Earth Eleven 9.

IX.

Az utolsó napok a Földön

A döbbenet nyilván mindenki arcára kiült, amit csak tetézett Zan magyarázata.

- Bemutatnám az én kishúgomat.

Juanita csatlakozott Adrianhoz, és a két hugica most a testvérük kezét fogta, hogy ezzel is támogassák őket.

- Te… ?

- Gyoukai Zanfried Ymir de Arrus, a legtöbbeknek Gyouzan, vagy csak Zan.

Zan nagyjából hasonló alkat volt, mint Adrian, és mint kiderült, nagyon sok közös pont volt kettejük életében.

- Gyere Juanita, hagyjuk beszélgetni őket!

A két kislány már szinte ott sem volt, és a társaság két részre oszlott. A legtöbben Zannal maradtak, aki minden kérdésükre hajlandónak mutatkozott válaszolni végre. Feirea és Adrian azonban egyedül maradtak, és egy kis sétára indultak.

- Szóval… Izé…

- Freya, jó? Azt szerintem könnyebb megjegyezni is.

Adrian egy félmosollyal bólintott.

- Akkor Freya. Szóval, ti hárman rokonok vagytok?

- Igen. Zan és Syriane az unokatestvéreim.

- Aha, szóval, ha Arrus királyávalbármi történne…

- Jog szerint én lépnék a helyére, avagy Zan, és a legvégső esetben Syriane.

Adrian a gondolatra is megborzongott, hogy Freyának, vagy bármelyik hozzátartozójának bármi baja is essen.

- És te csak így lehetszkirálynő?

- Hivatalosan az a törvény, hogy előbb férjhez kell mennem.

- És gondolom csak nemes férfihoz, akit már ki is jelöltek neked.

Freya idegesen nevetve válaszolt erre.

- Sajnos igen… A vőlegényem cirka háromszor idősebb nálam.

Adrian sajnálattal hallgatta a lány fájó vallomását. Egy valami furdallta az oldalát még ennél is jobban.

- Pontosan mennyi idős is vagy te?

- Földi lvekben 19, pont mint te.

Ez megnyugtató hír volt a fiúnak, aki azért titokban reménykedett, hogy nem csak egy délibábot kergetett a Mei bőrébe bújt lányban.

- És Syriane kis láthatatlanná válós magánszáma?

- Az, nos…

Freya derűsen nézte a két kislányt, akik más nem lévén, egy széthagyott focilabdával szórakoztak.

- Arruson mindenki egy különleges képességgel születik, ami egész életükben fejlődik és erősödik. Syriane képessége a láthatatlanná válás, amit szeret mások megtréfálására kihasználni. Zan képessége a fociban jön a legjobban.

- Na és te?

Adrian kérdésére Freya csak a vállát vonogatta.

- Semmi különleges.

- Én nem így vettem észre. Mi ez a Mental Link dolog?

- A Mental Link nem egy képességem, csak egy gép segítségével rákapcsolódok valakielméjére.

- Aha…

Freya azért kicsit szégyellősen mosolygott.

- Van ugyan egy képességem, de nem fejlődött ki rendesen.

- És mi az?

- Képesnek kellene lennem másokat meggyógyítani, akihez csak hozzáérek, de csak annyit tudok, hogy meggyorsítom a gyógyulásukat.

Adrian megértően bólogatott, és némi töprengés után folytatta.

- Szóval, miért is akartok segíteni nekünk? Mi ez a sokan nekünk szurkolnak dolog?

Freya Arcáról eltűnt az iménti mosoly.

- Tudod, ez egy elég hosszú történet.

- Azt kérted, hallgassalak meg, hát mondd el töviről hegyire!

Freya bólintott, majd egy nagy sóhajt kísérően belekezdett.

- Tudod, az Arruson kívül még 4 másik bolygó is rendelkezik, jobban mondva rendelkezett népes lakossággal. Az 5 nép között nagy háborúk dúltak egykoron, amik a népesség súlyos megfogyatkozásához vezetett. A Cerion lakossága pár évszázaddal ezelőtt annyira megfogyatkozott, hogy inkább az Arrusra menekültek, és beolvadtak közénk.

