Earth Eleven 11

Az első állomás

A döbbenet nehezen leírható volt, de még meglepőbb volt a legkevésbé sem meglepett Zan reakciója.

- Eressze el!

Mikor elemgedték, a saját bátyja vette át, aki már a grabancánál fogva kapta fel.

- Mégis mi a jó isten holdkóros istencsapását csinálsz itt, mi?!

- Ezt mi is szeretnénk tudni.

- Az Ufo haverotok engedett fel.

És valóban, Tonio is hamar rámutatott, hogy ugyanolyan karperecet visel, mint ők. Minden tekintet Zan felé fordult, aki határozottan bólintott.

- Valóban én voltam, csak épp nem gondoltam, hogy eddig tart majd neki, hogy elszánja magát.

Természetesen ez után jöhetett a nagy mese, miszerint mikor megtalálta a karperecet, először sokat habozott. Félt, hogy mit szól majd a család, a bátyjáról már nem is beszélve. Aztán persze a saját kíváncsisága és a kalandvágya végül felülkerekedett. Mikor aztán a dedélzetre érkezett, elbújt, és csak akkor akart előbújni, mikor már tényleg nem volt semmi mód arra, hogy hazaküldjék, épp csak mikor beléptek az űrhídba, szabályosan az őt ide rángató alak nyakába zuhant.

- És most itt vagyok.

Danny aggódva csóválta meg a fejét.

- Na és mégis mit csináljunk veled, mi?

Mindenki Katsurou felé fordult, aki azonban a fejét rázta.

- Ez már Danny döntésén múlik.

Danny a fejét vakarta, majd karba tett kézzel méregette az öccsét.

- Hazamész!

- Ne már! Ez nem fair! Hallod?! Nem Fair! Nekem is jogom van veletek tartani!

- De nem most és nem ezen az úton!

Freya lépett közbe épp időben.

- Megálljatok! Mielőtt megint elkezditek amit már a múltkor is lerendeztetek, annak csak rossz vége lehet.

- Amellett hozzá tenném, hogy amíg ki nem lépünk az Űrhídból, addig nem küldhetjük haza sem.

A kisebbik fiú erre felbátorodva újra rákezdett.

- Egy lehetőséget! Egy lehetőséget adj, és semmi mást! Bebizonyítom, hogy képes vagyok rá!

Danny nagy csendben állt még egy ideig, de végül csak egy pillantás is elég volt, amit Zannal váltottak, és mindenki tudta, mi következik. Átvonultak az edzőterembe, ahol lerendezhették ezt a dolgot.

- Ha bizonyítani akarsz, akkor tedd meg! Ha be tudod lőni, akkor maradhatsz!

Nem volt épp fair a kihívás, hisz épp Danny állt a kapuba, olyan valaki, akin még sosem tudott átjutni. Azonban ahhoz, hogy a vágyai teljesüljenek, mindenképpen be kellett lőnie, még ha képtelenségnek tűnt is.

- Na jól van, akkor ezt kapd ki!

A cipője orrával rúgott egyet a föld felé, épp a labdán végigsiklatva azt, ami ettől felpörgött, és  ahogy lövésre emelte a lábát, ment tovább utána, miközben egy izzó tűzgolyóvá vált, miközben még mindig pörgött, és ezt engedte szabadon.

- Nesze! Lángoló parittya!

Mindenki pattanásig feszülő idegekkel figyelte, hogy mi lesz. Danny csak a kezét kellett volna kinyújtsa, és könnyedén hárította volna, elvégre jóval képzettebb volt már annál is, mint mikor elkezdte ezt az utazást. Most azonban csak hümmögött egyet, és elengedte a labdát a bal füle mellett.

- Ez nem lehet igaz!

- Be engedte... Csak nem... ?

A labda még pörgött egy darabig, majd megállt végre, és kipattogott a kapuból. Danny odasétált az öccséhez, és a vállára tette a kezét.

- Látom, az a sok extra óra az edzőteremben mégsem volt hasztalan.

- Mi? Te tudtad?

Nem csak a bátyja, de még Zan és Freya is bólogatott.

- Egész mostanáig vigyázó szemek figyelték minden egyes lépésedet.

Felmutatott a plafon felé, amin azok a kerek izék, ahogy mindenki nevezte őket, nem voltak mások, mint térfigyelő kamerák egész serege. Viszont most igen komoly arccal a folytatta.

- Rendben, velünk jöhetsz. De azt remélem megérted, hogy nem csak kirándulásra indulunk! Nagyon sok forog kockán, és ezt neked is tiszteletben kell tartanod!

Bár egy kicsit így is félt, nem szabadott mást, csak rábólintania erre. Ezek után már csak az maradt, hogy bemutassák a többieknek is.

- Szóval egy újabb taggal bővült a csapatunk.

Ezek után mindenkit név és poszt szerint bemutattak, majd Tonio megint rámutatott egy apróságra.

- Tudjátok, így, hogy van még egy tagunk, nem ártana egy becenév a két Martinunk közül valamelyiknek.

Tény és való volt, hogy a francia fiú is angolosan használta a nevét és nem franciásan ’Marten’-ként. Liz és Cris dugták össze a fejüket, hogy megoldják ezt a helyzetet, és nem is kellett olyan sokéig várniuk.

- Mi a Radre gondoltunk, ha már Danny öccse a legfiatalabb a fiúk között.

- Rad?

- Pontosan. Mint mikor azt mondod neki, hogy ’öcskös’.

Danny kicsit eltűnődött a dolgon majd az öccséhez fordult.

- Na, mit szólsz?

- Nekem tetszik. Olyan... Vagány hangzása van.

Ezzel el is intézték a dolgot, Freya pedig intett is Radnek, mert nyugodtan nevezhetjük most már az új becenevén.

- Na jó Rad, akkor megmutatom a szobádat, mert már készen vár rád...

De mikor az enyhén szólva is szutykos fiú mellé ért, még megjegyezte halkan.

- ...És a fürdőt is...

Alig félórával később Rad már a zuhany alatt áztatta magáról az elmúlt két hét minden fáradalmát, és porát. Eközben Freya, mint egy gondoskodó nővérke, épp a raktárban matatott, a ruhák között, és nem is olyan soká elő is került egy garnitúra vadonat új melegítő az összes kiegészítőjével együtt.

- Juanita, te vagy itt?

- Aha?

Az argentin kislány épp akkor lépett be, és Freya már a kezébe is nyomta a csomagot.

- Megtennéd, hogy ezt beviszed nekem a 3-as legénységi fürdőbe?

- Egy fiú melegítő? Elég kicsi... Csak nem egy gyereké?

- De igen. Lett egy huszadik csapattag is.

Juanita bólintott, és elindult a feladatát teljesíteni. Mikor a fürdő ajtajához ért, illedelmesen kopogott, hogy ne illetéktelenkedjen be.

- Ki vagy?

- Meghoztam a ruhádat!

- Pillanat!

Juanita persze megvárta azt a pillanatot, és mikor belépett, épp Raddal találta magát szembe, aki épp egy szál gatyában volt, mivel minden mását Freya a legközelebbi megsemmisítőbe dobta. A gatya is vadi új volt. Juanita így is meglepődött egy kissé a kissé cingár, de jól láthatóan sportos fiú láttán, majd a szemei kikerekedtek a felismeréstől.

- Te?!

- Eheh...

Történt ugyanis, hogy Juanita egy héttel az előtt rajta kapta az akkor épp bújkáló Radot, hogy a konyháról lop. Először volt egy kis vita köztük, de végül elengedte, és minden nap hagyott egy kis maradékot a saját ebédjéből az egyik szellőző előtt, nem feltűnő helyen, hogy ne éhezzen.

- Ne már, rajta kaptak?

- Rajta... Igazából az én hibám is volt.

Erre mindketten nevettek egy jót, és a lány elhagyta a fürdőt, hogy Rad nyugodtan öltözködhessen. Ekkor járt arra Liz is.

- Csak nem találkoztál Raddal?

- A potyautsunkkal? Aha. Nem is tudtam, hogy Radnak hívják.

- Csak mától.

Rad ekkor jött elő, és így felöltözve már kevésbé volt zavarbaejtő, ugyanis Juanita egy kissé elpirult, mikor meglátta.

- Ah, Liz!

- Látom minden rendben. Rad, bemutatom Juanitát, Adrian húgát.

- Adrian... ? Csak nem az a kissé morcos képű, alacsony, szigorú modorú srác...

- De igen, ez elég jó leírás a bátyámra...

Rad kicsit zavartan nevetett ezen.

- Juhúú! Újonc a fedélzeten!

A semmiből termett ott Syriane és úgy ugrott a hátára, hogy majdnem orra esett.

- Csocsi! Syriane vagyok, mellesleg hercegnő, úgyhogy ehhez tartsd magad!

Ekkor épp Danny lépett be a beszélgetésbe.

- Ej Syriane, mióta dicsekszel ezzel?

- Csak most óta.

Syriane most is angyalian mosolyogva mondta ezt, tehát csak mókázott. Rad és Juanita nagyjából egyidősek voltak, Syriane pedig vagy két évvel fiatalabb és sokkal virgoncabb, csintalanabb és mókásabb természet.

- Akkor megyünk?

- Mehetünk. Ismerkedjetek csak gyerekek!

