A Magyar Clannad 6.

A két nővér meséje

- Jó reggelt, kerülj csak beljebb!

El kell mondjam, ami hétfőn reggel a Fürge Vegyesbe belépve fogadott, azt rémálmaimban reméltem csak újra látni. Ha azt mondom, tengericsillag, gondolom sejthető, miért estem kisebb pánikba, mikor a boltba belépve, még a homály is tele volt aggatva díszekkel, mind ebbn a tematikában.

- Te jószagú ég…

- Tetszik? Flórikánk kedvéért az egész bolt díszbe öltözött.

- Aha…

El tudtam képzelni, mi volt erre a családfő reakciója, aki meglepő módon nem volt jelen, holott, ahol a felesége, ott általában ő is ott koslatott a sarkában.

- A férje merre jár?

- Őszintén szólva, fogalmam sincs. Mikor meglátta a díszeket, valami olyasmit mondott, hogy nem képes tovább itt maradni, majd elviharzott.

Valahol meg tudtam érteni, így aztán inkább nem is kommentáltam a dolgot, mert annak egy újabb, mostanra már megszokássá vált hisztiroham lett voltlna a vége. Meglepetésemre azonban, Sári néném maga kerekedett fel.

- Hová megy?

- Csak van egy kis dolgom. Nem jövök már vissza, mielőtt mennétek, de Nóri már készülődik.

- Aha…

Amint a ház asszonya kitette a lábát az ajtón, a fentebb említett személy is megjelent, kicsit félve körbesandítva.

- Elment?

- El. Azt ne mondd, hogy te is félsz ettől az új őrületétől!

- Nem, csak…

Ekkor kapott észbe, és kicsit pironkodva tette hozzá:

- Ja igen… jó reggelt!

- Neked is. Szóval, mi volt a csak?

Ekkor Flóra rontott elő hátulról, és villámgyorsan körbenézett, majd kicsit pánikolva kérdezett:

- Sári néni hol van?

- Elment. Ugye nem csináltál semmi butaságot?

- Dehogy is! Csak valaki hívta telefonon.

- És mit mondott?

- Egyfolytában arról áradozott, hogy mennyire szereti, meg hogy mindenre hajlandó lenne a kedvéért, aztán mikor megmondtam neki, ki vagyok, sikított és lerakta.

Erre oodalba böktem Nórát, aki nyilván tudta, miért teszem.

- Ez apa volt.

- A fejemet rá, na és…

Ja igen, a díszítések… természetesen abban a pár pillanatban, amíg nem rá figyeltünk, Flonak volt ideje jobban körülnézni, és mire ezt észrevettük, már rég nem ebben a világban volt.

- Na, kezdi már.

- Jaj nekem... Most mit csináljunk vele?

- Itt semmiképp sem hagyhatjuk, mert folyton visszazuhanna, ha magához is tér.

- Jaj…

- És száz év múlva, már legendává válna, mint a halhatatlan emberi szobor, akit a tengericsillagok miatt járt így.

Nóra erre kimeresztette ám a szemeit, mert ha belejöttem, akkor nagyon ment a hantázás. Szerettem ilyenkor egy filmes narrátort utánozva sejtelmes hangon hablatyolni.

- A végtelen pusztaságokat járva egy magányos vándor, kit mocsok fedte köpenye véd meg csupán a szélvihartól, ami körülötte kavarog, egy csapat bandita láttán az ég felé emeli öles kardját, és elkiáltja magát…

Egy kis hatásszünetet tartottam, hogy lássam, milyen arcot vág Nóra arra, ahogy szavaimat a mozdulataimmal lekövetve, a pénztár mellett megbúvó seprűt a magasba emelve harsogva fejezem be:

- Szólítalak, Tengericsillagok hercegnője!

Ekkor elhallgattam, és nem kis meglepetésemre Nóra tapsolt, és nevetett, vagyis tökéletesen elértem a célomat.

- Ez óriási! Ebből könyvet kellene írni.

- Ennyiből még ugyan nem, de már egy Final Fantasy játék alaptörténete kifutná belőle.

Nóra szerencsére értette, miről beszélek, és sűrűn bólogatva fordult megint Flo felé.

- És vele mi legyen?

- Na várj…

Odasétáltam a polchoz, ami roskadásig volt pakolva üdítőitalokkal, rostostól a szénsavasig, és leemeltem egy kis dobozos, rostos narancsot.

