Visszatérés
- Laux...
Arma pontosan felismerte
régebbi ismerőse arcát, még a megváltozott szerelés ellenére
is. A többiek csak megdöbbenve néztek hol egyikre, hol a másikra,
és végre Meiya jutott szóhoz.
- Eszerint ti ismeritek
egymást?
- Túl jól is. Emlékeztek,
meséltem, hogy volt már ezelőtt egy másik csapatom is? Nos, ő is
közéjük tartozott.
Laux, látszólag szenvtelenül
figyelte a párbeszédet Arma és társai között, de mikor több
lett kettőnél, határozott kézmozdulattal csendet parancsolt.
- Elég a bájcsevejből!
Párbajra, bolond! Nem akadályozhatod meg a sötét nagyúr
feltámadását!
Egyetlen csettintés, és
mintha löknék őket, Armát kivéve mindenki más kívül került a
terem közepén kirajzolódó mágikus körből, majd a további
beavatkozásukat is megakadályozandó, egy energiafal emelkedett épp
eléjük.
- Arma...
- Semmi baj, ennek így kell
lennie. Alucard is egymaga vívott meg Richterrel ugyanebben a
helyzetben.
- De te nem vagy halhatatlan
félvér vámpír!
Arma persze Arrogantia ezen
szavaira még lesütötte a szemeit, és csak az orra alá mormogott:
- Mintha én azt nem tudnám...
Közben Laux is leakasztotta
az ostort az övéről, és megropogtatta a nyakát.
- Csak te és én.
Arma ellenben fegyvertelen
maradt, ami sehogy sem fért társai fejébe, és amit Arrogantia
kellett megmagyarázzon.
- A helyzet az, hogy Laux
agymosás hatása alatt áll. Armának úgy kell megszabadítania,
hogy közben nem árt neki.
- Ez akkor is őrület...
Meiya hangjából hallani
lehetett, mennyire aggódik, de most Raven intette le.
- Ne féltsd. Tudja ő mit
csinál, pláne hogy majdnem duplája a hp-ja, így jóval tovább is
bírja majd.
Armának valóban 79200
életereje volt, míg ellenfele alig 41100-nál állt.
- Piskóta lesz.
- Azért várjuk még ki a
végét!
Közben már kezdetét vette a
parázs csata, amiben Laux rögtön azzal kezdte, hogy eldobott egy
feszületet, ami zúgva szállt el Arma mellett, majd bumeráng
módjára kezdett el visszakanyarodott a gazdájához, aki közben a
levegőbe repült fel, mint a kilőtt puskagolyó, majd
zuhanórepülésbe kezdett, aminek a végén egy rúgással akarta
meglepni ellenfelét, aki azonban fel volt készülve erre, elkapta a
bokájánál fogva, és a földhöz teremtette. Egy villámgyors
mozdulattal talpra ugrott, de ekkor már csattant az ostor, és
visszájára fordult a dolog, és már a levegőben repültek egymás
felé, de keresztbe vágták egymást, és alapos ökölnyommal az
arcukon érkeztek le.
- Holy Cross!
Újra repült a feszület, de
Arma ezúttal elkapta a levegőben, és visszadobta, de elvétette,
vagy legalábbis úgy tűnt.
- Mit csinál ez?
- Nem őt akarta eltalálni.
- Azt hogy? Nem az lenne a
cél?
- Pont hogy nem. Csak
figyeljétek a mozgását!
Arrogantiának igaza volt,
minden egyes lehetséges alkalommal, Arma Laux feje fölé célzott,
nem is próbálva eltalálni, és valamin mintha mindig gellert
kapott volna a dobása.
- De miért?
- A Symphony of the Nightban
egy apró, emberi szemmel láthatatlan kristálygömb lebeg Richter
feje fölött, és ez tartja fent az agymosás hatását.
- És épp most nem tudunk
segíteni neki.
Raven belevert egyet az
energiafalba, és amilyen hangosan tudott, elordította magát:
- Kicsit balra, az ég áldjon
meg!
- Nem, inkább jobbra, és
lejjebb!
A két mesteri céllövő
persze most vitába szállt egymással, de csak mert nem tudtak
semmivel sem segíteni Armának. Persze egyikük sem volt semmivel
sem nyugodtabb, hiszen Arma helyzete egy fikarcnyival sem volt
egyszerűbb attól, hogy nem közvetlenül Laux volt a célpontja.
Sorban záporoztak rá a dobókések, feszületek, csattogott az
ostor, ami nem segített semennyit a helyzeten, hisz a nehéz lánc,
az acél golyó a végén nagyon nagyot sújtott.
- Ez kevés lesz! Mutasd meg,
mit tudsz még!