Ezzel Danny és Liz magára hagyta a három gyereket, és mi tagadás, a barátságos csacsogás azonnal el is indult, amiben Syriane természetesen hangadóvá vált első próbálkozásra. Már ebédidő volt, mikor legközelebb találkoztak, és ekkor már tényleg jól láthatóan jól összemelegedtek. Rad csak ritkán szólalt meg, de akkor velősen, míg a két kislán csak mondta a magáét. Liz meg is jegyezte:

- Aranyosak így együtt, nem?

- Az... Jót tett ez a kis adalék.

Mikor aztán a három órás út után a hajó kilépett az űrhídból, a csapat elé tárult a Nerus látképe.

- Isten hozott titeket a Nerus bolygó közvetlen közelében!

A Nerus egy aránylag elég kicsi bolygó volt, nagyjából 2/3-a a Földnek, mégis 4 holdja volt: A Neftis, a Kharon, a Nexus, és a Saulon. A bolygó látképét a mi naprendszerünkben nem létező, de általában ártalmatlan Moergis gáz jelenléte színezte élénk Viola színűre, amit csak fodros felhők tarkították.

- Azok a felhők ugye esőfelhők?

- Az nem ismert, hogy pontosan miből állnak azok a felhők, de tény, hogy néha esik eső is belőlük. Emellett a felhők mindössze néhány órára oszlanak fel évente.

- Mi?

- Konkrétan az elmúlt 10 év összes napsütéses óráinak száma 72 volt.

Ez egy elég meglepő adat volt, de végül is teljesen érthetően mindenkinek el kellett fogadnia. Amikor aztán a bolygó felszínére érkeztek, két érdekes dolog fogadta őket: Kellemesen meleg, enyhén párás idő, és meglepően nagy látótávolság, még a bolygó általában véve elég gyenge fényviszonyaihoz képest is. Egy valami komolyan feltűnt, hogy a puszta kellős közepén találták magukat.

- Remek, kint felejtettek minket elég rendesen…

- Biztos, hogy jó helyen landoltunk, Zan?

- Jónak kell lennie, mert ezeket a koordinátákat kaptuk.

- Na és ha nem jól számoltátok ki a helyet?

Zan majdnem mondott is erre valamit, de Freya bökte oldalba, jelezve, hogy valaki közeledik. Csuhás alakok érkeztek ugyanis, hasonlóak ahhoz, aki a kihívást is intézte feléjük a hologram segítségével. A fekete csuhából az ő arcuk sem látszott ki, és a nyakukban méretes aranyláncot viseltek, amin egy koponya formájú medál lógott. A csoport vezetője előlépett, és meglepetésükre angolul szólt, bár enyhe Drakulai akcentussal.

- Isten hozott mindannyitokat! Reméljük nem ütköztetek akadályokba utatok során!

- Köszönjük, Arkhón Főkancellár!

Zan tehát ismerte a csuhások legalább is egy részét, és ahogy meghajolt, ebben a többiek is követték a példáját. Lovas kocsikkal érkeztek eléjük, aminek az egyik legkülönösebb jellege a bizarr fénnyel világító szemű lovak húzták őket. Kicsit félve ugyan, de Juanita közelebb is lépett az egyikhez, és meg is simogatta az állat fejét, mire az szelíden oda is dugta az orrát a lány arcához, és szelíden fújtatott egyet.

- De aranyos…

- Az, csak… Ijesztően fest…

- Pedig nem kell félni tőlük. Az itteni lovak éjjel és teljes vak sötétben is tökéletesen látnak, mint a kutyák, vagy a macskák.

Syriane magyarázata csak azt mutatta, hogy ő sem először jár már itt. A bakon ülő kocsisok voltak csak igazán furcsák a kissé sápatag arcukkal, és réveteg tekintetükkel.

- Wow…

Menet közben aztán, a harmadik kocsiban, amiben Zan, Freya, Liz, Danny, Syriane és Max is utazott, az utóbbi épp cidrizve motyogott néha maga elé.

- Neked ilyenkor mi bajod?

- Csak ez az egész… A hideg kiráz ettől a helytől… Olyan, mint egy régi Drakula film.

- Melyik?

- Az a nagyon régi… Amelyikben az a magyar színész alakította grófot.

Egyébként Danny épp kifelé bámult a kocsi ablakán, amiről induláskor elhúzták a függönyöket. Egy hegyvonulaton haladtak végig egy keskeny úton, alattuk a völgyben pedig egy kis falu feküdt, ahol minden házat kivilágítottak.

- Nem tudom, szerintem szép ez a hely… Nem vágom, mit parázol.

- Talán azért, mert mindenben egy horrorfilmet lát.

Danny megcsóválta a fejét, Zan pedig szót kért.

- Egy valamit most szeretnék leszögezni. A bolygó lakói mindenképpen olyan emberek, és nem emberek, akik a legtöbb esetben, a ti horrorfilmjeitekben és egyéb elég sötét médiumokban jelennek meg.

- Mint például mik?

- Nos, vámpírok, boszorkányok, javasasszonyok, sámánok, vízi és szárazföldi szellemek stb… Ilyesmik.

- Várj! Jól hallottam, vámpírok?!

Zan bólogatott, és döbbent csend támadt. Max az arcát a tenyerébe temette és időnként jajgatott.

- Menj már a fenébe Max! Túl sok horrorfilmet néztél, ennyi az egész!

- Ebben Liznek kell, hogy igazat adjak. Ellentétben a közhiedelmekkel, a vámpírok és társaik nem sátáni, vérszopó szörnyetegek.

- Azt mondod?

Zan teljes nyugalomban bólogatott. Nem is olyan soká végre megpillantották az úti céljukat, Nerudana városát, aminek a közepén egy jókora kastély, a királyi palota maga emelkedett.

- Remek… Már Drakula kastélyát is megtaláltuk.

- Maradj már magadnak végre! Vlad Tepes nem volt vámpír.

Zan erre csak sejtelmesen vigyorgott a bajusza alá, amire mindenkinek kipattantak a szemei.

- Csak nem?

- Nos, nagyon sok vámpírlegenda többsége a Földön konkrétan az innen elszármazott vámpírnemességnek írható fel. Vlad fejedelem konkrétan Nexia királynő ük-nagyapja volt.

Ez kétes érzelmeket keltett bennük, de Danny kezdett egyre inkább megbarátkozni ennek a helynek a hangulatával. Ahogy beértek a városba, egy pár dolog feltűnt nekik. Az egyik az volt, hogy teljesen átlagos népek lakták, legalább is ránézésre. Egy-két különös alak volt csupán, egyik ilyen volt azoknak az embereknek egy csoportja, akik különös sötét aurával rendelkeztek, de voltak olyan alakok is, mint a kocsisok, akik egyszerűen csak átsétáltak a falakon, és hasonlóak.

- Egy kérdést szabad?

- Mondd!

- Azok az arcok, akik átsétálnak a falakon… Azok szellemek?

- Pontosan. Hogy értsétek, ezen a bolygón az élők és a holtak, a természeti és a természetfeletti lények teljesen megférnek egymás mellett. Egy mágus, vagy egy vámpír gyermekei is ugyanúgy eljátszanak egymással, mintha semmilyen társadalmi és egyéb különbség nem lenne köztük.

Ezt kellemes volt tudni, és ahogy elnézték, a város és a lakói pedig igazán jó benyomást tett. A zsalugáteres házak, a szép, ápolt kertek, a tiszta, jól kivilágított utcák, minden olyan ellentétes volt az első benyomásoktól. Még Max is megjegyezte.

- Még majdnem azt mondanám, hogy szép ez a város.

Nem is olyan sokára meg is érkeztek a szállásukra, és itt fogadta őket talán a legnagyobb meglepetés: kívülről egy ósdi kúriának tűnt, de belülről egy 7 csillagos szálloda rejtőzött. Mindenkinek külön szoba, saját személyzet, a szobákban hatalmas francia ágy, külön fürdő, óriási fényűzés, és ami még meglepőbb volt, a személyzet lánytagjai kimondottan kedvesek voltak, és Masaaki hamar meg is állapította, hogy vámpírok. Emellé a földszinten egy 4 Michelin csillagot is kiérdemlő étterem is járt, amit nem elég, hogy a vendégek ingyenesen vehettek igénybe, hanem a tetejébe a külső vendégek is elérhető áron ülhettek be.

- Híreket hoztam!

Zan egész nap odavolt valahol, de most ezzel nyitott be az étterembe, ahol a többiek meg épp vacsoráztak.

- Na, halljuk akkor!

- Az első hír, hogy kitűzték a mérkőzést, méghozzá jövő keddre, vagyis van négy napotok rápihenni.

Ez mindenkinek tetszett, mert azért kellett egy kis idő, amíg hozzászoktak a körülményekhez.

- A második pedig, hogy holnap estére hivatalosak vagyunk egy díszvacsorára, vagy bálra, ha úgy tetszik, amire mindenkinek a megfelelő formális öltözékben kéretik érkezni, azaz a fiúknak szmoking, a hölgyeknek estéji.

Ahogy a vacsora után mind a szobáikba tartottak, Freya kiselőadást tartott a Nerusról. Mint kiderült, a bolygóra épp a Birodalom hatásai miatt érkezett el a fejlődés. A szálloda, ahol elszállásolták őket, mindössze 5 évvel korábban nyitott meg, mivel nem volt megfelelő szállás az ide érkező csapatoknak. A siker akkora volt, hogy a városban elképesztő sebességgel kezdtek el terjedni a különböző szórakozóhelyek, kiemelkedő minőségű éttermek, és komoly szolgáltatási szektor alakult ki ennek köszönhetően, és a régimódi látszat mögé egy modern, virágzó fővárost rejtettek el. Egy valami még felmerült a másnap estéről.