- Te meg mire készülsz?

- Majd kifizetem.

- Nem erre gondoltam…

Visszasétáltam Flórához, kibontottam a szívószálat, beletűztem a helyére, és szép óvatosan közelítettem az arcához.

- Mit csinálsz?

- Ezt egy filmben láttam, ezt figyeld!

Az orrlyukába dugtam a szívószál végét, majd egy picit megnyomtam, mire szürcsentett egyet megrázkódott, nyelt egy nagyot, és magához tért.

- Mi… volt ez a fura érzés?

- Mire gondolsz?

- Valami furcsát éreztem az orromban, aztán elmúlt a szomjúságom…

- Ejnye, vajon hogy lehet ez?

- Ne már, Tamás!

Nóra ezen felkiáltása persze annak szólt, hogy nyilvánvalóan ott volt a kezemben a támadás eszköze, ellenben Flo nem is fogta fel, hogy megint szórakoztam vele. Még mielőtt persze újabb hasonló akcióra lett volna szükség, Nóra azonnal indulást parancsolt. Szokatlanul szigorú volt velem azon a reggelen, de mire dél lett, ez már el is múlt. Flóra pedig, mi más, osztogatta a csillagait, töretlen lelkesedéssel, és változatlan elszántsággal, bár egyre kevesebben fogadták el. Mi ketten csak figyeltük messziről, de el kellett ismerjem, hogy ez az áldozatos munka meghozta a gyümölcsét, ugyanis minden egyes nap üres táskával mentünk haza.

- Hihetetlen, mennyire kitartó.

- Igen, ez tiazteletre méltó dolog.

- Az...

Bármennyire elfoglaltak voltak is, mindenkinek volt pár kedves szava a kedvesen mosolygó kislanyhoz, sőt akik már kaptak ilyen ajándékot, még le is álltak egy kicsit beszélgetni.

- Sokat fejlődött az elejéhez képest. Akkor még mások közelségétől is viszolygott.

- Igen. Arra gondoltam, hogy talán össze hozhatnánk a nővérével.

- Gondolod, hogy ez jó ötlet?

- Persze, végtére is, mikor, ha nem a városi napokon?

- Ebben... Van igazság.

Arra is gondoltam, hogy ez egy jó lehetőség is lehet, hogy megtudjuk, igaz-e az, amit Flóra állít.

- Komoly leckét tanultam Flotól.

- Igen? És mit?

- Azt, hogy ha nagyon akarunk valamit, akkor mindent meg kell tennünk érte. Azt hiszem, ezt nekem is meg kellene fogadnom ezt.

Ahogy ezt mondta, a mosolyán, és az arckifejezésén is látni lehetett, hogy nem csak úg mondja.

- Akkor én most megyek. A kézműves szakkörösök azt mondták, hogy hajlandóak támogatni az ügyet, úgyhogy el kell menjek beszélni velük a maradék faanyagukról.

Ezzel Nóra el, én pedig alig hittem el, hogy tényleg egyedül megy indul el intézkedni egy ilyen, számára fontos ügyben. Bár azt nem tudtam, hogy nekem mennyi közöm lehet ehhez a fejlődéshez, azért örültem, hogy idáig el tudott jutni. Persze, ebben a gondolatnenetemben Flóra szakított félbe, aki pánikszerűen rohant hozzám és bújt a hátam mögé.

- Te meg mit csinálsz?

- Ha keresnek, nem vagyok itt.

- Mit műveltél már megint?

- Egy csapat nagyon gyanús és furcsa alak üldöz, pont olyano, mint te...

- Van képed ezt mondani, és még hozzám menekülsz menedéket kérni?

- Az most nem fontos, csak rejts el!

Flóra nagyon sokat fejlődött az emberekkel való kapcsolattartásban, és már nem menekült el senki elől ok nélkül, tehát nyomós oka lehetett arra, hog így bepánikoljon. Nem is kellett sokat gondolkodnom, mi történhetett, már érkezett is egy háromtagú tarsulat, akik ugyancsak a perverz disznók kategóriájának jeles képviselőinek szintjét ütótték már ránézésre is.

- Megvagy, Flórika, már mindenhol kerestünk.

- Hagyjatok békén!

- Ne csináld már, nem akarunk rosszat...

Az egyik már nyújtotta a kezét Flóra felé, de én akármilen indíttatásból is, de egy erélyes mozdulattal visszatartottam.