- És azóta a bolygójuk lakatlan?

- Igen. Ez volt az ok, amiért a megmaradt 4 nép vezetői összegyűltek, és végleges békét kötöttek.

Adrian megértően bólogatott.

- Persze ezzel nem volt minden megoldva, igaz?

- Pontosan. Ezért kitaláltak egy igen kreatív módszert az ellenétek rendezésére.

- Hadd találjam ki, ez volt a foci, igaz?

- Egész pontosan a Myerge, ahogy nálunk nevezik.

Adrian megmosolyogta ezt, de Freya nagyon is komoly maradt.

- Úgy 20 éve aztán megjelent a galaxisunkban a Feirh birodalom, és lassan felprédálták az útjába akadó naprendszereket, többek közt a miénket is.

Adrian már rá akart kérdezni a legfontosabb kérdésre, de Freya, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, pontosan a válasszal folytatta.

- Mi nem akartunk háborút, így felajánlottuk a békés megoldást, amit persze el is fogadtak. A meccs szorosan kezdődött, és Zan, mint csapatkapitány, egy hatalmas góllal köszönt be, csak mihez tartás végett.

- De ekkor jött a fordulat, igaz?

Freya keserűen bólogatott.

- Igen. A meccs hirtelen mészárlásba csapott át. A játékosainkat egyenként vitték le a pályáról, méghozzá hordágyon. Csak Zan maradt végül, aki szintén megsérült, de talpon tudott maradni.

- Mi történt?

- Nem bántották… Sokkal rosszabbat tettek ez után, rosszabbat a kínzásnál is: Végig kellett nézze, ahogy az összes 6 évesnél idősebb és 21-nél fiatalabb gyereket elhurcoltak. Én akkor 13, ő pedig 16 éves volt.

- Na és Syriane?

- Ez volt a legkegyetlenebb dolog, amit tettek: akkor még csak 2 éves volt, mégis kiragadták az édesanyja karjai közül.

Adrian érezte, ahogy a talpa is ökölbe szorul ettől.

- Zan akkor megesküdött, hogy megvéd minket, és azóta is tartja magát ehhez… Igaz, néha kicsit túlzásba is viszi.

- És azóta mindenhol ezt csinálják?

- Igen, és nem csak egyszer, hanem minden egyes évben visszatérnek és elhurcolják a gyerekekete, akik betöltik a 6 éves kort.

- Ez iszonyú… Ezzel ellehetetlenítik a szüleiket.

Adrian elkeseredetten fogta a fejét, miközben a két kislányokat nézte.

- És mi lesz az elhurcolt gyerekek sorsa?

- Nem hinnéd el, de igazából a legkisebbekkel jól bánnak. A javuk nevelőszülőkhöz kerül, akiknek nem lehet saját gyermekük, iskolába járhat, része lehet a társadalomnak, és ha szerencséjük van, elfeledtetik velük a szörnyűséget, amin keresztül mentek.

- És akik nem ilyen szerencsések?

- A tehetségesebbjét kiválogatják, és focistát nevelnek belőlük. A Birodalomnakma már több mint 100 csapata van, és ha egy párat le is sikerül győznie a kihívott ellenfélnek, mindig van másik, aki a helyükre álljon. Arrus óta 61 másik bolygót hódítottak meg így, és a hatodik után már senki sem érhetett el a birodalom legyőzhetetlen fő csapatáig, az Omegáig.

Adrian elképedve hallgatta ezeket a nyers igazságokat.

- És mi van azokkal, akik egyik szerencsésebb csoportba sem jutnak be?

- Hát…

Freya idegesen fészkelődött.

- Azokat munkára fogják. Van akit eladnak, és van aki házi szolgaként éli le az életét.

Adrian elnézte a két kislányt, és Freya arcán is egy halvány mosoly jelent meg.

- A húgod is szereti a focit?

- Igen, nagy Messi drukker. Pedig jó ideig azt hittem, nem fog a közelébe sem menni, de odahaza a táncnál csak a focit szerette jobban. Még a fiúkat is simán lejátszotta a pályáról.

