Clara 2.

II.

A hercegnő költözik

Jó pár év eltelt már azóta, hogy Clara magára maradt, és csak Laura törődésének és bíztatásának köszönhette, hogy túl tudta tenni magát a magányon, és teljesen új életet tudott kezdeni. Laura teljesen a bizalmába fogadta, és megtette helyettesévé, ezzel rá hárult a feladat, hogy az új kis lakókat a szárnyai alá vegye. Eleinte ez mindennél nehezebb volt, mégis a nemes szándék felül kerekedett a kezdeti aggodalmakon, és egy idő után már a gyámügyesekkel érkezőket is egyedül fogadta. Mindenki arcára mosolyt csalt az angyali kislány, ahogy kézen fogta az új kis védencét, és bevezette, hogy ezzel is csak a papírmunka maradjon a kedves nővérre. Clara az évek gyakorlatával jól ismert személlyé vált, és már nem is volt egészen csak egy árva kislány. Saját szobája volt, egészen máshogy beszélhetett a felnőttekkel, akik szintén sokkal bizalmasabbak voltak vele, és bármikor fogadhatott vendégeket. A kedves rendőrtiszt, Jack Thompson, és a kislánya, Erica lettek a leggyakoribb vendégei. Ennek a kivételes bánásmódnak, és a korához mérten feltűnő szépségének köszönhette a 12 éves Clara, hogy egy 3 éves kisfiú egyszer Hercegnőnek nevezte. Ez annyira elharapózott, hogy egy idő után már mindenki csak így ismerte, így az alkalmazkodást választotta, és mindent megtett, hogy megfeleljen ennek a megtisztelő és kedves becenévnek. Egy év múltán már nem volt olyan ember a városban, aki ne ismerte volna az 'Árva Hercegnőt', legalább is hallomásból.

Így érkezett el az a bizonyos nap is. Clara már tűkön ülve várt az otthon kapujában. Hűvös, kora nyári reggel volt, még alig kezdődött meg a június, de ő már most nyáriasan öltözködött. A csinos kötényruha mellett csak mezítlábas szandál volt rajta, derékig érő, hosszú, erős, egészséges, szőkésbarna haja, ami az elmúlt évek alatt sokat sötétedett színben, most is, mint mindig, teljesen leengedve lengedezett a könnyed reggeli szellőben.

- Jó reggelt, hercegnő!

Ez az üdvözlés egy ismerős hangon érkezett, és ahogy arra fordult, Thompson őrmestert láthatta közeledni, vele pedig a gyámügyes nőt, ms. Pettersont, és két gyermeket, egy 7 év körüli kislányt, és egy nagyjából 4 éves kisfiút.

- Jó reggelt! Szóval, ők lennének azok?

- Igen. Bemutatnám Tommyt és Sallyt.

A gyámügyes hölgy közelebb tessékelte a két gyereket. Clara leguggolt hozzájuk, és megcirógatta a sírásra görbülő szájú kisfiú arcát.

- Mi a baj? Bántott valaki?

Szegény csak a fejét rázta, de a kérdésre a nővére felelt meg nagyon okosan.

- A mamánk felment az angyalokhoz a papával együtt. Tommy a mamát hiányolja.

Clarának még a szemei is könnybe lábadtak a kis Tommy láttán, aki nem merte elsírni magát.

- Gyere! Gyere ide!

És Clara kitárta a karjait, a kisfiú pedig kis tétovázás után csak oda topogott hozzá, a vállára hajtotta a kis fejét, és mikor Clara karjai összezáródtak körülötte, végre eltört a mécses.

- Jól van. Engedd csak el mindet!

A karjába emelte a sokáig még hüppögő gyereket, majd megfogta a kislány kezét, és elindultak befelé. Clara, mint az árván maradt gyerekek védőangyala, mindig mindent megtett, hogy a keserű sorsú kis védencei jobban érezzék magukat. Azért lett ő az Árva Hercegnő, hogy mindenkinek legyen, ha más nem is, de egy erős, idősebb nővére, akinek elsírhatja minden bánatát.

- Tulajdonképpen mi történt velük?

- A szüleik egy tragikus autóbalesetben hunytak el.

- A nagyszüleik sincsenek már olyan anyagi és egészségi állapotban, hogy gondoskodjanak róluk, így itt helyezték el őket, amíg a legközelebbi rokonaikat keressük.

- Értem...

