Nem Játék!

Egy újabb új projekt, gondolom hamar rájöttök majd, mi inspirálta.

I.

Elferdült valóság

Mikor 2030-ban létrejött a virtuális valóságok teljes kihasználásának lehetőségeit kiaknázó rendszer, a THRILL, még fogalmunk sem volt, hogy mégis mekkora veszélyt is rejthet magában. Ekkor, még  a gyerekek többsége mind azt hitte, hogy ez egy teljesen új módja lesz a tökéletes és hiánytalan szórakozásnak. Az első teszteket persze a hadsereg hajtotta végre egy speciális, virtuális szimulációs programmal, aminek segítségével múltbéli, és elképzelt csatatereken tehették próbára magukat. Néhány évvel később ugyanezen szimulátor alapjain adták ki a Call to Arms - Total Warfare nevű VR játékot. Hogy mennyire volt népszerű? Nos, a játék immár bő tíz éve van a piacon, és még mindig elképesztő népszerűségnek örvend. Nemrég kiadták a THRILL Home Port nevű, otthon is könnyen üzembe helyezhető rendszert, ami az eredeti VR kamrákat egy egyszerű 3D-s érzékelőmezőre cseréli fel, de a hatásfoka, és a játékélmény közel ugyanaz.

- Hallottad már a legújabbat?

- Mit?

- Játékosokat keresnek egy nagy terhelési teszthez, ahhoz az új játékhoz.

- Mármint a Gaia-hoz?

- Igen. Állítólag csak száz játékost választanak ki minden országból, és busásan meg is fizetik őket a végén.

Erről beszélgettek az osztálytársaim, és ez foglalkoztatta egész Európát, sőt, az egész világot. A Firma Corporation, akik egyébként is egymás után adták ki a jobbnál jobb VR játékokat, egy teljesen új, ezúttal már MMO jelleggel működő programot készültek kiadni, ami, ahogy hirdették, messze felülmúlni volt hivatott az összes többit, amit eddig ismertünk, a lehetséges legvégső határig feszítve a THRILL rendszer lehetőségeit, egy szürreálisan valóságos, minden porcikájában érinthető és kihasználható világgal és egészen félelmetes új, minden eddiginél nagyobb szabadságot garantáló játék élménnyel.

- Te regisztráltál már?

- Mi?

Erre a kérdésre kaptam fel a fejem. Az osztálytársaim tudták jól, hogy magam is előszeretettel töltöttem a délutánjaimat a virtuális világban tanulás helyett, így meg sem lepte őket a válaszom.

- Épp most fejeztem be.

Az előttem lévő holoasztalon csak egyetlen érintés, és a regisztrációm kész is volt. Ezek az asztalok két igen fontos funkciót töltöttek be. Az egyik nyilván a tanulásunk elősegítése volt, ilyen módon nem kellett magunkkal könyveket hordani, mint bő tíz évvel ezelőtt, hanem elég volt egy Flash Drive is, amin a kiadott tananyagot hazavihettük, hogy akár alvás közben is hallgathassuk. Igen, az, amiről olyan sok gyerek álmodott, hogy álmában a fejébe költözzön a tudás, már nem volt elérhetetlen.

- Reméltem is, hogy regisztrálsz, mert ebben legalább le akarlak győzni!

- Ez nem egy verseny, Roberts, ez csak egy hülye játék.

- Csak szerinted szerintem viszont a világ elitjéhez csatlakozik az, aki ebbe a programba bejut.

- Mint mondtam, ez hülyeség. Még két hónap és a Gaia úgyis elérhetővé válik majd a közösségi terminálokon, nem sokkal azután pedig Home Portra is.

Roberts-1735, kedves gyermekkori pajtásom bizony igen megszállott játékos volt. Előfordult  hogy éjszakába nyúlóan nyúzott egy-egy játékot, csak hogy minden statját maximumra tornázza. Még nem láttam nagyobb kockát nála, de nem is érdekelt. Bár én nem voltam ekkora megszállottja az ilyen játékoknak, azért volt néhány, amiben elértem már minden területen a maximumot.

- Kössünk fogadást!

- Mégis miben?