- A lányoknak kísérő is illik, mivel bálba indulnak.

Ez természetesen a két kislánynak szólt, mivel Crisnek ott volt Ed, Liznek nyilván Danny és persze Freyának csakis Adrian lehetett a lovagja.

- Szerintem Rad biztos elvállal majd titeket.

- Rad?

A két kislány elnevette magát erre.

- Mi bajotok vele?

- Az, hogy fél a lányoktól!

Természetesen Radnak sem volt könnyebb ezt a meglepő felvetést feldolgozni, mikor Danny és Adrian előadták.

- Ugye csak vicceltek?! Én nem tudok bánni a lányokkal!

- Ugyan menj már! A húgom nem harapott még meg senkit ez előtt.

- És Syriane sem evett még embert, ebben biztos vagyok. Nehogy már félj tőlük!

Nem volt könnyű egyik oldalt sem meggyőzni, de végül csak megegyezésre tudtak jutni. Azon az éjszakán mindenkinek voltak furcsa álmai, de talán épp a Radé volt a legfurcsább.

O~~~~O~~~~O

Egy sötét, viharos éjszakán, egy hatalmas, ódon kastély ajtajában egy köpenyes alak dörömbölt. Már rég feledésbe merült az, ki és miért építtette ezt a kastélyt, ahogy az is, hogy egyáltalán ki volt a gazdája. A gyakran lecsapó villámok közepette a köpenyes alak megfordult, és ekkor derült ki, hogy két fiatal nő bújt meg a terebélyes köpeny alatt.

- Menjünk innen, Juanita! Senki sem akar ajtót nyitni.

- De még messze van innen a falu, és ez a köpeny sem véd már sokat az eső ellen.

- Jó, de…

A másik lány már épp újabb kifogásokat akart keresni, de hirtelen kattant a retesz az ajtón, valaki lenyomta a patinás rézkilincseket, és a két súlyos ajtószárny kinyílt.

- Ez kinyílt…

- Ja, de ki nyitotta ki?

Az ajtón túl ugyanis senki sem állt. Mindketten befelé kémleltek, és annyira nem figyelte oda semmi másra, hogy amikor egy villám meglepően közel becsapott mögöttük, annyira megijedtek, hogy mindketten sikítva vetődtek be az ajtón, ami abban a pillanatban be is vágódott mögöttük.

- Hát… Ez zárva…

- De legalább már bent vagyunk.

Ahogy körülnéztek, a félhomályban a falakon és a plafonról lógó kandelábereken a gyertyák nem sokat világítottak meg a hatalmas csarnokból, ahová jutottak. Amit tisztán láttak, az a hatalmas ablak volt, velük szemben a kastély magasabb szintjeire vezető lépcsők elágazásánál. Ami biztosan látható volt, az a kinti vihar, és a zúduló eső, ahogy lecsorgott az ablak üvegén. A szórványos villámlás közepette néha láttak is valamit, és igen sok minden díszítette a termet: Régi, rozsdásodó lovagpáncélok, rengeteg pókháló, régimódi, szúrágta bútorok és elég bizarr szobrok. A függönyök és a szőnyegek is eléggé szakadtak voltak, és minden felé ez a bizonytalan félhomály, nem volt épp bíztató.

- Huh! Mi a… !?

Juanita ugrott egyet ijedtében és a nyakát tapogatta.

- Mi volt ez?

- Mi volt mi?

- Valami vagy, valaki megérintette a nyakamat… Ugye csak te viccelődsz?

- Ne csináld már! Épp annyira be vagyok rezelve, mint te!

Ahogy körbekémlelt a sötétben, egy újabb villámlás után Juanita sikított egyet.

- Mi van? Mi történt?

- Van ott valami a sötétben! Nagy, sötét, és vörösen izzó szemei vannak!

- Ne már!

Újabb villám és a hátuk mögött valakinek az árnyéka ijesztő démoni alakká vált. A két lány sikítva omlott egymás karjai közé.

- Legyetek üdvözölve szerény hajlékomban!

Az emberi hang még a két halálra rémült lányt is megnyugtatta. A lépcső tetején egy náluk látszólag aligha idősebb férfi állt, fekete tunikát viselt a fekete köpenye alatt, ami most a földet súrolta, ahogy lassanként lesétált a lépcsőkön.

- Jól sejtem, hogy ti dörömböltetek az ajtón?

- I-igen… Én Juanita vagyok, a társnőm pedig Syriane.

A fiatal férfi kissé meghajolt.

- Drakula vagyok, Rad Drakula.

- A híres gróf? Ez… Megtisztelő…

A gróf szelíden mosolyogva bólintott.

- Talán ti voltatok azok is, akik sikítoztatok?

- Igen… Valami lesett ránk a sötétben…

Drakula körülnézett, és széttárt karokkal válaszolt.

- Rajtunk kívül csupán a letűnt idők szelleme ólálkodik itt.

Valamennyire megnyugtatóan hangzott ez, de még így is Syriane gyakran hátra sandított, miközben a gróf előre vezette őket egy gyertyával a kezében.

- Nyugodtan töltsétek itt az éjszakát! Nem túl gyakran vannak vendégeim, de van két kimondottan jó szobám csakis ilyen esetekre.

A két szoba épp egymással szemben volt, és ahogy behúzta az ajtót, Drakula még halkan megjegyezte:

- Jó étvágyat!

- Hogyan?

Syriane hiába rohant az ajtóhoz, már zárva volt.

- Miről beszélt ez?

Hirtelen hatalmas rikoltozást hallott a háta mögül, jobban mondva a plafonról, ahonnan egész sereg denevér lógott fejjel lefelé.

- Csak ezt ne… !

Syriane legrémesebb rémálma volt ez, mert eleve betegesen félt a denevérektől. Hiába is próbált volna menekülni, a szoba ajtaja zárva volt, az ablakon túl pedig jókora szakadék tátongott. A denevérek hirtelen szárnyra kaptak, és egyenesen felé rajzottak. Syriane csak egy iszonyú sikollyal tudta figyelmeztetni a társnőjét, mielőtt az első denevér egyenesen az arcába repült volna.

- Mi volt ez?

- Micsoda?

Juanita az ajtóhoz rontott, de hiába is próbálta kinyitni, már zárva volt.

- Miért zártad be?

- Nem akarjuk, hogy ok nélkül elhagyd a szobát, nemde?

- Nem értem… Miért… ?

Lassan hátrált a fal felé, Drakula pedig hirtelen egy sötét füstfelhővé vált, majd épp az orra előtt jelent meg, és a falhoz lökte, amiből két kéz nyúlt ki, és odarántotta. Juanita ösztönösen a gróf mögötti tükörre pillantott, amiben viszont csak a sajáttükörképét látta. Itt már minden világossá vált számára.

- Te! Te voltál az a sötétben! Te érintettél meg!

- Okos kislány!

- De mit csináltál Syriane-al? Ő sikított igaz?

A gróf eleresztett egy sátáni vigyort.

- A kis kedvenceimnek is kellett valami ennivaló, és a kis barátnőd volt a vacsoravendég.

Juanita döbbenete halálfélelemmé változott, és egy hatalmas könnycsepp gördült le az arcán.

- Szörnyeteg! Hogy tehetted?!

- Ne félj! Inkább örülnél… A legjobb részt magamnak tartogattam.

Vészjóslóan közeledett, és Juanita csak húzódozott, de nem tudott szabadulni.

- Ne! Kérlek, ne bánts!

- Ne félj! Nem fog fájni!

Már épp a nyakába akarta mélyeszteni a fogait, mikor…

O~~~~O~~~~O

-Rad! Rad, hallod! Nem igaz, hogy még mindig alszol!

Rad épp a másik oldalára fordult volna, mikor egy ismerős hangot hallott az ajtó másik oldaláról óbégatni. Jól tudta, kik azok, az a páros, akiknek a kb dupla ennyi idős változataival az imént igen bizarrt álmodott.

- Te, ez nyitva van!

- Akkor mire várunk?!

Rad ekkor döbbent csak rá, hoy az éjjel elfelejtette bezárni magára az ajtót. Mire észbe kapott, kis híján lerepült az ágyról, amire egy kisebb test mellé ugrott, és vízágyról lévén szó...

- Whoaaaa!

- Jó reggelt álomszuszék! Ne lustálkodj!

- Hagyj engem békén, hercegnőcske!

Erre Syriane sértődötten elkezdte lerángatni az ágyról a karjánál fogva.

- Felkelni hallod! És van rendes nevem is! Syriane Clariosa Drasil de Arrus, és elvárnám, hogy valamelyik keresztnevemen szólíts!

- Jó, jó-aagh!

Rad nagyon huppant a földre. A kis Arrusi lány igen erős volt a méreteihez képest.

- Akkor mégis hogy szólítsalak?

- Ahogy neked tetszik.

Rad eltűnődött kicsit, és valamelyest nehézkesen gondolt ki egyet, mivel egyik keresztnevét sem tudta, hogyan becézhetik.

- Mit szólnál...

- Na?

- Mondjuk... Clare?

A kislány egy kicsit eltűnődött, majd akkora mosolyra fakadt, hogy beterítette az egész arcát.