Freya most már derűsebben mosolygott.

- Nyilván, mivel az X gén benne is megvan, ahogy benned is.

- Szóval ez alapján találtátok meg?

- Aha. Pont olyan, mint amilyennek leírtad. Életvidám, cserfes, éles eszű…

- Még ilyenekre is emlékszel?

- Persze, elvégre nekem mondtad el, és nem…

- Nem Meinek.

Freya bűnbánóan lesütötte a szemét, és Adriannak kellett megszólalnia végül.

- Csak remélem, hogy nem követek el nagy hibát, ha azt remélem, nem csak átverés volt az egész!

Freya megállt, és addig erősködött, amíg Adrian hagyta, hogy megfogja a kezét, majd mélyen a szemébe nézett, és úgy válaszolt.

- Eleinte csak színjátéknak indult, deegy idő után rájöttem, hogy komolyan érzek valamit irántad, de nem tudtam pontosan, hogy mi is az… De az a csók…

Egész testében megremegett, de igazából csak kellemes borzongás volt ez, amit a puszta emlék okozott.

- Úgy érted, érezted?

- Mindent éreztem, amit Mei is a Mental Linken keresztül. Ő és én tökéletesen egymásra hangolódtunk, ami ez előtt sosem sikerült még… Bár az is igaz, hogy előtte még szerelmes sem voltam soha senkibe.

Adrian arca is ellazulni látszott végre, és most erősen megmarkolta a lány kicsi kezeit.

- Ha tényleg igaz, amit mondasz, akkor szeretném megismerni az igazi Freyát is.

A lány bólintott, de még volt mondanivalója.

- Kérdezted, hogy miért szurkol nektek olyan sok ember. Nos, hogy tudd, létrejött egy ellenállás, és egyre többen vagyunk. A célunk az lenne, hogy kiszabadítsuk a szenvedőket, és hazajuttassuk őket a családjaikhoz, de ehhez az kellene, hogy valaki megtörje végre az Omega hegemóniáját.

Zan érkezett a többiekkel együtt, és vette át a beszélgetés fonalát.

- Tudjuk, hogy ez nagy kérésnek érződhet, de ti vagytok az utolsók, akikben még reménykedhetünk.

- Ti vagytok az utolsó olyan csapat a galaxisban, aminek az összes tagja rendelkezik az ún. X génnel, aminek köszönhetően képesek vagytok az Excel irányítására.

Mindannyian feszült figyelemmel hallgatták ezt a magyarázatot.

- Most még halvány esélyetek sem lenne, nemhogy az Omega, de még az utánuk következő jó pár csapat ellen sem. Ez tény, de épp ezért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek befejezni a felkészülést, és amint a 6 hónap letelik, mi fogunk körbefuvarozni a Galaxisban, hogy a kihívóitokkal szembenézhessetek.

Danny sokat mondóan bólogatott, nyilvánvaló volt, hogy az ellenfeleik nem fognak a két szép szemükért egészen idáig jönni.

- Na de miért épp ti?

- Az egyik fő indok, hogy egyébként is a mi dolgunk lenne, másrészről a Föld az Arrus testvérbolygója.

- Még maga a név is ugyanaz, csak két különböző nyelven.

Adrian logikus megjegyzésére Zan és Freya is bólintott.Masaakinak volt még egy fontos kérdése.

- Szóval ennyi? Körbefuvaroztok minket és passz?

- Nem egészen, és ezzel kapcsolatban már Katsurou mesterrel is beszéltünk. Mint mondtuk, segíteni fogjuk a felkészülésetek utolsó fázisát, amit pedig már nem a Földön fogtok teljesíteni.

Erre Katsurou lépett még be a beszélgetésbe.

- Ám mielőtt még ez megtörténne, és mind az égbe költöznénk, újdonsült barátaink beleegyezésével még egy utolsó alkalmat megragadunk, hogy idehaza kipihenhessétek magatokat, amiben ők is csatlakoznak hozzánk!

- Na és most hová megyünk?

- Nos, már voltunk pár igen szép helyen, de most olyan hely vár ránk, ahová már biztos mind vágytatok egy ideje.