- Ha bejutok, egy évig a csicskám leszel, és azt csinálod, amit mondok!

- Ez azért túlzás, nem gondolod?

- Szerintem viszont érdekesen festenél cseléd ruhában.

Erre éreztem, ahogy vér szökik az arcomba, felálltam, és úgy orrba vágtam, hogy szabályosan bezuhant az asztalok közé, miközben az orra és a szája vére is eleredt.

- Hé, neked mi bajod ilyenkor?

- Ilyenekkel ne is viccelődj, hallod?! Mégis minek nézel te engem?!

- Jó, csak vicceltem! Egek, értened kellene a poént!

- Ez egyáltalán nem volt vicces. Na halljuk, mi a komoly ajánlatod?

Roberts fekelt végre, miközben előrehajtott fejjel, és egy zsebkendővel összefogott orral várta, hogy elálljon a vérzés.

- A fogadás tárgya legyen, hogy aki bejut a játékba, az a következő fél évben megkapja a másik zsebpénzének felét, amikor pedig kijön a nyílt béta, a vesztes megkaphatja cserébe a dropok negyedét.

- Tehát, végül mindkét fél nyer rajta.

- Pontosan.

Erre már kezet ráztunk, ezzel a fogadás megköttetett, és nem is gondoltam volna, hogy ezzel a fogadással mekkora ostobaságot követek el. Attól a naptól fogva csak azért szurkoltam, hogy bekerülhessek, hogy aztán barátom orra alá dörgölhessem.

Ja, hogy azon töprengtek, miért van ilyen fura neve a barátomnak? Nos, a magyarázat nem is olyan bonyolult: a kormányzat az elmúlt másfél évtized nagy léptékű népesség robbanását látva, megértve, hogy ugyanazon a néven túl sokan születnek, a nyilvántartás könnyebb kezelése érdekében mindenki vezetéknevéhez egy leltári számot tűzött. Ezzel megoldották az addigi, bonyolult anyakönyvi nyilvántartás ósdi módszereivel történő, és időigényes bürokráciáját. Persze ettől mindenki hallgatott egy rendes névre is, amit a szüleitől kapott. Roberts barátom is a Jamesre hallgatott otthon, és a bizalmas baráti körben.

Szóval, mint mondtam, leadtam a jelentkezésem a játékra, de nem gondoltam, hogy talán ez lesz életem legrosszabb döntése. Hogy úgy mondjam, most már bánom, mint a kutya, de túl késő ezen keseregni.

"You have new Mail"

Az ismerős hangjelzés és a dallamos női hang, aki a számítógépemet személyesítette meg, jelentette ezt be, majdnem éjfélkor. Mivel nekem még nem volt Home Portom, így kénytelen voltam a hagyományos játékokkal beérni, amikhez még komtroller kellett. Na nem mintha bántam volna, de eddig még csak háromszor nyílt lehetőségem a VR kipróbálására, akkor is három elég gagyi játékban.

- Na lássuk... Cortana, olvasd fel nekem, kérlek!

A már jó pár éve sikeresen bemutatott, és azóta rengeteg fejlődésen keresztülment Cortana Virtuális Asszisztens most is jól szolgálta meg a dolgát, mivel nekem semmi kedvem nem volt éjfélig még felkelni a helyemről.

"Üzenet a Firma Corporationtől, öt perccel ezelőttről. Rajtad kívül még 70 embernek küldve."

- Remek, akkor jó eséllyel elutasítottak... Na mindegy, olvasd fel!

"Kedves Jelentkező! A regisztrációd sikeres volt rendszerünkben, és a ma esti sorsoláson 61. szerencsésként kiválasztottunk téges a Gaia zárt szerver terhelési és Alpha tesztjére. A pontos dá..."

Erre már azonnal felugrottam a helyemről, és szinte tigris módjára vetődtem a holoképernyő elé, ami az asztalba épített számítógéphez tartozott.

- A pontos dátum november 17. Időben értesíteni fogunk a további részletekről.

Szinte a plafonig ugrottam örömömben és már alig vártam, hogy eljöjjön a nagy nap, ami csupán két hét múlva volt esedékes.