Ahhoz a félelmetes fegyverhez
nyúlt, ami csak nagyobb bajba sodorhatta: Megpróbálta annyira
feldühíteni az ellenfelét, hogy esetleg elveszítse a
koncentrációját, és meg tudhassa lepni egy váratlan húzással.
Ellenben ez nem úgy sikerült, mint azt gondolta: Lauxnak voltak még
komoly fegyverei a tarsolyában.
- Hydro Storm!
Ez volt az a parancs, amitől
Arma és Arrogantia is tartottak. Laux felemelkedett a levegőbe, és
a következő pillanatban olyan záporeső zúdult alá a semmiből,
elvégre egy fedett teremben voltak.
- Olvadj el a szenteltvíz
marása alatt, mint azt egy magadfajta szörnyetegnek kell!
Arma maga sem hitte volna,
mégis érezte, ahogy a látszólag ártalmatlan vízcseppek
szabályosan átmarnak a kesztyűjén, és a dzsekijén is.
- Mi a jó ég ez? Sav?
- Nagy bajban van…
- Nem egészen.
Arrogantia nagyon jól tudta
ennek is a gyengéjét, ami megnyugtató magabiztossággal ruházta
fel, még egy ilyen helyzetben is.
- Elmagyaráznád?
- A Hydro Storm egy Item Crash
képesség, de csak egyszer tudja felhasználni. Ellenben…
- Ellenben?
- Ellenben van még egy nagyon
kellemetlen titkos fegyver, amit bevethet…
Újabb ökölpárbaj
következhetett, amiben Arma természetesen valamivel jobb volt. A
kardjához továbbra sem nyúlt, ellenben egy váratlan pillanatban
sikerült elég közel kerülnie az ellenfeléhez, hogy kicsavarja a
kezéből az ostort, majd egy jól irányzott csapással egyenesen a
feje fölé célzott.
- Megvagy!
Egy hangos csattanás, egy
reccsenés, és meg lehetett is hallani, ahogy valami lassanként,
mint a rianó jég egyre többet reccsenve szép lassan
széttöredezik.
- Elkapta?
- Még nem…
Laux ugyan maga is hallotta a
hangokat, de nem kezdett el pánikolni, hanem nagyon könnyed
mozdulattal felemelte a jobbját, és egy csettintést közben adta
ki a parancsot:
- Time Freeze!
És ebben a pillanatban,
mintha kiveszett volna a szín a világból, Arma mintha hallucinált
volna, számok kezdtek táncolni a szeme előtt, miközben
gyakorlatilag szobor merevvé dermedt, holott az előbb még igen
virgonc volt.
- Mi ez? Miért állt meg?
- Ettől féltem… Idő
dermesztés…
- Az…
- Pontosan az, aminek hiszed.
Megfagyasztották körülötte az időt.
- Az baj… Nagyon nagy…
Laux közben visszaszerezte a
fegyverét Armától, és lassan körbejárta.
- Már nem is vagy olyan
mozgékony, igaz?
Egy nagy csattanás, és az
ostor élesen áthasított Armán majdnem tökéletesen áthasítva
őt átlósan.
- Au… Ez fájhatott…
- Hogy bírta ezt ki?
Egy újabb csattanás, ezúttal
a másik irányból, de Arma meg sem nyikkant. Ez még párszor
megismételve, de emez egy nyikkanással sem árulta el, hogy
megérezte volna.
- Kemény vagy? Nagyon jó,
akkor így is beszélgethetünk.
Egymás után záporoztak a
fájdalmasabbnál fájdalmasabb támadások, szabályos pergőtűzként,
és még mindig csak az ostor és a súlyos lánc csörgését
lehetett hallani.
- Ez már nekem fáj öregem…
- Nem igaz, hogy nem tudunk
segíteni neki!
- Nyugi!
Arrogantia karba tett kézzel
figyelt, mintha a világon semmi sem zaklatná fel. A többiek is
próbáltak nyugalmat erőltetni magukra, bár Raven majd felrobbant
a dühtől.
- Jó, akkor próbáljunk
valami mást!
Egy erőteljes rúgástól
Arma a padlón kötött ki, Laux pedig így folytatta. Egy idő után
ezt is megunta, majd fogta és eldobta az ostort, mintha nem is
kellene neki, fogta az egyik dobókését, és Arma bal combjába
döfte.
- Na, ehhez mit szólsz?
Semmi, újabb döfés a bal
vállába, de megint egy nyikkanás sem.
- Kezdesz idegesíteni!
Arrogantia csak halkan morgott
egyet az orra alá, valami tíz másodpercről. Eközben már Arma
hasfalába is egy újabb tőr fúródott, majd mikor ebből is elege
lett, Laux letérdelt mellé, és elkezdte puszta ököllel verni,
mint valami boksz zsákot. Ki tudja, mennyi idő telt el így, és
Arma, mint valami hős, vagy épp a fájdalomtól teljesen
elérzéketlenülve egy nyikkanás nélkül tűrt.
- Tényleg nincs semmilyen
mondanivalód?!
Laux a hajánál fogva húzta
fel Armát a földről, miközben egy tőrt nyomott az arcába, ami
fel is sértette.
- Van valami megjegyzésed,
mielőtt kidekorálom a képed?
- Csak egy…
Arma jobbja ekkor váratlanul
felemelkedett, és egy jól irányzott egyenessel kő keményen
bepancsolt egyet a most váratlanul láthatóvá váló kis zöld
kristálygömbnek, ami eddig is a szétpattanás határán táncolt.
- Az időd lejárt!
És a kristálygömb ezzel a
lendülettel egy millió szilánkra robbant szét. Laux eddig
kitágult pupillái hirtelen újra összeszűkültek, és mikor
felismerte ki fölött térdel, alig hallhatóan nyögte:
- Arma… Mi… Történik…
?
Ezzel a lendülettel
eszméletlenül terült el a padlón, az energiafal pedig leomlott,
így a többiek azonnal oda is rohantak. Luala gyorsan megvizsgálta
Lauxot, aki szerencsére csak elájult, más baja nem volt. Arma
ellenben elég kellemetlen állapotban volt. Az első a dobókések
eltávolítása volt, utána jöhetett a gyógyvarázs.
- Heal, te idióta!
Arrogantia így olvasta Arma
fejére az összes hibáját, miközben persze igyekezett enyhíteni
a fájdalmán is. Arma egy hangot sem adott ki az egész kínzás
közben, csak jéghidegem számolt vissza a 30 másodperces
korláttól, és várta az idő lejártát. Csak annyi kellett neki,
hogy Laux érintési közelségbe kerüljön, hogy a terve
beteljesüljön.
- Akkora egy óvatlan hülye
vagy, Jo…
Persze Meiya is teljesen ki
volt akadva, és bár Arma életerejéből még bőven maradt a
végére is, azért helyzet látványa a legkevésbé sem volt
megnyugtató. Végre volt egy kis lehetőség nyugodtan
végigbeszélni, pontosan mi is történt. Arma az alól is ki tudott
bújni:
- Tudom, hogy nem vagyok
épeszű, ezt párszor megkaptam már. Legyen elég annyi, hogy
működött, igaz?
- Működött, de többet ne
csinálj ilyet, hallod!
Raven bokszolt egy nagyot Arma
vállába, amiben a társaik is követték a példáját.
- Jól van na… Nem fordul
elő többet… Azt hiszem…
- NE CSAK HIDD!!!
Persze, akármilyen dühösek
voltak fölöslegesen bátor társukra, azért ennek is egy nagy
nevetés lett a vége. Perceken belül persze Lauxot is sikerült
észhez téríteniük, aki csak pislogott körbe egy percig, mielőtt
megszólalt volna:
- Mi… Mi történt… ? Hol
vagyok?
- Arra emlékszel, én ki
vagyok?
- Ne viccelj, főnököm, hogy
a vérbe ne emlékeznék? Csak a többiek…
Így kezdhették a
bemutatkozással, ami még jobban megkavarta Lauxot, de legalább
egy kicsit kezdett tisztulni a kép. Körülnézett, és meg kellett
állapítsa, hogy nagyon nem ismerős neki a hely sem.
- Hát… Legalább egyben
maradtam…
- Mi van a többiekkel?
Laux persze zavarodottan rázta
a fejét erre válaszul.
- Fogalmam sincs. Miután
elkezdett minden széthullani körülöttünk, minden elsötétült.
- Hmm…
Persze egy helyben sem
ülhettek egész nap, így kénytelenek voltak valami tervvel
előállni a folytatásra, amiben gyorsan segített a tény, hogy a
terem másik végében lévő dupla ajtók helyén két különböző
portál nyílt.
- Ez meg is válaszolja az
első kérdésemet.
- Mivel két portálunk van,
oszoljunk ketté!
- Ez jó ötlet. És mire
számítsunk még ezek után?
- Hát…
Arrogantia ezúttal átengedte
Armának a szót, mert ez volt az a rész, ami eltért az eredeti
játéktól, ahol ezek után elvileg a kastély fejre állított
változata következett volna.
- Szóval, ebben az esetben,
gondolom Arrogantia és Luala jártak már a nagy óra termében.
- Igen.
- Akkor ott a padló lenne a
fontos rész. Egy titkos lejáró a kastély középpontjába
ugyanis, azonban hogy ezt a lejárót kinyissuk, meg kell szereznünk
két speciális tárgyat.
- Egész pontosan két gyűrűt,
most már én is emlékszem.
- Tehát hogy válunk szét?
- Arma?
Most, hogy páros számban
voltak, lehetőség volt egy normális felállást találni mindkét
fél csapatnak.
- Jó, akkor Raven,
Arrogantia, Muradin és Laux, egy kis ismerkedés érdekében,
alkossanak egy csapatot. A többiek velem jönnek. A két portál
minden valószínűséggel, a két fő célunkhoz vezet majd.
- Akkor hogy válasszuk ki,
melyik csapat merre megy?
- Egy ötletem van…
Luala oda is sétált az egyik
portálhoz, zsiráf alakot öltött, és átdugta a fejét a másik
oldalra. Némi vizsgálódás után aztán vissza is húzta.
- A túloldalán mintha valami
barlang lenne.
- Akkor ez lesz a tiétek,
Arrogantia.
- A Barlang… Nem ott van a…
- De, a rémálom…
- A Micsoda?!
Arma röviden elmagyarázta a
helyzetet, ami a többieket is meglepte. A lényeg az volt, hogy van
a barlang területén egy rejtett rész, ahol egy speciális rejtett
miniboss vár rájuk, és ettől a minibosstól kell megszerezzék az
egyik gyűrűt.
- És tényleg megint nekünk
kell egy miniboss legyőzésével…
- Ezúttal jobb lesz a
felállás, nem gondolod?
- De le merném fogadni, hogy
nektek nem lesz ilyen gondotok…
Raven persze csak a poén
kedvéért ágált, mert utána megcsóválta a fejét, és egy sunyi
vigyor kíséretében intett és lépett is a csapatának kijelölt
portál felé.
- Na, akkor indíts, banda!
Így váltak hát ketté. Arma
részéről a terület, ahová megérkeztek, Shirayukinak ismerős
volt.
- Ez a harangtorony… Bár
ezt a részét még nem láttam.
- Muradin mondta már, de ez a
kastély folyamatosan változik. Előfordulhat, hogy azért nem
jártatok még Shirayukival erre, mert akkor még épp nem úgy
fordult a szerkezet.
- Talán igaz…
Több pár szárny csapkodását
lehetett hallani a fejük fölött, majd egy dárda csapódott a
földbe épp Luala mellett, aki még sikított is ijedtében.
Shirayuki persze azonnal meg is jegyezte, elég viccesen.
- Ejnye, Luala, ha nem tudnám
jobban, azt gondolnám, úgy sikítasz, mint egy kislány.
- Khm…
Luala megköszörülte a
torkát, és némileg elhaló hangon megjegyezte:
- Talán azért, mert az is
vagyok…
Majd megindult felfelé a
lépcsőn, miközben még morogva megjegyezte:
- Szerintem te is így
reagáltál volna, ha majdnem telibe talál egy ilyen.
- Szerintem meg nem…
Ekkor ért el Shirayuki agyáig
is, hogy mit mondott pillanatokkal korábban Luala.
- Te… Te lány vagy?
- Senki nem mondta még? Pedig
azt hittem, mostanra pletyka lesz belőle.
- Nálunk ez nem szokás, csak
szólok.
Arma elindult inkább Luala
után, hogy még véletlenül se érje kellemetlenebb meglepetés, a
többiek pedig jobbnak látták nem állni a félhomályban, hisz
feljebb már gyertyákkal ki volt világítva minden.
Raven és a társaság másik
fele ellenben egy majdhogynem teljesen sötét barlang szűkös
folyosóin próbáltak végiglavírozni, és ez persze leginkább
Muradinnak nem jött be a legkevésbé.
- Sötét van, még én is
majdnem beverem a fejem a plafonba, és…
Egy csobbanás, és Muradin el
sem titkolt szitkozódása következett, ami csak egy valamit
jelentett:
- És beleléptem egy
víztócsába…
- Nem csak te, és ez nem csak
egy tócsa, hanem majdnem térdig érő tó a barlang közepén.
Mindenkinek egyformán rossz, akkor meg hallgass már!
Raven valóban térdig gázolt,
ellenben ami neki térdig ért, az alig 143 centis törpének
derékig.
- Ugye csak vicceltek?
Végre Lauxnak jutott eszébe,
hogy nem ártana fényt gyújtani, és némi matatás után egy
madzagon lógó üvegcsét emelt fel a magasba, ami elkezdett
szabályosan ragyogni.
- Ez az, aminek gondolom?
- Ha a szentelt vízre
gondolsz, igen. Érdekes, de ez az izé úgy ragyog, mint valami
töklámpás a legsötétebb éjszakában is…
-
Laza… Tud mást is?
-
Még nem vagyok teljesen biztos, de azt már tudom, hogy vannak ezek
az Item Crash képességeim, amik lényegében a mellékfegyvereimet
használják egy sor sokkal erősebb varászképesség, ami nagyobb
sebzést visz be.
-
Én vevő vagyok rá.
A barlang hasonlóan fel-le
vitte a társaságot a folyosók kicsit bonyolult hálózatában. Az
egyik nehéz része épp ezeknek a folyosóknak a feltérképezése
volt, és több kört is kellett tenniük, mielőtt eljutottak egy
mélyebb részre, ahol két ajtót találtak, amiből az egyik egy
újabb kis szoba volt, benne egy pár tárggyal, amiket egyelőre nem
tudtak feloldani.
- Oké, és most mi más jön
még?
- Nos, mindent átnéztünk,
eszerint ez a vége…
- Vagyis a másik szoba…
- Nem tűnik másnak, mint a
többi. Biztos, hogy itt lesz egy miniboss?
Jobb ötletük nem lévén, és
persze mivel semmi kedvük sem volt visszamenni a labirintusba, végül
mégis átléptek az ajtón, és egy olyan szinten sötét
helyiségben találták magukat, hogy még a furcsán világító
üvegcse fénye is teljesen elhalt benne.
- És most?
Ennyit
is elég volt kérdeznie, Raven alatt megnyílt a padló, és zuhant
a semmibe, de még hallotta a többiek kiáltását, akikkel nagy
valószínűséggel ugyanez történt.
Eközben Arma és társai
sikeresen elértek a saját útjuk végére, ami egy acéltüskékkel
elég szűkössé tett folyosó képviselt, aminek a közepén
valahol egy rács is kirajzolódott.
- Na jó, ezen tuti nem tudunk
átmenni. Valakinek valami ötlete? Arma?
- Ebben a helyzetben… Hmm…
Arma
elég rég játszotta már ezt a játékot, így most jól jött
volna egy kis segítség Arrogantiától.
-
Találtatok valami használhatót esetleg a folyosókon csavarogva?
-
Hát, én találtam ezeket.
Luala két kis kristálygömböt
tartott a kezében, amiket még Olrox labirintusában szedett össze.
Jobban megvizsgálva aztán rájött, mire jók.
- Egy denevér, és valami
elmosódott folt… Talán köd?
- Valami varázstárgyak
lennének?
- Hát persze!
Ekkor csapott Arma is a
homlokára.
- Form of Bat és Form of
Mist. Luala, ezek neked kellenek!
- Akkor… Egy pillanat.
Két tárgy, két kis menü,
két használ, és két új alakváltó képesség Lualának.
- Oké, akkor… Szerintem
ezzel sikerülni fog. Már elég gyors az alakváltásom, hogy meg
tudjam oldani.
- Akkor hajrá!
Luala bólintott, és hamar
felvette egy közepes méretű denevér alakját, és berepült a
szűk résen, ami a folyosón a tüskecsapdán átvezetett. Az ütemes
szárnycsapkodás lassan halkult, majd egy pillanatra eltűnt a
semmiben.
- Most válthatott át köd
alakra.
- Nem tudtam, hogy köddé is
képes válni…
- A Druidák a természet erői
fölött parancsolnak, így furcsább lenne, ha nem tudna.
Rövidesen megint felhangzott
a szárnysuhogás és pillanatok múlva hallani lehetett Luala
hangját.
-
Találtam egy kart.
-
Nehogy csapda legyen!
-
Akkor vissza tudok menni, amerre jöttem.
Egy kattanás, egy sor
fogaskerék határozott recsegő, nyikorgó zaja, és a tüskék
visszahúzódtak annyira, hogy át lehessen menni a nagyjából
harminc méteres folyosón. A túloldalon egy egészen szűkös kis
szobában találták magukat, egy pár kisebb ajándék csomaggal kis
emelvényeken, valamint egy keskeny sugárban levetülő holdfényben
lebegett egy apró, csillogó tárgy, ami egyértelműen egy gyűrűnek
tűnt.
- Jó, a gyűrű megvan, de
ezek mik?
- Ártalmatlannak tűnnek,
talán csak el kell vennünk.
És ahogy mind megérintettek
egyet, azok rögtön eltűntek, és legközelebb már csak ismeretlen
tárgyként jelentek meg az eszköztárukban.
- Nos, ez is megoldódott, azt
hiszem. A gyűrű megvan, és… Már csak Ravenéket kell
megtaláljuk.
A helyzet meg is oldotta
magát, mikor egy újabb portál nyílt meg előttük.
- Ez a játékban is így van?
- Nem… Ott elég nagy
távolságokat kell folyton bejárni, és egy könyvtár az egyetlen
középpont, ahová mindig vissza lehet térni, mert aránylag elég
könnyen elérhető minden onnan.
-
És ha ez a portál is oda vezet?
-
Érdekes lenne, de nézzük meg inkább!
És a csapat első fele a
dolgával végezve lépett is a következő területre.
- Hahó!
Muradin a sötétségből
hirtelen a vakító világosságba csöppent, és nem kis
meglepetésére egy tengerparton találta magát, ragyogó
napsütésben, nagyobb tömegben, egy csomó nő környezetében,
akik valamiért nagyonismerősnek tűntek.
-
Mi ez a hely?
Ahogy körülnézett, minden
lány nagyjából 13-15 év közötti korú volt, és mintha páran
közülük…
-
Nem lehet… Az osztálykirándulás…
Ahogy lenézett magára,
szokatlanul magas volt, de nem azért, mert a valós alakjában látta
magát, jobban mondva mégis ember volt, csak épp sokkal fiatalabb.
-
Ez… Lehetetlen… Ez az az osztálykirándulás…
Ahogy körülnézett, érezte,
és látta is, ahogy egyre több tekintet fordul felé, és ahogy
letévedt a tekintete egy igen kényes területre, rá is jött,
miért: Anyaszült meztelen volt.
-
Ne… Csak ezt ne…
Ahogy egyre több tekintet
fordult felé, már hallotta is valaki gunyoros röhögését, és
egyre többen kapcsolódtak be, és ujjal is mutogattak.
-
Ne!
A röhögés szinte
hisztérikussá vált, mindenki megalázó gunyoros, szívbe
markolóan lenéző hahotázása pokoli, kénköves mennykőként
mennydörgött körbe mindenfelé, Muradin pedig kétségbeesésében
térdre rogyott, és csak ordítani tudott.
Raven valahol a sötétben
találta magát, aminek a túlsó végében egyetlen keskeny fénysáv
húzódott.
- Mi lehet ez?
Ahogy lassan közelebb sétált
hozzá, kiderült, hogy valami szövetből készült, vagy épp csak
úgy tűnt.
- Mint valami sátorlap…
Megkapaszkodott a szélében,
és megrántotta, de nem számított rá, hogy légkönnyű, és
majdnem átesett a túloldalra, ahol egy szakadék várta volna.
Ahogy jobban körülnézett, megdöbbenésére egy hatalmas könyv
lapjai között találta magát.
- Hogy a… Mi ez a hely?
És ahogy jobban körülnézet,
ezt a könyvet tartotta is valami, jobban mondva valaki, egy hatalmas
kéz, és jól hallható röhögés hallatszott.
- Hát ez hatalmas… Mekkora
egy barom…
- Ne is mondd… Ez égő…
- Az én pofámról sül le a
bőr…
Valamiért ismerősen hangzott
az a három személy, akik valahonnan beszéltek.
- Igazad volt, ez tiszta
másolat.
- Mondtam, folyton engem
másol.
- És nem is rejtegeti.
Raven ekkor döbbent rá, hogy
miért is ismerősek a hangok.
- Shirayuki… És…
Az egyik hang gazdájáról
beszélt Shirayukinak nem is olyan régen, a harmadik pedig… Mintha
Arma lett volna, de valamiért furcsa volt a csengése… Mintha…
Ez a gúny valós volt.
- Nem értem, hogy nem sül le
a bőr a a képéről.
Raven karba tette a kezeit, és
köpött egyet.
- Mi ez? Ha ez rémálom akar
lenni, akkor szánalmas próbálkozás.
Ekkor füst szagát lehetett
érezni, ahogy terjeng a levegőben, és legnagyobb rémületére
minden lángokba borult. A könyv, amiben csapdába esett, lángolt.
- Nem gyújtották fel…
Ugye?
A rémálom, ha az volt
egyáltalán kezdett ijesztően égetővé válni. Ez a kósza
szóvicc futott át Raven elméjén, de ettől nem volt megnyugtatóbb
a helyzet.
Arrogantia, mikor kinyitotta a
szemeit, egy kórházi ágyon találta magát, nagyjából olyanban,
amilyenek abban a kórházban is voltak, ahol ő is dolgozott.
- Hol vagyok?
- Felébredt végre?
Ahogy balra nézett, egy idős
férfit látott, orvosi köpenyben, elöl teljesen kopasz, az állán
ritkás szakállal. A vonásaiból arra tudott következtetni, hogy
valami nagy baj van.
- Caceres doktor… Mi…
történt velem?
- Újabb rohama volt, és épp
csak meg tudtuk menteni az életét.
- Roham? Hogy érti, hogy
roham?
Valamiért a szavak, amik az
idős orvos száját elhagyták, nem tudtak eljutni Arrogantia
elméjéig.
- Miért… Nem tudok mozogni?
- Azért, mert a protézis még
nem működő képes.
- Pro…
Ekkor nyílt ki rendesen
Arrogantia szeme, az elméje kitisztult, és már hallotta azt, amit
eddig nem: Egy furcsa, statikus hangot, ami nem kívülről
hallatszott, hanem legbelülről, a fejéből. Mintha valami nagyon
halkan kerregett volna belül, az egész teste érzéstelen volt, de
mikor mozdulni próbált, érezte, ahogy a keze mozdul.
- Nem értem… Most már
tudok mozogni, akkor miért..
És mikor felemelte a kezét,
jött a döbbenetes felismerés: A keze nem emberi volt: Hófehér,
fémesen sima, éles vonalakból összeálló percekből álltak az
ujjai, amiket apró csuklók kötöttek össze, és mesterséges,
kábelekre emlékeztető műizmok és inak kötöttek össze, és
segítettek mozgatni. A kézfeje is hasonló felépítésű volt, az
tenyerén lévő vonalak mentén oszlott szét, a karja, végig
hasonló szerkezet volt, bár az alkar és a felkar borítása fémes
volt, és kék áramkörök futottak végig bennük, ugyanúgy, ahogy
a vérerek tennék normális esetben.
- Mit jelentsen ez… ? Mi
lett a karommal?
Azonban hiába is kérdezett,
választ nem kapott. Caceres doktor eltűnt, és egy tükörszobában
találta magát. Ahogy belenézett a tükörbe, nem akart hinni a
szemeinek: Az egész teste ilyen mesterséges részekből állt, ami
pedig nem látszott ebből, azt a bőre, vagy legalábbis annak
látszó, rétegelt szövet borított.
- Mi… Mit tettek velem? Mi
ez az egész.
- Sajnos ez volt az egyetlen
módja, hogy megmentsük az életedet.
- Megmenteni? Azzal, hogy…
Ezzé… Egy géppé… Nem…
- Ne erőlködj!
Arrogantia próbálta
letépkedni magáról a hamis bőrt, ami csak egyre több mesterséges
részt fedett fel. Nem csupán mesterségesre cserélték a teste
egyes részeit, hanem egészen egyszerűen géppé, egy robottá
változttatták. A hangja eltorzultan dohogott, miközben
elkeseredésében sírni próbált, de a kéken világító otromba,
több rétegnyi fémből és érzékelők egész garmadájából álló
szemei egyszerűen csak sercegtek.
- Én ezt nem akarom!
Csinálják vissza!
- Már nem lehetséges
visszacsinálni. Egyetlen módja van, hogy megszabadulj ettől az
érzéstől.
- Mi az? Halljam!
- Meg kell szabadulnod az
emberi részedtől… Az elmédtől.
Arrogantia érezte, ahogy a
karjai felemelkednek, a lábai mozdulatlanná válnak, mintha
megbéklyózták volna őket, és a következő pillanatban egy
szúrás, ami a tarkóján hatolt be, majd minden elsötétült, a
tekintete a semmibe veszett, a kék fény elhalványult, és csak egy
fekete képernyő előtt látta a két folyamat csíkot, ami a teljes
folyamatot, a másik az épp aktuális műveletet jelezte.
- Érzelmek törlése…
- Nincs… Rájuk szükségem…
Lassan elhalkult az a belső
hang, ami azért kiáltott, hogy azonnal állítsa ezt le.
- Érzelmek törlése kész.
Önálló akarat törlése.
- Alárendelem magam a
rendszernek…
- Megmaradt ösztönök
felülírása feltétlen engedelmességgel.
- Feltétlen engedelmességgel
tartozom…
Egy tompa, monoton hang
parancsokat kezdett el osztogatni az elméjében, valahonnan a
háttérből.
- Emlékek törlése.
Egy furcsa, filmszerű képsor
kezdett el villózni az elméjében, de már nem értette, mit jelent
mindez. Lassanként minden elmosódott, míg egy álló képhez nem
ért, amin valamiért ismerős embereket látott, de már nem tudta,
miért.
- Kik… Ezek…
- Számodra jelentéktelen
emberek. Már nincs rájuk szükséged.
- De… Kik ők?
