Earth Eleven 15.

Ókori stratégiák

A Galacielen aratott nem kis értékű győzelem csak még nagyobbat lendített előre a csapat szekerén. Egymás után jöttek a gól gazdag, és izgalmas meccsek, és csak azon kapták magukat, hogy egyetlen hét leforgása alatt 7 helyszínen ugyanennyi csapatot tudtak le, mindezt pedig különösebb erőlködés nélkül. Rad, mintha a nyakában kabalaként lógó sáltól csak megtáltosodott volna, hamar szárnyra kapott, és a már 17 gólos Adrian mögé zárkózott a maga 9 találatával, holtversenyben Masaakival. A csapat többi tagja is szépen gyűjtögette a tapasztalatokat pályán töltött percek formájában. Kezdtek egyre inkább egy ütőképes csapattá kovácsolódni, méghozzá edzőjük nem kis megelégedésére. Mikor aztán vasárnap délután a tanácsteremben mind a székeikre roskadtak a fárasztó hét után, Zan végre közölhette a jó híreket.

- Van két jó hírem. Az első, hogy megvan a legújabb kihívótok.

Erre az állítólagos jó hírre mindenki hangosan agonizált. Zan megcsóválta a fejét, majd folytatta.

- A másik jó hírem a helyszín maga, aminek Rad biztos örülni fog.

- Csak nem?!

Nem csak a legkisebb fiú szemei ragyogtak erre a felvetésre, és Zan nem is maradt adósuk.

- Igen, ahová megyünk, egy híres üdülőhely, ami híres a tengerpartjairól.

Ha azt mondanánk, üdvrivalgás, az biztosan nem fedné azt a reakciót, amit ez a válasz kiváltott mindenkiből. Lázas csomagolás kezdődött, de ezúttal a könnyű öltözékek, a fürdőruhák, a törülközők, a plédek és a naptej kerültek elő. A három gyerek csomagolt a legnagyobb izgalommal, elvégre nem minden nap jut el az ember egy valóságos üdülőparadicsomba.

- Ideje elővenni a strandcuccokat, igaz?

Freya hátrasandított a párjára, aki hamiskásan mosolygott rá.

- Miben sántikálsz?

- Csak előre örülök, hogy megint láthatlak majd bikiniben.

Ezt még meg is kísérte egy pajkos kacsintással, a jutalma egy kis kokszos volt a feje búbjára.

- Mintha nem látnál épp eleget mindenféle más öltözékben...

- De az nem ugyanaz. Emlékszel még a legutóbbi strandolásra?

- Jaaaaaaa... Így mindjárt más!

Freya ne tudta volna, miről beszél, hisz még a Földön kezdődött el élete legszebb kalandja, és azóta többször is imádkozott már Aeia-hoz, a család és az otthon istennőjéhez, akiben galaxis szerte több nép is hitt, hogy soha se legyen vége.

- Jó, a Parthenolia épp előttünk!

Zan ezen kijelentére minden szem az eléjük táruló pazar látványra tapadt. A Thalos 8 épp most érkezett meg egy feltűnően ismerős kis bolygó körüli pályára.

- Csípjetek meg, hogy álmodom-e!

- Szinte hihetetlen!

A szemük elé táruló végtelen kékséggel és csak néhol sötétebb felszínt fodros fehér fellegek takarták ki. A bolygótól nem messze egyetlen holdacska keringett és mindent megült a fenséges nyugalom.

- Ha nem tudnám jobban, azt gondolnám, hogy hazaértünk...

- Hát, tényleg már csak az űrszemét hiányzik..

Zan erre csak egy kissé csípős megjegyzést akart tenni, de Clare megelőzte.

- Hát, még ha leérünk a felszínre, akkor mekkorát fogtok nézni!

Bizony a meglepetés nem maradt el, mert amikor leérkeztek, először is egy nem kis város közepén találták magukat. Na, nem a felhőkarcolókkal teletűzdelt metropoliszok egyikére kell gondolni, hanem egy olyanra, ami a régi mesékben is szerepel. Ameddig csak a szem ellátott, csak legfeljebb kétszintes házakból álló utcák, minden épület vagy kőből, vagy agyagtéglából épült, mind hófehérre meszelve, a tetejük cseréppel fedve. A házak előtt olaj, fügefák, az utca macskakővel borítva, hihetetlen tiszta ég, legalább 30 fokos meleg, és épp arra, amerre először tekintettek, a tenger ragyogott szikrázó napsütésben, mint zafír.

- Wow... Gyönyörű!

- Azért ez üti az összes otthoni üdülőhelyet.

- Az tuti...

Az is tény volt, hogy aki nem gyalogosan járt, az lóháton ült, a levegő pedig az lócitrom renyhe szagát leszámítva, amit mindannyiuk meglepetésére takarító személyzet szedett fel a szemük láttára, tiszta volt, szinte harapni lehetett volna.

- Olyan ez a hely, mintha a középkorba csöppentünk volna.

- Jobban mondva az ókorba...

Danny meglátására hiába is akart Zan válaszolni, megint félbeszakították, méghozzá egy nagyobb embercsoport, akiken tisztán látszott, hogy turisták.

- Feltűnt, hogy nem a pusztában kötöttünk ki?

Rad megjegyzése fején találta a szöget, és Zan végre szóhoz jutott.

- Mint azt mondtam, ez egy valóságos üdülőparadicsom, így az ilyesmin meg sem szabad lepődnünk! Keressük meg a szállásunkat!

Bár a tömeg zúgolódása mellett alig lehetett kivenni a hangját, Zan üzenete mindenkihez eljutott végül. Amit a városban tapasztaltak, érvényes volt a szállóban is, ahol elszállásolták őket. Spártai egyszerűség és szolid kiszolgálás várta őket, és a személyzet, mint mindenki más is, egyszerű, könnyű lenvászon ruhát viselt, a lábukon pedig vagy szalmából font papucsot, vagy szandált.

- Ezekhez is csak egyszer állítanának be egy munkavédelmi szemlére...

- Hagyd már el Danny, most nem a munkahelyeden vagy, hanem üdülsz!

Liz kissé korholó megjegyzése persze jogos volt, de Danny az ilyesmiben képes volt leállni vitatkozni. Még szerencse, hogy most még ehhez sem volt kedve. A nagy szoba, amit kaptak, nem volt túl csicsásan berendezve, csak ami feltétlenül fontos. Ablak csak egy volt, de az egyben elfoglalta az egyik falat, ugyanekkor csodás, márványpadlós teraszra nyílt még ajtó is, ahonnan messzire el lehetett látni.

- Gyönyörű ez a hely!

Liz elragadtatva bámulta a város látképét, ami úgy gondolom meg is ér annyit, hogy ecseteljük: a szálló maga egy magasabb domb tetején állt, valószínűsíthetően észak, dél és kelet felé mindenre tökéletes kilátás nyílt a teraszról, amihez külön távcsövek is rendelkezésre álltak igény szerint. A déli oldal nem is olyan messze egy kikötőben végződött, ahol a kis halászbárkák mellett sétahajók is vitorláztak a kellemes szélben. A keleti irányban épp alattuk egy sugárút kerülte meg a dombot, és folytatódott tovább a láthatár felé. A város házait ebben az irányban nagyobb villák váltották fel, ez volt a gazdag negyed. Észak felé a város fölé magasodó hegyeket láthatták, és az iparos negyedet. Az egyik fennsíkos hegy tetején pedig mintha díszesebb, előkelőbb épületek körvonalazódtak volna ki.

- Ezt nevezem ám látványnak!

A három gyerek is kint állt a teraszon, és az ingyen használható távcsöveken kémleltek körbe. Egy olyan város volt ez, ahol a természet és az ember tökéletesen megfértek egymás mellett.

- Zantól hallottam pár dolgot erről a helyről. Érdekel valakit?

Katsurou volt szokás szerint az utolsó, persze Zanon kívül, aki most is, mint mindenhol máshol, elfoglalt volt a mérkőzés előkészítésével.

- Halljuk!

- Igen, engem is érdekel, mert én még nem voltam itt ezelőtt!

Clare természetesen igazat mondott, így Katsurou megköszörülte a torkát, mielőtt nekikezdett volna.

- Szóval, a Parthenolia épp olyan van és volt, mint amilyennek látjátok. Egy zárkózott világ ez, amit a birodalom csak véletlenül érintett. Gazdaságilag és minden egyéb értelemben függetlenek. Kultúrájuk, és életvitelük olyan, mint az ókori görögöké.

- Hogy Danny mindig mindent ilyen jól tud...

Mindenki egyöntetű kuncogására Danny csak vállat vont.

- Na és a csapatuk? Róluk is tudunk már valamit?

- Csak annyit, hogy az övék az egyetlen csapat a galaxisban, akik nem kaptak ki az Omega Stormtól.

Erre mindenkinek nagyra nyíltak a szemei.

- Micsoda?!

- Jól hallottátok. 0-0 lett a meccs vége. Az érdekes része az, hogy pontosan onnan kezdték, mint ti.

- Akkor pontosan mi történt a meccs után? Döntetlen maradt?

- Pontosan. A birodalmi tanács végül úgy döntött, hogy hagyják dönteni őket.

Danny erre bölcsen bólogatva tette hozzá.

- Nyilván kapva kaptak az alkalmon, és valami szerződést kötöttek a birodalommal, akik anyagilag támogatják őket.

- Pontosan. Az egyedüli dolog, amibe a birodalom belefolyik, azok a pénzügyek. A másik persze, hogy mint a ranglista 13. helyezettjeként meg kellett nyissák kapuikat a kívülállók előtt.

- És így lett üdülőhely.

Közben Zan is befutott a hírekkel.

- Jó hír! A meccs csak két hét múlva lesz, addig azt csinálunk, amit jól esik, a helyi törvények keretein belül persze.

- És van is valami szórakozási lehetőség, vagy csak a strand?

- A városnézés és a szuvenír vásárlás mellett? Természetesen lesz, méghozzá egy bemutató meccs csak a mi kedvünkért.

A bemutató ötlete kimondottan jól hangzott, mert ilyen módon még arra is rájöhettek, mi is teszi ezt a csapatot ennyire erőssé. Aznap este inkább a szállóban maradtak, és a szokásukhoz híven helyben vacsoráztak. Az egyik asztalnál egy nagyobb társaság ült, főleg helybéliek, épp mellettük pedig a három gyerek, Freya, Adrian és Kosi.

- Érted, mit beszélnek?

- Dehogy értem... Ez még csak nem is görög.

- Na és ti? Jó móka olyan nyelven kokettálni, amit mi nem értünk?

Clare szokás szerint arrusi nyelven társalgott barátaival, méghozzá igen szép tájszólással, amiben Rad és Juanita is követte. Rad következő mondata épp Freyához szólt erre válaszként.

- Mah varduliete ber. Bot ka Adrian hoiioe.

Erre a másik két gyerek elnevette magát, és még Freya is kuncogott.

- Mi? Mit mondott?

Freya csak akkor válaszolt, mikor mind elhallgattak.

- Azt mondta, hogy igazán sajnál engem, és hogy inkább velem kellene foglalkoznod.

- Ti aztán nagyon megtanultátok... Mégis mióta kokettáltok ti arrusiul?

- Úgy két hónapja.

Adrian ugyanennyi idő alatt örült, hogy megtanult két értelmes mondatot sikeresen elmondani, a két kis zöldfülű meg már ilyeneket tud.

- Na szép... Majd kitárgyaltok a hátam mögött, én meg nem is értek egy mukkot sem.

- Ugyan már, bátyus... Nem vagyunk mi olyan gonoszak.

Két asztallal odébb a legidősebbek tárgyaltak főként a helyi csapat erősségeiről.

- Annyit tudok, hogy a védelmük az erősségük.

- A Borealis védelme is elég stabil volt...

- Itt egy olyan csapatról beszélünk, akiknek még az Omega sem tudott gólt lőni.

- Egy áthatolhatatlan védelem, eh?

Egyedül Katsurou hallgatott nagyokat, mint aki nagyon gondolkodik valamin, szinte oda sem bagózva semmire.

- Neked mi a véleményed?

- Hogyan?

Csak Liz kérdésére kapta fel a fejét, de most sem adott egyértelmű választ, csak a fejét ingatta.

- Szóval neked sincs ötleted...

- Majd szombaton meglátjuk, a bemutató meccsen.

Aznap este mind meglepően korán lefeküdtek, de Rad nem tudott aludni, így inkább kint ült a teraszon.

- Te miért ücsörögsz itt kint?

Liz szólalt meg mögötte nem sokkal, mire Rad felpattant, és a saját helyével kínálta, majd odahozott egy másik széket, és fordítva ült le rá.

- Szóval?

- Én sem tudom... Egyszerűen nem jön álom a szememre...

- Azt hittem, már túltetted magad a kezdeti drukkon.

- Túl is tettem magam, sőt... Az a sál, amit Magnustól kaptam, valódi szerencsés talizmán lett.

Liz megmosolyogta ezt a beszédet, és azt valóban el kellett ismerje, hogy mióta minden meccsen viselte, azóta szabályosan megtáltosodott.

- Akkor mi a baj?

- Semmi... Csak túl meleg van... Nem tudok ilyen melegben aludni.

- Értem már...

Rad ekkor végre Lizre nézett, aki a holdat és a csillagokat figyelte, miközben a szépen kerekedő pocakját simogatta.

- És a kicsi hogy van?

- Jól, nagyon jól. Ma éjjel kicsit aktívabb a szokottnál.

- Lehet érezni?

- Most még csak én érzem. Gondold el, mikor először éreztem, azt hittem, Danny bökött meg, de ő be volt fordulva...

Rad mosolygott ezen. Hiába, Liz is még nagyon fiatal volt, és első gyerekről lévén szó, nem érthetett meg mindent azonnal.

- Szabad?

- Persze.

Az, ahogy Rad nagyon óvatosan végigsimított a pocakján, majd meglepetésére még puszit is adott rá, mosolyt csalt Liz arcára.

- Jó lenne neked még egy kistestvér, igaz?

- Már úgysem lesz... Legalább... Hogy is fogják hívni?

- Ha fiú lesz, akkor David, mint az édesapám, ha lány, akkor Liz, mint én.

- Manapság már nem szokás az első fiút az apja után elnevezni, igaz?

- Én szerettem volna, de a bátyád ragaszkodott a jóslatban foglaltakhoz.

Rad nem felejtette el azt, amit a Neruson hallottak a jósnőtől, de az pírt csalt az arcára, ha a rá, és Juanitára vonatkozó rész csak eszébe jutott.

- Ti ketten még itt vagytok?

Katsurou is csatlakozott hozzájuk, és hamarosan már egy jó tea mellett beszélgettek. Rad szólalt meg, miután jó ideig csak hallgatott, hogy ne zavarja a két felnőttet.

- Mester...

- Hmm... ?

Katsurou ugyan felé fordította a figyelmét, de még mielőtt még folytatta volna, még közbeszólt.

- Rad, mielőtt bármit mondanál, megkérnélek, hogy hagyjuk el ezt a kötött modort!

- De...

- Semmi de! Juanita és Clare is inkább úgy beszélnek velem, mintha a nagyapjuk lennék, nem egy vadidegen.

- Jó, de ők mások...

- Ne hidd, hogy bármivel több, vagy kevesebb, vagy náluk! A legidősebb unokám akkora, mint te.

- Komolyan?

- Persze! Tarouval jó barátok lennétek. A többieknek is már megmondtam az első nap, hogy egy csapat, egy család vagyunk. Igaz, Liz?

- Teljesen igaz. És már te is tagja vagy ennek a családnak.

Rad szelíden mosolygott, mert lényegében a három arrusi kísérőjük is pontosan ilyen tagja volt a családnak.

- Akkor...

És egy kicsit lesütötte a szemét, mert őt is épp úgy nevelték, mint a bátyját, így kicsit nehezen jött a szájára, hogy bárkit letegezzen.

- Szóval... Mit gondolsz erről a védelemről?

Katsurou egész nap ezen agyalt, de nem jutott semmire.

- Szerintem nem ok nélkül akarják ezt a bemutató meccset... Aztán, hogy elrettentés, vagy segítség lesz belőle, az majd kiderül.

Ebben egyetértettek, és még egy darabig beszélgettek, egészen addig, míg Liz észre nem vette, hogy Radet elnyomta az álom.

- Vajon mi vihette rá, hogy hajnalok hajnalán kint üljön?

- Nekem van egy sejtésem.

Mikor aztán benyitottak Rad lakosztályába, kiderült a turpisság: Juanita és Clare ott aludtak az ágyon, teljesen kirekesztve szegény fiút egy táblás játékkal.

- Sejtettem, hogy ez lehet a baj.

- Igen... Ha nem tudnám kinek a testvére, akkor sem lenne nehéz kitalálni.

Rad tapintatosságból nem ébreszthette fel az édesen alvó lánykákat, ezért ült ki inkább a szabadba, de most már ő is az igazak álmát aludta, ezért Katsurou és Liz közös erővel elpakoltak, és kényelembe helyezték a három lurkót, Radet középre, Juanitát a jobbjára, a másik oldalra pedig Claret, aki most is a kedvenc plüsskutyájába csimpaszkodott.

- Így ni!

A két felnőtt mosolyogva hagyta el a szobát, és csak elképzelni tudták, milyen lesz ezek után a reggeli ébredés.

Másnap reggel aztán már mindenki más reggelizett, mikor a trió beállított. Clare szokása szerint vidáman szökdécselt be, majd lehuppant a székére, hogy megtömhesse a hasát, míg a két idősebb társa csak fülig vörösödve sompolygott be. A többiek csak találgatták, hogy mi történhetett, de kár is lett volna firtatni.

- Gyönyörű ez a hely!

Ki tudja, hányszor mondta ezt jó formán mindenki a következő napokban, miközben az egész várost bejárták, és a kultúrával ismerkedtek. Jártak a helyi parlament, az Eklésia egyik gyűlésén, és szemtanúi lehettek az úgymond Ostrachizmosnak, a cserépszavazásnak. Danny magyarázata szerint az ókori Athén demokráciájában is pontosan ez volt az eljárás.

- És íme, a művészetek igazi csodái, a görög szobrászat és építészet remekművei, teljes és hibátlan pompájukban.

Danny nagyon élvezte ezt a kis tárlatvezetést, mert itt megvillanthatta történelmi és művészeti tudását. A gyönyörűen és mívesen megmunkált, arannyal és ékkövekkel díszített istenszobrok közül kiemelkedett a főisten 20 méteres teljes alakos ábrázolása amint a földre sújt a villámaival. A hatalmas, és egészen pompásan díszített templomok is egész egyszerűen lélegzetelállítóak voltak. Még egy szertartásos áldozatbemutatáson is részt vettek, és mind hagytak valami apróságot az oltáron.

- Ilyen lehetett az athéni Akropolisz is.

- Annyi biztos, hogy meseszép ez a hely...

Kosi kimondottan élvezte a kis kiruccanást erre a bolygóra, pláne, mivel épp olyan volt, mint otthon Pyreus kikötővárosában Athéntól nem is olyan messze.

- Tádám!

Másnap aztán a helyi főtér nagy bazári forgatagában mind kiruházkodtak kicsit a helyi divat szerint, a lányok pedig pár csecsebecsével ki is egészítették, a frizuráikról már nem is beszélve. A fiúk is kipróbálták magukat a helyi öltözékekben, de még inkább a sportokban. Kosi, mint nehézatléta, kimondottan élvezte, hogy megmutathatja roppant erejét a kőgolyókon, és az egyéb, első sorban az ő adottságait igénylő eszközökkel. Ali és Mike demonstrálhatták a futó képességeiket, és ha már ott voltak, egyúttal tanítgatták a helyi fiatalságot is kis freestyle trükkökre, amik rájuk ragadtak. Aznap még Katsurou is beszállt, és bizony öregember nem vénember alapon, mindenki leesett állal bámulhatta a mutatványait, amiket amúgy öregurasan adott elő.

- Verseny a vízig!

Végre, az ötödik napon elértek a strandra is, és csak Rad kedvéért ugyanazt csinálták, mint odahaza a Földön. Isteni, napsütéses idő, 30 fok körüli hőmérséklet, és kellemesen hűs víz. Álmodni sem lehetne jobb alkalmat.

- Gyerünk, most te jössz!

Három markosabb legény elkapta Katsurout is, és már repült is a vízbe, és csak nagy nehezen kecmergett fel, teljesen csatak vizesen, a szemüvege a vízben maradt, és minden értelemben mulatságos látványt nyújtott, a három gyerek pedig nem állhatta meg, hogy ne nevessenek egy jóízűt.

- És én még azt hittem, hogy öreg fejjel nem fogok már ilyeneket csinálni...

Ettől függetlenül ő is jót nevetett saját magán. Óriási mókázással telt el a nap, és mindenki nevetve töltötte el. Végül Katsurou is ledobta a fölösleges, és amúgy is vizes ruhadarabjait, és tartott egy kis Kenpo bemutatót, egy harcművészetből, ami segített neki még öregségére is remek karban maradni. Voltak is páran, akik vállalkoztak arra, hogy megpróbálják utána csinálni, többek közt Kosi, és a három gyerek is. Egyedül Liz ült egész nap a parton, és csak a kisgyerekes szülőket figyelte, akik még ott voltak. Este aztán jött a tábortűz, és persze a dalok is, amik közt Danny ezúttal egy altatódalra vállalkozott, amit még anyai nagyapjától tanult, aki pár évvel azelőtt hagyta itt őket, és amire még Rad is emlékezhetett.

- Holnap lesz a nagy nap, igaz?

Azon az estén, a hotel teraszán, Katsurou csak félszemmel nézett fel a papírjaiból Dannyre.

- Na igen... Végre megláthatjuk a titkos fegyverüket élesben.

- És ezek?

Danny felvette az egyik nagyobb füzetet az asztalról, amibe valaki kézzel írt egy csomó taktikai utasítást.

- Ezek mik akarnak lenni?

Katsurou letette a tollát, és meginvitálta a fiatalabb férfit maga mellé.

- Ezeket annak idején még én és a társaim találtuk ki, mikor még játékos voltam. Az ellenfél védelmének szétzilálása volt a céljuk.

- Egész érdekes elnevezések... Légi Galopp, Iker Szárny... Nagy Együttállás. Wow...

Katsurou mosolyogva bólogatott.

- Ezeket a fantázianeveket azért találtuk ki, hogy könnyebben megjegyezzük, mikor mit kell csinálnunk.

- Ilyeneket manapság már nem igen hallani.

- Mert már ismerik az ellenszerüket... De most azért vettem elő a régi jegyzeteket, mert úgy érzem, még hasznunkra lehetnek a ti képességeitekkel.

- Szóval megújítjuk őket... ?

- Pontosan. Azon gondolkoztam már pár napja, hogy ha ennyire védekezésre épít az ellenfelünk, akkor nem árthat összehozni valami ellenmódszert.

Ez teljesen érthető volt, Danny pedig tovább nézegette a füzetet, és megakadt a szeme egy ismerős mozdulat leírására.