Na persze, a szüleimet nem volt ilyen könnyű meggyőzni erről. Persze, hisz miért ne aggódnának az egy szem gyermekükért? Persze némi győzködés, és egy vitákkal és fárasztó érvelésekkel teli hét végén mégis áldásukat adták a dologra, így már csak az az egy hét hiányzott. Hogy Roberts mekkorát nézett, mikor meglobogtattam előtte a hivatalos azonosító kártyát, amit közben postával kaptam... Szegény, ha ezt tudja, dehogy fogadott volna...

Ami aztán a nagy napot illeti, nem ám csak bemegy az ember a közösségi terminálok egyikére, hanem a Firma központjába kellett eljutni, ami egy Jeges-tengeri szigeten feküdt. Ide is csak két átszállóval lehetett eljutni, repülővel Izlandra, onnan egy magángéppel a legtávolabbi kikötőbe, ahonnan egy hajó vitt tovább, alaposan repkedő mínuszok között.

- Az ész megáll, komolyan mondom... Olyan, mintha egy jéghegyen utaznánk...

Mellettem szólalt meg a kabátjába alaposan beburkolózva egy alak, akinek az arcára fagyott dértől is lehetett látni, hogy fekete bőrű, és az akcentusa alapján amerikai.

- Minek kellett épp ide jönnünk? Egyáltalán kik ezek, hogy ilyen helyekre költöznek ki?

- Amennyire én tudom, a cég orosz illetőségű, és ezt a magánszigetet nemrég vásárolták meg Izlandtól.

- Na szép...

Rám nézett, és döbbenten láttam, hogy nem deres az arca, hanem ősz szakálla van.

- Ej, ilyen fiatal suhancokat is meghívtak egy ilyen tesztre?

- Ami azt illeti, engem az jobban meglep, hogy ilyen időseket is, mint maga...

- Nana, 66 évesen én még minden vagyok, csak öreg nem! Láttam egy 80 évest is!

Ez volt az igazán megdöbbentő, de aztán eszembe jutott, hogy a tesztre 10-99 évesig bárki jelentkezhetett, de arra végleg nem gondoltam, hogy ennyire komolyan gondolják.

- Anderton-117 vagyok.

- Jahajj... Egy újabb ilyen hülye nevű gyerek! Nincs valami rendes neved?

- Nos, a baráraim Skipnek szoktak nevezni.

- Na látod! A Skip már sokkal jobban az ember nyelvére jön. Én Greg Martins vagyok, és a Bronx szülötte. Szólíts csak Gregnek, és felejtsd el azt a hülyeséget, hogy magázódjunk!

- Már bocsánat, de...

- Tudom, tudom, úgy neveltek, hogy tiszteld az időseket, de gondolj bele! Mindketten online játszunk állandóan, de senki sem akarja elhinni, hogy a 87 a karakterem nevében a születési évemre utal.

Az tény volt, hogy mindenkivel elviccelődtünk játék közben, és soha eszünkbe sem jutott egyikünknek sem, hogy rákérdezzünk a másik korára. Hol érdekel bárkit is, mikor például a Nyfflheim Onlineban csak Törpe, Valkűr, Óriás, vagy Elf lehetsz, azok meg akárhány évesek lehetnek egytől végtelenig.

- Na jó, akkor, ha nem bánod, Greg, hány ilyen játékkal játszottál eddig?

- Fantasy RPG-ből ez az első, de a Call to Arms és a Dead Star Saga például az otthonomnak is mondható.

Ezen eltöprengtem kicsit. A CTA játékokkal sosem játszottam még, mivel még kiskorúnak számítok, de a Dead Star Sagában ismerős voltam annyira, hogy mikor a játékbejárás alatt a Legendák Csarnokában jártam, ott láttam egy hatalmas holografikus szobrot, a neve pedig...

- Aang-Wan-Tan87...

- Úgy bizony!

Leesett az állam, ezt el kell mondjam. A melletem didergő, nálam majdnem két fejjel magasabb néger férfi egy élő legenda volt az online játékosok között.

- Én... Nem is tudom, mit mondjak...

- Ne is mondj semmit, kis barátom!

A fejemre tette a hatalmas lapát tenyerét.