- Mit akartok tőle, mi?

- Csak a segítségünket ajánlani.

Egy szemüveges, egy nyurga vörös, és egy tömzsi szőke fiú támadott le így minket, hogy egész pontos legyek, és valahol meg is értettem, hogy a galamb lelű lány miért riadt meg tőlük ennyire.

- Te Flórika barátja vagy?

- Nem, hanem az ellenségem.

Ha nem lett volna foglalt mindkét kezem, miközben ezeket a tényleg elég fura alakokat tartottam vissza, esküszöm homlokon csapom magam ettől a kijelentéstől.

- Ne bonyolítsd jobban!

Ezt alig hallhatóan sziszegtem hátra, de Flo csak riadtan csimpaszkodott a pulóverem csücskébe.

- Legalább engedd hogy beszéljünk vele!

- Miért is engedném? Egy jó okot mondjatok!

Na erre jött a még furább rész, mikor a három jómadár szabályosan mézesmázasan rákezdett egy már negédes magyarázatba.

- Flórika bátorsága a szívünk mélyéiv meghatott minket.

- Odaadása példaértékű mindannyiunknak.

- Szorgalmasságáról szobrot lehetne mintázni.

És az utolsó részt, amitől már nem tudtam, hogy röhögjek, vagy inkább sírjak, kórusban mondták el:

- Szerelmesek lettünk belé, és mint a hivatalos rajongói klubja, mindenben segíteni akarunk neki, amiben csak lehet.

Egy perc néma csend következett ezek után, de a pánikszerű válasz egyértelmű volt.

- Nem!!!

Erre mindhárman elkámpicsorodtak kicsit, de a szemüveges erőt vett magán, és elkiáltotta magát:

- Sebaj, bajtársak! A remény hal meg utoljára!

Ezzel távoztak, én meg végre foghattam a fejem.

- Ezek tényleg nagyon durvák...

- Ugye mondtam?

Az persze feltűnt nekem, hogy épp hozzám menekült, és nem mondjuk Kingához, aki a hátunk mögötti osztályban volt. Ez egy részt jól esett, más részt bizonyította, hogy akármilyen ia volt velem, Flo engem is a barátjának tekintett, csak jól titkolta.

Azon a délutánon aztán a szakkör termében leültünk hármasban, és előálltam a tervemmel, amit igazából Nóra eszelt ki félig.

- Tehát, ha a városi napokra is eljönnénk, és ott is osztogatnád az ajándékokat, akkor sokkal több embert érhetnél el az üzenettel, akár régi ismerősöket éa régi diákokat is akiket a nővéred taníthatott.

Ez a logika Flonak is átért, és komoly arccal bólintott. Ekkor nyílt az ajtó, és szokásos módján bekukkantott Geri.

- Mi ez, valami áruházi Team Meeting?

- Csak azt tárgyaltuk meg, hogyan segíthetnénk Flonak.

- Segíteni? Én is beszállhatok?

Sejtettem, honnan fúj a szél.

- Épp te, épp segíteni?

- Naná, Nórika kedvéért bármit.

Hát persze, miért is nem lepődöm meg? Persze, Flo mintha holvasna a gondolataimban, a fejét rázta.

- Nem!

- Hallhattad.

- EGY KICSIT SEM BÍZTOK BENNEM?

- Csak ismerünk már.

Erre barátom fújt egy nagyot, az apró lány felé fordult.

- Mégis miért nem?

- Azért mert nagyon fura vagy. Te is és a hajszíned.

- Ez a kölyök de egy kis undok béka...

Egy kis ideig morgott, aztán hangosabban kezdett lázongani.

- Akkor itt és most megverekszünk.

Erre Nóra volt az, aki pánikszerűen kettejük közé ugrott.

- Ne-ne, azt nem szabad!

- Jó, de akkor mégis hogy bizonyítsam be neki, hogy méltó vagyok, hogy segítsek neki?

Erre csak szemforgatással tudtam morogni épp elég hangosan, hogy meghallja.

- Úgyis laposra vernének...

- Mégis honnan veszed ezt?!

- Pontosan onnan, ahog már sok plusz egyszer az iskolaorvosnál kötöttél ki, miután szórakoztál Tamarával.

- De akkor most mégis mit csináljak?

Erre Nóra állt elő egy okos ötlettel, akinél most is ott voltak a nap közben beszerzett szerszámok és famaradék, amit a kézművesektől szerzett.

