Mindenki varázslatos
Takato azt sem tudta a következő bő órában, hogy merre áll a feje. Hanako, a csendes fiatal lány, aki talán az elmúlt pár napban kezdett el látszólag kinyílni kicsit, akivel kezdett egy meghitt barátság kialakulni, hirtelen egész más fényben kezdett el feltűnni előtte, mikor jól láthatóan mágia segítségével, megmentette az életét egy lénytől, amiről még azt sem tudta biztosan, hog létezhet-e egyáltalán. A szépséges szőke lány, akivel véletlen összefutott, akit azt hitte, elég jól megnézett magának, hogy minden apróságot megnézett rajta magának, hirtelen kiderült, csupán egy álca, avagy épp a szemüveges, csendes lány lenne az? Most ültek egy padon egymás mellett, egy újabb narancslé mellett, és a bekötött kezű lány mindent meg kellett tennie, hogy ne izgulja túl magát, és ne kezdjen hadarni mindenféléről, de szerencséjére, Takato megelőzte.
- Hanako... Mi volt ez az egész? Mi volt az a... Valami?
- Úgysem hinnéd el egy szavamat sem.
- Ne szórakozz már velem! Ezek után miért ne hinnék neked?!
- Csak... A dolgot ember ép ésszel nem hinné el, azért.
- Nézd, én részemről már elég sok fura dolgot láttam, de ezt nem magyarázza meg a józan ész, és a saját fantáziám sem. Nem vagyok, és nem is voltam Chuunibyou páciens, és ha nem haragszol, szeretném nem most megtudni, hogy az vagyok.
Hanako bólogatott, és némi töprengéssel próbált időt adni magának, hogy világosan átgondolhassa, mit is mondjon, de minek utána a fiú nem tűnt olyannak, akit meg lehet vezetni bármivel, jobbnak látta igazat mondani.
- Boszorkány vagyok.
Ezzel el is hallgatott, és várta a reakcióját, ami vagy felháborodás, vagy hitetlenkedés lett volna egy átlagembertől, de meg kellett lepődnie:
- Csak ennyi?
- Mi... Hogy érted, hogy csak ennyi?
- Azt hittem, majs előadod magad, hogy milyen fontos küldetés vezérelt ebbe a világba, és hogy egy célod az emberek szemének felnyitása... Meg hogy a szőke az igazi te, és ez csak azért kell, hogy jobban be tudj olvadni közénk...
Hanako kicsit meglepődött ezen a szövegen, de ártatlanul válaszolt csak, és ez volt a legérdekesebb az eddigi beszélgetésükben.
- Valójában, annyira nem vagy messze az igazságtól.
- Csak viccelsz, ugye?
- Nem, de talán jobb lesz, ha a klub együtt magyarázza el.
- Eszerint mind benne vagytok?
- Szerinted?
Talato egy percig nyitogatta a száját, de nagyon mondani nem tudott semmit. Egy kérdése még maradt persze:
- Eszerint a szőke az igazi te?
- Nem, az amit látsz az igazi.
- De miért? Miért kell a jelmezbál?
- Szerintem elég nyilvánvaló. Ha nem akarom, hogy mindenki tudja, hogy boszorkány vagyok, nyilván nem szabad mindig ugyanúgy kinéznem, nem igaz?
- Ebben van igazság... De nem kellene mondjuk egy extra váltás ruha is hozzá? Mármint, egy kesztyűvel elkerülhető lett volna, hogy felismerjelek. Egy váltás ruha meg mondjuk segítene jobban álcázni magad.
- Nem tudom feltűnt-e, de boszorkány álcám elég jó, elvégre... Tudod, szőke haj, nincs szemüveg, nagyobb mellbőség, magasabb is vagyok, meg...
- Elég szabadszájúan beszélsz a saját testi adottságaidról.
- Azt hiszed, Asuka nem mesélte, hogy mit meséltél nekik rólam?
- Jahogy... Akkor legalább a kitűzőtől szabadulj meg, mert elég feltűnő.
- Aha, persze.
Ezzel váltak el aznap, és a másnap sokkal gyorsabban jött el, mint azt Takato remélte.
Másnap ellenben elég morcos arcok fogadták a klub teremben. Asuka persze most is igyekezett feltűnő szemöldökhúzogatással jelezni, hogy még nem tett le a szándékairól. Hanako utolsóként érkezett meg, és mind leültek egy kerekasztal jelleggel. Takato nem aludt túl jól az elmúlt éjjel, mert nagyjából minndenen járt az agya, köztük azon is, hogy milyen titkokat rejtegetnek előle a lányok.
- Na jó, akkor kezdjük egy rendes bemutatkozással, mert tegnap eléggé kihagytunk dolgokat, és... Nos pár új dolog is felmerült.