- Majd mielőtt hétfőhöz két hétre felébresztenek minket, előbb csapunk egy nagy bulit. Mit szólsz?

- Én...

Megtisztelőnek éreztem a meghívást, így csak széles vigyorral az arcomon válaszoltam.

- Benne vagyok!

- Ez a beszéd! Aztán igyekezz minél magasabb szintre eljutni, mert úgy hallottam, az utolsó napokban nyitják meg a PvP arénát. Nem akarok csalódni benned!

Erre is csak sűrűn bólogattam, és meg is fogadtam, hogy addig fejlődök majd, amíg csak a játék engedi, hogy legyőzhessem ezt a kedves idős embert. Persze, nyilván ő sem hagyja majd magát, bár nem is lenne érdekes, ha igen.

Mikor aztán partra léptem, a sziget eléggé barátságtalan környezeti viszonyai is tisztán érezhetővé vált. A táskám, amit a vállamon cipeltem, csupán egy váltás tiszta ruhát tartalmazott, amiben haza szándékoztam majdan menni, rajtam a kabát elég pufi volt, alaposan kitömve, hogy a jeges hideg ne hatoljon át rajta, a lábamon jóféle orosz csizma, amiben nem is fázhatott a lábam, a nadrágom pedig épp olyan bélelt volt, mint a kabát. Ahogy körülnéztem, a süvítő szél némi havat sodort magával, ami november lévén, annyira nem is volt meglepő egy ilyen helyen. Két katonaruhás alak közeledett felénk a mólón, láthatóan fegyveresen, és hangos szóval irányítottak minket előre a fő épület felé, ami egy szikla tetején állt. Ez a hatemeletes építmény még a viszonylag rossz látási viszonyok mellett is messziről kivehető volt, és ahogy beléptünk a bejáratán, azonnal megütötte az embert a kellemes meleg, ami alulról áramlott fel ránk, egyrészt megszárítva a csizmánkat, hogy ne koszoljuk össze a hófehér márványpadlót, másrészt a mi komfort érzetünket is visszaadva. Az előtérben, ahová jutottunk, mindenfelé vagy katonák, vagy fehér köpenyes kutatók, és technikusok jártak fel és alá. Nyilván épp az utolsó simításokat hajtották végre.

- Üdvözlök mindenkit! Ha megengedik, szeretnénk először is egy biztonsági Fertőtlenítő folyamatot végrehajtani, hogy biztosan minden rendben mehessen a folyamat során!

Aki ezt mondta, egy volt a szemüveges, fehér köpenyes alakok közül. Feltűnően magas, szőke, elég sovány, talán skandináv. Ezek után egy terembe vezettek minket, ahol a padlóból kiemelkedő konzolokra felaggathattuk a ruháinkat majd minden oldalról erős, tisztítószeres vízzel fröcsköltek le minket, némi ázás után pedig tiszta vízzel leöblítették. A ruháink közben eltűntek, a helyükön pedig csak tiszta fehérneműt találtunk.

- Hát... Ez nem valami sok...

De még mindig több volt a semminél. Valahogy semmi kedvet nem éreztem, hogy egy szál semmiben mászkáljak, amíg meg nem kezdődik maga a művelet. Mikor a konzolok leereszkedtek, láthattam, hogy ahogy azt előre sejtettem, Ausztráliától Zimbabweig minden nagyobb nemzet képviseltette magát, a létező legkülönbözőbb korosztályokból és bőrszínekkel. Voltak hozzám hasonló korúak, és láttam Greget is.

- Erre!

Bevezettek minket egy még tágasabb terembe, ahol a fejünk fölött egy hatalmas számítógép lógott, gyakorlatilag a levegőben, amihez egy kis felvonóval lehetett feljutni. Körös körül egy sor gépezet állt, amiket jól ismertem a közösségi terminálokról. Ezek voltak a THRILL Connect Podok, mentőkapszulákra emlékeztető kis konténerek, amikhez a létfenntartó eszközök.

- Az első teremben az európai játékosok kaptak helyet. A többiek kövessenek!