- Rendben, akkor a verseny egyszerű. Aki elsőként készül el a faragással, nyer.

- Helyes, akkor ha nyerek, engem is bevesztek!

- Kötve hiszem, hogy nyerni fogsz. Flóra folyton gyakorol.

- Az nem jelent semmit. Nem sokan tudják de nagyon jó a kézügyességem.

- Aha...

Geri eltökéltnek tűnt, amit igazolt is, hogy hajlandó volt belemenni ebbe a játékba. Én részemről beleegyeztem volna, hogy segítsen, de a döntő szó Floé volt.

- A téma pedig legyen a Wuzzle!

- A micsoda?!

- Egy elefán testű, macska lábú, harmnika orrmányú, nagyfülű lény, ami mézet zabál.

Flóra arcán sok mindent le lehetett olvasni erre a kihívásra, köztük a szórakozott vigyort is.

- Elefánt testű, majom fejű... És szereti a mézes puszedlit?

- Ez mégis hogy jön ide?

Ez a kérdés mindhármunkban egyszerre fogalmazódhatott meg, de jobb volt inkább elejét venni újabb hasonló agymenéseknek.

- Akkor rajta!

És két versenyzőnk annak rendje és módja szerint neki is látott. Nóra volt, aki kicsit közelebb hajolt hozzám, és suttogva megkockáztatott egy csacsi kérdést.

- Egyébként, állatkertben lehet látni ilyen Woozlet?

- Dehogy, ez csak egy mesebeli lény, egy mesekönyvből. Miért kérded?

- Csak fura mód kedvet kaptam látni egyet élőben. Biztos muris lenne.

Én csak megmosolyogtam ezt a kicsit fura, őszinte vallomást. Ami azt illeti, kissrác koromban nekem is minden vágyam az volt, hogy találkozzak Micimackóval és barátaival.

- Kész!

- Na ez gyors volt.

Ami azt illeti, még engem is meglepett az a fürgeség, amivel Flo elkészült, épp csak volt egy kis bökkenő.

- Ez nem is hasonlít.

- De ennél nem tudok jobbat...

A majom fej megvolt, minden más, kicsit keverve, és mintha egy mézeskalácsot szorongatna... Talán csak beleképzelem...

- Heh, nem jó, így én nyertem.

- Előbb fejezd is be!

- Segáz. Mindjárt kész le...

Ekkor a kés, amivel dolgozott, belemélyedt a mutató ujjába, ami nyilván szavakkal nehezen leírható fájdalmat okozott, ugyanis sikítva pattant fel a székéről, és szabályos indián táncot járt, ordítva a fájdalomtól...

- Tartok tőle, hogy megvan a győztesünk, tekintve, hogy nem tudod folytatni.

- Naná, hisz megzavartatok!

Persze csak színjáték volt az egész párbaj, hisz végül Flo beleegyezett, hogy segítsen, de csak mert a bohóckodásával sikerült megnevettetnie.

Mikor délután haza indultunk, a szokott kereszteződésben Nóra a maga szokott kedves módján rázta le kis kísérőnket.

- Flo, nekünk most egy kis dolgunk van. Megtennéd, hogy egyedül mész haza?

Nóra szinte anyai gyengédséggel beszélt Flórával, aki szaporán bólogatott, majd mikor zöldre váltott a lámpa, hamar át is kelt, és már ott sem volt.

- Biztos nem lesz semmi baja?

- Persze, Flo nagy lány már.

- Engem inkább az aggaszt, hogy annyi esze van, mint egy tízévesnek, holott annyi idős elvileg, mint én.

- Te tényleg aggódsz miatta?

Mosolyogva nézett fel rám, én meg csak megvontam a vállam.

- Mit mondhatnék...

- Vicces, kicsit olyan, mintha a szülei lennénk, nem?

Először hümmögtem csak egyet, de aztán elért az agyamig, mit mondott, és csak néztem rá nagy szemekkel, amire persze ő is kicsit idegesen kezdett mentegetőzni.

- N-Ne értsd félre! C-Csak úgy mondom... F-Felejtsd el inkább!

- Ha te mondod...

Azonban az, amit Nóra mondott, valahogy mégis megragadt bennem, és ahogy a kis ház felé haladtunk, csak ezen tudtam kattogni. Ahogy néha jobbra sandítottam, láthattam, hogy az ő arcáról sem múlt még el az élénk piros szín. Csak akkor kaptam rendesen össze magam fejben, mikor egy ismerős arcot láttam kiforsulni a Kardos rezidencia kapuján.