Mindenkinek úgy ragyogtak a szemei, mintha gyémántokra cserélték volna. Katsurou csak jót nevetett ezen.

- Igen, lemegyünk a tengerpartra néhány napra, hogy még egy kicsit kiélvezhessük az itthoni klímát.

Erre a két vendéget kivéve mindenkiből kitört az örömteli üdvrivalgás. A két kislány is odajött a hangzavarra, és mikor megtudták az okot, Juanita is majd kiugrott a bőréből, majd miután elmagyarázta Syriannak is, ő is hatalmas, vágyakozó szemekkel nézett az őrangyalaira.

- Háááát…

- Légysziiiii!

- Igen, légysziiii!

A két angyali arc láttán még a magát megtartóztatni próbáló Zan sem tudott nemet mondani, de azért még csípősen hozzáfűzte.

- Bezzeg ilyenkor nem utálod a földi nyelveket, mi?

Végre ő is elsomolyogta magát, ami ritka szokása volt, és megborzolta a kishúga haját.

- Jól van, egye fene! De akkor szót kell fogadnod mindenkinek, és nem kavarhatsz folyton zűrt!

- Jóó!

Syriane és újdonsült legjobb barátnője összeölelkezve táncolt körbe örömében, de Adrian már szólni akart. Danny tartotta vissza csak.

- Hagyd már! Velünk mégis csak nagyobb biztonságban van, mint Amerikában.

Adrian ugyan nem szívesen, de rábólintott. Ahol Dannynek igaza volt, ott ő sem mert ellenkezni.

- Ez az! Megyünk strandolni!

Freya és Zan álltak csak kicsit tétován.

- Mi a baj?

- Csak az, hogy nem igazán tudjuk, hogyan készüljünk erre a strandolás dologra…

Erre Liz és Cris fogták közre mindkettejüket.

- Ne féljetek! Majd mi kezelésbe veszünk!

Három nappal később mind vonatra ültek, és indulhattak is délnek. Freya és Zan is velük tartott, csak hogy megismerjék az igazi földi életérzés minden apró részletét. Zan rosszul lett a vonaton, ami némi komikumot lopott a dologba, mivel még egyikük sem látott vonatbetegségben szenvedni senkit az előtt. Aznap este a vonaton kellett aludjanak, és Danny végignézte, ahogy a barátait sorra nyomja el az álom. Katsurou volt az első, akinek kiesett a könyv a kezéből, és még a szemüvege is az orrán maradt. A két legkisebb csapattag egymásnak dőlt, mint két versenybicikli, és csendesen szuszogtak, a csapat magját alkotó Euro-amerikai banda egy kimerítő pókerjátszma után most egyhangúlag fújta a kását. Masaaki és Ali sakkozás közben gondolkozta magát álomba, Adrian és Freya kéz a kézben összeborulva szendergett, amiben Cris és Ed is követte a példájukat. Danny mellett Liz is halkan szuszogott, így csak ő és Zan maradtak ébren. Zan mélyen meghatva nézte a két kislányt.

- Aranyosak, igaz?

- Igen. Tudod, Syriane 14 nyelvet beszél galaxis szerte, de a ti angolotok az első, amin keresztül sikerült barátot szereznie.

- Akkor büszke is lehetsz rá.

Zan bólogatott, majd még hozzátette.

- Ha Juanitának nem engedték volna meg, hogy velünk tartson, szerintem kivágta volna a hisztit.

Danny csak mosolygott ezen, mert hála Zannak és némi ügyes nyomozóunkának, Juanita és Adrian végre megszabadult minden veszélytől, amik csak fenyegethették őket. Az utolsó meleg nyári hetet kihasználva ilyen módon elmehettek erre a kis nyaralásra. Lassan letelt a fél év, és ez volt az utolsó pár nap, amit még a Földön tölthettek. Mikor másnap délelőtt a második átszállás után 2 órával, megérkeztek végre, egy mesebeli szépségű tengerparti városkában találták magukat. Miután a szállásukat is elfoglalták, ami csupán 300 méterre volt a parttól, mindenki átvedlett a fürdőszerelésébe, és kényelmesen fölé öltöztek, hogy egy rövid séta után megnézhessék maguknak az azúrkék vizet, amit már kilométerekről látni lehetett a vasútállomásról. Augusztus vége volt, és már érezni lehetett a szeptember előszelét, még mindig igazi strandidő volt. A lányok egytől egyig bikinit vettek, a fiúk pedig a short fölé vettek még magukra egy inget.