Miután a tömeg távozott, így is rengetegen maradtunk, de mindenki a számára kijelölt pod mellett állt. Le kellett húznunk a kapott kártyánkat az érzékelő előtt, és a kapszulák felnyíltak. Miközben beszálltunk, mindenkihez egy technikus jött oda, hogy segítsen beüzemelni a berendezést, miközben magyaráztak. Nekem egy kedves, idősebb nő jutott, aki felhelyezte az EKG tappancsokat és a vérnyomásmérőt, majd egy maszk is, amihez gégecső csatlakozott.

- Ez egy lélegeztető eszköz. A pod úgy lett kialakítva, hogy mielőtt a rendszer beindulna, egy Stázisfolyadékot juttat majd be, ami gondoskodik majd a tested folyadék-, és tápanyag háztartásáról.

- Bele lehet ebbe fulladni?

- Nem, dehogy is! A rendszert többszörösen biztosítottuk, nem lesz baj.

Persze a tény, hogy a következő két hétben valami löttyben fogok lebegni, míg az elmém valahol két valóság között lebeg majd, nem túlságosan volt megnyugtató. Ilyenkor azért hálát adtam, hogy a szüleimet nem kellett magammal hozni, mert most rögtön hazacibálnának a hajamnál fogva.

- Jó, egy próba?

Egy mély levegőt vettem, és kifújtam, a lélegeztető pedig működött, és jeleztem is a közben már lecsukódó borítás alól. Perceken belül éreztem is, ahogy valami nedves dolog folyik alám, és szép lassan belep, miközben végig a plafont néztem a plexin keresztül. Végül, mikor a folyadék teljesen kitöltötte a podot, a plexi elsötétedett, és kigyúltak körülöttem a lágy zöld fények, amik azt jelezték, hogy a gép működik, és kapcsolódik. Lehunytam a szemem, és onnantól egy ideig se kép, se hang.

Nem tudom, pontosan meddig voltam a teljes öntudatlanság állapotában, de azt tudom, hogy mikor magamhoz tértem, az üres semmiben találtam magam, miközben ragyogó, szivárványszínű részecskékből összeálló úgymond Bezier görbék vettek körül, amiknek én voltam a középpontja. Jól ismertem ezt a helyet, a régi időkben ez volt az úgy nevezett Login Screen, ahol be kellett jelentkezni a Master Accountodba, amin keresztül importhattad az adataidat más játékokból, hogy ne kelljen teljesen a nulláról kezdened, ha esetleg ugyanaz volt egy játék fejlesztője. Mióta bevezették az adatkártya alapú adathordozást, amivel mindenhová magaddal vihetted az id. Adataidat, azóta csak be kellett ugrani egy podba, és már mehetett is a játék.

- Login, Arma!

"Arma Succesfully Logged in. Do you wish to create a new character?"

Nos, legalább a rendszer angolul beszélt és nem oroszul, vagy kínaiul, ami nagyban megnehezítette volna a kezelőfelületek áttekintését.

- Yes.

"Character Creation Console Loaded"

A karakter alkotó ablak máris megnyílt előttem, és végre megismerkedhettem a lehetőségeimmel. Kellemes meglepetés volt, hogy lehetőség nyílt a nemek közötti váltásra, de ezt majd később.

- Lássuk... Ember, Elf, Ork, Törpe, Élőholt... Csak a szokásos.

Mindegyik fajhoz kéznél voltak a legnépszerűbb karakterosztályok: Kardforgató, Tolvaj, Mágus, Gyógyító, ezen kívül minden fajnak volt két bónuszosztálya, ami a hardcore játékosoknak, és a bátor kezdőknek lett kitalálva. Az emberek esetében a Berserker és a Vadász. A vadász a távolsági harcban volt erős, könnyű páncélzatban, és íjjal felszerelve, a Berserker pedig gyakorlatilag félmeztelen, egy szál karddal, vagy valami nagy és nehéz fegyverrel hadakozott.

- Na majd meglátjuk...