- B-Balog... József...

Így van, villanyszerelő ismerősöm volt az, avagy Ol' Joe, ahogy Geri nevezte. Először le sem esett teljesen, de mikor felfogtam, mi történik épp az orrom előtt, az állam is leesett.

- Maga a tanarnő vőlegénye?

- Először is, tisztázzunk valamit! Ne magázódjunk, jó?

Nóra zavartan nézett hol rám, hol a számára még ismeretlen férfire, majd alig hallhatóan oda súgta nekem.

- Ti ismeritek egymást?

- Csak futólag...

- Őt is csak futólag?

- Khm...

Persze fel kellett hívja magára a figyelmet, mert mintha átnéztünk volna rajta, kisebb vita alakult ki köztünk.

- I-Igen?

Szinte egyszerre mondtuk ezt, ami neki is mosolyt csalt az arcára. El is tudtam képzelni, mit gondol rólunk.

- Balog József, de ha jót akartok magatoknak, maradjunk meg a Joenál, jó?

Ennyiben is maradtunk, és apránként, és persze néhány zavaros részlet kihagyásával, de elmagyaráztuk neki, mi járatban vagyunk.

- Szóval el akarjátok hívni a városi napok alkalmából az iskolai rendezvényekre?

- Ez lenne a terv. Gondolod, hogy működhet?

Ha már azt mondta, hogy tegeződjünk, bolond lettem volna nem szaván fogni. Elgondolkodva hallgatott egy ideig, majd hümmögve bólogatott.

- Szerintem jó ötlet. Jól jönne neki, ha kimozdulna itthonról egy kicsit.

- És bele is fog egyezni?

- Meg kell kérdezni, mást nem mondhatok.

Ezzel búcsúztunk el egymástól, és perceken belül túl is voltunk a magyarázkodáson.

- Hogy a városi napokra...

Azonban az ötletet nem fogadta az a kitörő lelkesesés, mint reméltük. Nóra volt az, akinek elő kellett vennie a meggyőző beszélőkéjét.

- Miért ne? Úgy értem, az egész iskola része lesz, egy csomó rendezvényt ott rendeznek meg, és még a diákság is beszáll egy kicsit.

- Valóban? És mivel?

- Amennyire tudom, kávéház lesz a tanáriban.

- Hmm...

- Arról nem is beszélve, hogy kirakodó vásar is lesz. Gondolja csak át!

Krisztina tanárnő bölcsen, és néha kicsit szomorkásan ráncolódó homloka most felderülni látszott, ami jó jel volt.

- Végül is ráérek. Meg aztán...

- Meg aztán?

Egy kicsit szomorkásan folytatta:

- Megígértem Flonak.

- Mit ígért meg neki?

- Nos, mivel a munka miatt mindig nagyon elfoglalt voltam, ezért megígértem neki, hogy ha oda jár majd, egyszer elmegyünk együtt egy rendezvényre. Talán, épp valami ilyesmire vágyott volna ő is.

Na erre én is gondolkodóba estem kissé. Feltűnt, hogy a tanárnő is ugyanazt a becenevet használja, mint amin Flóra is megengedett, hogy mind szólítsuk. Persze engem nem is ez kapott el ennyire, mint inkább az, hogy ilyen ígéreteket tettek egymásnak. A testvéri szeretet, azt hiszem. Csak neki mondja el a titkait, csak vele menne el ide, meg oda, csak egymásnak, csak egymással... Ebben a gondolatmenetemben aztán egy ismerős, és joggal pánikkeltő hang, Nóra szipogása szakított félbe.

-Biztos... Hogy... Ő ... Is örülne...

- Nóra...

Hatalmas könnycseppek csillantak meg az arcán a lenyugvófélben lévő nap sugaraiban.

- Valami baj van?

Látszott, hogy ez egy elég zavaros helyzetté válhat ezért valamivel ki kellett mentenem.

- Csak... Nem ment ki a mosdóba, mielőtt elindultunk, és szerintem már kín visszatartania...

Ez egy röhejes kifogás volt, de láthatóan hihetően hangzott, ugyanis az aggódó nő szinte kétségbeesve kérdezett megint.