- Gyertek már elő! Ne kéressétek már magatokat!

Syriane is ott állt a maga csinos fehér, fodros úszódresszében, a vállán úszógumival, a homlokára tolt úszószemüveggel. Végre Freya és Zan is elő mert jönni a napra, és megmutatkoztak a többieknek is. Bár a bőrszínük kicsit sápatag volt, mégsem voltak feltűnően különcök. Zan kék alapon sárga-vörös-fekete csíkos shortot viselt, egy könnyű inget, napszemüveget és strandpapucsot. Freya a tengerkék bikini fölött farmermellényt viselt, ami lengén kitakarta őt derékig, a derekára strandkendőt kötött, rajta is strandpapucs és napszemüveg, a feje búbján szalmakalap, a haja leengedve, amiről ilyen módon kiderült, hogy egészen a combja közepéig ért. Adrian elismerően bólintott Zan láttán, de mikor meglátta Freyát, még a lélegzete is elállt.

- Ejha!

Mindössze ennyit tudott mondani, de ez is elég volt, hogy az összes vér a lány arcába szökjön, ezzel messziről látható pírt varázsolva rá.

- Ezt nevezem! Látom, jól felruháztak titeket a lányok.

- Nos igen…

Freya zavartan topogott, de a lányok nagyjából ugyanígy öltöztek mind, és a fiúk is lazára fogták a figurát, így abszolút összeillett a társaság.

- Na, látom, együtt a társaság! Akkor indulás!

Katsurou úgy készült, hogy a víz közelébe sem megy, sem aznap, sem máskor, és ennek megfelelően is öltözött.

- Verseny a vízig!

Erre a vezényszóra mindenki ledobálta magáról a fölösleges holmikat, és rohantak is a vízhez. Adrian és Zan értek be először, hatalmasat csobbanva, hogy teljesen átadják magukat a hűs víz érintése utáni első, kellemes hidegrázásnak, majd jöttek a lányok, és apránként mindenki. Miután mindenki kitombolta magát a kellemesen hűs vízben, mind kifeküdtek napozni egy sort, végül pedig megnézték a híres tengeri naplementét, mielőtt megtértek volna a szállásukra, ahol két ágyas szobák várták őket. Senkinek sem volt ellenvetése az ellen, hogy Liz és Freya a párjával lakjon egy szobában, de Freya udvariasan visszautasította, mondván, ő még nem érzi eléggé késznek az újrakezdett kapcsolatukat, hogy máris így kezdjék. Adrian arcára egyből kiült némi csalódottság, de inkább nem szólt semmit.

- Jó éjt!

Így köszönt el Liz Dannytől, nagyjából fél kettőkor, és ezzel az utolsó lámpa is kialudt.

Másnap reggel meglepő módon nem Danny, hanem Adrian kelt elsőként, és mivel látszólag mindenki az igazak álmát aludta, elindult egy kis sétára. Egy közeli pékségben vett magának reggelit, amire még a Meinek álcázott Freya szoktatta rá, és már a kedvence is megvolt. Épp ez jutott ekkor is eszébe, és lassan megindult a tengerpart felé. Szeles szombat reggel volt, és a tenger vize is zavaros zöld hullámokkal csapkodott a parti sziklákon. Végigsétált a mólón, aminek a végén egy mesterséges zátonyon egy világítótorony állt. Elnézte a vizet, a sirályokat, ahogy a víz fölött vitorlázva, időről időre lecsaptak egy kishalért. Eszébe jutott egy csomó minden, többek közt az is, hogy még mindig nem tudta, hogy ki csavarta el a fejét, az álarc, ha úgy tetszik, vagy Freya, a gyönyörű, és mint kiderült, kicsit gátlásos lány az álarc mögött.