- Ez jó! Ez oltári! Ezt a többieknek is el kell mondanom! Lehet mostantól ez lesz a nevem!

És már ki is viharzott a szobából, és a nyomában Juanita jött be.

- Sikerült felverjen?

- Iiigen... Mindig ilyen?

- Csak mióta ennyi fiú barátja van.

Juanita leült az ágy szélére, és Rad is mellé telepedett. A fiú most is egy szál gatyában volt, mint otthon is általában, de a lány már nem bánta, hisz ő is még hálóingben volt.

- Amúgy te vagy az első, aki olyan becenevet adott neki, ami tetszik is. Szerintem lett egy jó pontod nála.

- Az jó, asszem... Amúgy mit dörömböltök itt hajnalok hajnalán?

- Hajnal? Hisz már majdnem 9 óra! A többiek már kimentek a városba, és ha nem sietsz, mi lemaradunk!

- Maradunk? Én legyek a gardedámotok?

- Miért ne? Elvégre este a kísérőnk leszel.

Juanita vidáman kacsintott a fiúra, és már ott sem volt. Rad is kapta magát és felöltözött, és egy jó tíz perc múlva már a bátyjába futott a földszinten.

- Jobb reggelt, álomkóros! Látom a két őrizetesed felébresztett.

- Ne is mondd! Ti még nem mentetek el?

- Nem, Liz még készülődik... Bár tudnám, mi tart ilyen sokáig.

Rad kicsit nézelődött a hallban, és meg is jegyezte.

- Elképesztő, milyen más ez a hely belülről...

- Az. Zan azt mondta, hogy nyugodtan nézelődjünk a városban. Van is mit látni bőven, de elsőnek a nagy bazárt ajánlotta.

- Azok a sápídt fickók, akik átsétálnak a falakon...

- Szellemek, igen. Freya neked nem szólt, hogy az ilyeneken ne lepődj meg?

- Én már semmin sem lepődök meg itt.

Végre megérkeztek a lányok is, mintha összebeszéltek volna, mind egyszerre.

- Na, akkor mehetünk?

- Csak még egy apróság.

És Liz kiosztotta a gyerekek zsebpénzét is, ami természetesen elengedhetetlen volt a bazárban, elvégre mi sem természetesebb pár tárgyi emlék beszerzésénél. Mikor aztán a vásári forgatagba értek, Liz a kézműves portékákra volt inkább kíváncsi, míg a gyerekek inkább a varzsbazárba vették az irányt. Ezer és egy féle sámán, boszorkánymester és javasasszony árulta it portékáit, kezdve a sötét mágia mindenféle kellékeitől, zsugorított majomfejeken át, a mágikus amuletekig és a házi orvosságokig. Juanitának megtetszett egy medál, amiről ki is derült hogy mindenféle elmebefolyásoló bűbáj ellen véd, és ezt, talán az álom miatt is, de Rad meg is vette neki, igen lovagiasan. Végül egy kis sarokban álltak meg, ahol egy fiatal jósnő vert tanyát, előtte egy tőrrel, és egy gyertyával.

- Azt mondja, hogy a gyertya lángjából fog olvasni, és ehhez csak egy-egy csepp vérre lesz szüksége tőletek.

Juanita és Rad is odanyújtotta a kezét, és a kedves jósnő csak egy apró vágást ejtett a tenyerülön, ami épp elég volt, hogy hamar el is múljon majd, majd meglepő módon összefogta a kezüket, és a vérük összekeveedve a lángba csöppent, szinte robbanásszerű hatást keltve és élénk ciklámen színűre festve azt.

- Ez érdekes... A szín azt árulja el, hogy megismerkedésetek után sokat titkolóztatok mások előtt.

Ez két dolog miatt is meglepő megállapítás volt: Először is, mert Pontosan igaz volt, más részt mert angolul mondta mindezt a fiatal nő.

- A jövőtökben az életetek fonalai összefonódnak, míg végül egyesülnek.

Rad és Juanita szinte érezték, hogy ez mit jelent pontosan.

- És két kicsi fonál... Két kislány... Clare és Eleanor...

Rad álla itt hullott a földig, de a két lány döbbenete sem volt kicsi. Ezek után a láng elhalványult, és a fiatal jósnő megint mondott valamit, ezúttal már az anyanyelvén.

- Azt mondja, már most is szép pár lennétek.

Mindkét kérdéses személy arca olyan vörs lett erre, hogy szinte meggyulladt.

- Mi? Méghogy mi?

- Neeem, az nem lehet... Hisz alig ismerjük egymást... Biztos valamit rosszul látott...

- Akkor miért fogjátok ilyen lelkesen egymás kezét?

És tény volt, hogy Rad még mindig ugyanúgy fogta a kislány kezét, mint ahogy összefogták őket az előbb. Mély gesztenyebarna szemek néztek a zavarodott fiú egyre nagyobbra nyíló szemeibe, és végre eleresztették egymást. Ezen Syriane is csak nevetni tudott.

- Na, itt meg mi folyik?

- Csak egy kis móka a jvendőmondással. Juanita és Rad és most tudták meg, hogy szép pár lennének...

Rad csak a fejét csóválta erre, Juanita pedig elfordult, hogy leplezze zavarát. Danny és Liz is odaálltak a jósnő elé, és már tartották is a kezüket.

- Akkor lássuk, mit jósol nekünk!

A két vércsepp szinte spirált formázva, igen különleges látványt nyújtva csöppent a lángra, ami ettől hatalmasra duzzadt, és élénk vörs színűre vált.

- Egy valójában is tökéletes párosítás... Egy erős, határozott férfiú, és egy fiatal nő, aki mindenben támaszkodhat párjára... Szerelmük erős és megrendíthetetlen... A közeljövőben már most is erősen összefonódó életfonalaitok egyesülnek majd.

- Ez lagzit jelez előre.

Danny és Liz csak mosolyogtak ezen.

- És mégis mikor?

- Utatok harmadik állomásán. Látom még, ahogy 3 kisebb fonál is kapcsolódik majd a jövőben a tiétekhez...

- Ezek a gyerekek lesznek.

Erre már mindketten döbbenten álltak.

- H-három... ?!

- Két kislány, és egy kisfiú. David az elsőszülött... Elisabeth és Alexis...

Még egy apró hunyorgás, mielőtt hozzátette volna.

- Az elsőszülött fonala már most az édesanyjáéval fonódik össze... Talán... Már úton is van...

Na ez volt a megdöbbentő hír, de már nem jutott idő több kérdésre, mert a láng újra halványan pislákolt, és a Liznél alig fiatalabb nő még mondott valamit barátságos mosoly kíséretében.

- Ejha! Épp most gratulált a kicsihez!

Rad még hümmögött egyet, mielőtt megjegyezte volna.

- Ha ez igaz, akkor tényleg lagzi lesz.

Danny és Liz azonban nehezen tudott napirendre térni efölött. Miután otthagyták a jósnőt, még sokáig töprengtek, de nem volt idő rá, mert Adrianba és Dreyába futottak bele. Nem is volt kérdés, hogy a legkisebbek ebből a beszélgetésből kimaradnak, így háromfelé oszlott a társaság, és Dannyék mindent elmondtak kedves barátaiknak. A reakciók vegyesek voltak, és Adrian csak egyet kérdezett:

- És mikor történt meg?

- Csak egy alkalommal lehetett, még a tengerparti nyaralás első éjszakáján...

Freya viszont majd elrepült az örömtől.

- És ez komoly?

- Még nem tudom... Nem voltam orvosnál...

Freya a tenyerébe támasztotta az állát és álmodozva motyogta maga elé:

- Ez alig több, mint egy hónapja volt... Vajon ilyenkor mennyit lehet már megtudni a kicsiről?

- Ezt úgy kérdezed, mintha...

Ekkor Liz elméjében világosság gyúlt.

- Csak nem... ?

- Áh, dehogy! Még nem... Bár...

És szelíden mosolyogva fejezte be a mondatot.

- Én nem bánnám, ha Adrian gyermekéről kellene majd egyszer gondoskodnom!

Liz erre átölelte a kedves lányt, aki nagyon sok mindenben támogatta már őt a múltban, és most is együtt örültek az örömhíreknek.

- Nagyon szereted ezt a mufurc Argentin fiút, igaz?

- De még hogy...

- Na és az úgymond vőlegényed?

Freya erre már csak kuncogott.

- Az már nem számít. Elmúltam már annyi idős, amikortól már a család nem szólhat bele az életembe... Ez a nyolcas törvénye.

- A micsoda?

A Fiúk már befejezték a beszélgetést, és csatlakozni akartak, csak épp a lányok is elhallgattak.

- Ezt nem árulhatom el Daniel, de legyen elég annyi, hogy a barátodnak már elárultam, és majd ő felvilágosít, ha akar.

Ennyiben kellett maradniuk, mivel a lányok csak kinevették őket, és elhallgatták a nagy titkot.

Este aztán a fiúk már gálában vártak, és a tetejébe még az enyhén túlméretes Sergeire is sikerült szmokingot szerezni. A lányok is megrkeztek nagy sokára, és mind nagyon csinosak voltak, még akkor is, ha a ruhák kicsit ódivatúak voltak a rakott szoknyákkal. A két kislány is megérkezett végül, és Radnak minden értelemben okkal esett le az álla. Maga Syriane is aranyos volt az egyszerű kis fehér ruhácskájában, de Juanita...

- Wow... Ez... Igazán... Jól áll...

Juanita pironkodhatott is rendesen. A lágy kék színű ruhácska, a hosszú selyemkesztyűk, és a cipellők, megtoldva a feltűzött hajjal, arról már nem is beszélve, hogy a kedves szobalányok még illő fülbevalót is szereztek neki, hogy tökéletes legyen az összeállítás. Olyan volt az argentin kislány, mint a mesebeli kishercegnő.

- Nos, látom, mind összegyűltünk! Akkor ne várassuk meg a vendéglátóinkat!

A díszvacsorával egybekötött bál 8 órakor kezdődött, és már elmúlt 7 óra bőven, megváratni a királyi családot pedig nem volt illő. A palotába is lovaskocsikkal szállították őket, és mielőtt beszálltak, a két kislány még kockacukorral is megetette a kocsijuk lovait, amik persze szelíden hagyták magukat megsimogatni. Rad is mosolyogva nézte a társnőit, majd mindkettőjüket igazi úriember gyanánt felsegítette a hintóba, és csak utána szállt be ő maga is. A Bakon is egy szellem ült, és mikor mindenki kész volt, a lovak közé csapott, és a menet elindult.

- Nos, megérkeztünk a palota udvarába!

Ezt mondani sem kellett, hisz a látszólag ódon kastély kapuja hamarosan be is csuódott mögöttük. Zan előre figyelmeztetett mindenkit, hogy mindenben igyekezzenek az itt már jártasabbakat követni.

- Wow!

Ahogy aztán beléptek a főbejáraton, mintha egy teljesen más világba érkeztek volna. Pazarul kivilágított hatalmas előcsarnok fogadta őket. Hat méterenként lándzsás díszőrség állt, a falakat a csodás márványpadlót, a lépcsőket, gyakorlatilag mindent Pazar vörös bársony borította, a lépcsőkorlátok aranyból, hihetetlen Pazar szobrok, és Freya felhívta a figyelmüket a lélegzetelállító, majd 70 méteres szédítő magasban a hihetetlen szépségű és részletekben gazdag, a Sixtus kápolnát megszégyenítő freskókra.

- Ez hihetetlen...

- Mint a mesében! Gyönyörű ez a hely!

- És ha elmondanám, hogy 4 éve, mikor legutóbb itt jártunk, még a központi részen dolgozott a mester...

Zan is elbűvölve figyelt mindenre. A Palota teljes rekonstrukciója még a jelenkori királynő uralkodásának kezdetén kezdődött meg, és csupán nemrég ért véget, de most mesebeli szépségű volt a látvány. Ahogy a lépcsők tetejére értek, Arkhón főkancellár, a Magistratus Nefyi, a Nerusi parlamentáris kormányzat miniszterelnőke várta őket. A javakorabéli férfi most nem viselte a szokásos csuháját, helyette arannyal hímzett fekete talárt, ami minden bizonnyal a helyi magas rangú tisztségviselők formaöltözéke volt.

- Isten hozott titeket! Ha megengeditek, egy aprósággal készültünk a magányos fiatalemberek számára!

És ahogy vonultak befelé a kastély nyugati szárnyába a bálterem felé, egy sor fiatal hölgy érkezett velük szemben, csupa válogatott szépségű és korú leány, akik nagyjából illettek korban és néha alkatban is a leendő partnerükhöz. A három, a párjával érkező, a két hölgyet is a karján vezető Raden, és az eleve családos Katsurout kivéve  így mindenkinek akadt már kísérője.

- Ha megengednétek, bemutatnék még valakiket a pár nélkül maradt vendégeinknek!

Két, még szinte gyermekkorú személy csatlakozott Arkhónhoz, és a pár nélkül maradt személyek alatt, mint kiderült, Zant és Syriane-t értette.

- A gyermekeimet bizonyára ismeritek már, de hadd mutassam be a fiamat Dariot, és a leányomat, Reeseline-t!

Dario nagyjából Syriane-hoz illett korban, de igen elegáns volt, és most szelíd mosollyal ajánlotta fel a karját a kislánynak, aki habozás nélkül el is fogadta, ezzel akarva-akaratlanul, de magára hagyva Radot és Juanitát. Reeseline egy igazán szemrevaló fiatal lány volt, nagyjából annyi idős, mint Cris, igen karcsú, már-már törékeny alkatú, erős, vastag szálú barna hajú, kék szemű, igen attraktív fiatal hölgy, aki szerényen pukedlizett, amit Zan biccentéssel viszonzott, és a karját ajánlotta, amit a lány készségesen elfogadott.

- Akkor, erre!

Bevonultak a bálterembe, ahol mindenkinek kijelölt helye volt. A jókora teremben is ott strázsált a díszőrség, középen pedig legkevesebb 500 embernek terítettek meg, ami kicsit talán túlzásnak is hatott volna, ha nem kezdenek el beszálingózni újabb és újabb vendégek még utánuk, mintha csak rájuk vártak volna. Egy darabig ment a beszélgetés, az ismerkedés, míg a ceremóniamester hirtelen fennhangon be nem jelentette:

- Őfelsége, Nexia Arduna is Merabis Terlana, a Nerusi nép szeretett királynője!

Erre mindenki meghajlással köszöntötte a bevonuló, meglpően fiatalnak látszó női alakot, akit a férje Randolph herceg, és a fiai Layse és Erinde követtek.

Earth Eleven 10.

Az indulás előtt

Mind egy kerek teremben találták magukat, aminek fém falaiban kéken világító áramkörök futottak körbe, felülről ugyanilyen kék színben ragyogó világítótestek szolgáltatták a megvilágítást, amiket jobban megnézve kiderült, hogy kristályok, amik a rajtuk keresztülfolyó elektromosság miatt világítottak ebben a lágy fényben. Egy emelvényszerűségen álltak, amin az áramkörök koncentrikus köröket alkottak.

- Isten hozott titeket a Thalos 8 fedélzetén! Mostantól ez lesz a mobil főhadiszállásunk.

Zan elindult az egyik folyosóba a többiekkel a nyomában. Jó darabig csak mentek előre, miközben idegen népekhez tartozó idegenek mellett haladtak el. Volt, akivel Zan még váltott is néhány szót egy még idegenebbnek tűnő nyelven.

- Kik voltak ezek?

- Ők a hajó legénységéhez tartoznak.

Amit azonnal észrevettek, hogy a legénység tagjai mind szürke kabátot és fehér trikót viseltek, Zan ugyanezt feketében, és vörös trikót.

- Az első, amit megmutatok, az edzőközpontunk lesz.

Amit ő edzőközpontnak nevezett, egy hatalmas, üres terem volt.

- Itt utasításokkal lehet kezelni mindent. Futóedzés!

A végét már fennhangon harsogta, mire a padló megnyílt és futószalagra emlékeztető alkalmatosságok emelkedtek fel.

- Ilyen módon nem lesz szükség futópályára. A nehézség 10 szinten állítható, a könnyed kocogástól, egészen a kemény hegymenetig. Labdás edzés!

A következő beállítási lehetőség valóban egy labdás edzésre emlékeztetett, minden felszerelésével, bójákkal, rengeteg labdával, akadályokkal, és...

- Ez meg mi akar lenni?

- Olyan, mint egy ágyú.

Zan megpaskolta a valóban ágyúra emlékeztető szerkezetet, aminek a tetején több tucat labda volt egy kosárban.

- Ha láttatok már teniszben, vagy baseballban adogatógépet, ez azoknak a nagy testvére. 15 fokozatban állítható, ebből az első kilenc a bemelegítő erősség. Akar valaki próbát tenni?

Vagy hatan jelentkeztek szinte azonnal, köztük a két hálóőr is. Az első próbálkozó Adelmo volt, aki 10-es erősségen ugyan kicsit fájdalmasan, de mellel állította meg. A második Ed volt, aki sziklakeményen állta útját a játékszernek. Cris azért visszább vetetett a nehézségből, de 7-es szinten könnyedén blokkolt. Masaaki merészen egészen 12-ig rakatta a lécet. Fejjel blokkolt, majd egy kicsivel hátrébb landolt a hátsóján.

- Woo! Ez ütős volt!

Még Liz is odaállt, és 6-os nehézségen egész ügyesen kezelte a dolgot. Dannynél nem is volt kérdés, hogy 15-ig meg sem áll a mutató, és nem is okozott csalódást, biztos kézzel fogta meg.

- Na és neked?

Philip egy darabig tűnődött, de eszébe jutott, hogy ő még közelébe sem jutott a jóval erősebb kollégájának, de próbára akarta tenni magát.

- Maradjon!

Zan bólintott, és már durrant is a kilövő. Philip megvetette a lábát, majd kitárt tenyerekkel fogadta a labdát, ami vadul pörgött. Érezte, hogy nem fogja tudni megtartani, de elengedni sem akarta, balszerencséjére, mert a következő pillanatban már az arcával találkozott össze, jókorát lökve rajta, és el is terült a földön.

- Philip!

Négyen is odarohantak de már tápászkodott is fel.

- Ajj, ez kemény volt...

Szerencsére nem volt nagy baja, csak szédült egy kicsit.

- Azt hiszem, ennyi elég is lesz. Utánam!

Zan egy nagy terembe vezette őket, ahol már a berendezésről tudták, hogy csak az étkező lehet. A dologra már csak feltette a koronát az isteni illatok egész áradata.

- Megjöttetek végre!

Juanita, Syriane és Freya köszöntötte őket. Juanitát még Syriane ragadta el a többiektől, mikor megérkeztek, és a három lány most egyforma egyenruhában feszített: Királykék szoknya, fehér blúz, és egy vörös kendő, amit a teljesen begombolkozott Freya rendeltetés szerűen viselt, míg a két kisebb lány csak a nyaka köré tekert.

- Ej, de csinosak vagytok, lányok!

Adrian elismerő megjegyzésére Freya csak elvörösödött, míg a két ifjonc nagyot kacagott.

- Vegyétek ezt egy kis meglepetésként, mivel egy női tagja sincs a legénységnek, a lányok úgy döntöttek, hogy megmutatják nektek ezt a fajta öltözetet is.

Zan magyarázatára azért Liz epésen megjegyezte.

- Azért remélem nem kell nekünk is ezt viselnünk majd!

Zan ezt is meghallotta, és Freyával váltottak néhány halk szót, majd a lány mosolyogva átvette tőle a szót, míg ő távozott.

- Isten hozott titeket a hajó étkezdéjében! Miközben itt a legmegfelelőbb táplálékot és kiegészítőket is megkaphatjátok minden nappal, lehetőség nyílik a galaxis összes konyhájának kipróbálására is.

Ezek után a menet elérte az utolsó állomását is, a szállásokat.

- Gondolom mind hozzászoktatok már, hogy egy helyen, egymás közelében éltek, egymás melletti szobákban, így remélem nem bánjátok majd, ha itt is így lesz ez. Mindenkinek saját kabin jár, amit úgy rendeztek be, ahogy nektek tetszik.

Emellett, mielőtt még egy kis távirányítóval kinyitotta volna az összes ajtót, még hozzá tette:

- Egy apró meglepetés vár rátok a szobáitokban, amit ugyanúgy osztottunk fel, mint amihez már hozzászoktatok.

Ezzel egyetlen gombnyomással minden ajtó zárszerkezete kinyílt, és a mellettük lévő kapcsolótáblán is egy apró led zöldre váltott.

- Nos, rendezkedjetek be! 2 Megaciklus múlva találkozunk!

Sergei kicsit zavartan hajolt oda Adrianhoz.

- 2 mi múlva?

- Óra. Délben találkozunk az ebédnél.

Sergei nevetve csapott a homlokára.

- Na jó, akkor foglaljuk el azokat a szobákat!

Dannynek mondania sem nagyon kellett, a gombnyomásra nyíló ajtók mögött már jóformán mind el is tűntek, és csak a szokásos trió maradt, akik csak egymásra néztek, és már nevettek is. Mind olyanok voltak, mint a gyerekek az édességes pult előtt, és épp ilyen izgatottan léptek be a szobáikba is. Bent elsőnek is a hatalmas  tér lepte meg őket, amit a berendezés látszólagos hiánya tetézett. Ahogy belépett  Danny persze azonnal észrevette a kapcsolótáblát, amin érintéssel lehetett kiválasztani a kívánt bútorokat, és angol használati utasítást is adtak hozzá.

- Ezek mindenre gondoltak...

Danny jó ízűen nevetett, ahogy a bőröndjéhez lépett, de meglepve tapasztalta, hogy üres, és csak egy cetli volt benne, miszerint a dolgait már kicsomagolták, és hogy a meglepetés a szekrényben vár rá.

- Akkor lássuk!

A szekrény opció kiválasztására a szoba baloldali falán először egy vízszintes, nagyjából egy méteres hosszúságú fénycsík jelent meg, majd tovább haladt lefelé két oldalt, amíg oldalt össze nem ért, ezzel egy 2x1 méteres oldalhosszúságú téglalapot alkotva, ami szép lassan kiemelkedett a falból, ami mellesleg üreges volt, és a legyezőszerűen összehajtogatott tárolórekeszek  szépen kinyíltak, felfedve a már helyükre pakolt ruhákat. De az első volt a meglepetés: különlegesen finom, mégis erős, Dannynek ismeretlen anyagból készült melegítő, aminek bélése is volt, amit könnyen ki lehetett venni, és visszatenni sem volt nehéz. Nyilván a szabó arra az eshetőségre is gondolt, hogy netán hidegebb éghajlatra érkeznek majd egyszer.

- Wow... Eszméletlen...

A felsőrész alul fehér volt, egészen a viselője mellkasáig , ahol egy, a hónaljánál hullámszerűen fölfelé hajló, a háton pedig V alakban összefutó aranycsík választott el az égszínkék mellkasi, és kar résztől. A nadrág ugyanilyen kék volt, oldalt fehér csíkokkal, és mindkettőre aranycérnával hímezték rá a gazdája monogramját.

- Te jó ég... Ez elképesztő...

Csak a fekete pólót hagyta magán, és szélsebesen átugrott a kényelmes melegítőbe, és a hozzá előkészített cipőbe, amin semmilyen márkajelzés sem volt, csak a melegítő gallérjához hasonlóan, a nyelvére egy Arannyal hímzett A iniciálé. Mikor Danny kilépett végül a szobájából a két óra elteltével, mindenki más, még Liz és Katsurou is épp így volt öltözve, épp csak a két kislány maradt meg a csinos rucijában.

- Atya ég... Ez...

Freya könnybe lábadt szemekkel fogadta őket az étkezőben.

- Mi az, Freya?

- Áh, nem érdekes. Csak jó rátok nézni, ennyi az egész.

- Azért nem kellene így elérzékenyülni!

Tonio kicsit nyers megjegyzésére a társai mind metsző pillantást vetettek rá.

- Mi van? Valami rosszat mondtam?

Az étkező gyakorlatilag üres volt, így csak olyan volt az egész, mint valami zártkörű parti. Freya csak az ő kedvükért az arrusi konyha, sokak szerint igen erősen a földihez hasonló fogásait főzette és süttette meg.

- Az első fogás Draener, vagyis egy, az Arruson termelt és válogatott zöldségekből készült leves. Jó étvágyat!

A leves maga valóban olyan volt, mint egy hagyományos zöldségleves, amiben mindenki csak találgatta mi micsoda, de összességében mind elégedetten fogyasztották a hagyományosan fatálkában tálalt étket, ami remek indítás volt.

- A második fogás Mysreat, azaz különleges fűszerekben pácolt Treavr hús, Mdaqk öntettel és vegyes zöldségkörettel.

A jókora tányéron feltálalt étel nem csak látványra volt elképesztő, de az íze is fenséges volt. Az öntetről Max azonnal megállapította, hogy a barbecue szósz, és a curry között állhat félúton. Adrian azért még valamire rá akart kérdezni, de Freya szokás szerint olvasott a gondolataiban.

- A húst egy, az Arruson mára már telepeken tenyésztett madárféléből vették hozzá.

Erre Martin szúrt közbe egy rosszmájú megjegyzést.

- Remélem nem Madárinfluenzás...

Freya kitűnő hallását ez sem kerülhette el.

- Természetesen nem. Az ilyen jellegű földi betegségek sosem juthatnak el az Arrusra.

Ezt mindenki nagy megnyugvással hallgatta, és miután mindenki jól belakott, még hátra volt a desszert.

- A desszert pedig Dryefad, ami nyilván nektek is feltűnik majd, hogy nagyban hasonlít ahhoz, amit ti pitének neveztek.

Ami azt illeti, valóban volt hasonlóság, de a töltelék ismeretlen gyümölcsökből állt, de nem is zavartatták magukat, mert az íze mennyei volt. Miután mind degeszre tömték magukat, már a kényelmes melegítő is szűknek tűnt. Arra a napra mind pihenőt kaptak, amit mind egyedien töltöttek. A többség a szobájában pihent, vagy épp amit csinált, Adrian Freyával volt valahol, Danny és Liz kihasználta a tényt, hogy a Föld még elérhető közelségben volt, és egy csendes sétára indultak, míg Philip az edzőteremben izzadt. Csak a két kislány sétálgatott a hajó folyosóin. A folyosók mind szabályos hatszög alakúak voltak, a falak fémből, amin csak a világítás, és a gumiszerű anyagból készült, a lépéseiket elhalkító anyagból készült szőnyeg hozott némi változatosságot. Syriane mindent megmutatott Juanitának a hídtól, a szállásokig, míg végül a hajó alsó fedélzetére jutottak.

- Pontosan miért jöttünk ide?

- Mert olyat mutatok neked, hogy még a szavad is eláll.

Ahogy az ajtó kinyílt előttük, Juanita elé valóban lélegzetelállító látvány tárult: Egy szinte teljesen üvegből álló szobában találta magát, aminek a padlójában a Földet, maga elé nézve a Napot és mindegy merre nézett, mindenfelé a csillagokat látta.

- Ez... Ez egyszerűen gyönyörű!

Syriane mosolyogva bólogatott, és mindketten letelepedtek. A kamra, ahol voltak, a hajó orrának legalján volt, ás úgy is nevezték, a kilátó.

- Ez annyira gyönyörű!

- Ugye? Én is mindig ide jövök, ha rossz kedvem van, vagy szomorú vagyok.

- És most?

- Csak meg akartam mutatni a birodalmamat.

Syriane sorra végigmutogatta az összes általa ismert csillagot, és mesélt is az ott átélt kalandjairól.

- Na és az ott?

Juanita egy nagy, ragyogó, kék csillagra mutatott, amire Syriane mosolya hirtelen eltűnt.

- Mi a baj?

- Semmi, csak...

Juanita rémülten látta, hogy két hatalmas könnycsepp gördül le a kis barátnője arcán.

- Csak nem... ?

- De... Az Aryamholdt. Az otthonom, az Arrus is akörül kering.

Juanita átölelte a zokogó társnőjét, emez meg minden bánatát elsírta neki, mire azt érezte, hogy a sírás rá is átragad, és nem olyan soká már ketten itatták az egereket. Hirtelen nyílt az ajtó, és Zan lépett be.

- Szóval itt vagytok?

Mikor meglátta a két kisírt szemű kislányt, csak megcsóválta a fejét.

- Hányszor mondtam már neked, hogy ne traktálj másokat az állandó nyavalygásoddal?

Syriane erre felkelt, és elment vissza a szállások felé, de még egy darabon a könnyeit törölgette. Zan is éppen menni akart, de Juanita elkapta a dzsekijét.

- Megállj, hallod! Nem is sajnálod a saját kishúgodat?

Zan kirántotta a kezéből a kabátja csücskét, de a temperamentumos kislány nem hagyta magát.

- Miért nem válaszolsz? Már az is baj, ha elsírja a bánatát valakinek?

Zan egy pillanatig töprengett, majd intett, hogy kövesse, és egészen az étkezőig meg sem állt, ahol egy pohár színes folyadékot tett le elé, aminek elég bizarr színe volt.

- Ez mi?

- Felétek gyümölcslének mondják, bár ez nem földi gyümölcsből készült.

Juanita kicsit gyanakodva szaglászta, de édes illata volt.

- Igyál csak! Nem méreg.

Juanita még mindig gyanakodva ugyan, de belekortyolt és mire észbe kapott, az utolsó cseppig ki is itta.

- Ez isteni volt!

Zan kedélyesen mosolyogva bólogatott.

- Olvastam egy könyvben, hogy a gyerekek szeretik az édességeket. Ráadásul ez még egészséges is, tele vitaminokkal és ásványokkal.

Juanita megértően bólogatott, de azért még hozzátette.

- Syriane is kap tőled néha ilyen kedvességeket? Vagy csak a fölösleges szigort, és a lekezelő stílust?

- Természetesen azt kapja, amit megérdemel, és ami jó neki.

- De ez nem egyenlő a kedvességgel.. A szeretet megnyilvánulásaival!

Zan idegesen megrándította a vállát.

- Csak hogy tudd, Freya és én vagyunk a gyámjai, így a nevelése is a mi nem kis feladatunk lett.

- Igen, de nem csak szigorral és szemrehányásokkal lehet nevelni!

Zan dühösen fújt egyet.

- Csak nem panaszkodott?

- De igen, és én tudom is, mi a baj. Túl keményen fogod. Jó, tény hogy kell egy kis szigor, de nem ennyi! Ha hallottad volna, hogy sír, hogy mik járnak a fejében... Szerintem te is kiakadnál.

Zan csak elképedten hallgatta mindezt, és kezdte kínosan érezni magát.

- Nem akarod néha önfeledten szórakozni látni? Nem akarod, néha hallani, ahogy az élményeiről mesél? Nem akarod, hogy azt mondja neked csak úgy, minden ok nélkül, hogy szeret?

- De...

Egy feleannyi idős kislány oktatta ki Zant, ami már több mint kínos volt. Pont ő akarja kioktatni, hogy hogyan viselkedjen a saját testvérével?

- Emlékszel még, milyen jól érezte magát a strandon? Mert hagytad magad meggyőzni, hogy szabadabb legyen! De ez velünk volt, amikor húsz-egynéhányan együtt lógattuk a lábunkat. Neki más kell, és ez te vagy!

Zan még inkább elszégyellte magát. Azt mégis el kellett ismerje, hogy a kelleténél talán tényleg szigorúbb volt. Tény volt, hogy csak Freya nyomására enyhült meg néha, de az sem tartott sokáig. Megadóan horgasztotta le a fejét, és így folytatta.

- Tudod, tettem egy ígéretet, miszerint megvédem őt, amíg vissza nem térhetünk a családunkhoz.

- Tudom, ezt Freya mesélte, de azzal semmivel sem véded kevésbé, ha a testvére vagy, és nem az apja próbálsz lenni!

Zan kicsit nehézkesen, de csak bólintott végül.

- Na és mit kellene csinálnom?

- Van egy példa, amit követhetsz.

- A bátyád?

- Igen! Kezdd az alapoktól! Légy kicsit lazább, mosolyogj többet! Tudod milyen helyes fiú lennél, ha mosolyognál, és nem ilyen fancsali képet vágnál?

Zan erre fülig vörösödött, és ahogy belegondolt, milyen idilli, milyen kedves és megható látványt nyújtottak a Torres testvérek sokszor, még ő maga is nagyot nyelt.

- De mit csináljak?

- Vidd el kirándulni, szórakozni! Sőt, vidd el vidámparkba! Tudok is egy isteni helyet, amitől eldobjátok az agyatokat! Vegyél neki játékot, édességet! Mutasd meg neki, mennyire szereted! Egy csomó könyvet olvastál gyereknevelésről, nem? Nem volt egyikben sem olyan, hogy a gyerekeknek sok-sok szeretetre is szükségük van?

- De igen... De...

- Nincs de! Légy végre a testvére és ne a testőre!

Zan nem szólt egy szót sem, csak felkelt és távozott. Juanita ha nem is sikerült maradéktalanul meggyőznie, talán annyi összejött, hogy elgondolkodjon.

Másnap reggel aztán a csapat újabb vendégeket várt, akik szintén velük utaztak: Minori és újságíró barátja érkezett ugyanis.

- 3-2-1 és érkeznek!

Katsurou kíséretében érkeztek meg, és Freya el is indult körbevezetni őket, a többiekkel a nyomában, és csak Adrian, Juanita, Zan és Syriane maradtak a transzporter teremben.

- Err... Syriane...

A kislány csak felsandított a bátyjára.

- Mit szólnál, ha ma nem csak ülnénk itthon?

Most már felemelte a tekintetét, és epedve várt, mit fog mondani.A háta mögül Juanita súgott hangtalanul.

- Mi lenne, ha inkább...

Egy kicsit nehezen olvasott szájról, de csak kinyögte végre.

- Mondjuk... Vidámparkba mennénk?

Syriane szemei egyre nagyobbra kerekedtek, az arcán a meglepetés pedig szép lassan széles mosollyá kerekedett. Juanita minden jó mókáról mesélt neki, amit ha nem vigyáz, még kihagyhat, és ezek közül a vidámpark volt az egyik.

- És milyen fura egybeesés, hogy mi is épp oda készülünk, nem bátyó?

A Torres testvérek ezt már előre lebeszélték Zannal, akinek csak annyi volt aznap a dolga, hogy mindenben a kishúga kedvében járjon.

- Mi lenne, ha együtt mennénk?

Ez nem is lehetett kérdés, és néhány perccel később már távoztak is. Senkinek sem tűnt fel, hogy nagyjából ugyanekkor egy ismeretlen személy érkezett a Thalos 8 fedélzetére.

Ami az aznapi programot illette, Juanita mindent előre eltervezett, és Syrianenak még fogalma sem volt, mi vár rá. A két kislány kart karba öltve érkezett meg a vidámparkba és egy gyors pillantást vetettek a park igen szellemesen megrajzolt térképére,  amiről millió és egy óriási szórakozást ígérő játék és látványosság várta őket.

- Gyerünk!

A két legkisebb már rohant is előre, hogy sort álljon a hatalmas körhintánál, ami amúgy barokkosan volt díszítve, elefántcsont és arany színekben pompázott.  A két kislány perceken belül már fentről integetett, Juanita egy mívesen megmintázott ló nyergéből, Syriane pedig egy mesés kis hintóból.

- Te jó ég, mire vállalkoztam én?

Adrian csak biztatásként lökött egyet a kissé elkeseredettnek tűnő társán.

- Ugyan! Próbáld már elengedni magad! Ma csak a szórakozással kell törődnöd!

A nap hihetetlen sebességgel telt, és Zan azon kapta magát, hogy valójában is jól szórakozik. Jó darabig bolyongtak a tükrök házában,  kipróbálták a híres Viking lengést, amiben egy hatalmas viking gálya lengett oda-vissza elképesztő , majd 30 méteres kilengésekkel. A két kislány végignézte, ahogy két fiú a  Szabadesésen utazik, amire őket nem engedték fel.

- Atya ég!

Zan végig üvöltötte a lefelé utat, amit szédítő sebességgel tettek meg, mielőtt épp időben lefékeztek volna.

- Megvagy!

Zan megadással tűrte, hogy a kishúga már negyedszer találja el a Laser Fight nevű játékban, ahol egy sötét útvesztőben kellett egymásra lövöldözni tapadós lövedékekkel, amik amennyiben találtak, a mellény zöld fénye vörösre váltott.

Megadom magam!

Zan feltett kézzel térdre rogyott, de még a kislány után kapott, meglepve őt, nem is kicsit.

- De magammal viszlek!

