, mi folyik ebben a lakásban. Ez annyit jelentett, hogy ők is olyan társaik lehetnek akik nyakig ülnek a Kardtánc üzletben. Végül rá kellett jönniük, hogy már rég takarodó van, vagyis már el is múlt, és ideje volt menni. Még az ajtóban Carla Chase után szólt:
- Holnap nyugodtan jöhetsz civilben is. Nem iskolai ügyben megyünk.
- És mikor találkozunk?
- Reggel hétkor. Majd beszélek Izzyvel, hátha ő is jönni akarna.
- Aha. A számod megadnád, csak a biztonság kedvéért...
Nikky persze huncutul kacsintott Carlára Chase háta mögül. Tudta ő jól, minek kell az a szám. Minden esetre számot cseréltek, és a vendégek távoztak.
Otthon aztán a gondos fiatalember meg is ágyazott a kényelmesen párnázott ágyra a másik hálószobában, hogy új kis lakótársa kényelmesen alhasson, jó éjszakát kívánt, és maga is aludni tért. Az ébresztőt 6-ra állította, majd lehanyatlott a párnára, és próbált elaludni. Egyszer csak nyílt az ajtó, és ahogy odanézett, láthatta, hogy Nikky áll ott kicsit szégyellősen.
- Mi a baj?
- Nem lenne baj, ha inkább bebújnék melléd?
Chase először nemet akart mondani, de végül elhúzta a takarót, behúzódott a falhoz, és hagyta, hogy a kis szellemlány befészkeljen mellé.
- Ezt ha valaki meglátná, lehet óriási skandallum lenne...
Ezzel a gondolattal betakarta Nikkyt, aki már akkor halkan szuszogott csak. Elképesztően gyorsan elaludt, és bár Carla mondta, hogy neki is szüksége van olyan pihenésre, mint az embereknek, kicsit nehéz volt elhinni, hogyez a pici lány valójában egy életre kelt kard. Ő maga is ledőlt végre, és perceken belül elnyomta az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése