II.
Eseménydús
napok
Az idő
gyorsan telik a virtuális valóságban is, nemcsak a miénkben. Persze a VR térben
minden Real Time volt, a nappalok és éjszakák pontosan ugyanúgy követték
egymást, mint a külvilágban. Az első hét hamar elrepült, és a technikai stáb hamar
nyugtázhatta, hogy Azmuth városa jó kiinduló pont lesz a játéknak, legalább is
egyelőre, míg egymás után nyíltak meg az új területek az erdőben. Arma az első
kalandja óta gyűjtött maga mellé még pár csapattársat, és barátot, akikkel jól
megértették, és állandóan segítették egymást. Egyikük Ork mágus volt, a másik
egy ember papnő, mellettük még két kardforgató, mindkettő Elf, és még egy vadász.
Már csak pár nap volt hátra, mikor a csapat újra összegyűlt a fogadóhoz tartozó
kocsmában, hogy megvitassák a továbbiakat.
- Na jó,
ideje, hogy elkezdjünk a boss kihívásán gondolkodni.
- Elégnek
épp elegen vagyunk, de még nem tudjuk, hogy pontosan milyen erős is.
Tarfu, az
Ork nem a tipikus tagja volt fajtájának, hanem kicsit csontosabb, a nyakában
koponyákból álló nyaklánc a hátán vérrel festett köpeny, mellette, a falnak
támasztva, egy ébenfából készült pálca, aminek a fején egy hosszú szarvakkal
díszített koponya szolgált díszítésül.
- Szerintem
annyira nem lehet erős... Mármint, ha belegondoltok, az erdőlakó szörnyek is verhetőek.
Tylin, a
papnő saját maga bevallotta, hogy még csak 13 éves, ettől függetlenül egy
feltűnő szépségű, ébenfekete hajú, mélykék szemű, 25 év körüli fiatal nő
alakjában jelent meg. Hófehér talárt viselt aranyrojtokkal, mellette pihent a
hosszú, görbe pásztorbotja, amit végig apró ékkövek díszítettek.
- Azt se
feledd el, hogy a Boss mindig sokszorta erősebb, mint a környező szörnyek, ha
más nem, legalább is sokkal több HP-ja van.
Az elf
kardforgatók ikertestvérek voltak, egy fiú és egy lány, 15-16 évesek, és ez a
játékbeli megjelenésükön is meglátszott. Mindketten kékhajú, vörös szemű, hosszú,
hegyes fülű, arányaiban emberre hasonlító elfek voltak, a fiú, Tereis, a lány
pedig Phandoa névre hallgatott, mindketten könnyű sodrony inget, vasalt csizmát
és egy könnyű sisakot viseltek, a kardjuk rövid, de szélespengéjű, és igen
erős. Bár saját bevallásuk szerint nem szerettek egyformán öltözködni, a szűkös
lehetőségek mellett kénytelenek voltak beérni azzal, ami van.
- Én arra
számítok, hogy ez a Medvekirály kb. 20. Szintű lesz, és nagyjából 5-8000 HP.
Liyara ezen
megállapítását alátámasztotta, hogy a maga 31 évével ő volt a társaság
legidősebb és legtapasztaltabb tagja. Mióta 15. Szintű lett, ezzel második
legerősebb a csapatban, a szava sokat jelentett a többiek számára. Zöld bőrmellényt
viselt, alatta egy könnyű fehér trikót, amiből jól kilátszottak az előnyös
adottságai, amiket saját bevallása szerint nem tupírozott fel. A testhez simuló
fehér bőrnadrág és a majdnem térdig érő csizma igazán divatos és hozzá illő
viselet volt, és könnyen mozgott is bennük, ami kimondott előny volt a karakterosztályához.
Osztályában társa Laux, 18 éves férfi, aki ugyanígy is nézett ki, fekete
vászonruhákat viselt, amik fölé bőrvértet és szegecses lábszárvédőket húzott.
Mindketten a majdnem embernyi hosszúságú Visszacsapó íjjal dolgoztak, bár Laux
csak 12. Szintű volt.
- Arma?
Valami elképzelés?
Arma elmélyült
a gondolataiban, de ez a kérdés felriasztotta végre.
- Én azt
mondom, hogy ennyien bőven elegen vagyunk, hogy lerendezzük ezt.
Az ikrekhez
hasonlóan ő is sodronyinget viselt, vasalt csizmát, és acél lábszárvédőket, a
hátára terebélyes köpenyt terített, ami alól a nemrég dropként szerzett
kétkezes kardja, az Ogre Ölő markolata kandikált ki. A játék kezdete óta eltelt
időben ő fejlődött a legtöbbet, és épp a 19. Szint küszöbén volt.
- Ha ez
sikerül, akkor 1500 tapasztalat és 1000 arany üti mindenki markát. Könnyű semmiképpen
sem lesz.
- Neked még
lenne egyedül némi esélyed, nem, főnök?
Úgy működött
ez a csapat, mint egy klán, és természetes módon Armát, mint a legerősebbet
választották meg vezérré. Arma persze némileg ráncolta a homlokát, főleg azon töprengve,
hogy akarnak-e azonnal nekirontani egy bossnak, amiről egyelőre senki sem tud semmit,
mivel ők lennének az elsők, akik meg merik próbálni.
- Kinek
mennyi kell a szintlépéshez?
- 140 xp, és
14, mindkettőnknek.
- 300 a
15-höz.
- 2200 a
16-hoz.
- 50 a 15-höz.
- Dettó a
13-hoz.
Annát kivéve
a teljes társaság közel állt a fejlődéshez, úgyhogy egy terv már meg is fogant
a vezér fejében.
- Akkor csináljuk
ezt: miközben egy nagyobb kerülővel a Sötét Bozótosba tartunk, addig kicsit
befarmolunk az útba eső szörnyekből.
- Jó!
A banda szétszéledt,
hogy a maguk módján készüljenek a másnapra.
Eközben a valóságban
épp egy rendszer ellenőrzés futott. Két mérnök is végigfutott a hiba jelentéseken,
de néhány kapcsolati ingadozáson kívül minden rendben volt.
- Úgy látom,
minden rendben.
- Igen...
Akkor holnap mehet az újabb frissítés.
- Mit
gondolsz, mit szólnak majd a vulkanikus zónához?
- Nem tudom,
de az előzetes vázlatok alapján nem lesz rossz.
- Hja... Bár
mi is odabent ülnénk...
Egy
hiba üzenet pattant fel egy pillanatra a konzol képernyőn, de szinte azonnal el
is tűnt.
- Ez mi
volt?
- Nem
tudom... Keresd vissza az archívumban!
Pár
kattintás, és a hiba üzenetek archívuma megnyílt, de a legutolsó majdnem három
napos volt.
- Ez fura...
- Az... Talán
csak nálunk volt valami hiba.
- Ja, de
akkor miért tűnt el? Ezt jelentenünk kellene, nem?
- Nyoma
nincs sehol, tehát olyan lenne, mintha vaklármáznánk.
A két technikus
tanácstalanul töprengett egy darabig, végül arra jutottak, hogy inkább annyiban
hagyják.
Eközben a
virtuális világban Arma egy jóleső szunyókálás után ébredt fel, de valami nem
volt rendben. Minden elmosódottnak tűnt, de nem képhiba miatt, hanem eltorzultak
a tárgyak fizikai valójukban.
- Mi a jó...
?
Egy
pillanat, és helyreállt a kép, és végre felkelhetett.
- Mi az
isten volt ez? Már megint a szerver szórakozna?
Egy kis
ideig várt, de nem történt semmi, a madarak megint csiripeltek, és ahogy a
szerver időre nézett, majdnem dél volt.
- Remek, még
a végén elkések!
A többiek
persze már várták, mind alaposan felkészülve mindennel a kalandhoz. A hátizsákokba
került bőven gyógy-, és mana ital, volt bőven élelem, ami a játékba integrált
stamina, vagyis az állóképesség csökkenése esetén jött jól, és persze mind
megjavíttatták előző este a fegyvereiket.
- Indulhatunk?
- Felvetted
már a küldetést?
- Fel,
mindannyiunk nevében.
- Akkor ne
várjunk tovább! Nyomás!
Elindultak
hát, ki a város biztonságából, előre a vadonba, ami egyre tágasabb területen
terpeszkedett előttük. A farkas falka meghátrált előlük, és csak a két vadász
lőtt ki egy-egy nyilat, amik persze gyilkosan pontosan találtak. Már rég nem
voltak ellenfelek ezek a szerencsétlen szörnyek. Jókora kerülőjük során a többi
szörnyféléből, koboldokból, óriáspókokból, csontvázakból, erdei vadakból és
Drow harcosokból is felprédáltak szép számban, ezzel is segítve az épp
fejlődőfélben lévő csapattagokat. Estig meneteltek, míg el nem értek a Sötét
Bozótos határára. Itt volt egy átmeneti biztonsági zóna, kis fakunyhókkal,
tábortűzzel, és sok, barátságos NPC-vel. Volt olyan is, amelyiknél leadhatták a
küldetést, hogy erre se kelljen várni a városba való visszatérésig.
- Kivagyok,
mint a csacsi...
Tarfu fújt
egy nagyot vacsora közben, miközben épp a lehetséges stratégiájukról
tárgyaltak.
- Szerintem
kibírtuk volna enélkül az extra kör nélkül is.
- Szerintem
pedig jól jött, mert sikeresen fejlődtetek.
- Ez tény, de...
Liyara intett
csendet, mert Armának mondanivalója volt.
- Figyeljetek!
Holnap reggel, amint mindenki felkel, elindulunk befelé. Jó lenne még az előtt
letudni ezt, mielőtt megnyitják a vulkáni zónát.
- Egyet
értek!
Mind egyértelműen
bólogattak.
- Jó, akkor
mondom az ötletemet! Az ikrek lesznek a tartalékunk. Tarfu kezdi egy tűzesővel,
majd a két vadászunk fedez, amíg én betámadom.
- Jó, megint
sikerült partvonalra kerüljünk...
Az ikrek,
bár általában egymás ellen beszéltek, most nagy összhangot mutattak.
- Mint
mondtam, ti lesztek a tartalékok. Liyara figyel, ha bármi gáz van, azonnal
jelez nektek.
- Oké!
Liyara
kifejlesztette ugyanis a Sólyomszem képességet, ami képessé tette a legnagyobb
zűrzavarban is tisztán látni, akár lassított felvételben is, ezzel segítve a
pontos célzásban, és a tájékozódásban.
A kunyhók
kétszemélyesek voltak, és a két vezér amolyan kivételezésként, együtt aludt, amiért
a többiek gyakran tréfát is űztek velük. Arma már aludt volna, de Liyara
felébresztette.
- Ez lesz az
első Boss Fightunk. Te nem izgulsz?
- De,
marhára.
Liyara nem
értette, hogy lehet kedves barátja és bajtársa ennyire flegma ezzel
kapcsolatban. Az első napon, mikor találkoztak, még épp olyan volt, mint a
korabéliek, forrófejű és meggondolatlan, egyedül rontott neki egy farkasfalkának...
De mióta összeverődtek egy csapattá azzal a pár másik játékossal, sokkal
felelősségteljesebb és megfontoltabb lett. Mindig kimérten és határozottan
mondta meg a tutit, mindig a stratégiailag legfontosabb helyzetekben maradt a
legnyugodtabb, és mindig képes volt előrelátóan tervezni. Talán egy őstehetség
volt ebben, talán csak átérezte a rá háruló felelősséget, Liyara nem tudhatta,
de örült, hogy mégsem hagyta ott a csapatot, mikor az első hét végén egy
nagyobb társulat hívta maguk közé.
- Akartál
amúgy valamit?
Liyara csak
ekkor fogta fel, hogy belekezdett valamibe, de nem fejezte be, és csak halkan
hümmögött, miközben a fejét rázta.
- Akkor jó
éjt!
Persze a
csapat többi tagja sem volt csupán néma levente. Tarfu, mint mágus igen fontos
támogató szerepet töltött be a csapatban, és Tylinnel együtt gyakran tettek jó
szolgálatot, nemcsak saját, hanem más csapatoknak is a bajban. Teris és Phandoa
gyakran panaszkodtak ugyan, hogy háttérbe szorítják őket, mégis, ha harcba
kellett avatkozniuk, minden alkalommal bizonyították, mennyire jól megértik egymást,
és mennyire jó dolog az, ha valakinek van egy testvére, akinek ennyire egy
rugóra jár az agya az övével. Laux ugyan általában nem sokat beszélt, mégis úgy
ismerték, mint akinek elsőként az igazság érzete parancsolt és csak utána a józan
esze. Sokszor volt ő a békítő csapaton belül a perlekedők között. Tarfu svéd,
Laux francia, Tylin német, Teris és Phandoa pedig olasz nemzetiségű volt, így
elég válogatott társaságot alkottak, de az összetartásukról sokan vehettek
volna példát.
Másnap
reggel aztán, egy kis jól megérdemelt pihenés után, Arma vezetésével behatoltak
végre a bozótosba, aminek nem ok nélkül volt sötét a neve. Az árnyak minden
pillanatban meg-megmozdultak, a levelek, amiket persze csak a szellő fújt meg
néha, pedig ijesztően zizzentek meg minden alkalommal. A lányok, persze Liyara
kivételével időről időre összerezzentek és riadtan sandítottak körbe, miközben
Arma a legnagyobb nyugalommal vezette őket előre.
- Nem tudom,
ti hogy vagytok vele, de engem a hideg kiráz ettől a helytől.
- Dettó... De
azért izgalmas is.
- Az, de nem
ilyen helyeken szoktak horror filmek is játszódni?
- Ugyan hagyd
már magad, Phan!
A beszélgetés
is segített kicsit oldani a félhomályban a feszültséget, és ahogy közeledtek a
küldetés leírásában megadott koordináták felé, úgy lassan kezdett el is
csöndesedni minden, mintegy előre jelezve, hogy itt valami nagyszabású
következik.
-
Készüljetek! Már csak pár méter, és elérjük a Boss területét.
Arma széthajtott
egy nagyobb bokrot, és előre engedte a többieket, majd amint maga is átlépett a
résen, újra visszaállt az élre. Egy nagyjából kör alakú tisztásra jutottak,
aminek a talaja teljesen csupasz volt és sima, mint egy aréna.
- Ez lesz
az...
A tisztás másik
végén egy üreg tátongott, akkora, hogy két ekhós szekér megrakodva is átment
volna rajta, és a határozott morgás és döngő léptek zaja egyértelműen arra utalt,
hogy bármi is lakja, most előjön.
- Kész
vagytok?
- Igen!
A döngő
léptek egyre hangosabbak és közelebbiek lettek, míg végül egy lumineszkáló
rémalak bukkant fel az üreg szájában. Egy hatalmas medve volt, akkora, hogy még
négy lábon is magasabb volt Tarfunál, aki messze a legmagasabb volt a
csapatban. A szőre bíboros színűen foszforeszkált a sötétben, a fején egy
széles, három szögletű csíkban pedig arany színű volt, mintha egyfajta koronát
alkotna.
- Ejha...
A felirat
árulkodó volt: Medvekirály, Lv 18, 8500hp. Ez körülbelül meg is egyezett azzal,
amire számítottak, az életcsíkja pedig zöld volt, vagyis három csíkkal is bírt,
ellentétben a többi szörnnyel, akik között a legerősebbé is narancssárga volt,
a leggyengébbé pedig vörös.
- Szép kis
csatának nézünk elébe, de már nincs visszaút! Tarfu!
- Skill, Rain
of Fire!
A tűzesőt
szó szerint kellett érteni. Mivel az erdő elpusztíthatatlan tárgyak összessége
volt, így azokra nem hatott, de a szinte megnyíló égből aláhulló lángnyelvek
épp telibe találták a hatalmas állatot, nagyjából egy bő nyolcadot kivéve az
életerejéből.
- Ez gáz...
Egyelőre ez a legerősebb varázslatom...
- Semmi
vész, ezzel is kivettél majdnem 400-at az életéből, így tovább! Liyara, Laux!
Repültek is
a nyilak, zúgva hasítva a levegőt, és épp a közben két lábra emelkedett állat
mellkasát találták el, minimális sebzést okozva. A medve csak megrázta magát,
és a nyilak lehullottak.
- Most én
jövök!
Egy gyors és
erőteljes vágás felfelé, és az óriási állat üvöltve tántorodott hátra. Az Ogre
Ölő egy 17. Szintű, igen erős és nehéz fegyver volt. Egy erősebb ütés, ha
betalált, igen komoly károkat tudott okozni, ami most is majdnem az első
életcsík maradékának negyedét jelentette.
- Scorching
Arrows!
- Freezing Arrows!
- Blinding
Flash!
Bár Tylin
gyógyító volt, képes volt még támogató varázslatokra is, ami most jól jött, egy
pillanatra elvakítva az állatot, ezzel is segítve a két vadász képpességeit,
majd egy újabb tűzeső és egy nagy lendítés a nagy karddal, és a Medvekirály
első életcsíkja el is fogyott.
-
Figyeljetek, mert szerintem változtatni fog a harcmodorán!
Nem is volt
idő erre figyelmeztetni a többieket, a hatalmas állat visszaereszkedett négy lábra,
és egyenesen nekik rontott. Arma ügyesen elkerülte a találkozást, bár így is
vesztett 80 hp-t mikor a roham hátszele elsodorta. A két vadász egy fára
kapaszkodott fel, aminek a tövében a majd ötméteres állat megállt, és elkezdte vadul
rázni, emezek meg alig győztek kapaszkodni.
- Ez már
majdnem túl realisztikus...
- Jól jönne
egy kis segítség!
Egy villámcsapás
hirtelen megrémítette az állatot, amit Tarfu eresztett meg felé, de meglendítette
a hatalmas mancsát, amivel egész egyszerűen derékban kettétörte a fát, a két
fent rejtőzködő játékos pedig nagyot nyekkent a földön.
- Megállj te
dög!
Arma
hirtelen az állat hátára ugrott, és gyakorlatilag egy vadló módjára próbálta
megülni, ezzel időt nyerve a társainak, hogy kimenekülhessenek a veszélyes
helyzetből. Tylin már ott is termett, hogy gyógyítsa őket, Arma pedig minden erejével
azon volt, hogy a foszforeszkáló medveszőrbe kapaszkodva megmaradjon a hatalmas
bestia hátán, és közben értékelhető sebzéseket vigyen be.
- Maradj már
veszteg, hallod!?
A hatalmas
állat olyan volt, mint egy vadló, össze-vissza kapálózott, mindent megtett, hogy
megszabaduljon a fölösleges terhétől, és Arma hamar rá is jött, miért.
- A púp! A
púp a hátán a gyenge pontja!
És különösebb
teketóriázás nélkül bele is döfte az érzékeny részbe a kardját, amire emez
felüvöltött, és végre úgy meg tudta rázni magát, hogy Arma lependerült a
földre, és épp csak sikerült elugrania a meglendülő bal mancs elől, de már csapódtak
is be az újabb találatok minden oldalról, és a hatalmas medve megingott,
miközben a kritikus találatok egész sora nyomán kis híján a teljes második
életcsík elfogyott.
- Itt a vége
a második körnek!
Egy suhintás
az Ogreölővel, és a hatalmas mancs, ami az imént majdnem elkapta, lehullott a
földre, és látványosan spriccelt a pixelesített vér.
- Whoa... Ez
de durva!
- Szóval
erre gondoltak az újszerű látványvilág alatt?
A látvány
durva volt, még úgy is, hogy a kiskorúak kedvéért kicenzúrázták a legdurvább
részét. Pillanatokon belül el is fogyott a második életcsík, és azt vették
észre, hogy lassanként egyre fogy.
- Damage Overtime...
Ez segít.
A
Medvekirály megint két lábra emelkedett, de már közel sem volt olyan veszélyes,
bár vadul hadonászott, de egy pár igen közeli helyzetet kivéve nem volt
veszélyes. Phandoa és Theris csak csalódottan szemlélték a dolgokat, és a fiú
kicsit csalódottan fújt egyet.
- Megint
semmi dolgunk... Ez uncsi!
Mintha csak
meghallotta volna, holott ő állt tőlük a legmesszebb, Arma Liyara felé fordult,
és biccentett. Ez volt a jel, és Liyara azonnal fennhangon, nagy lendülettel integetve
jelzett a két unatkozó felé.
- Ti jöttök!
Nyomás!
Erre
mindkettejük arca felderült, ledobták a pajzsaikat, és kezükkel a kardjaik
markolatán rontottak előre. Közben záporoztak a nyilak és a tűzeső a kolosszális
medvére, az életcsíkja pedig szép lassan apadt, az ikrek egyszerre rántottak
kardot, majd:
- Skill:
Twin Blade Buster!
A támadásuk
pontosan keresztezte egymást, épp középen telibe találva a célpontot, újabb,
nagyon durva életfogyatkozást okozva, látványos fényjáték kíséretében, majd Arma
emelkedett a levegőbe, hogy bevigye a kegyelemdöfést.
- Skill:
Earthquaking Slash!
A kard hegye
a földbe csapódott, egy jókora repedést okozva, ami végigfutott a tisztáson,
majd hirtelen felrántotta a pengét, közben egy hosszú fénycsíkot húzva felfelé,
ami szabályosan félbemetszette a Medvekirályt, nem kis földrengés kíséretében.
- Na... ?
- Na!
A hatalmas
test megingott, próbált mozdulni, de csak megremegett, és nagy ívben
elvágódott, az életcsíkja maradéka teljesen kiszáradt, a test pedig
bittöredékekre hullott, aminek a végén mindenki láthatta az ismerős
"Congratulations!" feliratot, és az előttük felpattanó kis ablakot a
megszerzett jutalmukról.
- Huhú, 1500
xp! Ez az!
Arma is
jókedvűen nyugtázta, hogy sikerrel jártak, sőt sikerült két ritka dropot is
szerezniük.
- Ki kéri a
dropot?
Mindenki a másikra
nézett. Az egyik a Medvekarom Tör volt, ami első sorban a tolvajoknak volt
hasznos fegyver, a másik viszont egy kardforgatóknak készült teljes felszerelés
volt, amiből csak a fegyver hiányzott. Végül Tarfu emelte fel a kezét hogy szót
kapjon.
- Van egy
Tolvaj osztályú barátom, aki biztos örül majd a Medvekarmoknak.
- Helyes, de
mi legyen a másikkal?
Teris és
Phandoa megcsóválták a fejüket, pedig ez nekik is jó lett volna, de mintha a
testvéri összetartozás beszélne belőlük, egyikük sem volt hajlandó elfogadni.
- Miért nem?
Valószínűleg nem sokan fogják megszerezni, még ha újra is éled majd holnap
reggel ez a jószág. Biztos vannak még más dropjai is, de ezek most csak a
mieink.
- Szerintem
meg a felszerelés azt illeti meg, aki az utolsó csapást bevitte. Amúgy is 19-es,
az meg te leszel nem is olyan soká, főnököm.
Laux
megálapítására mindenki egyöntetűen bólogatott, így Arma végre hajlandó volt
elfogadni ezt az ajándékot a barátaitól. Miután kiértek a bozótosból, Arma
leadta a küldetést, és amikor ez megtörtént, egész testében zölden ragyogni kezdett
egy pillanatig, majd egy kisebb lökéshullám, és újra lenyugodott körülötte
minden.
- Ez az! 19.
Szint!
- Gratula!
- Na, lássuk
az új göncödet!
Arma
bólintott, balról jobbra húzott egy vonalat az ujjaival a levegőben, ami
megnyitotta az eszköztárát, két kattintás, és az eddigi lovagpáncél helyett egy
sokkal könnyedebb ruházat materializálódott a testén. Fekete egy egyszerű
szövetnadrág fölött bőr lábszárvédők acélszegecsekkel, fekete vasalt csizma, egy
könnyű mellvért, amit szintén acélszegecsek díszítettek, egy ezüst és szürke
csíkos fekete dzseki, aminek a vállait és az alkarját fényes acéllemezből
készült protectorok egészítették ki, és acél bütykű bőrkesztyűk jártak hozzá.
- Hááát...
Ez elég gyengének tűnik az előzőhöz képest....
Arma
megillegette magát az új felszerelésében, és némi hümmögés után mosolyogva
megjegyezte.
- Egész
kényelmes... Sokkal jobb, mint a másik volt.
Kicsit bemozgott,
ugrált egy darabig majd mosolyogva folytatta.
- Sokkal
könnyebb mozogni benne, mint azokban az órmótlan vasvértekhez képest.
- És jól is áll.
- Ja, de
szerintem egy tolvajhoz, vagy vadászhoz jobban illik.
Tarfunak
valahol igaza is volt, és Arma kétszer is ellenőrizte a biztonság kedvéért, de
a leírásban csak a kardforgató szerepelt. Ami elkapta a figyelmét, az a stat
bónuszok alatti kis felirat volt.
- Scales up
to 30, 3 slots...
- Az mit
jelent?
Arma a régi
vágású játékokból ismerte ezt a két kifejezés. A scales to xy annyit tett, hogy
a viselőjével együtt fejlődött az adott szintig, minden szinten emelkedő
bónuszokkal. A slot pedig annyit tett, hogy egy bizonyos tárgy, általában
valamilyen ritka kristály, vagy fém, vagy egyéb nyersanyag beolvasztásával
emelhető volt a fenti Scale, vagyis korlát. Miután elmagyarázta ezt a többieknek,
azok csak füttyentettek egyet, vagy meregették a szemeiket, az ikrek pedig kezdték
sajnálni, hogy nem fogadta el egyikük sem.
- Nem
tudtam, hogy ilyen tárgyak is lesznek a játékban.
- Szerintem
csak véletlenül került bele, és csak később akarták beletenni, mikor már nyílt
lesz a játék.
- Az
lehet... De akkor elmondhatod, te vagy a világ legnagyobb mázlistája.
Liyara
dicséretére Arma alaposan elvörösödött, a többiek meg jót vihogtak. Végül Laux
szólalt meg kicsit hezitálva.
- Nem tudom,
ismeri-e bármelyikőtök azt a regénysorozatot... Mi is volt a címe... Sword
of...
- Sword of Aegis?
- Az-az!
Volt benne egy szereplő, aki pont ugyanígy öltözködött, mint most te, főnök.
- Szerintem
Asmaelre gondol...
- Ja, a
Fekete Lovagra...
A Sword of
Aegis egy Fantasy regénysorozat volt, ami pár éve futott ki. A történet lényege
annyi volt, hogy egy napon Tokyo kellős közepén egy dimenziók közötti rés
nyílt, amin egy szabályos hadsereg özönlött a világunkba, mindent porig
rombolt, és mire a JSDF beavatkozott, rengeteg áldozatot, és foglyot szedtek,
majd ahogy jöttek, rabolva és fosztogatva vissza is vonultak a résen keresztül,
ami be is zárult mögöttük. A főszereplő ekkor még gyerek volt, és a fogvatartói
a saját világukban eladták rabszolgának. Évekkel később az akkor 15 éves Yusuke
találkozott a fent említett Asmaellel, aki megvásárolta akkori gazdájától, és
fegyver hordozójává tette meg. Asmael amolyan vándor kalandor volt, aki azzal
szórakozott, hogy messze földön híres kardforgató tudását fitogtatva a
legkülönbözőbb fantázialényekkel küzdött meg. Azonban egy alkalommal pórul járt,
és csak Yusukének köszönhette, hogy megmenekült, aki magát nem féltve magához
vette a gazdája kardját, és nekirontott a T'mrso nevű sárkánynak, ami azonban felfalta.
Persze az elbizakodott lény egészben nyelte le, és a bátor fiú belülről ölte
meg azzal, hogy szíven szúrta, majd kivágta magát a hasából. Asmael ezek után
egy részt hálából, másrészt némi nyomás hatására felszabadította a fiút, és
elkezdte tanítani. A regények végül is Yusuke kalandjait követték, aki évekkel
később, akkor már férfivá érve Thriedre változtatta a nevét, és beállt Treinaes
király seregébe, hogy a világot fenyegető démonok légiói elleni harcban részt
vehessen.
- Asmael a
harmadik kötet végén az életét adja, hogy a főhős megszerezhesse Aegis kardját,
amivel legyőzheti Darharduokot, a démonkirályt.
- Igen...
Szegény! Szerintem ő volt a legjobb karakter.
Az Aegis könyveket 48 nyelvre fordították le,
és az eladásai túlszárnyalták sok, a 21. Század elején kiadott, hasonló témájú
regény hasonló statisztikáit. Nem csoda, ha mind ismerték.
- Nos... Úgy
vélem, hogy ezt meg kell ünnepelnünk!
Aznap este
csapra verettek egy hordóval a legjobb, a sörhöz hasonlító állagú és ízű itókából,
ami csak akadt a vidéken, és hajnalig ünnepeltek. Ők voltak az elsők, akik ki
mertek állni egy boss ellen, és győztek is, méghozzá épp az új zóna, és a PvP
aréna megnyitása előtti napon.
Miközben a
játékosok éjszakai pihenőn voltak, a valós világban épp folyt a frissítés
feltöltése az aktív szerverekre. A két ott ülő technikus oda sem figyelt, csak
verte a blattot, miközben a képernyőn látszólag zavartalanul folyt a munka.
Ilyenkor éjszakánként a szerverek, mert egyszerre több is üzemelt, mintegy
átjáróházként, hogy biztosítsák a játékosok nyugodt játékát, és amiből semmit
sem vehettek észre, hisz így is mind egy területen tartózkodtak.
- Szerinted
mit szólnak majd a vulkán fölé épített arénához?
- Minden
játékban kitalálnak valami marhaságot, amivel feldobják a PvP látványát.
Szerintem élvezni fogják, hogy a forró láva és hamu eső közepette vívják majd
meg a kis belső csatáikat.
- Na igen...
De az is biztos, hogy a közelébe nem mennék a valóságban.
Egyikük épp
ekkor nyert, és kezdhették elölről ezt a furcsa játékot, akit a köznyelv csak Battle
Pokerként ismert.
- Persze a
játékba bemennél szórakozni, mi?
- Még szép...
Stírolnia csajokat, bunyózni a szörnyekkel... Jó móka lenne. A publikus
debütnél ráadásul tengerparti zónával nyitnak majd. Tuti ki fogom próbálni.
- Ja, az már
érdekesebb lesz.
Nem is
gondoltak bele, hogy a feltöltés szokatlanul sokáig tart, ráadásul egy özön
hibaüzenet pattant fel, majd mind egyszerre tűnt el, látszólag feltűnés nélkül.
A játékosok ebből kit sem éreztek, hisz a szerver karbantartás alatt ők a szó
szoros értelmében aludtak, és ha másnap magukhoz tértek, mind egy biztonságos
helyen voltak.
Másnap
reggel Armát és társait már rendszerüzenet várta, ami szerint megnyílt az
Urasus vulkán és a lábánál fekvő Ureit városa, valamint megnyílt a várva várt
PvP aréna, és elérhetővé vált a közös üzenőfal is, amin már lehetett is
ellenfeleket keresni.
- Szép ez a
város.
Csak ennyi
volt Teries megjegyzése, mikor átlépték a város kapuját. Mindenfelé vulkáni
kövekből épült, takaros házak, macskaköves utak, kevés növény, de annál szebb
díszítő elemek. Átriumos házak, esővíz elvezető csatornának látszó szerkezetek
a földben, amikben azonban víz helyett mélyvörösen izzó láva folyt. A sugárutas
elrendezésű város közepén egy szökőkút állt egy hatalmas téren, ahol most nagy
piac volt, bár az árusok mind NPC-k voltak. Ezen a piacon a vulkáni témájú
tárgyak, felszerelések, és egyéb csecsebecsék cseréltek gazdát PvP medálok
ellenében, amiket természetesen az arénában aratott győzelmekért lehetett
beszerezni.
- Van már
hír erről a te Greg barátodról?
Arma a
közösségi üzeneteket vizslatta, de megcsóválta a fejét, majd körülnézett kicsit
mielőtt megjegyezte:
- Ilyen
lehetett Pompeiji is.
- Az a római
város, amit egy vulkán pusztított el?
- Aha, az...
Eléggé az ókori Róma stílusát idézi minden.
- Hja, már
csak a vízvezetékek és az amfiteátrum hiányzik.
- Hisz az is
van... A vulkán gyomrában.
- Na jó, de
hogy jutunk oda?
Válasz
helyett egy pittyenés jelezte, hogy Arma üzenetet kapott.
- Mit ír?
Mind odacsörtettek,
hogy elolvashassák az üzenetet, amiben csak ennyi állt, egy Gaine87 nevű
játékostól: "Fordulj meg!". Mind egyszerre kezdtek fordulni, és akikkel
szembetalálták magukat, egy részt mosolyt csalt az arcukra, más részt meglepte
őket. Egyetlen lány, méghozzá egy fekete hajú, kék szemű elf lány és körülötte pontosan
hét törpe fajhoz tartozó társa. Ami még tett a komikus látványhoz, hogy a lány
avatarját Shirayukinak hívták, ami, egész pontosan a Shirayukihime, a Hófehérke
japán megfelelője volt. A törpék elég vegyes társaság voltak, volt köztük a
hagyományos osztályokból is, de volt két mérnök is, akik gőzhajtású fegyvereket
forgattak. A legidősebbnek látszó, nálánál majdnem kétszer nagyobb dupla végű
kardot forgató törpe vol Gaine87.
- Álljon elő
az a bátor, aki ismeri Aang-wan-tan nevét, és aki párviadalra mert hívni!
- Én volnék
az!
Arma előállt,
és majdnem két fejjel magasabb volt ugyan ellenfelénél, mégis merően
farkasszenet néztek, majd mindketten elnevették magukat.
- Skip,
mikor utoljára láttalak, még fordítva volt ez az arány.
- Ez tény...
Jó téged újra látni, Greg!
A többiek
nem igen értették ezt az egésze, még akkor sem, ha Arma amúgy előzőleg
elmagyarázta nekik, hogy kivel is van találkozójuk. Greg, ahogy nevezte,
megfordult, és végigmutatott a társain.
- Nem ér
kinevetni minket, de bemutatom Hófehérkét és a hat másik törpét.
- Azt ne
mondd, hogy ez a Shirayuki még japán is hozzá!
- Pedig de!
Miután
kölcsönösen megtörténtek a bemutatkozások, Arma jobban szemügyre vehette
ellenfelét. A tagbaszakadt törpe, aki leendő PvP ellenfelének mondhatta magát,
maga is kardforgató volt, méghozzá 18-as szintű, vagyis egy kicsivel előtte
járt. Igen jó minőségű páncélt viselt, ami láthatóan nem Azmuth városában
készült, ahogy a fegyvere sem. A szakálla, ami egy törpénél szinte kötelező, a
hasát verdeste, hófehér volt, és két fonat is díszítette.
- Szép a
felszerelésed, Greg. Honnan szedted?
- A páncél 25,
Obsidius Haragja pedig 30 PvP medál volt.
- Várj, te
már csatáztál is?
- Persze! Az
egész város csatatér, de az arénában szokás stílusosan megoldani ezt, ahogy
hallom, igen látványos tüzijáték közepette.
Miközben így
beszélgettek, észre sem vették, de a társaik lemaradoztak mögöttük, mert
mindnek akadt kihívója. A hegyre egy igen látványos, Lávafolyammal körülvett
ösvény vezetett fel, ami váltakozó meredekségű volt, néha pedig lépcsőkbe váltott
át.
- Na és te?
Elég flancos ez a szerkó, ha engem kérdezel.
- Az első
boss dropjai között volt. Elég ritka cucc lehet, mert ilyenhez még hasonló
sincs a játékban.
- Az... Úgy
is nézel ki benne, mint Kirito...
- A kicsoda?
- Ah... Te
nem ismerheted, még kósza gondolat sem voltál, mikor a Sword Art Online című
regénysorozat népszerű volt.
- Aha...
Tény volt,
hogy erről tényleg nem is hallott még soha, de Armának jól is esett kicsit,
hogy idős barátja is talált valamit, vagy valakit, amihez hasonlíthatja. Az
ösvény vett egy éles kanyart jobbra, majd beértek egy kis alagútba, ahol eléggé
fojtogató meleg támadt hirtelen, de amint megszokták a hőingást, és
megörülhettek végre, hogy nem hullik rájuk folyton hamu.
- Elég szép
sor van már.
- Ugyan, ez
még semmi. Mikor elkezdődött, özönlöttek fel ide a népek. Persze biztos több
volt a néző, mint, versenyző, de akkor is hosszú sor kígyózott fel.
- Na, majd
sorra kerülünk.
Majd egy
órát vártak, miközben több robbanás robaja is tarkította a háttérzajokat.
- Elég élénk
ez a vulkán.
- Na igen,
az a pár pukkanás csak gázrobbanás.
- Pukkanás?
Inkább olyan, mint az ágyúlövés.
- Csak nem félsz?
Arma
nevetett, de be kellett vallja magának, ez a fajta aréna nem volt épp
bizalomkeltő. Mikor végre sorra kerültek, egy gépi hang jelentette be őket, majd
ahogy befelé haladtak az aréna nagyjából 20*20 méteres küzdőtere felé,
láthatták, ahogy szabályos lávaszökőkutak szöknek több tízméteres magasságba.
Felfelé nézve még nagyon messze volt a kráter szája, mindenfelé füst gomolygott,
és a forrongó vulkánban el sem maradhattak a kénes kitörések és a szállingózó
hamu is alapfelszerelés volt.
- Elég ütős,
nem?
- Még nem
jártam ez előtt vulkánban... De látványos, ez nem kérdés.
Egy ponton
egy hídon haladtak át, ami alatt ijesztően közel látszott a láva. Arma sziszegett
egy kis ideig, majd mikor a küzdőtérre értek, már némileg nyugodtabban próbált
csak a párbajra koncentrálni. A hangosbemondó persze közben ismertette a
szabályokat.
- 3 perc,
akinek a végén több életereje marad, vagy képes kiütni az ellenfelét, győz.
Ez nem volt bonyolult,
és már mindketten elő is készültek. Skilleket itt nem használhattak, hogy mindenki
egyenlő esélyekkel küzdhessenek, így csak azon múlt, melyikük tanulta meg
jobban forgatni a fegyverét. Elindult egy kis visszaszámláló, majd a levegőben
egy jókora holografikus felirat jelent meg, "Fight!" felszólítással.
- Rohaaam!
Greg
meglódult előre, és az első csapása sikeresen megsebezte Arma bal combját, majd
sújtott volna le a testére, de az Ogreölő pengéjében elhalt a lendület. Egy pár
pillanatig némi belharc dúlt, majd egy rúgás és Arma támadhatott. Szikrákat
hánytak a pengék, miközben a két fél újra és újra összecsapott, a közönség
pedig tombolva élvezte a parázs összecsapást.
- El kell
ismernem, ügyes vagy, kölyök!
- Te sem
panaszkodhatsz, veterán!
Bár két éles
vége is volt a fegyverének, Greg támadásai vagy a blokkban haltak el, vagy
keresztbe vágták egymást.
- Lejárt az
idő!
Ha erre a
figyelmeztetésre nem is, de a kürtszóról, és a hirtelen kettejük közé álló erőtérről
már biztos tudták, hogy leállhatnak.
- Hát... Ez
döntetlen.
- Szerintem
is. Mi lesz, folytatjuk, amíg dűlőre nem sikerül vinni?
- Nem tudom,
még sosem remiztem senkivel.
Némi csend és
nehézkes várakozás után aztán csak jött az eredményhirdetés.
- Megvan a
győztesünk! Arma, aki most vívta első párbaját, szinte karcolásokkal úszta meg
ezt a csatát!
- Mi?!
Arma az
életcsíkjára nézett, ami még negyedig is alig ürült ki, ellentétben Greggel,
akinek a fele alá ment. Greg csak a szakállával babrált, de nem értette.
- Pedig állítom,
ugyanannyi Hp-nk van, és a statjaink is nyilván hasonlóak, akkor hogyan?
- Ezt én sem
értem... Hacsak...
Armának
eszébe jutottak a bónuszok, amik a felszerelése leírásában szerepeltek. +13 az
erőre, ami emeli az alapsebzést és az életerőt is, +11 mozgékonyságra, ami nem
csak a fegyverek forgatását segíti, hanem védekezés közben javítja a reflexek
válaszidejét, valamint 15 szerencse, ami a kritikus sebzések gyakoriságát emeli.
Miután ezt barátjával is megosztotta, Greg komolyan leesett állal bámult egy
darabig majd megveregette Arma vállát.