Ki más, mint a saját édesanyja jutott persze eszébe erről, de 15 éves korára már erős és független személy lett, aki nem engedte meg magának, hogy az érzelmei felülkerekedjenek.

- Szegénykéim...

Csak ennyit mondott, és mikor elváltak az útjaik a két felnőttel, elindultak befelé az otthon egy belső zugába.

- Te tényleg hercegnő vagy?

A kislány hirtelen jött kérdésére csak mosolygott.

- Azt mondják.

- De akkor miért laksz egy ilyen helyen?

- Mert én az árva gyerekek hercegnője vagyok.

- Akkor neked sincs mamád és papád?

Clara megcsóválta a fejét.

- És nem is akarsz másikat?

A kíváncsi, és nagyon okos kislány kérdésére válasz helyett lenyomta az ajtó kilincsét, ami előtt megálltak.

- Nem rajtam múlik.

Ezt már akkor mondta, mikor betessékelte végre a lánykát. Ami a kislány szeme elé tárult, az egyszerűen meseszép volt. Clara a saját szobájába vitte őket ugyanis: az ajtóval szemközt hatalmas ablak, amin áradt be reggelente a napfény, az ablak előtt hófehér függöny, alatta pedig íróasztal, amin Clara minden nap tanult. Az asztalon egy halom könyv, írószerek és az olvasólámpa mellett egy nagy plüssnyúl. A jobb oldali falnál jókora ruhásszekrény, mellette egy fésülködő asztallá változtatott komód, hozzá méretes, ovális tükörrel. A másik oldalon az ágy, egyszerű, mégis makulátlanul tiszta ágyneművel, rajta pedig amennyi plüssállatot az ember el tud képzelni, mind-mind felsorakoztatva egymás mellé. Az ajtóra vállfán felakasztva ott lógott Clara legszebb, ahogy ő mondta, báli ruhája, a falakon poszterek a kedvenc filmjeiből, színészeiről és kosárcsapatairól, mert a kosárlabda volt a kedvenc sportja, és isteni virágillat áradt be a nyitott ablakon, vegyítve a már készülő ebéd illatával.

- Wooooow...

A két kicsi csak hápogni tudott a látványtól. Nem volt nehéz elképzelni, hogy egy ilyen helyen tényleg egy hercegnő lakjon.

- Érezzetek magatokat otthon!

A kislány rögtön le is telepedett az ágyra, a kisfiú viszont nem volt hajlandó alább adni Clara ölénél. Jó ideig csak csacsogtak mindenféléről, és Clara mesélt önmagáról, az otthonról, és a sok-sok gyerekről, akikkel még találkozni fognak. Egyszer csak kopogtattak.

- Nahát! Ez meg ki lehet? Szabad!

Az ajtó kinyílt, és egy egész kis siserehad állt a túloldalán.

- Szia, hercegnő!

A kópé kórusra Clara csak mosolygott.

- Sziasztok! Kerestek valamit?

- Csak hallottuk, hogy új gyerekek érkeztek.

Csak ekkor tűnt fel a szószólónak, Chrisnek, hol ül Tommy.

- Hé, ez nem fair! Ő ülhet az öledben, de mi nem?!

- Tommynak hiányzik a mamája, pont, ahogy neked szokott.

- Mi? Ki mondott neked ilyet?

- Az legyen az én titkom! Szóval, mit akartok az új gyerekektől?

- Csak meg akartuk kérdezni, hogy jöhetnek-e már játszani.

Clara Tommyra nézett, aki a többi gyerek láttán el is felejtette minden bánatát.

- Akarsz menni?

- Aha!

- Na és te?

Sally először nem válaszolt, majd mire megtette volna, Chris már közbe is szólt.

- Fúúj! Lányokról szó sem lehet! Nyávogós kis pisisek... !

- Ezt mondd még egyszer, ha mered!

Egy baseball sapkás kislány bukkant elő a fiú csomóból, aki aligha volt idősebb Sallynél, és elkapta nagyszájú fiú fülét.

- Ezt ismételd meg, Christopher!

Erre emez kétségbeesetten jajgatva próbált szabadulni, de a többiek nem siettek a segítségére, így csak megadó hangon válaszolt:

- Jó-jó, sajnálom! Csak engedj már el, Mia!

Mint aki jól végezte dolgát, Mia csak eleresztette, és Clara épp kérdezni akart valamit, de Tommy már le is kászálódott az ágyról, és már ott sem voltak.

- És te, nem tartasz velük?