- Jó reggelt! Látom te is korán keltél.

Adrian épp Freyát pillantotta meg, hátrasandított, aki egy egyszerű, lenge fehér ruhácskát viselt, a haja pedig még mindig leengedve lobogott a szélben, mint egy zászló. El kellett ismerje, hogy Liznek és Crisnek valóban csodás érzék kellett, mikor összeválogatták újdonsült társnőjük ruházatát.

- Neked is jó reggelt! Ami azt illeti, már vagy egy órája felkeltem.

Freya halványan mosolyogva állt meg Adrian mellett, és jó ideig csak hallgatagan nézték a végtelenségig nyújtózó víztömeget.

- I-igazán jól áll neked ez a ruha… Mármint ez is…

Freya zavartan mosolyogva válaszolt.

- O-oh… Miket nem mondasz… Tegnap is jól megbámultál, szó ami szó…

- Tudom, de nem tehetek róla, férfiból vagyok, és mint olyan, nehezen veszem le a szemeimet egy ilyen szép lányról…

Dreya érezte, hogy szinte lángra gyúl az arca ettől a bóktól.

- Ne mondj már ilyeneket! Még a végén azt találom hinni, hogy komolyan gondolod!

- És mi van, ha komolyan is mondom?

Freya már fülig vörösödve nézett fel a szintén zavartan topogó fiúra.

- Tudod, gondolkoztam épp eleget ezen, amíg nem láttalak vagy három hétig… Azon hogy ki vol az igazi, te, vagy Mei, akinek az álcája mögé bújtál.

Addig-addig, hogy csak megfogta végre a lány kicsi fehér kezeit.

- És ma reggel is ezen tűnődtem, amíg ide nem értél.

- És mire jutottál?

- Arra, hogy talán adnom kéne neked egy esélyt, hogy te magad mutasd meg. Én magam nem tudom végleg eldönteni.

Freya félmosolya végre valódivá vált, és amennyire tudta, megszorította a fiú kezét, ezzel is jelezve, hogy nem fog csalódást okozni. Egy darabig még álltak a világítótorony lábánál, aztán elindultak visszafelé, de ekkor már a többiek jöttek szembe velük, akik nyugtázhatták, hogy minden rendben a kézen fogva érkező páros között. Aznap a szeles idő miatt a fürdőzés elmaradt, de helyette más új sportokat próbáltak ki, mint a strandröplabdát, a bevállalósabbak pedig a windsurföt is, amiben Zan, mint kiderült, őstehetség volt. Egy strandfocipálya mellett álltak meg végül, és mindenki tudta, mi következik.

- Játszotok, lányok?

- Még szép!

Még Liz is boldogan kiáltotta ezt, és Katsuroura maradt a bíró szerepe.

- Jó, a szabályok a következők: az Excel tabu, Danny és Adrian nem lehetnek egy csapatban, és Lizzel sem, a fiúk nem rúghatnak gólt, és a Danny és Philip nem állhat a kapuban!

Ez tiszta sor volt, és a két kislány, valamint Liz megválaszthatták a csapattársaikat. Liz csapatába Cris, Sergei, Stefan, Max, Juan, Martin és Carlos kerültek be. Syriane természetesen Zant, Victort, Alit, Dannyt, Marcot, és Mike-ot választotta, míg Juanita csapatát Adrian, Philip, Kosi, Tonio, Ed és Freya és Masaaki erősítette.

- Á-u-áh! Ez forró!

- Mit vártál? Ezt a sportot mezítláb szokás űzni!