Az elfek két bónusza a Druida és a Szellemvadász. A druidák olyan varázslók, akik a természet nyelveit beszélik, irányítják az állatokat, és képesek maguk is állattá változni. A Szellemvadászok, vagy néhol Démonvadászok olyan kardforgatók, akik druida mágiához hasonló erőkkel ruházzák fel a fegyvereiket, hogy az ártó szelemeket, démonokat és a holtakat visszaűzzék a sötétségbe, ahonnan jöttek

Az Orkok két speciális osztálya a Sámán és a Szörnymester. A sámán a druidához hasonló, csak épp a démoni erők fölött uralkodó mágus, aki képes a túlvilágról megidézni lényeket, hogy szolgálják őt. A szörnymester, szintén a druidához hasonlóan, a természet gyermeke, de félig maga is állat, és nemcsak az állatok fölött gyakorol hatalmat, minél magasabb szintű annál erősebb lények engedelmesednek neki, akár sárkányok is.

A törpék két bónusza a Mérnök, a gőz meghajtású fegyverek mestere, minden mechanizmusok tudósa, valamint az Astromancer, egy mágus, ami a csillagokból nyeri a hatalmát, és ezeken az erőkön alapulnak a képességei is.

Az élőholtak két olyan bónusszal bírtak, amik átjárhatók más fajoknak is. Az egyik a Necromancer, olyan mágus, aki a holtak légióit képes megidézni, és irányítani. Ezt a gyógyítók is megtanulhatják, ha egyúttal sötét mágiát is tanulnak, és gyakorolnak. A másik pedig a Doomknight, olyan kardforgató, ami a Necromancer képességeivel is rendelkezik. Ha valaki véletlenül hajlandó két irányban is fejlődni, akkor kardforgató és gyógyító kombinálásával vagy Paladin, vagy Doomknight lehet, az időközbeni döntéseitől függően.

- Ez új... Szóval erre gondoltak, mikor a játékosszabadságról beszéltek...

Persze mind érdekesen hangzott, de maradtam a szokásos Ember-Kardforgató kombinációnál, amit minden más eddigi játékban is használtam már.

"You may now Customize your Character."

Lássuk... Nálam mindenképpen legyen magasabb, de ne túl sokkal... Talán 180 centi elég. Ne legyen túl keszeg sem, de ne legyen egy túl tagba szakadt sem! Arányos felépítés, ez fontos, a haja legyen... Barna... A szemei kékek... Mint egy igazi főhősnek.

- Jó... Akkor ennyi!

"Do you wish to keep these settings?"

Egy kis konzol pattant fel előttem, amin csak meg kellett érinteni az OK-t, és már el is kezdődött a belépés folyamata, ami közben egy pillanatra vakító fény árasztott el mindent, és a következő pillanatban már egy kis szobában találtam magam. Ahogy körülnéztem, egy amolyan régimódi filmben látható fogadószobának tűnt, egy nagy ágy, hatalmas dunnákkal, egy szekrény, benne valószínűleg ruhákkal, egy komód, tükör, zsalugáteres ablak üveg nélkül, fehérre meszelt falak, ami csak lehetséges volt, fából, a padló nyikorgott, az ablakon túlról madár csicsergés hallatszott.

- Sikerült! Bent vagyok!

Ahogy a periférikus látásom jobb felső sarkába sandítottam, ott láttam a státusz mezőmet, rajta az ismerős feliratok:

"Arma, lv 1, Swordsman"

Alatta az életcsík, ami ebben a pillanatban 100 HP volt maximumon. Pont mint minden más játékban. Egy klasszikus játékban, amilyen otthon is volt a játék 99. Szinten lekorlátotozott, bár HP-t lehetett még ettől növelni különböző trükkökkel. Ha jól emlékszem, a legtöbb, amit elértem 8820 volt, ami már elég tisztességes tud lenni... Jó messze van még...

- Lássuk miből élünk!

A tükörből pontosan az a 20 év körüli, barna, kékszemű fiatal férfi nézett vissza rám, akit beállítottam. Csak egy kicsivel akartam idősebbnek látszani, mint a valóság, hogy azért értelmes legyen. Az arc szerkezete nagyjából hasonlított a valósághoz, a haja kicsit borzas, mint aki most kelt ki az ágyból.

- Jó, akkor...

Egy csilingelő hang jelezte, hogy belső üzenetet kaptam, méghozzá a rendszertől.

"Kedves Játékos!