- Őket nevezted valaha
barátaidnak. Nincs már rájuk szükséged.
Arrogantia feje hirtelen
felemelkedett, és elhaló hangon kérdezte:
- Mik azok a barátok?
- Nem szükséges tudnod.
- Mik azok a barátok!?
Definiáld a jelentését!
- Nem szükséges tudnod.
Egy hihetetlen erő hirtelen
mintha megragadta volna az elméjét valahonnan bentről, és egy
súlyos kéz nehezedett a fejére, ami Lassan, mintha egy cérnaszálon
rángatná, megróbálta kitépni az akaratát a fejéből.
- Ne! Nem… Akarom… A
barátaim…
- NINCS RÁJUK SZÜKSÉGED!!!
A mennydörgő hanggal együtt
a teljes folyamat állapot csíkja is megugrott előre, és vészesen
közeledett a 100%-hoz.
- NE! NEM AKAROM!
Arrogantia kiszabadult a
láncaiból, amik eddig fogva tartották, és megragadta a kezet, ami
fogva tartotta az elméjét, de képtelen volt bármit is tenni
ellene. Még néhány pillanat, és a keze lehanyatlott, és
élettelenül lógott a levegőben.
- A folyamat befejeződött,
ideje…
- NEM!
Egy újabb, sokkal lágyabb,
sokkal erősebb hang szakította félbe az eddigi beszélőt, és
egymás után újabb és újabb hangok ismételték utána:
- NEM HAGYJUK!
- Arma…
Arrogantia szemei kinyíltak,
a folyamatcsík nem mozdult 99.9%-ról, ő pedig ébredezett.
- Arma, te vagy az?!
A csík elindult visszafelé,
lassan, de biztosan.
- Arma… Nem… Jo! Lupe!
Raven!
A három említett személy
hangja egyre erősödött, és négy pár erős kéz nyúlt ki érte.
- Nem hagyunk magadra!
- Muradin?
Két erős kéz megragadta és
felrángatta magával, miközben egy olyan kép merült fel benne,
amilyenre eddig nem is emlékezett.
O~~~~~O~~~~~O
- Gyere… Hadd segítsek!
Arrogantia, jobban mondva
az alig 19 éves Cristina a hideg padlón feküdt egy újabb
rosszullét után, ami gyakorlatilag elvette minden erejét. Egy lágy
női hang mondta ezt, és egy pár finom, mégis erős kéz húzta
fel minden erejével a földről.
- Az orvos már úton van.
Minden rendben lesz.
Ahogy Arrogantia kinyitotta
a szemeit, egy meglepően fiatal, talán 15 éves fiatal lány nézett
vissza rá. Mélybarna, kicsit kócos, vállig érő haj,
gesztenye barna szemek, és bár most láthatóan aggodalom ülte meg
csinos, még kicsit gyerekes vonásait, mégis látszott, hogy
általában mókázós természet lehet.
- Ki… Vagy te?
Spanyolul kérdezte ezt, és
bár látta rajta, hogy nem latin ország szülötte, mégis
spanyolul válaszolt neki.
- Nos… Nincs igazán
nevem… Olyan helyről jöttem, ahol már ne szokás nevet adni a
gyerekeknek.
- T-Tényleg?
Cristina kezdett magához
térni, és lassan kitisztult a kép is előtte. Valahol a saját
házában volt, és valahogy sikerült felerőltetni ülő helyzetbe.
Az, hogy ez a lány hogy került oda, vagy hogy miért sietett a
segítségére, nem volt világos, mégis legbelül hálát érzett.
- Akkor hogy szólítsalak?
- Legyen Jeanne!
- Jeanne?
- Igen, mint Jeanne D'Arc.
Imádom ezt a nevet, meg a meséket is, amik róla szólnak.
- Azt mondod? Akkor…
Mondjuk Joan? Így jó?
- Persze… Ha neked
könnyebb…
Az orvos hamarosan
megérkezett, addig is Jeanne, vagy Joan, vagy ahogy tetszik, szóval
tartotta Cristinát, hogy nehogy megint elájuljon.
O~~~~~O~~~~~O
Fogalma sem volt, ez a fura
emlék miért épp most, és itt rohanta le, de mikor kinyitotta a
szemét, Arrogantia egy enyhén kivilágított teremben ébredt,
körülötte pedig három társa. Laux már ébredezett, de Muradin
és Raven még eszméletlenek voltak, és láthatóan nagyon
szenvedtek álmaikban is.
- Raven… Muradin…
Odaugrott hozzájuk, de nem
tehetett semmit, hiába ébresztgette őket. Az álom, ami elragadta
őket, nem volt hajlandó ereszteni.