- Tényleg ekkora a baj? Akkor szaladj be a házba, használd a miénket!

Nóra a kezeivel takarta el az arcát, úgy rázta a fejét, majd hirtelen sarkon fordult, és elfutott, egy alig hallható elnézés kérés után.

- Jobb ha utána megyek. Ha megbocsát...

Mikor utolértem, már egy padon ült a park bejáratánál. Letelepedtem mellé, és vártam, hogy majd megszólal. Már nem sírt, de látszott rajta, hogy nagyon nagy kedve lenne.

- Hát, ez elég ciki volt.

- Tudom de alig bírtam ki, hogy el ne mondjam... Annyira aranyos volt ez az ígéret dolog. És a vőlegénye is olyan kedves ember...

- Jó, de...

Látszott rajta, mennyire a lelkéig hatott ez a dolog, ezért megsimogattam a hátát kicsit. Mikor azon az estén elváltunk, még egyszer megköszönte, hogy ennyit segítek neki, amit igazán nem érdemeltem meg, de azért megsimogattam a buksiját, mert most is nagyon letörtnek tűnt, azonban kipirulva, és szelíden mosolyogva integetett.

- Na, mi lett vele?

- Egész éjjel virrasztott, úgy izgult.

Szombat reggel aztán egy édesdeden alvó Flo látványa fogadott, Nóra kedvenc kardigánjával a hátára terítve.

- És most hogy megyünk a buliba? Nélküle nem mehetünk. Ha itt hagyjuk, megsértődik.

- Arról nem is beszélve, hogy nélküle nincs is értelme az egésznek.

Nem volt mit tenni, a hatamra vettem, a térde a hónom alatt, a karjai a vállamon, a pofija a hátamnak támasztva, hogy kényelmesen alhasson, én meg összekulcsoltam a kezem a hátsója alatt, és indulhattunk is.

- Olyan édes így...

- Az... De hidd el, ha felébred nagyon fog szörnyűlködni.

- Ugyan már Tomi, nem utál ő téged úgy, ahogy gondolod.

- Ez most akkor jó, vagy rossz dolog?

De nem is igazán az ütötte meg a fülemet, hogy "annyira", mint inkább az, hogy Nóra csak hirtelenjében eltért a szokásos tisztelettudó megszólítástól, és inkább csak úgy lazán le Tomizott. Ez még fura mód jól is esett, mert eddig csak a legközvetlenebb barátaimmal voltunk ilyen közvetlenek, például Kingával is, akármilyen volt. Ez akkor azt jelentené, hogy már Nóra is a kedves barátjaként tekint rám?

- Mmmm...

Miközben ezen töprengtem, és valószínűleg csak bamba vigyorral baktattam fel a dombra, Flo elkezdett ébredezni.

- Jó reggelt, álomszuszék. Kialudtad magad?

Teljesen megdermedt, mikor felismerte, mi történik vele, hogy csak elhaló hangon tudott kérdezni:

- H-Hogy kerültem ide?

- Tomi a hátára vett, és ő hozott idáig.

- Jaj nekem, ez már majdnem borzasztó!

Erre diadalmas mosollyal engedtem le a földre Flot, aki meglepő módon nem próbált erőnek erejével szabadulni.

- Mondtam én, hogy egyből elkezd panaszkodni.

- De hozzá tette, hogy majdnem, tehát nem bánja annyira, igaz?

- Igen... Csúnya dolgot mondtam, de csak kicsúszott a azámon...

- Szerintem meg nagyon is tudtad, mit beszélsz.

Ennek ellenére kedves mosollyal próbált kiengesztelni, én meg amúgy sem tudtam haragdni rá, hisz az együgyűség nem bűn, márpedig ő az volt.

- Azért remélem jót álmodtál.

- Hát, inkább furcsát...

- Hogyhogy?

Ezt egyszerre kérdeztük Nórával, erre ő hátra simított egy makrancos tincseg a hajában, és kicsit szégyellősen válaszolt.

- Igazából, csak arra emlékszem, hogy a tengerparton játszottam egy tengeri csillaggal, és akkor valahonnan előkerült Tamás, és azt kiáltotta, "Mit csinálsz itt, Flo? Ma kezdődik a Tengeri Csillag fesztivál, gyere inkább oda, bulizni!"

- Neked micsoda színes álmaid vannak...

Nekem is pontosan ez jutott eszembe, de Nóra kimondta helyettem is.

