Nos, mivel a karácsony már a nyakunkon van, gondoltam, megleplek
titeket egy kis aprósággal. Jó szórakozást! (Remélem nektek boldog lesz a karácsonyotok!)
Hófehér karácsony, távoli karácsony
Miután visszatértek a Thalos 8-ra, Philip még jó ideig
tanulmányozgatta a nyakláncot, rajta a medállal, aminek a közepén egy jókora,
Ametisztnek tűnő kőben valami sötét energia örvénylett. Freya unta meg végül
ezt az unalmas képet, és ült le hozzá beszélgetni.
- Még mindig azon gondolkozol, amit Noxus mondott?
- Igen... Tényleg létezhet, hogy ez a szellem itt rejtőzik a
medálban?
- Nos... Én nem tudom, de én is hallottam a legendáról.
Philip még mindig elgondolkodva vizsgálgatta az igen értékes
nyakláncot.
- És ezt tényleg nekem adta? Furcsa...
- Én is úgy gondolom, bár az is igaz, hogy az értéke mellett még
haszna is lehet. Emlékszel még mit mondott?
- Aha...
Philip elgondolkodva nézte megint a követ miközben félhangosan
mormogta.
- Ha eljön az idő, a szellem meg fogja védeni a gazdáját... Tehát
ez valami védőszellem lenne... ?
- Nos... Én azt hallottam, hogy Maou Zaza gonosz szellem volt.
Philip szemei csak most kattantak ki.
- Gonosz?!
- De... És hangsúlyozom, "DE", azt is hallottam, hogy
igen erős volt, és hogy az is igaz, hogy aki képes uralkodni az ereje fölött
azt hűen szolgálja majd, és megvédi.
A német fiú így is némi aggállyal nézte megint a követ, amiben
most mintha vadabbul örvénylett volna a sötét anyag. Freya felkelt, és mielőtt
lépett volna, megveregette a zavarodott fiú vállát.
- De ez, mint mondtam, csak egy legenda.
O~~~~~O~~~~~O
Eltelt három hónap, ami alatt történt egy s más: Az első dolog
mindjárt Liz vizsgálata volt, ami nagyon is várt, mégis meglepő eredményt
hozott.
- Ez komoly?!
- Igen. A vizsgálat azt mutatja, hogy gyermeket vársz.
Liznek Freya fordította az orvos minden szavát, Danny csak nézett
ki a fejéből némán, de mikor kijöttek végre, és magukra maradtak, felkapta a
karjaiba a lányt és megforgatta a levegőben.
- Ne csináld te idióta! Mi lesz a kicsivel?
- Jaj, igaz!
Liz ekkor már a 10. hétben járt, és épp az Arqueba nevű bolygón
jártak, aminek a csapata ellen 5-0-ra győztek később. Ezen a könnyed meccsen is
Philip védett, ha már belejött az előzőn, és érezni lehetett a csapaton, hogy
nagyon komolyan belendültek a dolgok náluk.
Eltelt egy hónap, ami alatt több kisebb csapat ellen sima 5-6
gólokkal nyertek, folyton új felállásokkal és új stratégiákkal álltak elő, sőt,
volt két olyan meccs is, ahol Katsurou egy szót sem szólt egész idő alatt, csak
hagyta a játékosait, hogy a saját fejük után menjenek. Végül jött a Potumei Statics
elleni valóságos gólfesztivál: 12-4, és mindenki meglepetésére, Danny 4 gólt is
kapott, bár az is előfordulhat, hogy csak beengedte őket, hogy ne legyen túl
megalázó a 30. helyezettnek, hogy így elverik őket.
Újabb 10 kiscsapat felemésztése után újra várhatták a kihívójukat,
de a meglepetés mindenki arcára kiült elég rendesen, mikor megtudták a csapat
nevét.
- A kicsodák?!
Az egybehangzó, döbben kérdésre Zan csak halkan köszörülte a
torkát.
- Jól hallottátok, a Galaciel Borealis.
- De az nem az a fagyos bolygó?
- De igen az… A hatalmas hó és jéggolyó.
Mindenkinek a lehetséges legrosszabb jutott eszébe erre, de nem
volt más hátra, a kihívás az kihívás. Mikor megérkeztek a Galaciel közelébe,
Zan rögtön a rossz hírrel kezdte:
- Úgy látom, a landolási helyünkön épp hóvihar tombol.
Mindenki óriási sóhaj kíséretében kezdte el magára szedni a vastag
ruhákat, amiket csak most, csak az ő kedvükért hoztak elő a raktárból. Mire
mind felruházkodtak, olyanok lettek, mint a Michelin kabalája, majd mind
belebújtak a jól kibélelt csizmákba, mielőtt elindultak volna. Ami a felszínen
várta őket, az még a legrosszabb rémálmaikat is alulmúlta: Jeges hideg szél,
bőségesen repkedő mínuszok, szakadó hó és a nullát alulról súroló látótávolság.
- 32 fok mínuszban… Még kicsit jobb is a szokásosnál…
- Mihez képest jó?!
Radot, Crist, Masaakit és Toniot kivéve mindenki didergett, még
így beöltözve is.
- Jól vagytok, kicsik?
A két kislány csak a fejét rázta, de ők is biztos fáztak, legalább
is egy kicsit.
- Remek… Úgy imádom, mikor
így kint felejtenek minket a fagyos pusztában…
Rad most is kicsit negatív
volt, de ezen nem is lepődött meg senki, mivel már eddig is minden egyes
állomásukon az volt az egyetlen baja, hogy nincs tengerpart. Juanita cibálta
meg aztán a bátyja kabátját.