Syriane sikítva kacagott és Zan a hátán cipelte ki a világosra. A hullámvasúton már mind visítva utaztak, és Zan örömmel látta, hogy húgocskája önfeledten szórakozik. Ő maga is el kellett ismerje, hogy Juanita hiába volt fele annyi idős, mint ő, mégis bölcs tanácsot adot neki. Az ebédet a park kis éttermében költötték el majd jöhetett a vattacukor, dodzsem, amit még maga Zan is őrülten élvezett, és legutoljára a hatalmas, zárt kabinos óriáskerékre ültek fel. Zan nyugodtan megnézhette magának az életteli kislányt, aki most ragyogott a boldogságtól, a mosoly az arcáról pedig nem akart eltűnni, miközben ámulva nézte az alant elterülő tájat. A vidámpark maga egy hegyoldalban feküdt, így mindent látni lehetett, köztük az alant elterülő tájat is, ahol a zöld mezőn túl még látszott az alant elterülő város egy csücske.

- Gyönyörű...

- Az...

A látvánnyal betelni képtelen , a boldogságtól majd kicsattanó húga láttán Zan rájött, hogy pontosan ez kellett már mindkettőjüknek, egy kis önfeledt szórakozás. Amíg meg nem elégelte, addig Freya felett is folyton csak atyáskodott, és ugyanezt a hibát a húgával is elkövette. Freya nem egyszer fel is rótta ezt neki, és néhány napig nyugalom volt, de aztán minden visszatért a régi kerékvágásba. Egy nagy sóhaj még elszállt a szélben, mikor leszálltak végül, és mind a négyen megálltak egy céllövölde előtt.

- Na, mehet az éves nyeremény vadászat?

- Igen!

Adriant nem kellett kétszer bíztatni, már fizetett is, és három lövést kapott, hogy megszerezze a kiválasztott tárgyat, egy hatalmas plüssnyuszit. Az első lövés hangos csattanással találta el a mozgó kacsafigurát, a második épp a fején koppant, a harmadik pedig a ráfestett céltábla kellős közepét nyeste telibe. Három lövés, három találat a mozgó célpontokon.

- Parancsolj, kislány!

Juanita meg is kapta a várva várt nyereményét, miközben majd elrepült a boldogságtól. Ahogy Zan lesandított, láthatta hogy Syriane is épp a legaranyosabb nyereménnyel, egy bolyhos, fehér plüsskutyával szemezik, aminek nagy barna gombszemei voltak. Ez olyan nyeremény volt, amire bármelyik kislány vágyna.

- A kiskutyát nézted ki magadnak?

A kislány csak bólogatott, Zan pedig megsimogatta a buksiját.

- Na mindjárt meglátjuk!

Zan fizetett, a puskát a kezébe adták megtöltve, a három lövéssel kellett hármat találjon, méghozzá mind a három sorban, miközben különböző sorok más sebességgel mozogtak. Az elsőt már ki is nézte magának, és ahogy az előbb Adrian is, egy kicsit fölé célzott, mert a puska csöve kicsit lefelé hordott.  Az első lövés már koppant is, és egy kacsa lebukott a felső sorból. Némi szünet után jött is a második találat.

- Figyeled? Számol.

És valóban, Zan ajkai mozogtak, bár nem mondott semmit. Azt számolgatta, milyen ütemben érik el a célpontok azt a pontot, amit kinézett magának.

- Tulajdonképpen meddig csinálhatja ezt?

- Amíg a harmadik lövés el nem pukkan, addig nyugodtan csinálhatja.

Zan hirtelen abbahagyta, és megnyomta a ravaszt, a kacsa pedig már bukott is le.

- Ez az!

Mikor Syriane megkapta az ajándékát, még magához vonta Zant, és egy hatalmas puszival köszönte meg.

- Nagy vagy!

Juanita is teljes sikerként könyvelte el a kis akciójukat, és most vállba is veregette Zant. Szinte el is repült az egész nap, mint egy madár, és mikor a két fiú este ágyba dugta a húgait, még jó ideig folyt arrusi nyelven a beszélgetés, mielőtt Zan egy nagy cuppanós puszit kapott búcsúzásul, majd a csöpp lány még egy kicsit incselkedett, mielőtt még átölelte volna a kutyáját, lehunyta a szemét, és a hosszú, fárasztó, de boldog nap után elnyomta az édes álom. Amit persze Zan nem tudhatott, hogy ha nem is mindent, de a lényeget Juanita megértette a beszélgetésükből, és szintén mosollyal az arcán aludt el.

Eltelt két hét, és lassanként lejárt a fél év, így eljött az idő, hogy megtárgyalják az esélyeket.

- Minden bizonnyal mind vártátok már egy ideje ezt a napot, és íme a várakozás véget ért.

A csapat a hajó konferencia termében gyűlt össze, ahol egy nagyobb, kerek asztalt ültek körül. Az asztal valójában egy jókora számítógépes terminál volt.  Zan egy darabig gépelt az érintős klaviatúrán, majd a nem mindennapi 3 dimenziós holografikus kivetítőn özönnyi csapat logója jelent meg, és körbe keringtek.

- Jézusom!

- Mégis hány csapata van a birodalomnak?

- Összesen 237 felnőtt és 580 utánpótlás nevelő.

Erre többen is elismerően füttyentettek egyet.

- És minda 237 csapattal kötelezően ki kell állnunk?

- Nem feltétlenül. Kihívói joga csak az első 48-nak van, és ha megnyeritek az ellenük játszott meccseket, ti is kihívó jogot nyertek, amit kisebb csapatok felprédálására használhattok fel. Ezt erősen javallom, mivel egy kis külön edzés sosem jön rosszul.

Ezzel mindenki egyet értett.

- A 48. helyen az Arqueba Ballistics áll, az első pedig nyilván az Omega Storm.

A sorrend alapján a sorrendben az Arrus Mydgaard a 14. volt.

- Na és ki a legesélyesebb, hogy az első kihívónk legyen?

- A 21. helytől a 2.-ig bárki. Az Omegáig el kell jutnotok. Ők nem hívnak ki senkit, csak várnak, amíg az összes elővédjüket fel nem őrlitek.

- Amit nem értek, ha a csapatok mind a birodalom égisze alatt játszanak, miért otthon játsszák a meccseiket?

Erre már Freya felelt meg.

- Nyilván mert ezzel akarják demonstrálni, mennyivel többet tudnak kihozni a csapatokból, mint odahaza.

Ez kemény igazság volt, de Zan is rábólintott, vagyis teljes mértékben igaz volt.

- Na és kik állnak a mi oldalunkon?

- A jelenlegi élcsapatok közül  11. Köztük az első lehetséges kihívótok, a Galaciel  Borealis.

- Miért ráz a hideg, ha csak hallom ezt a nevet?

- Talán mert a bolygó maga, ahová utaznotok kéne, leginkább egy jókora jégcsapra emlékeztet még engem is.

Ez nagyjából mindent megmagyarázott, és egy darabig még spekuláltak a lehetséges első ellenfél kilétén, mikor egy halk hang félbeszakította őket. Zan azonnal elkezdett pötyögni a terminálon, majd egy köpenybe burkolózott alak holografikus képe jelent meg előttük, és egy számukra teljesen ismeretlen nyelven kezdte el a mondandóját, amit egy valamivel hangosabb hang tolmácsolt:   

„Üdvözlöm a Föld népét!

Tisztelettel szeretném átadni a Nerus népnek üdvözletét, és egyben csapatunk, a Ghouls kihívását az Earth Eleven felé.”

A többi már nem volt fontos, csupán udvariaskodás.

- Szóval a Nerus? Érdekesen hangzik.

- A Nerus tőlünk épp átellenesen van, ha a galaxis léptékeiben beszélünk.

- Remek, és hogy jutunk el oda?

- Emiatt ugyan nem kell aggódnotok. Majd élőben nézhetitek meg,  hogyan hidaljuk át ezt az amúgy nem csekély távolságot.

Zan ezzel lezártnak tekintette a gyűlést, és mind mehettek a dolgukra. Délután 2-re elkészültek aztán az előkészületek, és mind helyet foglaltak a vezérlőben.

- Akkor kezdjük!

- 1 Perc van hátra!

- Űrhíd nyitására készülj!

- Galaktikus koordináták meghatározása!

- 35 másodperc!

- Koordináták: 227.385.667

- 20 másodperc!

- Koordináták lokalizálása kész!

- A híd nyílik!

Amit nem láthattak, hogy a hajótesten 3 nagyobb panel nyílik meg, és ezekből 3 ezüst sugár lövellt ki amik a távolban egyesültek, és előbb egy örvény, majd egy folyamatosan táguló rés lett belőle, amin könnyedén átfért az egész hajó.

- A híd nyitva!

- Kész vagyunk az ugrásra!

A kapitány megadta az engedélyt az indulásra, és a hajó szép lassan belépett a lyukon, ami bezárult mögötte. Innentől csak az ezüst és fekete színben villódzó transzteret látták örvényleni maguk körül, ahogy az űrhídon végighaladtak.

- Jól van. Innen kezdve 3 óra múlva ott leszünk.

- Na és mennyi idő lenne, ha nem az űrhidat használnánk?

- Nagyjából az unokáitok meglátnák az út végét.

Erre már mind elismerően bólogattak, és mindenki indult volna vissza a dolgára, ám ekkor  hirtelen nyílt a híd ajtaja, és az egyik legénységi tag vonszolt be valakit a karjánál fogva.

- Fogtam egy potyautast!

Ez nem is volt annyira meglepő, mint az, hogy amikor a potyautas végre felemelte a tekintetét rájuk, nem más volt, mint Danny öccse.