- Na, akkor indulás! Ajándékozásra fel!

- Jó!

Ebben a szellemben, és persze remek hangulatban léptük át az iskola kapuját, és bizony nem kellett csalatkoznunk, az udvar dugig volt, a hatalmas tömeget pedig csak a kirakosóvásár arusai kiabálták túl.

- Itt vagy végre, Flórika?

Három ismerős arcot pillantottunk meg nem is olyan messze, akik majdhogynem nevetséges hacukában árulták a portékájukat.

- Ti meg mi a jó istent csináltok?

- Hát teljesítjük az ígéretünket, és segítünk mindenki kedvencének.

Amilyen ócska pólót, pulóvert, sálat, vagy más mütyűrt el lehet képzelni, minden volt. Ők maguk is nyolcféle kitűzővel, tengericsillagos, Flóra feliratos pólóban, sállal a nyakukban álltak a stand mellett, ami ugyan röhejes külsőt kölcsönzött nekik, mégis egyre több embert láttam ilyen szerelésben.

- Komolyan mondom, félelmetesek vagytok.

Nóra hirtelen oldalba bökött, és nem volt nehéz kitalálni, miért. Flo megint szabályos transzba esett.

+

- Remek, és most?

- Nekem van egy ötletem.

Meglepetésemre az utunk az enyhén szólva is átrendezett tanáriba vezetett, ahol egy szabályos kávézót alakítottak ki, mondhatni a Judit féle hangulatos kis hely nagy testvérét, és a pincérlánynak öltözött osztály és évfolyamtársaim sorban jöttek-menrek a kis helyiség felé. Kinga és Réka is ott voltak, de hisz ez természetes, hisz lényegében ők találták ki ezt az egészet. Nóra váltott velük pár szót, majd Kinga, aki most mondom, nagyon erős, sokak szerint mármár fiús lány, átvette tőlem Flot, eltűntek hátul, és percekkel később már illően beöltöztetve hozták vissza. Ekkorra persze már magához tért, és kicsit zavarodottan pislogott körbe.

- Hogy kerültem ide? És mi ez a hacuka?

- Csak egy kis meglepetés. Segíteni fogsz nekünk.

- Hogy én?

- Persze. Mi majd pincérkedünk, neked pedig csak osztogatnod kell az ajándékokat.

Az ikrek nagyon megszerették Flot, és ezt ez az ötlet is jól tükrözte. Nóra is megjelent, szintén beöltözve.

- Hát te?

- Azt hallottam, elkél még egy kis segítség, úgyhogy beállok én is.

És a lányok sürögtek-forogtak egész délelőtt, sőt még délután is. Akár Kinga, akár a húga, akár bárki más kísérte, Flo mindig édes mosollyal, és illedelmesen kínálta az ajándékot a tea és a kávé mellé, amit általános tetszés fogadott, hisz egy bájos, halk szavú, mégis nagy bátorságról tanúskodó fiatal lány kínálta nekik.

- Valóságos híresség lett.

- Igen, van aki csak miatta tér be hogy láthassa.

- Ami azt illeti, neked is jól áll ez a szerelés.

Fehér blúz, fekete szoknya, harisnya, magassarkú, kötény, jegyzettömb, ceruza, ez volt a pincérlányok uniformisa, ami vitathatatlanul jól állt az amúgy is csinos lánynak, aki erre el is pirult kicsit.

- Ez... Kedves tőled... Csak próbálok segíteni a többieknek.

- És ez így van rendjén, így szerzel aztán barátokat.

Mosolyogva bólogatott, és a pír aznap nem akart elmúlni az arcáról egész nap.

Ami Gerit illeti, szerintem nem meglepő, ha azt mondom, nem sok segítség volt aznap, mert szokása szerint a csajokat hajtotta, akik általában inkább lekoppintják, és ugye van egy, aki a látványától is dührohamot kap. Ha már itt tartunk...

- Tamara?

A kedves, szőke fiatal lányt meglepő helyzetben találtuk: egy alacsony széken ült, haboa-babos kék ruhában, tűllel bőven tele aggatva, a haja feltupírozva, pillangós csatokkal telepakolva, a kezében pedig épp egy lufiállat kezdett alakot ölteni, egy édes, ötéves forma kislány legnagyobb örömére.

- Bocs... Mindjárt.