Üdvözöllek a Visions of Gaia világában! Köszönjük, hogy részt veszel a szerver és Alpha teszten!

Jelenleg csak Azmuth városa és az azt körülvevő erdő áll rendelkezésre, és három naponta nyitunk majd meg új zónákat.

Sok szerencsét, és élményekben gazdag játékot kívánok!

~~Gaia"

Ez a Gaia nyilván a játékot belülről.irányító mesterséges intelligencia lehet. Végignézve magamon egy vászon nadrág, egy ing és egy pár túrabakancs volt minden felszerelésem, valamint az oldalamon egy rövid kard lógott. Nagyjából alapnak számító felszerelés ez.

- Áh, jó napot! Készen áll a nagy kalandra?

A fogadóst helyettesítő NPC barátságos volt, és mivel kérdőjel volt a feje fölött, ez annyit jelentett, hogy feladata van a számomra.

- Az erdőben gyakori, hogy farkasok ólálkodnak. Gyakran rátámadnak a gyanútlan járókelőkre. A város jutalmat ajánl annak, aki végez a falkával.

Egy olyan küldetés, ami máris farkasok irtásáról szól? Ez azért komolyan hangzott… Amennyire emlékszem, a hasonló játékok során inkább patkányokkal kell kezdeni, nem rögtön egy farkasfalkával…

- Inkább nem…

- Ugyan már! Azt ne mondd, hogy félsz! Egy igazi kalandornak ez nem lehet akadály! Vagy adjam inkább másnak a kecsegtető jutalmat?

Egy kis ablak pattant fel a tenyerén, ami szerint a küldetés jutalma, még egy 1. szintűnek is 150 tapasztalat és 200 arany… Kecsegtető, annyi szent, mert üres zsebbel álltam ott előtte.

- Mégis mennyire erősek ezek a farkasok?

- Csak épp annyira, mint egy sarokba szorított egér. A civileket megtámadják, de egy fegyveres ember ellen már nem ilyen merészek.

- Aha…

Az NPC eléggé emberi volt, ahhoz képest, hogy csak egy programtöredék volt, ami egy előre megírt szöveget mondott el elég életszerű stílusban és hangon. Egy kicsit jobban belegondolva, annyira nem volt szabad nehéznek lennie, ha egyszer 1. szintűeknek szánták.

- Végül is, miért ne? Mármint, veszíteni valóm úgysincs.

- Helyes hozzáállás! Szóval, elfogadod?

És csak le kellett Okézzam, hogy elfogadjam, majd távoztam is. Kilépve az utcára egy egyszerű kis középkori, vagy még inkább korai reneszánszkori városkában találtam magam. Lovas szekerek, durva, vászonruhás emberek, rengeteg, piszkos gyerek, akik a maguk egyszerű játékaival játszottak, kutyák rohangáltak egymást űzve, játszadozva. Majdhogynem életszerű volt ez az egész, de ezek mind NPC-k voltak.

- Na jó, akkor irány a horány!

Nem kellett messzire mennem, mivel ahogy a városból kiléptem, egy tábla mutatott előre egy erdő felé, és ez az erdő volt egyelőre a harci zóna. Ha itt nem találom meg a farkasokat, akkor sehol. Nem is kellett sokáig keresnem, mert ahogy beljebb értem a fák közé, az árnyak hirtelen megelevenedtek, és vagy hat farkas ugrott elém az útra.

- Éhes Farkas, LV1, 30 HP… Ez tényleg nem olyan nehéz.

Kardot rántottam, és neki is rontottam a legközelebb eső állatnak, egy gyors oldalvágás a nyakába, és holtan terült el a kritikus sebzés miatt. A kardom ugyan csak 12-20 sebzést volt képes bevinni, a kritikus sebzése 35-45-ig terjedt.

- Ejha… 10 tapasztalat egyért… Nem rossz indítás.

Az első szinten még 100 tapasztalat kellett egy szintlépéshez, így a hat farkas leküzdésével már egész szépen összeszedhettem magam. Ha ehhez jön a küldetés jutalma, bőven 2. szintre is juthatok.

- Ha ez bíztatás akar lenni, akkor jöhet még ilyen!