Crisnek ebben teljesen igaza volt, elvégre nála senki sem tudhatta jobban A labda nagyon sújtott, a fiúk pedig nagyon nehezen bírták megtürtőztetni magukat, amit aztán Masaaki oldott meg egy fejes góllal, amit ugye nem volt tilos. A lányok közül Juanita járt elöl 6 góllal, mivel Cris eleve fiúnak számított az egyenlő esélyek miatt. Nyugodtan el lehetett mondani, hogy a kis argentin lány a bátyjára ütött. A döntőt is a két kislány csapatai játszották, és csak egy hajszállal, de Syriane csapata nyert. Mind remekül szórakoztak, nagy nevetés és óriási szurkolás közepette játszottak, és ugyanilyen remek hangulatban telt el a hátralévő néhány nap is, ahol is a lányok javarészt napoztak, amíg a fiúk meg nem tréfálták őket, egy-egy vödör hideg vízzel. A legifjabbak hatalmas homokvárat építettek, és a vendégek is mindenféle ételkülönlegességgel megismerkedhettek, többek közt a desszertekkel, a különböző tortaféléktől a fagyiig. Mint kiderült, Zan a csoki és a puncs, Freya az egzotikus gyümölcs, Syriane pedig a citrom és a dinnye ízeit favorizálja. Az utolsó este aztán, miután mind elfogyasztottak egy-egy karéj jóféle dinnyét, amire még Danny is megjegyezte, hogy az otthonival ugyan nem veszi fel a versenyt, de azért nem rossz, mind letelepedtek egy kis tűz mellé, és Tonio gitárt kerített elő, ki tudja honnan, és rákezdett egy dalra amiből ugyan a többség mit sem értett de azért élvezettel hallgatták. Szépen körbejárt a staféta, és Tonio, mint egy jó Mariachi, mindenkit kísért. Végül Danny került sorra, aki a többiekhez hasonlóan a saját anyanyelvén adta elő magát. Bár ezt sem értette senki, a líraiságot a kissé érdes hangú fiú nagyon jól adta át.

- Miről szól ez a dal?

Freya váratlan kérdésére Danny mosolyogva válaszolt.

- Otthonról, családról… Egy helyről, ahová mindig hazatérhetsz, ha már nincs hová menned.

Mindenki meghatottan hallgatta ezt a magyarázatot, és nagyon is átérezték az okot a választás mögött. Végül Freya énekelt még el egy nagyon szépen hangzó altatódalt, ezzel is jelezve, hogy lefekvési idő van. Syriane is dúdolt, Zan is bekapcsolódott, és a végén már mind dúdolták. Mikor vége lett, a két kislány már aludt is, és a többiek is álmosan nyújtózkodtak. Adrian és Zan visszacipelte a kishúgát a szobájukba, és Adrian még megcirógatta az édesdeden alvó kishúga arcát, mielőtt elhagyta volna a szobát, jóval az után, hogy Zan elment. Elég szárazon és ridegen csak lerakta a kislányt az ágyba és betakarta, semmi több. Nem sokkal később aztán találkoztak végül a folyosón, és Adrian nem tudta nem megjegyezni:

- Angyali kishúgod van.

- Igen… Igaz…

Adrian még egy valamit nagyon meg akart kérdezni.

- Mondd, hogy van az, hogy Syriane veletek van?

- Nos gondolom Q-… mármint Freya mesélt neked a nevelőszülőkről.

- Igen, azt külön kiemelte, hogy az olyan családokhoz kerülnek, akiknek nem lehet gyermeke.

- Nos, ő is ugyanígy járt, de a családnak mégis született később saját gyermeke, így megadatott a lehetőség, hogy más valaki vegye magához. Ekkor fogtunk össze Freyával, és kérelmeztük, hogy mi lehessünk a gyámjai.

- Ami meg is történt, igaz?

- Igen. Mi lettünk Syriane pótszülei, ha úgy vesszük. Próbáljuk arra nevelni, hogy mindenkivel tisztelettel bánjon, és hogy jó ember legyen majd egy napon.

Adrian megértően bólogatott.

- Igen, azt hiszem jó úton jártok efelé.

- Nyilván te is ilyennek szeretnéd majd egy napon látni Juanitát.

- Igen, és azt hiszem, már csak fel kell nőnie az érett gondolkodásához.

Zan és Adrian lassanként összebarátkoztak, bár az argentin fiú közel sem volt olyan szigorú a kishúgával, mint Zan maga. Ettől függetlenül jól kijöttek egymással, hisz sok közös volt kettőjükben.

Két nappal később, mikor hazaértek, megkezdődött a lázas készülődés a költözésre. Az indulás reggelén még egyszer megreggeliztek a kantinban, majd mind összegyűltek a találkahelyen, ahová látszólag csak Zan érkezett, de meglepetés nem maradt el most sem: A csapattagok családjai követték.