- Ez olyan, mint a skorpiómarás volt...

- Azért, mert az is. De van ott még más is.

Danny igen hangzatos fantázianevekkel találkozott, mint például "A hurrikán", vagy " Tájfun Lecsapás".

- Szépen hangzanak... Egy-két Hissatsut el is keresztelhetnénk így.

- Az megtisztelő lenne.

Katsurou letette a szemüvegét, és az orrnyergét dörzsölgette. Láthatóan fáradt volt már.

- A többiek merre vannak?

- Valami táncmulatságon. Liz nem érezte jól magát, én meg nélküle nem megyek.

- Kezdtek egyre inkább olyanok lenni, mint akik nem soká családot alapítanak.

Danny derűsen mosolygott ezen a meglátáson, majd végre neki szegezte a nagy kérdést.

- Mondd, megtennéd, hogy leszel majd a tanúm?

- Épp én? Minek köszönhetem a megtiszteltetést?

- Zan már elígérkezett Adriannak... Rad meg nem mer ilyesmit elvállalni.

- Csak nehogy Reese, vagy Juanita kapja el az egyik csokrot a végén... !

Mindketten jóízűt nevettek ezen a felvetésen, és az elképzelés maga is csak szélesebb mosolyt csalt az arcukra. Liz és Danny úgy határoztak, hogy hallgatnak Freya ötletére, és a Firma-Ethysen tartják meg az esküvőt, akár azon az áron is, hogy kihívás nélkül látogatnak el oda.

Másnap délután aztán jöhetett az, amit annyira vártak: a bemutató mérkőzés, amit a Deus Ex azzal az 51. helyezettel vívott, akiket a földi csapat egyszer már megvert 3-0-ra.

- Na, nagyon kíváncsi leszek...

- Eljött az igazság pillanata... Most megtudjuk, mi a titkuk.

Feltűnő volt, hogy a csapat tagjainak java olyan alkat volt, mint Sergei maga, a védelem közepén viszont állt egy elég könnyűnek látszó alak, és ő viselte a karszalagot.

- Az a kölyök a kapitányuk?

Adrian meglepettségén többen is osztoztak, de ahogy a játék megkezdődött, mindenre fény derült: a kapitány csak állt karba tett kézzel, míg a többiek, mintha koreográfiára mozognának, mindig tökéletesen zárták el az utat a csatárok előtt.

- Mi ez?

- Hallottam már feltolt védekezésről, de ez már nevetséges!

Danny azonban a fejét rázta. Nyilvánvalóan, ha az Omega Storm tényleg olyan erős, mint azt mondják, akkor ez édes kevés lett volna ellenük.

- Nézzétek csak! Most lesz valami.

Végre sikerült az áttörés, jöhetett a lövés.

- Gyerünk!

A 6 védő felsorakozott a kapu előtt, előttük a négy középpályás fél térdre ereszkedett, és maguk elé kitartott kézzel várták a labdát, miközben egyszerre ordították:

- Sebezhetetlen Phalanx!

A labda olyan volt, mintha egy áthatolhatatlan falnak ütközött volna, mikor a "Phalanx" bíbor színű auráját telibe találta, majd egyszerűen lepottyant a földre és épp a kapitányhoz pattogott.

- Ballista löveg!

A kapitány felugrott a levegőbe, a lábát hátrafeszítette, mint egy felajzott íjat, és mikor szabadon engedte, a labda gyakorlatilag akadálytalanul hatolt át a teljes játéktéren, majd elementáris erővel csapódott be a kapuba.

- E-ez mi volt... ?

A döbbenet leírhatatlan volt, és Danny volt az egyetlen, aki képes volt megszólalni.

- Szóval ez lenne az a titkos fegyver...

És nem ez volt a vége, ugyanis még nyolcszor ismétlődött meg. A tehetetlenség és az ellenfél demoralizáló védelmi és tűzerő beli fölénye teljesen lehangolta a vendégcsapatot is és a földi nézőket is