Sally erre a fejét rázta, és az idősebb lány pontosan tudta mi a baj.

- Erős akartál maradni az öcséd előtt, igaz?

A bólogatás után végre csak eltört az a mécses.

- A mamát és a papát akarom...

Szívet tépőén zokogott, Clara pedig magához ölelte, és ő maga is a könnyeivel küszködve próbálta vigasztalni.

- Az én anyukám is fent van már az angyalokkal... Sírd csak ki magad!

Mikor aztán a kislány megnyugodott végre, a ruhásszekrény egy rejtett sarkából előkerült egy ütött-kopott maci, amin már több volt a folt, mint az ép plüss anyag, a két szeme két különböző gombból volt, és már megint ráfért volna egy foltozás. Valaha még Laura javítgatta, de mióta 10 évesen megtanult varrni, már Clara ápolgatta.

- Te szegény... Na várj!

Elő is vette a varródobozkáját, leült a kis Sally mellé, hamar cérnát fűzött egy tűbe, visszatömködte a bélést a maciba, majd gyors, gyakorlott mozdulatokkal összefércelte.

- Így ni!

És a kislány elé tartotta a kész művet.

- Bemutatom Teddyt, gyűjteményem első darabját, és 10 éve hűséges barátomat.

- Ooh...

Bár már minden baja volt, és már a karjait és lábait is pót darabokkal kellett pótolni, Teddy még mindig csodás hatást gyakorolt bárkire, aki magához ölelte. Még Sally is megnyugodott egy kis maciszeretettől.

- Olyan puha és jó ölelni!

- Te leszel már a harmincadik gazdája... Nagyjából. Minden új lakó magához ölelheti, ha rossz kedve van, vagy magányos. Aztán, ha elmennek az otthonból, visszaadják.

- Ahaa...

Teddy már ki tudja, hány gyereket szolgált ki még azon a harmincon kívül, és egy ideje a gyerekek, akiktől visszakapta, adtak még mellé egy másik plüssfigurát is emlékül.

- Köszönöm!

O~~~~OO~~~~O

Szerencsére két héttel később már el is jöttek a két testvérért, méghozzá az anyai nagynénjük, a férjével, akik amúgy is sokszor látták vendégül őket, így készek voltak az érkezésükre.

- Legyetek jók, csöppségek!

Clara csak ennyivel búcsúzott, mielőtt a kislány átnyújtotta volna a búcsúajándékot: egy ugyanolyan macit, mint Teddy volt egykor.

- Hogy Teddy se legyen magányos.

Hogy honnan vettek egy olyan macit, amit már évek óta nem lehetett sehol sem kapni, az örök rejtély maradt, de a két hatalmas puszi, amit kapott, és a két kisgyermek boldog mosolya akkor és ott az emlékezetébe égett.

- Clara, bejöhetek?

- Persze...

Mikor Laura benyitott a "Hercegnő tróntermébe", Clara épp egy igen vastag könyvet olvasott az ágyán fekve. Ahogy még az igazi hercegnők is, civilben még ő is kényelmesen öltözködött, mint most is: ujjatlan trikóban és egyszerű vászonnadrágban mindig kényelmesebb. Persze, lassan 15 éves fejjel már rajta is látszott, hogy a törékeny kislányból fiatal, érett, komoly hölgy válik. Eltűnt a gyermeki báj, helyét a nemes vonások, a komolyság, és egy roppant határozott megjelenés vette át.

- Mi jót olvasol?

Clara felmutatta a könyvet borítóval felfelé, amire Laura füttyentett egyet. Ezt még a fiúktól tanulta el.

- Gyereknevelési könyveket bújsz?

- Igen... Ez már a negyedik egymás után.

- Csak nem ez az álmod? Tanítónővé akarsz majd egyszer válni?

Clara elnevette magát erre a kérdésre.

- El tudsz engem képzelni, ahogy egy napon átveszem ms. Hughes helyét a suliban?

- Teljes mértékben. Ha ez az álmod, még bármi is lehet belőle.

Clara nevetése egy mosollyá enyhült, letette a könyvét és a szemüvegét, ami csak olvasáshoz és íráshoz kellett 10 éves kora óta, és megölelte a nevelőnőjét, aki tényleg egy édesanya szeretetével gondoskodott róla már majdnem 7 teljes éve, és mindenét, amije volt, neki köszönhette.

- Ejnye... Ritkaság ez tőled már egy ideje.