- Ezt nem hiszem el!

Ahányan voltak, annyi felé futottak, hogy a számukra fontos személyektől elbúcsúzhassanak. Liz a bátyja nyakába ugrott, majd az anyukáját ölelgette. Sergei sírva ölelgette a kis unokahúgait, Kosi egy jókora családi kör kellős közepén állt, amiben legalább 3 generáció képviseltette magát. Ejöttek Tonio szülei, Carlos és Victor családja is összeismerkedett. Max testvéreiből volt egy kassal, ahogy Juannak és Alinak is. Masaaki szülei és még karon ülő öccse alaposan belemerültek egy nagyobb tárgyalásba, míg Martin és Cris csak csendben ölelgették a rokonaikat. Adelmohoz a nagybátyja jött el, aki egyben az edzője is volt, de büszke is volt, amiért újabb sportban sikerült maradandót alkotnia. Végül Mike, Marco és Danny is megtalálták a szeretteiket, Danny pedig pontosan elmagyarázta a helyzetet, amit a szülei türelmesen, már-már beletörődve fogadtak, a húga elmorzsolt jó pár könnycseppet, de az öccse kiakadt:

- Mi? Ez most komoly?! Engem miért nem akartok magatokkal vinni?!

- Meg kell értened…

- De én is tudom azt, amit ti, nekem is ott a helyem!

- Ez nem ilyen egyszerű!

- De igen! Engedd, hogy bebizonyítsam!

Egy nehéz percig farkasszemeztek, de Danny hajtatatlan volt. A kisebbik fiún jól látszott, hogy majd felrobban, és végül ki is tört belőle minden fájdalma.

- Jól van, akkor menj, ne is gyere vissza!

Ezzel sarkon fordult, és már ott sem volt. Danny már ment volna utána, de Zan visszatartotta.

- De…

- Majd én beszélek vele.

Mikor megtalálta végre, épp egy padon ücsörgött, és elkeseredésében a könnyeit törölgette.

- Látom, nem volt jó érzés melegebb éghajlatra küldeni a bátyádat.

- Mi közöd ehhez? Nem a te testvéred mondta azt, hogy púpnak sem hiányzol a hátára!

Zan megcsóválta a fejét, és leült a bátyjára nem csak külsőben hasonlító fiú mellé.

- Arra még nem gondoltál, hogy csak meg akar kímélni a bajtól? Amire ő és a társai vállalkoztak, nem olyan egyszerű.

- De én akkor sem ijedek meg, bármilyen veszélyes is! Ő viszont még esélyt sem ad.

Zan még sajnálta is a lelkes fiatal fiút. Egy ideig matatott valamivel, de végül felkelt, és vállba veregette a csüggedt srácot.

- Eljön majd a te időd is, csak légy türelmes!

Ezzel ott is hagyta és visszatért a többiekhez, akik már a végső búcsúzásnál tartottak. Adriannak csak nagyon nehezen sikerült meggyőznie az édesanyját, hogy jobban járnak, ha magukkal viszik Juanitát. A nagy könnyes búcsúk után aztán Zan mindenkit magához rendelt, és egy-egy kéken világító fénycsíkokkal , speciális áramkörökkel teli karperecet adott át mindenkinek.

- Amíg ezeket viselitek, addig szabadon közlekedtek majd az űrcirkáló és a legközelebbi bolygó között.

- De akkor nem maradhatnánk még egy kicsit?

Tonio kérdésére Zan csak a fejét rázta.

- Amint mind a fedélzeten leszünk, berendezkedtek, és onnantól jobb, ha nem léptek többet kapcsolatba a családjaitokkal.

Bár nem volt egyszerű ezt a döntést elfogadni, mindenki rá kellett bólintson. Nem volt más hátra, mind megfordultak még utoljára integetni a családjaiknak. Danny szomorúan látta, hogy az öccse nincs ott, de már el is tűnt az ismerős környezet, és egy ismeretlen helyen, fém falak között találta magát.