És csak akkor kelt fel, hogy beszélhessen velünk, mikor kész volt. A tündérhercegnő jelmez mellé persze magassarkút is viselt, amitől majdnem akkora volt, mint én magam.

- Sziasztok... Bocs a ruházatom miatt, de az osztályom felvállalta a játszóházat, és én lettem kijelölve a jelmezes bohócnak.

- Semmi baj. Igazából, még jól is áll neked.

- Ah... Köszi...

Aznap valahogy nagyon topon voltam a bókokkal kapcsolatban. Bemutattam a társnőimet, és Flo azonnal nyújtotta is át az ajándékot.

- Nekem?

Flo szaporán bólogatott, és a maga szelíd módján noszogatta.

- Ez kézzel készült, jól látom?

- Igen, de honnan tudod?

- Látszanak rajta a vésések. Nagyon szépen megmunkáltad.

Tamara fújt egy nagyot. Érezhetően nem érezte jól magát a hacukájában, de azért folytatta a csacsogást.

- Tudjátok, általában sok ajándékot kapok a lány társaimtól, de ha valaki maga készít valamit, azt sokkal többre értékelem.

- Tudod, a nővére esküvője miatt osztogatja ezeket.

- Igazán? Ez igazán dicséretes.

Megcirógatta Flo arcát, aki szelíden tűrte, majd még megjegyezte, mielőtt ment volna.

- Ha majd kiderül mikor és hol lesz, szóljatok, jó?

Ezzel Tamara távozott is, de nem is ez volt az utolsó meglepetés.

- Flóra?

Emlékeztem a csinos arcú, kicsit tudálékos megjelenésű, legutóbb kicsit fennhéjázónak tűnő, mégis most félénken odaosonó, szemüveges lányra.

- Kitti...

- Még mindig ezt csinálod?

- Aha...

- És egyre több sikerrel.

- Bizony, valódi híresség lett.

- Értem...

Kitti megigazította a szeművegét, ami talán az elképedtségtől csúszott az orra hegyére, éa szokatlanul lágy hangon folytatta.

- Mondd, tudod már, mikor lesz az eskűvő?

- Még nem.

És most jött az igazi meglepetés, mert Kitti, aki majdnem egy fejjel volt magasabb az amúgy egészen picike társnőmnél, lehajolt hozzá, hogy egyenesen a szemébe nézhessen vele.

- Tudod, ha netán nem esik egybe a vizsgákkal, talán mégis el tudok menni.

És olyan édesen mosolyogtak egymásra, hogy öröm volt nézni. Még mielőtt persze Kitti tavozhatott volna, Flo felé nyújtotta az utolsó csillagját.

- Akkor fogadd el ezt is!

Emez megfordult, újra megvillantotta a szép mosolyát, átvette a kis csekélységet, illedelmesen elköszönt, és félútról még vissza is fordult integetni.

- Igazán kedves lány, nem?

- De...

Flo szinte el tudott volna repülni a boldogságtól, miközben lelkesen integetett. Ezek után már csak lézengtünk az iskolában, de Flo csak dúskált a szeretetben, mindenki megállt csacsogni vele.

- A tanárnő lassan meg kellene jöjjön, nem?

- De... Jön is!

Odaintettem Flot, aki nem szívesen szakadt ki a kellemes társaságból, de mikor meglátta Krisztina tanárnőt, lehervadt a mosoly az arcáról.

- Tanárnő!

Nóra hívó szavára felénk fordult, és mikor észrevett minket, integetve indult meg felénk. Egy krémszínű ruhácskát, és zöld garbót viselt, az oldalán formás kis retiküllel.

- Áh, szóval itt vagytok?

- Már féltünk, hogy nem jön el.

- Ugyan... Eljöttem én, csak rég másztam meg ezt a dombot utoljára...

Kicsit szégyellte, hogy nincs olyan jó formában, de amit ezek után mondott, sokkal érdekesebb volt.

- Csak öt éve nem jártam itt, de mintha idegen iskolába jöttem volna. Még jó, hogy ti ketten itt vagytok.

Ekkor pattant ki nagyon a szemünk Nórával együtt, mert azt hittük, rosszul hallunk.

- Micsoda?

- Mondom, jó, hogy ti ketten itt vagytok.

Ekkor jutott eszembe, mit mondott Flo amikor először akartuk elvinni a nővérével, és döbbenten vettem tudomásul, hogy Krisztina tanárnő csak minket lát, holott Flo ott állt közöttünk.