- Az hogy van, hogy Radék
nem fáznak?
- Csak azért, mert Rad és
Cris például Tűz eleműek, így őket belülről fűti a saját Excelük, míg Masaaki
és Tonio Víz eleműek, így ők még a saját környezetüknél is hidegebbek belülről.
Ez egy érthető magyarázat
volt, és egy darabig megint csak a süvöltő szél fülsértő hangját hallgathatták.
Aztán Sergei, aki láthatóan szintén nem igazán hatódott meg a hidegtől, és
eddig a távolba meredt, megszólalt végre.
- Szerintem azért nem
feledkeztek meg rólunk, vagy legalább is nem teljesen!
Ahogy a többiek is arra
néztek, amerre mutatott, egyre több mozgó pontot láttak a távolban közeledni,
amik ahogy közelebb értek, kutyaugatást is hoztak magukkal, és végül több
kutyaszánná váltak, amik meglehetősen sebesen közeledtek.
- Gaiyaa! Gaiyaa!
Csak egy ember hangját
lehetett hallani a rengeteg kutya ugatása közepette, és az ő szánja is haladt
legelöl. Ami a legmegdöbbentőbb volt: tényleg nem volt senki más. A szánok
egyetlen hosszú füttyjelre megálltak épp előttük, és mind megnézhették maguknak
őket. A szép vörösben, kékben és sárgában pompázó, mívesen díszített alkalmatosságokon
látszott, hogy a mester mindent beleadott az elkészítésükkor. A szánokat a
Szibériai Huskyhoz hasonló, nagy, erős, szívós kutyák húzták
- Bemutatom Torkét, ő lesz
a kalauzunk, amíg el nem érjük az úti célunkat.
Torke egy jól megtermett,
szőke, kék szemű alak volt, olyan volt, mint egy skandináv farmer.
- Azt is mondja még, hogy
a kutyák tudják a dolgukat, csak fel kell szállnotok, elhelyezkedni, és élvezni
az utazást.
Jóval több szán volt, mint
szükséges, így a csomagjaiknak is volt épp elég helye. Minden hárman
utazhattak, plusz egy állt a hajtó helyén, és ilyen formában oszlottak is el.
Csak Torke mellé jutott a két kislány, és a legelső ülésen egy kosár pihent.
- Torke, ez mi?
Persze Clare, merthogy Zan
kishúgára időközben ráragadt ez a név, szintén beszélte a helyi nyelvjárásokat.
- Ha megnézitek,
megtudjátok!
Juanita mintha megértette
volna, mit mond, épp nyúlt a kosár után, amin a takaró alatt valami mocorgott,
mikor hirtelen egy szőrös kis buksi kukucskált ki belőle, és Juanitára szegezte
a gyönyörű, halványkék szemeit.
- Egy kiskutya!
A kisállat erre
félrebillentette a fejét, ami az állatkölykök egyik legaranyosabb szokása volt,
mire a két kislány szinte elrepült a boldogságtól.
- Aww, olyan cuki!
Szinte azonnal a kis
argentin lány ölébe is ugrott, és körbe is nyalta, mire emez csak nevetni
tudott, és ahogy átölelte a bolyhos, szőrös kisállatot, már nem is fázott
többet.
- Ez nem fair Juanita,
nekem is hagyj belőle!
De nem volt mit tenni, a
kutyakölyök, amiről kiderült, hogy Anukénak, vagyis Hógolyónak hívják, nem
akart Juanitától szabadulni. Torke betakargatta őket ilyen módon olyan
állatbőrökbe, amilyenből a ruhái is készültek.
- Mindenki megvan? Akkor
indulás!
- Gaiyaa!
Ez volt a jel az
indulásra, és a szánok meglódultak előre. A termetes, erős kutyák különösebb
erőlködés nélkül loholtak előre a nem kis teher alatt is.
Ahogy lassanként
kikeveredtek a hóviharból, és a látótávolság is megnőtt, végre megtudták, hogy
egy igencsak tiszteletet parancsoló fenyőerdőbe kerültek, ami jó 40 méteres
fákból állt. Itt-ott még bokrok is tarkították a tájat, amin egy már kitaposott
úton haladtak végig. A fákon mintha mókusok futkározta volna, a földön és a
bokrokon pedig madarakat.
- Ha nem tudnám, hogy rég
eljöttünk a Földről, még azt hinném, odahaza vagyunk.
Sergei megjegyzése
teljesen helyén való volt. Nem olyan sokára meg is érkeztek egy kis
telepszerűségre, ahol több kis kunyhó is állt, és láthatóan gyakran használták
is.
- Torke azt mondja, hogy
itt töltjük az éjszakát.
- Az éjszakát? De még
világos van!
Zan a fejét rázta erre.
- Majd meglátjátok, hogy
nem kell olyan sok, hogy itt koromsötét legyen.
És valóban, mire mindent
lepakoltak a szánokról, berendezkedtek a darabonként 8 személyes kunyhókba, és
begyújtottak a kályhákba, már öreg este volt, és a tetejébe még a hó is
elkezdett szálingózni. Mire a fiúk kimentek vacsora után fáért a színbe,
addigra már 10 centi friss hóban gázoltak.
- Valahogy nem gondoltam
volna, hogy egy ilyen helyre is eljutok majd egyszer.
Kaiji megjegyzésére, aki
amúgy a földönkívüli különítménnyel, a gyerekekkel, Katsurouval és Minorival
került egy fedél alá, Danny legyintette kissé vállba.
- Oda se neki barátom!
Lesz ez még így se!
Na persze Kaiji kis híján
hasra esett ettől a könnyed legyintéstől, mivel Danny önmagában olyan volt,
mint egy medve. Aznap este még beszélgettek egy ideig, mivel más szórakozási
lehetőség nem nagyon adódott itt az ősvadon közepén, ahol még folyóvíz sem
volt. Aztán másnap hajnalban egy igen frissítő mosdás (a tűzhely tetején
felolvasztott hóval mosdottak meg ugyanis) és egy alapos reggeli után útnak
indultak. Az útjuk újfent az erdőn vezetett keresztül, de néha kiértek mezőkre
is, ahol az egyik pillanatban aztán Juanita kiáltotta el magát.
- Nézzétek! Rénszarvasok!
Épp egy mezőn haladtak át,
és ahogy körülnéztek, egy óriási szarvascsorda vette körül őket. A
kutyaugatásra persze szétrebbentek.
- Milyen szépek…
Juanita nem állhatta meg,
hogy ki ne nyújtsa a kezét az egyik állat felé, ami mellett elhaladtak, és meg
is simogatta a hátát, amit meleg, bolyhos szőr borított.
- Milyen puha!
- Torke azt mondja, hogy
az egyik legpuhább szőre a galaxisban az itteni szarvasoknak van mind közül.
Torke még mondott valamit,
és jobbra mutatott, és ahogy a többiek is követték, meglátták a szarvas
borjakat, ahogy még apró méretük ellenére is szaporán szedik a lábukat a
felnőtt állatok után.
- Olyan szép ez a hely… és
ez a friss levegő!
Nagyjából öt órát haladtak
még így, mielőtt elértek volna egy Meredek sziklafal peremére, ahol megálltak,
hogy lenézzenek az alant elterülő völgybe. Odalent egy kisebb városnak
megfelelő lakott terület feküdt, amin túl egy jókora, természetes tengeröbölben
több vitorlás is úszott, nyilván halászhajók.
- Még egy fél óra, és ott
leszünk!
És el is indultak előre,
egy rövidebb, de igen tekervényes úton, ami itt-ott olyan élesen kanyarodott,
hogy az egyébként mindig jéghideg Danny is idegesen kapaszkodott mindenbe, ami
csak a keze ügyébe került. Szerencsére annyira gyorsan elszállt az a kis idő,
hogy mire észbe kaptak már meg is érkeztek egy olyan telepszerűség elé, amiben
az éjjel is megszálltak, de a portaként szolgáló kisebb kunyhóban elektromos
árammal világítottak, és mint kiderült, folyóvíz és minden egyéb
komfortfeltétel is megvolt. Többségében 8 személyes kunyhókban kaptak helyet,
de a három pár, Zan, Reese és a három gyerek együtt lakott a legnagyobban,
aminek saját konyhája és jókora nappalija is volt. Miután mind berendezkedtek,
együtt vacsoráztak, aminél Liz emelkedett szóra.
- Nos, mint mind tudjátok,
kitűzték a meccset, és a szünetbe még előtte beleesik a karácsony is… Legalább
is a saját számításaink szerint.
Ez csak egy valamit
jelenthetett, méghozzá hogy a karácsonyt a Galacielen kell megünnepelniük.
Végül is mind kihúztak egy nevet a kalapból, akit megajándékozzanak, és persze,
lehetett cserélgetni, ha valakinek nem tetszett, csak ne mások előtt. Másnap
aztán Katsurout küldték el nagy vásárlásra a Thalos 8 legénységének pár
tagjával együtt. Már csak két nap volt karácsonyig, így a lányok elkezdtek
előkészülni a díszekkel és egyéb apróságokkal, ami csak fel tudtak használni és
a ház körül található volt.
Másnap a lányok első
sorban a nagy kunyhó feldíszítésével voltak elfoglalva, míg a fiúk elindultak
Torke segítségével egy megfelelő fát keresni az erdőben. Mire délben
megérkeztek, már minden készen állt, és épp a vacsora elkészítéséhez akartak
hozzáállni, mikor a fiúk visszaérkeztek. Mind átfáztak, és dideregtek a közben
megint nekiereszkedő hóban és egyre erősödő szélben. Egy bögre jó forró tea és
a hatalmas cserépkályha melege persze hamar jobb kedvre derítette őket. Közben
a három gyerek elindult egy kicsit kalandozni a városban.
- Szépnek szép ez a hely,
de én még mindig a tengerpartra vágyom…
- Ugyan már hisz itt is
tengerparton vagyunk, nem?
- Jó, de nem egészen erre
gondoltam…
A két kislány jót nevetett
ezen, mire Rad csak sértődötten fújt egyet.
- Amúgy…
És ezt már Juanita kicsit
szégyenkezve mondta.
- Mi voltunk a
tengerparton, még odahaza…
- Aha…
Rad erre még nagyobbat
fújt, és lenyelt egy nyers megjegyzést.
- Ez nem Fair… Én is ott
akartam volna lenni…
De végül mégis mindhárman
nevettek. Mindhárman megtalálták a közös témákat, sok közös pont volt az
életükben, és ráadásul mind hármójuknak a bátyja volt ott a csapattal, de
legfőképp Juanita és Rad váltak komoly barátokká, és Clare néha már kicsit
kitaszítottnak is érezte magát mellettük. Persze Juanita mindent megtett ilyen
alkalmakkor, hogy kiengesztelje az ő kis hugicáját, mert így szerette, nem is
akárhogy.
Végül, hogy-hogy nem, de
Torke tanyája előtt lyukadtak ki.
- Anuké!
A hófehér kiskutya
boldogan csaholva rohant eléjük, és a három gyerek elbűvölve simogatta meg. Még
Rad is megenyhült, pedig mindig nagyon szigorúnak akart tűnni. Anuké egy idő
után, mintha megunta volna a kedveskedést, valamit láthatóan nagyon akarva hol
elszaladt pár métert tőlük, hol visszajött.
- Szerintetek nem azt
akarja, hogy utána menjünk?
- De, gyerünk utána!
Anuké Rohant is előre, és
egész hátra vezette őket egy kisebb istállóba. Ahogy beértek, az első dolog,
ami feltűnt, hogy több rénszarvas is pihent a boxokban.
- Hát háznál is tartanak
szarvasokat?
- Bizony. Jó részt a
húsukért, de van olyan is, amit a tejéért.
- A tejéért?
A meglepett kérdésre
persze Clare bólogatott.
- Bizony ám.
- Na és milyen a szarvas
tej?
Clare egy kicsit
eltűnődött, de mielőtt válaszolhatott volna, Torke lépett elő az egyik boxból,
és félbeszakította.
- Miért nem kóstoljátok
meg?
Nem is az volt a
meglepőbb, hogy ilyesmit ajánlott, hanem az, hogy arrusi nyelven mondta
mindezt, amire mindhármuknak nagyra nyílt a szeme.
- Mi… ? Te…
Clare közelebb lépkedett
Torkéhoz, és addig-addig nézte, hogy csak feltűnt neki a turpisság.
- Hegyes a füle! Te arrusi
vagy!
- Csak félig. Az anyukám
volt arrusi, de szegénykém már csak a mennyekből figyel minket.
Torke már 40 éves is bőven
megvolt, így meg sem lepődtek ezen. Clare kicsit idegesen tette még hozzá.
- S-sajnálom…
- Semmi baj. Néha jól
esik, ha eszembe jut, hogy melyik néphez húz még a szívem.
Még finoman megsimogatta a
kislány buksiját, mielőtt a felé a boksz felé mutatott volna, amiből az imént
kilépett.
- Nyilván Anuké vezetett
ide titeket.
És ahogy a társai
csatlakoztak Clarehez, megértették, miért néz olyan csillogó szemekkel befelé.
- Atya Isten mennyi
kiskutya!
Egy anyakutya feküdt ott
talán 10 kölykével és most Anuké is beugrott mellé, megszaglászta őket, majd az
anyaállat mögé osont, és a fejét a hátán nyugtatva pihegett.
- El sem hiszem, hogy még
mindig féltékeny vagy…
Megpaskolta kis haszontalan
fejét, és visszatért melléjük. Már Juanita is ment volna utána, de
megállította.
- Nana, csak óvatosan!
Kyoume nem szereti az idegeneket a kölykök körül.
- Kyoume… Ő csak nem… ?
- De igen. Anuké anyukája,
a falka alfanősténye.
Ezen mind meglepődtek, de
Torke már folytatta is a magyarázatot.
- Az a helyzet, hogy a
kölyköket már akkor elválasztjuk az anyjuktól, mikor elfogadják a szilárd
ételt. Önállóságot és engedelmességet tanítunk nekik, és persze szoktatjuk őket
a munkához.
- Az összes kutyádat te
tanítod ki?
- Mind egy szálig… Vagyis… Egy ideje már igen.
Juanitának kérdeznie sem
kellett, miért mondja ezt, mert a hangján és az arckifejezésén lehetett érezni
az okokat. Raddal csak egy pillantást váltottak, és mindketten bólintottak.
- Akkor nem szabad
megsimogatni őket?
- Hogyan?
Torke kicsit zavartan
nézett fel Radra, majd mikor észbe kapott, helyet adott nekik.
- Csak szép lassan! Semmi
hirtelen mozdulat, mert arra támadhat.
- Jó!
- Előbb a kezedet dugd oda
Kyoume orra alá, hogy ismerje meg az illatodat. Csak akkor nyúlj a kicsik után,
ha már visszafeküdt!
Juanita pontosan követte
az utasításokat, és mikor Kyoume visszafeküdt, végre meg merte simogatni a
kiskutyákat is.
- Még csak 2 hetesek, de
nem sokára kinyílik majd a szemük.
- Már?
- Igen. Alig egy hónapos
korukban.
- Nálunk odahaza tovább
tart.
Mindhárman megtették így a
körüket, és végül Anuké kéredzkedett Juanita ölébe. Torke egy darabig elnézte,
majd mosolyogva megjegyezte:
- Látom, Anuké is
megtalálta.
- Mit?
- Tudjátok, csak azért
vannak felnőtt kutyáim jelenleg a háznál ezen a pár kölykön kívül, mert mind
talál magának gazdát, mielőtt elkezdhetném őket hámba szoktatni.
- Találnak maguknak
gazdát?
- Igen. Tudjátok, a
kutyákat nem választhatjuk meg előre. A kutyáink választanak ki minket, hogy a
gazdijuk legyünk.
Végül megsimogatta a
hófehér kiskutyát, és úgy fejezte be.
- És ahogy nézem, ez a
haszontalan is megtalálta már a gazdiját.
Erre kattant csak ki a
kislány szeme.
- Mármint… Engem… ?
- Pontosan.
- De.. Én nem is tudom.
Persze az édes kis jószág
kék szemeinek nehéz volt ellenállni.
- Gondolod, hogy tényleg
megérdemlem?
- De még mennyire!
Ragaszkodik hozzád, még ilyen rövidke idő után is.
Persze a tétovázást látva
támadt egy ötlete egy igen egyszerű megoldáshoz.
- De akkor tegyük próbára!
Akihez jobban húz, az lesz a gazdája.
Le is állították a kis
jószágot az istálló közepén, aminek a kövezett padlóját szalmával szórták fel,
amit ki tudja, honnan hoztak ide. Anuké talán sejtette, mi akar az egész
lényege lenni. Előbb Torkéra nézett, aki ugyan szigorú volt, és sokat követelt
tőle, mégis eddig ő nevelte fel. A másik oldalon a három gyerek, akik közül
Juanita térdre ereszkedve, kitárt karokkal hívogatta, egy aranyos kislány, aki
már az első pillanattól olyan szeretetet adott neki, mint addig még senki sem.
Meleg ölelés, szerető, barátságos tekintet és két olyan barát, akik legalább
ennyire megszerették. Csak egy pillanatig habozott, és már rohant is az új
kisgazdája szerető karjai közé, aki összeölelkezett a kis barátnőjével, és
mindketten kapták a szeretetet bőségesen. Ezt az aranyos jelenetet még Rad sem
állhatta meg nevetés nélkül.
- Úgy látom, egyértelmű.
Nagyon szépen megköszönték
a kedves ajándékot, és hazaindultak a szállásra.
- Azért nem volt olyan rossz ötlet, hogy
elkezdtél tanítani miket, Clare!
Rad kivételesen büszke
volt arra, hogy könnyen tanult, és Clare is büszke lehetett magára.
- Persze, az még mindig
rejtély, hogy hogyan fogod ezt beadni a bátyádnak…
Amiben igaza volt, abban
Radnek igaza volt, és Adrian és Zan erősen vakarták is a fejüket e fölött.
- Én ezt nem tudom…
- Én meg azt tudom, hogy
nem hozhatjátok magatokkal a hajóra!
- De ne már Zan, ez nem
fair! Ajándékba kaptuk!
- De akkor is…
Freya elérkezettnek érezte
az időt, hogy belépjen a beszélgetésbe.
- Ne vedd el a
boldogságukat!
Zan Adrianra nézett, aki
már feladta, így csak egy nagy sóhaj kíséretében fűzte hozzá.
- Van nektek fogalmatok,
mekkorára fog megnőni? Mint egy borjú!
- De nem lesz útban,
megígérjük! Légyszi!
Lehetett ezzel egyáltalán
vitatkozni?
- Jól van, egye fene! De
ha egyszer is útban lesz, azonnal küldöm haza ide, veletek együtt!
Zan szigorú akart lenni,
de mikor senki sem látta, ő maga is megsimogatta az édes kiskutya buksiját, aki
egész idő alatt ott ágaskodott a lábánál.
Aznap este Freya és Adrian
kint ültek a tornácon, és egy jó forró tea mellett beszélgettek sok mindenről,
míg végül Adrian egy kis hallgatás után rátért arra, amin a legtöbbet
gondolkodott egy ideje.
- Szóval… Komolyan
gondoltad?
- Mit?
- Hogy egy napon szeretnél
majd a közös gyermekeinkről gondoskodni.
Freya erre eltöprengett,
de felrémlett benne végre a beszélgetés közte és Liz között még a Neruson.
- Tehát hallottad?
- Persze, hogy hallottam,
Hisz ott álltam mögöttetek. De biztos nem lenne baj, ha nem egy herceghez, vagy
más főnemeshez mennél hozzá?
- Persze hogy nem. 19 éves
vagyok, majdnem 20, már én döntöm el, kihez megyek feleségül!
Erre kipattant a hátuk
mögött az ablak, és Clare csilingelő hangon vágott közbe.
- Jól hallom, valaki esküvőt
emleget?
- Neked senki sem mondta
még, hogy ne hallgatózz?
Adrian megjegyzésére csak
kuncogott egyet, és már csukta is be az ablakot újra.
- És…
Freya kicsit tétován
markolászta a fiú kezét.
- És… Te mit gondolsz
erről?
- Hát… Először eltűnődtem
a dolgon… Dannyvel túlbeszéltük ezt egymás között, és ő azt mondja, hogy
szeretné elvenni Lizt, mert mégis csak jön a gyerek meg minden… Persze nem csak
a gyerek miatt, de végül is ez adott rá nyomós okot, és már keresik a megfelelő
helyszínt.
- És mit szólnál… Én tudok
egy helyet?
- És hol van ez a hely?
Freya csillogó szemekkel
mutatott fel az egyik kisebb, sárgás-vöröses fényű csillagra.
- Látod azt a csillagot? Ethysnek
hívják, és a körül kering egy bolygó, a Firma-Ethys. Azt mondják, aki ott
esküszik, arra Aeia istennő áldása száll, és hosszú, boldog élet vár rá.
- Azt mondod?
Adrian is elgondolkodott
ezen, és végül bólintott.
- Akkor legyen az! Ott
megtarthatjuk mi is.
- Ez komoly? Máris?
- Ugyan… Ki tudja, mikor
keveredünk el oda… Mert nekik is van csapatuk, igaz?
- Igen, az Aeia
Legistrata.
- Nagyon helyes, akkor ott
meg is tartjuk a lagzit, Dannyékkel együtt!
Freya olyan boldog talán
még sosem volt, mint ebben a pillanatban. A Párja vállára hajtotta a fejét, és
még egy darabig csendben beszélgettek, mielőtt aludni tértek volna.
Másnap aztán megkezdődött
a nagy hajrá, és mindenkinek akadt valami dolga. A három gyerek trükkösen az
egyik ajtó fölé fagyöngyöt akasztott, ezzel is mókás csapdát állítva minden
arra járó párnak. A lányok sütöttek-főztek, a fiúk pedig kívül-belül
kidíszítették a nagy kunyhót, és felállították a pompás, 3 méteres fenyőt, amit
a három gyerek, főleg Rad hathatós közreműködésével, díszített fel. Rad valami
elképesztő akrobatikus mozdulatokkal aggatta fel a díszeket a magasabb ágakra,
majd a nyakába vette Juanitát, és egész elképesztő módon egyszerűen fellebegett
vele a fa csúcsáig, hogy felrakhassa a csúcsdíszt.
- Ezt hogy csinálod?
- Őrült mennyiségű
gyakorlás és koncentráció kérdése. Megvagy már?
- Máris!
És a csúcsdísz is a
helyére került. A fóliából, papírból és egyéb helyben is megtalálható anyagokból
készült díszek persze nem voltak olyan flancosak, mint a boltiak, de akkor is
szépen mutattak.
- Kész is!
A Fagyöngy egészen
délutánig egy áldozatot sem szedett, míg végre épp Zan és Reese álltak meg
alatta, még ha csak véletlenül is.
- Ejha!
- Mi van?
Mikor mindketten felnéztek
arra, amerre Clare mutatott, mindketten megdöbbentek, és Reese ugye épp előtte
nap tanulta meg a karácsony hagyományait és szokásait, így tudta mi következik.
- Tudjátok jól, ha egy pár
megáll a fagyöngy alatt, abból csók kell, legyen!
Zan már nyitotta volna a
száját egy ellenvetésre, de Reese elkapta a grabancánál fogva és minden
teketóriázás nélkül szájon csókolta. Zan előbb nem is tudott mást, csak szó
nélkül hagyni magát, aztán mégis átkarolta a rámenős lány derekát, és így
folytatták, mindenki más nagy örömére. Aznap aztán lépten-nyomon minden
párocska, köztük Ed és Cris is megfordult ezen a kis helyen, hogy letudják a
kötelezőt, meg a többit is. Végül beesteledett, és a fiúk úgy döntöttek, óriási
hó csatát vívnak a lányok közreműködésével. Egyedül Liz maradt ki belőle, aki
féltette a lassan már láthatóvá váló pocakját, így inkább, mintegy gondoskodó
anyaként leste őket.
- Vacsora!
Erre mindenki tódult
befelé, és csak dobálták le magukról az átázott ruháikat, és már ültek is volna
asztalhoz, ha Liz nem figyelmezteti őket Hófehérke módjára, hogy kézmosás.
Menet közben Clare odasúgott valamit Anukénak, aki erre meglökte Juanitát, aki
erre egy kisebb sikoly után az épp megforduló Rad karjai közé érkezett, és
ráadásként a fagyöngy alatt.
- Clare, ez nem poén!
- De ez a szabály! Lássuk!
Juanita kicsit idegesen
topogott.
- Rad… Mégis csak ez a
szabály…
És becsukta a szemét és
csücsörített. Rad nem tudta, erre mit mondjon, egyszerűen megfogta két kezével
a lány arcát, és a homlokára nyomott egy puszit.
- Na, ugye hogy nem volt
ez nehéz?
Clare maradéktalanul
elégedett volt önmagával, és az este további része csendesen telt el. Még azért
Reese odahajolt Freyához, hogy halkan megkérdezze.
- Amúgy hol van Dannyék
edzője?
- Cssh! Az titok!
Reese persze sejtett
valamit, de gondolnia kellett a legkisebb Clare-re, aki először karácsonyozott,
és neki még Télapóval és karácsonyi csodával meséltek. Aznap este aztán szokás
szerint a három legkisebb feküdt le legelsőnek, s némi izgatott sugdolózás után
el is aludtak. Az Euro-amerikai kontingens tagjai az első kunyhóban partiztak,
persze csak csendben, Masaaki és Ali megint álomba sakkozták magukat, Katsurou
pedig még betakargatott mindenkit, mielőtt nyugovóra tért volna. Freya és
Adrian csendben beszélgettek a szobájukban, de hamar elnyomta őket az álom,
Danny és Liz is korán feküdtek, és már csak Ed és Cris maradtak fent utolsónak.
- Menj már Ed, sosem fáradsz
bele ebbe?
- Minden este megcsinálom,
nem?
Ed azzal szórakozott, hogy
a fekvőtámaszt szándékosan nehezítette azzal, hogy a lány a hátán ült.
- 36, 37, 38, 39, és 40!
Kész!
Ezek után mindketten
lefeküdtek, csak épp Ed a földön vetett magának ágyat, így Cris egyedül feküdt
a Francia ágyon.
- Ez komoly? Ott fogsz
lent aludni?
- Miért ne? Kényelmes.
- Ugyan már! Nem fázol?
- Vetettem magamnak egy jó
kis derékaljat.
Cris megcsóválta a fejét,
befészkelődött a helyére és próbált aludni. Egy darabig ilyen módon csend volt,
ám egy idő után Ed arra lett figyelmes, hogy nyikorog az ágy, és valaki légies
léptekkel közeledig hozzá, majd befészkel mellé a takarója alá.
- Te meg mit csinálsz?
- Nélküled nem olyan jó!
És így aludtak el. Épp
olyan volt ez így, mint a mesében:
O~~~OO~~~O
Karácsony éjszakája volt. Egyetlen élőlény se
mozdult a házakban, még egy egér sem. Aludt apa és anya, aludtak a gyerekek. Aludt
a fekete lovag, és a legkisebb hercegnő is, velük aludt még a fehér kiskutya
is.
Ezen az éjszakán minden más volt, minden kis
csodák, nagy mesék és vágyak keltek életre mindenkiben, és lám, karácsonyi
csodák mindig történnek, hát itt, e távoli helyen is így esett ez meg.
Egy szánkó állt meg, nagy és kényelmes, előtte 8
rén szarvas fújtat, patájával idegesen verdes. A bakról leszáll egy alak,
hátára veszi zsákját, de vajon mit akarhat, ugyan mi terheli hátát.
Nyolc rén szarvas, 32 pata idegesen a havat
kaparja, egy kicsi lánynak minden álmát ezzel hamar el is zavarja. Kilép az
ajtón a szentem, és vajon mit lát: Egy piros ruhás alak tömi meg a sok
harisnyát. Nagy szakálla fehér, mint a hó, csak nem ő az?
- Télapó?
Megfordul a szakállas alak, s csak halkan suttog.
- Hát te ébren?
Mire a kislány bólogat és mosolyog. Megsimogatja a
kis fejét a jó derék öreg.
- De ezt a többieknek véletlen se mondd meg!
Clare csak bólogat, mosolya boldog, mégis szándéka
komoly.
- Csak kis nyelvem reggel el ne romolj!
De mire ezt meggondolja, a Télapó, mint jött,
elszelelt, de még mikor szánjára felült, a kislánynak visszainteget. A
szarvasok megindulnak, nagy máris a tempó, és nyomukban megint elered a fehér
hó.
O~~~OO~~~O
Clare még egy darabig
integetett, majd mikor megfordult, még gondolt egyet.
- Az nem Torke volt a
bakon?
De ezen már nem volt sem
oka, sem indoka gondolkodni, ásított egy nagyot, visszatért a szobába, és az
ajtót is becsukta.
- Na, visszafeküdt már?
- Vissza bizony.
Liz az ajtó résén
keresztül leskelődött, és mikor Clare becsukta maga mögött, ős is behajtotta,
és visszatért Danny mellé.
- És képzeld el, mikor
majd a mi picikénk fog először karácsonyozni…
- Na, az még édes lesz!
És Danny megsimogatta Liz
pocakját, majd magához ölelte és így aludtak el.
Másnap reggel aztán
Juanita izgatott csaholásra ébredt, és ahogy kinyitotta a szemeit, Anuké ágaskodott
az ágya szélénél.
- Jó reggelt, kiskutyám…
Úgy döntött végül, hogy
nem nevezi át, mert tetszett neki az Anuké név. Megsimogatta a kisállat
buksiját, és épp kelt volna fel, mikor észrevette, hogy valaki fekszik még
rajta kívül az ágyon, és ahogy elhúzta a takarót róla, kiderült, hogy Clare
alszik ott édesdeden, a hüvelykujjával a szájában, a plüsskutyájával a másik
karjában.
- Ébreszt-
Rad épp ekkor nyitott be,
hogy felébressze a hétalvókat, de mikor meglátta Claret összekucorodva, még ő
is elmosolyogta magát.
- Ő meg mit keres
melletted?
- Biztos eltévedt az
éjjel. Nincs szívem felébreszteni…
- Na, majd én!
Rad odasettenkedett, és
Juanita majdnem azt hitte, hogy jól ráijeszt, hogy felriadjon, ehelyett azonban
nagyon finoman megcirógatta az arcát, ahogy Zantól is látta már, és
- Ébresztő, kis hercegnő!
Clare erre elkezdett
mocorogni, és nagy ásítás és nyújtózkodás után csak kinyitotta a még így is
csillogó szemeit.
- Jó reggelt Rad!
Mikor felnézett, akkor meg
Juanitát vette észre.
- Szia, nővérkém… De mit
csinálsz az ágyamban?
- Te fekszel az enyémben!
Úgy látom az éjjel kalandoztál egy kicsit.
Clare erre majdnem
kimondta, mi történt vele az éjjel, de eszébe jutott, mit ígért, és inkább csak
mosolyogott nagy ártatlanul. Mire aztán a két kislány felöltözködött, és
kiértek a nappaliba, a többiek már bontogatták az ajándékaikat. Rad állt eléjük
megint, és két kis dobozkát nyújtott át.
- Ez a tiétek. Nem tudtam
eldönteni, melyik kié, ezért majd kitaláljátok, melyiket szeretnétek!
A két lány meglepve
nyitotta ki az ajándékát, és egy-egy kis aranykarkötő akadt a kezükbe, amikbe a
„Család” és a „Barátság” szavakat gravírozták. Rad talán mégis csak tudta,
melyik kié, mert Juanitának jutott a család, ami neki mindenekfölött a
legfontosabb volt.
- Rad!
Danny dobta oda az
öccsének a tömeg fölött az ajándékot, méghozzá elképesztően pontosan.
- Kösz! De nem Liznek…
- Az már elkelt, mire
sorra kerültem… Boldog karácsonyt öcskös!
Rad is mosolyogva bontotta
ki az ajándékát, ami egy hó gömb volt, és ahogy megrázta, és beindult a
havazás, még ő is felvidult kicsit, pedig ugyancsak utálta a telet. Közben Liz
is megkapta az ajándékát, méghozzá Masaakitól.
- Danny, ezt nézd!
Egy hófehér tipegő volt,
rajta egy alvó egérkével. Danny is elmosolyodott ezen, társaik nem felejtkeztek
el róluk még most sem. Végül megfogta Liz kezét, és együtt álltak oda Katsurou
elé, aki közben már visszatért a nagy küldetésből és most a reggeli kávéját
iszogatta, és átadták neki a közös ajándékot.
- Ez meg mi lehet?
- Ha még emlékszel,
mesélted nekünk egyszer, hogy a nagyapád órája már vagy 10 éve megállt.
- Volt az 20 éve is… Mikor
megkaptam…
Mikor aztán a kezébe akadt
a gyönyörűen kifényesített kis ereklye, ahogy a füléhez tartotta, hallhatta,
hogy újra ketyeg.
- Istenem… Nagyapa órája
újra jár…
- És be is állítottuk,
GMT+9-re, ahogy azt illik.
Az öreg mester meghatottan
nézegette a kis zsebórát, amibe a gondos órás mester belegravírozta:
Szeretettel a legkedvesebb
tanítványaidtól
Ez már könnyeket csalt a
szemeibe, és megölelte a két kedves fiatal barátját, mert Danny is sok
mindenben támaszkodhatott már rá, és ezt sokszor meghálálta már, és jó ideje
már vele is tegeződtek.
- Köszönöm gyerekek… Jaj
miket beszélek, hisz nem sokára ti is családot alapítotok…
A meghatottságtól csak
hüppögő öreg mester olyan volt, mint egy kisgyerek ebben a pillanatban. Zan
köszörülte még a torkát, aki Reese-t már megajándékozta.
- Nos, nekem is lenne még
egy meglepetésem mindenkinek! Már csak annyi kell…
Mire befejezte volna a
mondatot, megszólalt egy kórus a ház előtt, és szólt a vidám karácsonyi dal.
- Ezek nem…
És ahogy mindenki az
ablakokhoz és az ajtóhoz rontott, mind örömmel kiáltoztak, ahogy meglátták a
kórus tagjait.
- A családjaink!
És valóban, Zan a
meglepetések nagymestere volt, és ezzel a mostanival megint telibe talált. Mind
örömről könnyes arcokkal rohantak elő a házból, a hideggel és a mély hóval mit
sem törődve, hogy megöleljék a szüleiket, testvéreiket, és még ki tudja kik
voltak ott rajtuk kívül.
- Anya! Apa!
Danny is megtalálta a
szüleit, akik egyedül érkeztek, nem volt velük a két magyar fiú lánytestvére,
aki otthon kellett maradjon ilyen-olyan okok miatt, de az öröm nem ismert
határt így sem. Liz is megérkezett közben, és végre felfedték a nagy titkokat.
Az első a gyűrű volt, amit Danny még az előtt adott át az újdonsült
menyasszonyának, hogy egyáltalán felkelt volna bárki is, konkrétan a reggeli
kávéjába rejtve, amit a lány majdnem le is nyelt. Bár kicsit szerencsétlenül
indult, de végül megtörtént a lánykérés, és mivel a szülőket kész tények elé
állították, így már tényleg nem tudtak mit mondani. Persze, mikor Liz
megmutatta a gyönyörű kis tipegőt, na, ott már majdnem elájultak a
meglepetéstől. Csak szegény Rad érezte kicsit kirekesztettnek magát, és le is
ült a tornác szélére.
- Rad!
Clare állt meg a fiú
előtt, és nem is olyan soká csatlakozott Juanita is.
- Mi a baj?
- Áh… Semmi, ne is
törődjetek velem!
Persze láthatóan letört
volt egy kicsit, de a két kislány a kezét nyújtotta felé.
- Gyere! Mi itt vagyunk neked!
Bemutatlak anyukámnak!
És valóban, miután Rad
elfogadta a két baráti kezet, odavezették Martha asszony elé, aki Adrian és Juanita
anyukája volt. Egy darabig beszéltek valamit spanyolul, és végül angolul
fejezték be.
- Rad egy igen kedves
barátunk, és a kettőnk testőre…
- Meg Juanita jövőbeli
párja!
Clare kijelentésére a két
szóban forgó egyén olyan vörös lett, mint akinek meggyulladt az arca. Végül
Adrian mentette ki őket.
- Ne is hallgass a kis
kotnyelesre, mama! Szeret ilyenekkel viccelni.
Clare mókásan felhúzta az
orrát erre, de ahogy eloldalgott onnan, jót kuncogott.
- Rad, amúgy vár rátok
bent még egy kis ajándék. Én addig beszélgetni szeretnék az anyukámmal, ha nem
baj!
Rad bólintott, megint
kézen fogta a lányt és mentek befelé, nyomukban Anukéval, aki most is lökött
egyet a kislányon, de most nem volt olyan szerencséjük, mint a minap, és egymás
hegyén-hátán kötöttek ki. Egy pillanatig
jajgattak, majd kitört a nevetés, és ahogy feltápászkodtak, az argentin kislány
egy nagy cuppanós puszit nyomott a fiú arcára.
- Ezt miért kaptam?
- Ezzel jöttem még neked
tegnapról. És ezért is!
És felmutatott, mire
kiderült, hogy megint a fagyöngy alatt kötöttek ki. Erre megint elnevették
magukat, és ahogy ezt látták, Danny és Liz is csak mosolyogva ölelték át
egymást.