Alice 2

Új munkahely, új kolégák

Mondjuk ki, esős időben a kutyának sincs kedve dolgozni, és ez a másnapi hangulaton is meglátszott. Ahogy beértem a cég főépületébe, a már bőven nyugdíjas korú, és nem épp barátságos portás azonnal tudatta velem, hogy rossz helyen járok, ugyanis a C blokkba kell mennem.

- Hát ez óriási...

A C blokk egy félreeső rész volt a terebélyes telken, amin az SAD corp. központja feküdt, és nem kis séta volt, mire eljutottam odáig. Olyan volt, mintha a világból gyalogolnék ki, és kb. húsz perc késést sikerült összeszednem már aznap reggel. Máris jől indul ez a munka is...

- Tényleg borzasztóan sajnálom, hogy késtem! Mem tudtam, hogy idáig ki kell jönni...

- Semmi baj. Igazából mindenkit elfelejtenek tájékoztatni erről.

Az újdonsült főnökasszonyom még elég fiatal volt a posztjához képest, talán 35 éves maximum.

- Elsa Rhodes, én vagyok a kisfőnök itt.

Ahogy kezet szorítottam vele, észrevettem, hogy a csuklóján igen különleges, vonalkód tetoválás díszeleg.

- Látom feltűnt a raktári számom.

- A micsodája?

- Mi csak raktári számnak nevezzük, mert ez alapján azonosítanak minket, ha bármi történik. Majd te is kapsz ilyet, amint elkezdesz itt rendesen dolgozni.

- Az mégis mennyi idő?

- Egy hét a tanulóidő, utána már mindenképpen.

Ezt jó volt tudni, és miután megcsináltuk az igazolványt, amit mindenkor a nyakamban kell majd hordanom, és megkaptam az új egyenruhámat, bevetettem magam az öltozőbe.

- Alig hiszem el, hogy mostantól én is ilyet fogok hordani...

A fehér öltöny, fekete gallérokkal és hajtókákkal, a fekete ing, és a kék nyakke dő a szabvány öltözék volt. Mindenki egyforma méretet kapott, ami aztán méretre igazította magát, és a csere után belebújva az új, fekete cipőkbe, úgy éreztem, hogy ez már nem is én vagyok. Tűnődni azonban nem volt időm ezen, mert azonnal zörgettek az ajtón.

- Az óra ketyeg, Zack, nincs egész nap időnk!

Ami azonnal feltűnt, hogy itt kollegális módon valószínűleg mindenki tegeződik. Mikor Elsa bevezetett a nagy irodába, végre szembesülhettem a kollégáimmal.

- Bemutatom Zacket, aki mától dolgozik velünk.

Mindenki legkevesebb biccentett, de vot aki még mosolygott is. Azt már tudtam, hogy itt egy ember és egy Neuoid alkotta csapatokban dolgoztak, így egy tippem volt, ki kicsoda, és nem is kellett csalatkoznom.

- Elsőként is a rangidőseink, Martha, és a Neuoid partnere Carl.

Martha lassan az ötödik ikszbe fordulva mindenképpen a legidősebb volt a csapatban, egy alacsony, tömzsi idős hölgy, aki kicsit azért szolidabban öltözködött a fiatalabb lányok. A zárt kosztüm, a nadrág, és a feltűzött haj anúgy egy nagyon kellemes megjelenésű hölgyet takart, aki kedves mosolyával bárkit szívre derített. A társa persze jóval fiatalabbnak tűnt, akár a fiának is elment volna, és ugyanolyan egyenruhája volt, mint nekem, csak ugye sok Neuoidhoz hasonlóan nem természetes volt a haj-, és szemszíne, ez az ő esetében rikító bordót jelentett.

- A csak lány párosunk, Lilly és Mimi.

Lilly volt az ember a párosban, nálam vagy öt évvel biztos fiatalabb, mosolygós, melírozott fekete, vállig érő hajú, zöldszemű. Mimi simán elmehetett volna a nővérének, a hasonlóság szembeötlő volt, bár ez csupán a véletlen műve lehetett, emellé ugyanilyen frizurát hordott zöld színben és sárga szemei voltak.

- A csak fiú csapatunk, Mark és Lewis.

A két fiú nagyjából egyidősnek tűnt, valamivel idősebbnek nálam. Lewis kékes színű haját zselével meresztette égnek, és szemüveget viselt, Mark pedig a szőke haját lenyalta és mint valami szigorú úri fiú, teljesen begombolkozott.

- Már csak egy párosunk maradt... De hol lehet Ashley és Chris?

- Jelen!

Chris érkezett meg, ezt onnan tudtam, hogy ő volt a fiú, és azonnal kezet is rázott velem.

- Üdv köztünk, újfiú! A lehetséges legjobb mentort kaptad.

- Mentort?

Ekkor libbent be az ajtón két alak, akiket már ismertem látásból, még előző napról. Az egyik ugye az a lán,y volt, akit társnője Alicenek nevezett, a másik pedig egy sudár termetű, igen csinos, hosszú szőkésbarna hajú, kékszemű, vidám mosolyú fiatal nő volt, kb. korombéli.

- Elnézést a késésért, csak Alice sokat pepecselt a fürdőben.

- Semmi gond, épp jókor jöttetek. Bemutatom Zacket.

Ashley kedvesen kezet fogott velem, és kedvesen mosolyogva még hozzá tette:

- Ashley Cross, én leszek a mentorod, amíg betanulsz.

Ha azt mondonm, hogy Ashley feltűnően szép lány volt, akkor még enyhén fogalmazok. Minden értelemben alaposan megáldotta a természet. Hozzá képest Alice még szinte kislánynak tűnt, holott ő is kb. annyi idősnek tűnt, mint mi ketten.

- És, ha már itt tartunk, bemutatnám az újdonsült partneredet, Alicet.

Ami annyit tesz, hogy a csendes, szelíd lány, akit én mindjárt elsőre embernek néztem a természetes külseje alapján, bizony Neuoid volt. Azt ne is mondjam, hogy legalább annyira szemrevaló, mint Ashley maga, és ezzel a két lánnyal hozott össze a sors... Most mázlista vagyok, vagy mi?

- Nos... Szia, Alice... Újra...

- Ismeritek talán egymást?

- Csak futólag. Tegnap szó szerint egymásba botlottumk, igaz?

Alice csak kedvesen mosolyogva bólogatott, és azt hiszem már előre is örült velem, hogy összekerüktünk.

- Na gyertek, körbevezetlek titeket!

Ashleyt követve pár nagyobb és több kisebb helyiséget is meglátogattunk, köztük a közös étkezőt, a raktárat, a garázst, és végül megálltunk egy nagyobb terem bejárata előtt.

- Ez itt az edzőterem. Mint az embereknek, a Neuoidoknak is szüksége van a rendszeres ellenőrzésekre. Be is mutatlak.

Ahogy beléptünk, egy tiszta kis szobában találtuk magunkat, aminek a nagy részét egy hatalmas számítógépes terminál foglalta el. Óriási képernyőkön, amik holografikus projekciók voltak, épp egy Neuoid edzésprogramját lehetett szemmel követni. Mondanom sem kell, semmi olyasmk, amit egy ember végre tudna hajtani. Egy vízzel teli medencét lefedtek, é s legkülönbözőbb akadályokkal és útvesztővel spékelték meg, és csak egy bejárat volt, ami egyben kijárat is.

- Ebben a speciálisan kialakított medencében teszteljük a Neuoidjaink álló-, és problémamegoldó készségeit. A lábukra egy bilinccsel egy neheuéket erősítenek, épp akkorát, amekkorával még tudnak úszni, majd beugranak a vízbe, végig kell úszniuk a pályát végig víz alatt, megtalálni a kulcsot, megszabadulni a nehezéktől, és kijönni a vízből.

- Nem veszélyes ez?

- Bizonyos veszély rejlik benne. Előfordult már, hogy az idősebb modellek közül eltévedt pár, vagy nem boldogult a kulccsal, vagy elejtette, és nem találta. Ilyenkor be kell mennünk utána, és segíteni nekik.

- Mégis mennyi időt bír ki egy Neuoid a víz alatt?

- Virtuálisan, akármennyit... De ahogy öregszenek, a képességeik eltompulnak, az érzékeik gyengülnek és a kézügyességük is romlik, örörkké pedig nem maradhatnak a víz alatt.

- Világos...

Tehát egy Neuoid ugyanúgy öregszik, mint egy ember, csak nagyjából hétszer gyorsabban. Alicere néztem, aki kicsit aggódva nézte az épp bent lévő Neuoid fiút.

- Minden rendben, Alice?

- Huh?

Egy pillanatra sikerült kizökkentenem és felém fordította a ragyogó kék szemeitf.

- Mondtál valamit?

- Csak azt kérdeztem, hogy minden rendben van-e.

- Ja... Persze, megvagyok... Csak kicsit agódom miatta.

- Hogyhogy?

- Ezért...

Egy diagramokkal teli papírt nyomott valaki a kezembe és bár nem vagyok szakértő, de arra rögtön rájöttem, mi micsoda.

- A teljesítőkészsége folyamatosan romlik...

- Pontosan. Eric abba a korba lépett, amikor ez már nem elképzelhetetlen. Kevesebb, mint fél éve van hátra, és a teljesítőképessége folyamatosan romlik.

- Mi lesz vele?

- Nos, már jó ideje irodai munkára osztották be, de mint egy makacs gyerek, próbálja bizonyítani, hogy bírja még a munkát.

Egy fiatalabb férfiú lépett be ekkor, aki feltűnően hasonlított Ashleyre.

- Bemutatnám az öcsémet, Davidet, aki általános rendszeradminisztrátor, és itt tölti a gyakorlatát is.

- Ha minden jól megy, egyszer még mérnökként fogok itt dolgozni, addig meg marad a rendszergarázdaság.

Kedves fiú volt, és az, ahogy beszélt, a mimikája és a mozdulatai is csak igazolták, hogy ő és a kedves lány bizony testvérek. Ezek után még megmutatott pár helyet, de igazából nem voltak olyan fontosak. Végül megálltunk az irodaépület előtt, és Ashley valamivel lazábban fejezte be a körbevezetést.

- Szóval, ennyi volna. Holnap kiviszlek titeket terepre, addig is kapcsoljatok ki egy kicsit!

- Rendben.

És Alice, mint aki jól végezte dolgát, wlindult valamerre. Végül is lejárt a munkaidő, és kifelé jövet le is húztuk az azonosítóinkat, mert közben az enyém is elkészült, de nem tudtam, hová tarthat.

- Már megy is a kollégiumba.

- Aha... Szóbal ott lakik?

- Ahogy a kollégáink túlnyomó része is.

Kicsit hallgattunk, végül ő szólalt meg.

- Gyere, meghívlak egy kis frissítőre!

Persze nála ez annyit tett, hogy egy közeli kocsmába ültünk be. Az őszes, Szakállas csapos már tolta is elé a sörét, én viszont megmaradtam a colanál.

- Ez komoly? Te kocsmázol munka után?

- Csak ha nem vagyok egyedül. Itt szoktam megismerni az új kollégákat.

- Aha...

Persze az a sör úgy gurult le, hogy öröm volt nézni, és hamar jött a második is. Inkább nem tettem szóvá, hogy ez nekem kicsit gyanús, bár ő nem is hagyott volna időt rá.

- A szüleim amúgy törzsvendégek itt, ezért járok ide.

- Aha... Suóval...

- Nehogy azt merd mondani, hogy kocsmatöltelékek kölyke vagyok, mert azért nyakon hajítalak!

Szóval, ha iszik, akkor kevésbé visszafogott.

- Ciao, Ashley!

Egy csapat fiú állított be, és beszélgetőtársam le is pacsizott velük. Mielőtt még kérdezhettem volna, le is intett.

- Egyetemi csoporttársaim voltak.

- Szóval akkor lettetek törzsvendégek itt?

- Valahogy úgy.

Némi szünet után folytatta végül.

- Na és, honnan jöttél?

- Michiganből... A család nagyon ellene volt ennek a költözésnek, de... Nos, én ide vágytam.

- Aha... Vannak testvéreid?

- Nincs egy sem.. Legalább is ember nincs.

Elmosolyodott és hamar ki is találta, mire gondolok.

- Egy Neuoid pótlás, mi?

- Igen, egy kislány. Alice...

- Igen? Ez érdekes... A sors furcsa csavart vett veled, mi?

- Igen... Meglepetés volr.

Egy kis hallgatás után folytatta aztán, miután elfogyott a második sör fele.

- Na és, miért épp a Terminal Service?

- Gyerekkorom óta érdekeltek a Neuoidok, és... Nos az én Alicem miatt is.

- A tiéd volt?

- Lényegében igen. A programja hozzám kötötte, és végül a papírjait is nekem kellett aláírni.

- Aha...

Bólogatott, majd legurította a naradékot, fizetett, és nem olyan soká már megint hazafelé sétáltunk.

- Nos, kedves, hogy ennyire őrzöd az emlékeket a Neuoidoddal.

- Neked van ilyen élményed?

- Mármint Neuoidokkal? Dehogy, nekem sokkal komolyabb van...

- Mi lenne az?

Csak megcsóválta a fejét, és összevonta a szemöldökét erre a kérdésre.

- Szóval magánügy?

- Pontosan. Annyira még nem vagyunk puszipajtások, hogy mindent tudhass rólam.

Persze nem haragudott, elvégre az emberi természet része a kíváncsiság is.

- Na és van már valami lakásod?

- A nagynénéméknél lakhatok még pár napig, de aztán kelleni fog egy másik.

- Akkor költözz Alicehez!

- Mi?

Ez a javaslat kicsit hirgelen jött, és az értetlen kifejezést látva az arcomon, Ashley jobbnak is látta megmagyarázni.

- Az a helyzet, hogy nem egy közvetlen, vagy közvetett kollégánk lakik a céges kollégiumban, a Neuoid társukkal közösen.

- Jó, de Alice lány, én meg...

- Ne félj, nem fog akadékoskodni semmiben, vezeti a háztartást, és nem kell majd folyton egyedül kuksolnod otthon.

- Te talán együtt laksz Chris-szel?

- Pontosan, alig hárommal túl Alicen.

Ami azt illeti, az ötlet végül is nem volt rossz, csak olyan furcsa volt belegondolni, hpgy egy lánnyal éljek együtt, ráadásul csak mi ketten.

- Gondold ezt át, jó?

Ezzel hagyott végül magamra, és még barátságosan intett, mielőtt befordult volna az ajtón.

- Szóval ez lenne az a bizonyos kollégium?

Az előttem álló, tisztes méretű épület volt vagy 50 emeletes is, de nyilván egy ilyen nagy cégnek volt elég pénze ezt fenn is tartani, és meg is tölteni. Érdekes élmény lett volna itt lakni, ebben biztos voltam, de nem is volt sok időm ezen töprengeni, mert halk léptek neszét hallottam, és ahogy arra néztem, Alicet láttam épp felém közeledni, a kezében egy nagy papírzacskóval, amiből zöldségek kandikáltak ki.

- Oh, Zack...

- Szia!

- Mi szél fújt ide?

- Csak Ashleyt kísértem el. Ne segítsek?

Megrázta a fejét, hogy csak úgy lobogott a haja.

- Nem nehéz. Csak a vacsirának való.

- Aha... Hát akkor...

- Nem akarsz bejönni?

Ez a kérdés kicsit megfogott, mert szívesen megnéztem volna az épületet belülről, de nem akartam nyűg lenni a nyakán.

- Mennem kellene...

- Aha...

Kicsit szomorúnak tűnt, én meg nem tudtam milyen kifogást találni.

- Bár végül is nem kell sehova sem sietnem...

Végre elmosolyodott, és pár perc múlva be is léptem az 1088as lakásba. Hangulazos, egyszerűen berendezett kis lak volt, a fő része a nappali volt, ami egybenyílt jobb oldalon a konyhával, balról pedig egy kis lépcső vezetett fel egy félemeleti részre, ahol a háló lehetett. A lépcső alatt volt a fürdő bejárata, szekrények, és egy jókora fotelszerűség, amit jól ismertem. A Neuoidok ebben a fotelben "alszanak", ha fogalmazhatok így.

- Igazán otthonos...

- Aha, de egyedül nem olyan jó itt.

- Szobatársat keresel?

- Talán... Mármint azt is, ha mást nem. Jobb lenne, ha valaki olyan lenne, akivel közel állunk egymáshoz.

Hirtelen felém fordult és teátrálisan rám mutatott.

- Mondjuk te!

- Miért épp én?

- Mert ez a szokás.. Meg azért is, mert rajtad kívül Ashley az egyetlen barátom, de neki már Chris a lakótársa.

- Aha... Hát, végül is Ashley is felvetette az ötletet... Nekem meg csak egy hétig van csak fedél a fejem fölött, mielőtt még az unokatestvérem hazajönne.

Azok a csillogó szemek, amikkel Alice ekkor rám nézett, az a szinte könyörgő kifejezés az arcán... Nem lehetett ellent mondani.

- Jó... De csak ha tényleg nem bánod, hogy egy fiúval kell osztoznod.

Sűrűn rázta a fejét, és hirtelen megölelt, amit nem értettem, de azért jól esett. Valószínűleg nagyon magányos volt, hisz mondta, hogy nincs csak velem együtt két barátja.

- Szóval be akarsz költözni a kollégiumba Alicehez?

- Igen, arról lenne szó.

Elsa egy papírt tolt elém, amit csak alá kellett írnom. Nem is kellett győzködnöm sem, így nyugodtan hagyhattam el az irodáját, jobban mondva csak kiléptem az ajtón, de eszembe jutott valami, és épp vissza akartam fordulni, mikor meghallottam, hogy kattan egy flaska kupakja, és ahogy bekukucskáltam, láthattam, ahogy a főnöknőm meghúz egy laposüveget, amiben nyilván nem friss hegyi levegő volt. Nem volt időm többet leskelődni  mert Ashley szólalt meg a hátam mögött.

- Mire vársz még, induljunk!

Ja... Jó!

És kénytelen voltam annyiban hagyni a dolgot, pedig nagyon szerettem volna tudni, mi volt az előbbinek az oka. Nos, idővel biztos megtudom majd valakitől, de egyelőre irány a terep.