- Tudom... De örülök, hogy így támogatsz ebben is.

- De hisz megígértem, nem?

Claráról mindenki pontosan tudta, hogy minden vágya, hogy egy napon majd gyerekekkel dolgozhasson és ebben nem csak Laura, hanem a tanárai is segítették. Mellesleg kiemelkedő tanuló volt, aki falta a tudást, és a világon minden érdekelte.

- Egyébként levelet kaptál.

Clara szemei ekkor pattantak ki igazán.

- Komolyan?! Mutasd!

És már kapott is a boríték után, szanaszét szaggatta, és már olvasta is

- Pattytól jött!

- Tudom, elvégre a borítékra is rá volt írva.

Clara oda sem bagózott, csak buzgón falta a szavakat. Mesélnie sem kellett nagyon sokáig, olyan széles volt a mosolya.

- Azt írja, sikerült bejutnia abba az iskolába, ahová annyira szeretett volna.

- Az jó! És még?

Két lapból állt a levél, mint mindig, mert Patty fecsegni nagyon tudott, ha néha telefonon beszéltek, akkor is. A második lapra viszont nagyon megváltozott a fiatal lány arckifejezése.

- Valami baj van?

- Nem... Csak...

Clara végül átadta a levelet, és Laura rögtön megértette a meglepetés okát.

- Az egyik diák visszamondta a jelentkezését, és... Ahaaa, már értem.

- Azt akarja, hogy én próbáljak meg bejutni...

- És azt is írja, hogy a szülei hajlandóak lennének patronálni.

Clara mégis inkább szomorúnak tűnt, pedig minden oka meglett volna, hogy boldog legyen.

- Mi a baj? Olyan vagy, mint aki citromba harapott.

- Nincs baj... Csak...

Kis hallgatás után folytatta csak.

- Kicsit bizonytalan vagyok. Mármint, szép és jó az, hogy épp rám gondolt, de...

- De félsz, hogy mi lesz a gyerekekkel, amíg te odaleszel, igaz?

Clara bólogatott, erre pedig Laura csak a fejét tudta csóválni.

- Ne butáskodj már! Ha tanítónő akarsz lenni, ahhoz vannak iskolák Angliában is.

Bizony, Patty a szülei munkája miatt már négy éve Angliában élt és tanult.

- Ami pedig az Árva Hercegnőt illeti, biztos akad majd olyan kis védenced, aki átveszi tőled a stafétát.

- Ja... Majd Mia átveszi...

Erre mindketten nevettek, mivel az alig 7 éves Miának ugyancsak éles nyelve, és heves, fiús természete volt. Clara név szerint emlékezett minden gyerekre, akik bármiért is emlékezetes arcok voltak az elmúlt évek alatt. Nem félt volna átadni a helyét az új generációnak, de így majd tíz év után már majdnem ijesztő volt a gondolat, hogy nem térhet vissza az otthonba minden nap, az ismerős arcok, kedves felnőttek, és felejthetetlen emberek közé.

O~~~~OO~~~~O

- Kisasszony... Ébredjen!

Valaki finoman noszogatta Clarát, ő viszont nem tűnt hajlandónak, hogy elhessegesse az álmait.

"Hölgyeim és uraim! Hamarosan megkezdjük a leszállást. Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket, és hajtsák fel önök előtt az asztalkát!"

Clara ekkor végre ráeszmélt, hogy nem otthon fekszik a pihe-puha ágyában, hanem elaludt a repülőúton. Három nap is eltelt, mióta elindult otthonról, és kb. egy bő nap, mióta a gépe Atlantában felszállt. Egészen Atlantáig kellett vonatoznia, mielőtt repülőre ülhetett ugyanis, de csak miután könnyes búcsút vett mindenkitől. A plüssök javát otthon hagyta, és csak a Teddyt és Rosát, a két macit vitte magával a kevéske személyes tárgya és a ruhái mellett. A vízuma kész volt, befogadó családja, Patty családja, mindent elintézett neki, még a repülőutat is, csak annyit kellett tennie, hogy bejut, amire minden esélye megvolt.

- Isten hozta az Egyesült Királyságban, kisasszony!

- Köszönöm!

Avatatlan szemnek úgy tűnhetett, hogy a roppant csinos fiatal hölgy csak nyaralni érkezett azzal az egy árva bőrönddel. Úgy volt, hogy Patty várja majd, de félt attól, hogy nem ismerik majd fel egymást. Hat es fél év alatt ő is rengeteget változott, így érezte, hogy akár el is mehetnek egymás mellett, és észre sem veszik. Mindenki más, aki vele együtt szállt le, megtalálta, akit keresett, csak ő nézelődött hiába.