- Fiacskám,
te valami egészen különlegeset fogtál ki. Aztán nehogy rád is rád ragadjon a
Fekete Kardforgató becenév!
- Mi? Miért?
- Majd
egyszer elmesélem.
Persze ezek
után Armának is volt bőven kihívója, és hála ennek, szerzett magának egy új
köpenyt is ami meg megemelte az életcsíkját a bónuszoknak köszönhetően. Ehhez még
jött a tetszetős királykék szín és az aranyos szegés stílusosabbá is tette a
régi, elrongyolódott darabhoz képest.
- Valami fegyvert
nem veszel?
- Áh, jó ez
még egy darabig, aztán meg úgyis lesznek még új zónák, ha megnyitják a publikus
tesztet, akkor majd ráérek erre gondolni.
- Ennek van
értelme...
Aznap este
aztán a két csapat, ahogy azt Greg előre eltervezte, nagy mulatságot csapott,
ezzel is búcsúztatva a teszt utolsó napját, és várva, hogy éjfélkor mindenkit
egyszerre léptessenek ki. A terv az volt, hogy a szervereket úgy is kipróbálják,
hogy tömeges be és kijelentkezésekre hogy reagál, így csak várniuk kellett.
- Valami baj
van főnök?
Arma már percek
óta a saját kezelő konzolján babrált valamit, amin mindent megtalált, amit csak
a rendszer közölni képes volt vele, kezdve a saját pulzusszámától, a pontos
időig. Percekig néma csendben ült, és a szemöldöke szökött csak egyre feljebb,
majd hirtelen elkezdett egyfajta aggodalom, és sötétség is játszadozni rajta.
- Mi a baj,
Skip?
Liyara a
becenevén szólította, és erre már felkapta a fejét végre.
- Mi?
- Miért
bámulod folyton a rendszerkonzolt?
- Nektek nem
tűnt fel?
- Mi?
- Már elmúlt
éjfél, sőt, lassan fél 1.
- Hogyan?!
Mind
előpattintották a konzoljaikat, és mint kiderült, teljesen igaz volt: a digitális
óra 0:22-t mutatott.
- Talán
nekünk kell kijelentkeznünk...
- Talán, de
nézd csak, nem csak nekünk tűnt fel a dolog.
A város
utcáin hirtelen nagy kavarodás támadt, az emberek többsége riadtan szaladgált
körbe, és mindenhol ugyanazt a választ látszottak kapni. Laux is a konzolon
matatott, és hirtelen felkiáltott.
- Nagy baj
van!
- Mi? Mi a
baj?
- Srácok,
nincs kijelentkezés opció a konzolon!
Ahogy mind
végignézték a menüt, mind ugyanerre jutottak, de Liyara, aki mindig próbált optimista
lenni, kicsit higgadtabban megjegyezte.
- A helye
megvan, tehát biztos az együttes kijelentkezés miatt nincs még benne.
- Igen, lehe...
Tereis nem
tudta befejezni a mondatot, mert hirtelen elkezdett szédelegni, és szabályosan
elterült a földön.
- Mi van
vele...
Tarfu is kezdett
szédülni, és az egész világ forgott vele. A fejéhez kapta a kezét, de nem csak
ő, hanem a többiek is. Arma pontosan ismerte ezt az érzést. Olyan volt, mint mikor
az első nap ő is és Liyara is összeestek és percekig tehetetlenek voltak, de
hirtelenjében valami még furcsább történt. A földön fekvő fiú teste hirtelen ragyogni
kezdett, majd egy boszorkány kör formálódott körülötte és mire észbe kaptak,
felszívódott.
- Mi vo...
A testvére
volt a következő, majd Tarfu, aki félig ájultan lógott a székéről, majd a
többiek szépen sorban.
- Mi folyik
itt?!
Gregnek csak
ezt volt ideje végigmondani, és már el is tűnt. Arma zúgó fejjel kelt fel a
székéről, és ahogy kinézett a kocsma ablakán, ahol eddig mulattak, a csillagok
helyett egy sötét örvényt látott az égen, a közepén egy hatalmas szemmel. Az
emberek az utcán is tűntek el sorban, és a nyomukban a város, a vulkán, minden
lassan adat töredékekre bomlott és az örvény magába szippantotta.
- Ski...
P...
Liyara
nyújtotta kétségbeesetten a kezét Arma felé, és emez igyekezett volna
segítségére sietni, de egy villanásban már el is tűnt.
- Mi ez... ?
Lassanként
összezsugorodott a világ körülötte, miközben minden az örvény martalékává vált,
ő pedig csak a hatalmas szem izzó pupillájába bámulhatott, miközben ő maga is
lassan az örvény közepe felé repült, és csak egy hátborzongató suttogást
hallott, majd egy hatalmas robbanásszerű robaj, amilyet a vulkánban is hallott,
vagy még annál is durvább, és a következő pillanatban újra szilárd talajon
találta magát. Mikor kinyitotta az eddig lehunyva tartott szemeit, a látvány,
ami elé tárult, szinte az eszét vette. Egy lángoló város kellős közepén állt,
amit emberek helyett járkáló, páncélos csontvázak töltöttek meg.
- Mi... A...
De nem ő
volt az egyetlen, rajta kívül több százan már az életükért küzdöttek szinte.
Megdöbbenni sem volt azonban ideje, mert egy üzenet pattant fel előtte, benne
pedig ez állt:
"Isten hozott az új otthonodban, ahonnan nincs menekvés!
Isten hozott
a Nightmares of Chaosban!"
A körülötte lángoló tüzek perzseltek, a csontvázak közeledtek, körülötte többen is elestek,
és adat töredékekre hullottak, majd egy pillanattal később egy újabb csontváz
vette át a helyüket, holott újra kellett volna élednie. A félelem és a
pusztulás szaga terjengett a füsttel együtt a levegőben, és Arma azt sem tudta,
hogy el merheti-e képzelni, amit épp átél. Az álomvilágból egy rémálom kellős
közepébe csöppent, és a csörgő csontú élőholtak közeledtek.