Két gyors vágás, és egy újabb farkas hullott el. A másik négy meghátrált, de még acsarogtak rám. Ez kihívás volt, és hamarosan egy újabb hullott el. Már majdnem túl könnyűnek hatott, csak épp az nem jutott eszembe, hogy ezek a szörnyek újraélednek, és a következő hátba támadott.

- Ejha!

Ez -10 HP, és körbevettek, ami rontott az esélyeimen. Egyszer csak egy nyíl repült el a fülem mellett, és épp a hozzám legközelebb eső állat lábába fúródott, nekem meg csak végeznem kellett vele. Ahogy hátrasandítottam, egy vadászlányt láttam, aki csak intett felém, hogy vigyázzak. Elugrottam a farkas elől, majd a torkánál fogva kaptam el a következőt, félrehajítva, majd egy nyíl végzett vele. Újabb harapást kaptam be, és kezdett az idegeimre menni.

- Miért nem fogunk össze?

- Tőlem mehet!

És már pattant is fel a kis ablak, miszerint valaki csapatba hív, én meg persze, hogy elfogadtam. Amíg én közelharcban intéztem el még hármat, ő bajba került, mert közelre hiába is használta volna az íját.

- Segíts!

- Már jövök is!

És az egyik őt szorongató állat nyakát kaptam el, és nyakszirten szúrtam, amitől rögtön elterült.

- A nyakuk a gyengéjük, arra célozz!

A játékot tehát úgy találták ki, hogy a szörnyeknek legyen egy gyenge pontja. Ez nagy könnyítés volt. Addig sürögtem-forogtam, ő pedig addig fedezte a hátamat, hogy végre mindtől megszabadultunk egyszerre.

- Szép volt…

- Köszi. Jól kiegészítettük egymást… Arma.

Újdonsült barátomat, akivel együtt indultunk el vissza a városba, Liyara-nak hívták. Amennyire az akcentusából kivettem, nem angol országból származott.

- Amúgy Skip vagyok, mármint a barátaim neveznek így, és angol.

- Én Anna vagyok, és szlovák.

- Wow… Még nem volt szlovák barátom…

- Nos…

És egy barátfelkérésem érkezett.

- Most már lesz, ha gondolod.

Miért ne fogadtam volna el, de valami furcsa történt, mikor lenyomtam az okét. Hirtelen minden elsötétült, és megint elájultam, mint belépéskor. Nem értettem semmit, mert mikor magamhoz tértem, Anna is ott feküdt mellettem, és furcsán villódzó fényeket láttam magam előtt. Az égre nézve a nap hirtelen vérvörösre változott, a felhők lilában játszottak, és egy pillanatra minden megdermedni látszott, még én magam is. Nem értettem az egészet, de mire kettőt pislogtam, már vége is volt.

- Anna… Anna, jól vagy?

- Mmm…

Így ébresztgettem újdonsült barátomat és bajtársamat, aki szép lassan kinyitotta a szemeit, és rám mosolygott.

- Wow… Mi volt ez? Csak nem te csináltál valamit?

- Nem… Én is elájultam…

- De akkor mi volt ez?

Zavarodottan kelt fel, és mindketten körülnéztünk. A szörnyek is eltűntek egy pillanatra, de most megint újraéledtek, és minden visszatért a rendes kerékvágásba.

- Talán csak a játék lagolt egy pillanatra.

- Lehet. Na mindegy, gyere, menjünk!

És elindultunk együtt a városba, hogy leadjuk a küldetésünket, amit csak akkor vettünk észre, hogy mindketten sikeresen teljesítettünk. Egy ideig gondolkodtam, és végül rászántam magam, hogy tegyek egy javaslatot.

- Mit szólnál, ha együtt maradnánk egy darabig? Jó kis csapat voltunk most is.

- Én inkább azt mondanám, hogy te meggondolatlan voltál, én pedig kihúztalak a pácból.

- Nos, ez is egy változat… Na, benne vagy?

Kicsit tűnődött, majd mosolyogva bólintott. Sikerült hát egy barátot találnom, egy társat, akivel fedezzük majd egymás hátát a csatákban.

Persze… Ekkor még nem tudhattam, hogy a furcsa jelenség nem csak lag volt…