- Ez nem lehet igaz... Patty, merre vagy?!

Aztán egy majdhogynem szőke lány mellett ment el, és csak egy pillantást váltottak, de ahogy egy pár lépést tettek, mint akibe villám csapott, mindketten megálltak, és szép lassan megfordultak.

- P-Patty... ?

- Clara... ?

Akárhogy megváltoztak is, akárhogy is kamaszodtak, akkor is felismerték egymást a másik szeme állása alapján is.

- Waaaaagh!!!

Mindenki döbbenten bámult a két furcsa lányra, akik sikítva, sírva-nevetve ölelgették egymást a reptéri váró kellős közepén. Csak mikor elengedték egymást, akkor volt idejük jobban megnézni egymást.

- Szőke lettél...

- Te pedig bebarnultál!

Hiába, két lány, akik úgy szeretik egymást még ilyen távolságból is, mintha testvérek lennének, ezer közül is felismernék egymást, még ha először nehéz is.

- Na gyere, menjünk!

Majdnem 20 perc volt még a legrövidebb úton is kijutni a reptérről. A kijárat előtt persze már várt rájuk a kocsi a sofőrrel.

- Azt nem mondtad, hogy ennyire jómódúak vagytok...

- Mit gondolsz, miért tudjuk fizetni a te tandíjadat és miegymásodat is?

- Na de ennyire?

- Mit mondhatnék? Apa és anya is jó kis állásban dolgozik.

Patty szülei valóban jól kereső állást töltöttek be: apja mérnök, anyja pedig jogász volt. Így szólította őket, hisz a vérszerinti szüleit nem ismerhette, ezeket a mostaniakat viszont feltétlenül imádta.

- Na és milyen Londonban?

- Nem tudom, még nem láttam belőle valami sokat.

- Sose bánkódj, majd bepótoljuk azt is!

Mintha az a hét év meg sem történt volna, úgy mondták a magukét egész úton. az idős sofőr néha mosolyogva sandított a visszapillantó tükörbe, és kedvtelve hallgatta a két lányt.

- Megérkeztünk!

A ház, amit Patty igen nagyvonalúan csak szerény otthonának nevezett, valójában egy kisebb háromszintes palota volt Clara szemében.

- Te jó ég!

- Látom, tetszik! Na várj, amíg meglátod belülről!

Ahogy beléptek, a látványtól Clarának még a szava is elállt. Az ajtón túl a ház teljes személyzete állt sorfalat. A három szobalány, a hagyományos értelemben vett komornyik, és a konyhai személyzet három tagja, mind ott voltak. Mintegy vezényszóra, a férfiak kisebb meghajlással, a hölgyek pedig pukedlivel üdvözölték.

- Isten hozta, Clara kisasszony!

Szegény lány azt sem tudta, köpjön, vagy nyeljen, így csak egy halk "heló"-ra futotta.

- Erre tessék!

A komornyik már nyitotta is a szalon ajtaját, és ahogy beléptek, ott várta Clarát két vendéglátója. Hamar túlestek a formalitásokon, ahol is Clara a Henderson néven, édesanyja nevén mutatkozott be.

- Patty már rengeteget mesélt rólad.

- Ennek örülök... Izéé...

- Szólíts csak minket nyugodtan Catherinenek és Georgenak! Mégis furcsa lenne, ha addig jó pár évig, amíg itt laksz, folyton csak magázódnánk!

Tehát úgy készültek, hogy nem csak a gimnáziumot, hanem akár az egyetemet is itt végzi majd el. Ezek után Patty körbevezette a pazarul berendezett házban, és nem győzött csodálkozni a hatalmas belső terekre és az óriási szobákra. Végül a másodikon, ami valójában a beépített tetőtér vol megálltak az utolsó ajtónégyes előtt.

- És itt lakok én, a te szobád pedig épp az enyémmel szemközti.

- Óriási!

- Rajtunk kívül még a nagybátyám fog itt lakni a tiéd melletti szobában.

- Aha... És az utolsó?

- A saját fürdőnk. Így nem kell annyit várni.

- Remek! Akkor...

- Vesd csak be magad az új otthonodba!

Ezt mondani sem kellett, az ajtó már csukódott is, Patty pedig csak fejcsóválva hajtotta be maga mögött a sajátját.

- Atya világ!

A szoba, ahol Clara találta magát, egész egyszerűen mesés volt. Majdnem négyszerese volt az otthoninak, óriási francia ággyal, az egyik sarokban pedig hatalmas plüssfigura heggel.

- "Hallottuk, hogy odahaza is sok kis állatkát tartottál. Reméljük, tetszik majd. C & G"

Clara mosolyogva nézett végig az ajándékokon, és feltűnt neki a majdnem embernyi méretű plüss jegesmedve, ami a kupac alján ült. Kivette a saját két mackóját és az ölébe ültette őket, majd szabályos hasast dobott a kényelmes ágyra.

Este aztán, egy családi körben elköltött vacsora után, ahol már majdnem furcsának hatott Clarának, hogy nem százan ülnek egyszerre az étkezőben, a két lány a kádban ülve találta magát.

- Már időtlen idők óta nem fürödtünk így.

- És akkor még csak 7 évesek voltunk...

Ezen mindketten jót derültek, és bizony bőven volt mit megnézni a másikon. Patty a szőke haj mellé még extra rövid frizurát is választott, ami a harmincas évek női hajviseletét idézte, némi modern beütéssel. Clarának persze fel kellett kötnie a végtelen hajzuhatagot, amit már azóta növesztett folyamatosan, hogy az árvaházba került.

- És ez komolyan mind a te hajad? Semmi trükkös toldás, vagy ilyesmi?

- Persze, hogy az enyém. Ha lenne benne toldás, vagy ilyesmi, az elég feltűnő lenne, nem?

- Ez igaz...

Patty jobban megnézte magának fogadott testvérét, és ahogy az arcáról lejjebb tévedt a tekintete, azért leplezetlen irigységgel megjegyezte.

- Te aztán jól megnőttél...

- Huh?

Patty félreérthetetlenül jelezte, mire gondol, mire Clara csa pironkodva megjegyezte:

- Lehet, de folyton mindenben útban vannak...

- Azt mondod?

- Aha... Emlékszel, mennyire imádtam mindig hason fekve aludni?

- Már az sem megy?

- Nem bizony... Azért te sem panaszkodhatsz, mondjuk...

- Hát... Azért hozzád képest...

Megint jót nevettek egymáson, és egymással. Bizony változtak az idők, és változtak ők is és a beszélgetés témája is. Tény volt, hogy Patty is csinos fiatal lánnyá cseperedett, de Clara egy teljesen más súlycsoport volt, sőt akárki még idősebbnek is nézhette volna, mint a valódi kora.

- És felvetted anyukád nevét.

- Igen, én választottam ki, milyen név szerepeljen a személyimen.

- Sosem gondoltál arra, hogy megpróbáld megkerestetni az apádat?

- De, ez is felmerült már bennem, de halvány fogalmam sincs, hol kezdjem.

Egy kis ideig hallgattak aztán Clara következett kérdéssel.

- Na és milyen ez a te nagybátyád?

- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy alig idősebb nálunk?

- Mi?!

Clara szemei ugyancsak kikerekedtek erre, de megvolt ennek az oka.

- Tudod, anyum is csak 38 éves. Jack, a legfiatalabb öccse a háromból pedig 19 éves, és ő is oda járt, ahová téged be akarunk juttatni.

- Aha... Na és, hol van most?

- Egyetemista lévén, épp előadásai vannak, vagy már hazafelé tart.

- Aha...

- Ne félj, meg fogod ismerni előbb-utóbb.

Ekkor kopogtak és egy valamelyest fiatalabb férfihang szólalt meg a túloldalról.

- Trish, te vagy bent?

- Én és a vendégem.

- Ejnye, csajok... Mit csináltok odabent?

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik!

Csak bosszúsan nehéz lépteket hallottak távolodni egy idő után.

- Trish?

- Ő keresztelt el így.

Nem sokkal később Patty magára hagyta Clarát a fürdőben, mivel neki volt még bőven dolga a dús hajkoronájával. Észre sem vette, hogy nyílik mögötte az ajtó, és Jack lép be rajta, de mikor meglátta az egy szál törülközőbe burkolózott lányt, gyorsan ki akart hátrálni, de a lábai nem engedelmeskedtek, és a tekintete is a formás lányon ragadt.

- Ejha...

Clara pedig épp ekkor fordult meg, és épp szembetalálták magukat.