Most körbemutatott a többieken, és kezdte Asukával, aki nagyon próbált kihívó jelekkel úgymond félreérthetetlen jeleket adni.
- Asuka, avagy Astaria, a démonvilágból, klubunk több, mint rangidőse.
- Pontosan.
Takato álla alaposan lehullott a helyéről, és csak bámult az idősebb lányra, aki a szemeit forgatva csettintett egyet, és máris megmutatkozott valódi formájában, ami valójában nem volt annyival más, mint emberként: A hajszíne és a szemszíne változatlan maradt, bár a pupillái hosszúkásak lettek, a hátából két kicsi, fekete szárny bomlott ki, míg a haja alól két hegyes szarvacska kandikált ki a feje két oldalán. A bőrszíne is egy kicsivel sötétebb lett, de ezen kívül változatlan maradt.
- Részemről az öröm.
- Oké, szóval... Ezt a démonvilág dolgot megmagyaráznád?
Ezt a kérdést Takato aközben tette fel, hogy kezet rázott Astariával, mert nevezhetjük így is, és aki most már igyekezett kevésbé kihívó lenni.
- Mondjam, vagy mutassam?
- Astaria!
- Jó, csak vicceltem. A helyzet az, hogy négy világ létezik egyszerre, egymással párhuzamosan. Az egyik ugye a sajátod, amit látsz, de ha megnyílnának a dimenziók közti kapuk, átsétálhatnál az Asztrális világba, ahol csak szellemként létezhetnél. Onnan, ha átjön valami, akkor két alakot ölthet. Vagy emberszabású lesz, és mondjuk boszorkány, mint Hanako például, vagy állat, méghozzá akár beszélő állat is.
- És csak ezek lehetségesek?
- Mi akarnál lenni? Csótány? Ha akarod megoldhatjuk, hogy kipróbálhasd.
- Inkább kihagynám. Mi van még?
- A második világ természetesen a Démonvilág, az otthonom, a szülőföldem, amiről nagyon sokan azt hiszik, hogy egy sötét, és mogorva hely. Ha tudnád, mennyire tévednek!
- Eszerint a Démonok barátságos lények, nem úgy, mint azt híresztelik?
- Nos, ez változó. A legtöbben csak szórakozni jövünk ebbe a világba, vagy az én esetemben, tanulni.
- Szóval, komolyan iskolába jársz itt?
- Persze. Én választottam így.
- Ez tetszik. Mi van még?
- A harmadik a Magi dimenzió. A különbség a Magi és az Asztrális dimenzió között, hogy ott ténylegesen varázslények, és mágusok élnek. Lényegében a te világod tükörképe, kivéve, hogy ők a mágiának, és az annak alapjaira kialakult tudományoknak köszönhetően sokkal fejlettebb.
- Valamelyikőtök esetleg származik onnan?
Nayu és Anne jelentkeztek, és ez máris sok mindent megmagyarázott.
- Nayu egy Beast Tamer, meg tud szelídíteni állatokat, sőt beszélni is tud velük.
- Akkor hogy van, hogy azzal az emeletes farkassal nem tudott?
- Ez más tészta volt. A Farkasunk egy mágikus lény volt, amit egy nagyobb hatalmú mágus teremtett, egy fontos céllal.
- Hmm... Miért van az a sejtésem, hogy köze van a fához?
Erre már Anne Saya emelkedett fel a helyéről, aki eddig csak a szokott elemózsiájával törődött.
- Helyesen gondolod. A fa...
- Erre majd kitérünk, jó? Előbb hadd mondjam el Anne-t is!
Saya bólintott, az aprócska lány pedig felemelkedett, és odasétált Takato elé, a mellkasára tette a jobbját, majd rövid, csukott szemmel lefolytatott vizsgálódás után, meglepő módon, hangosan, jól hallhatóan szólalt meg:
- Több szellem is követi utadat, vannak jók, boldogok, akik csak azért figyelik minden lépésed, mert boldoggá teszed, de van olyan is, aki bánatos... Megmagyarázhatatlan.
Takato nagyot nézett erre, de Anne nem folytatta magyarázattal, csak állt ott előtte, és mintha várna valamit, mélyen a szemébe nézett, vagy még annál is mélyebbre.
- E-Ez mit akar jelenteni?
- Anne egy Szellemkalauz, ahogy magát nevezi, valójában, amolyan médium. Látja a szellemeket, társalog velük, meg hasonlóak.
- Ez érdekes.
- Nyilván van pár rokonod, akik nemrég hunytak el, és most az ő szellemi energiájuk követ téged.
- Hát... Ami azt illeti, tényleg van valaki... Az egyik nagyapám úgy két hónapja hagyott itt minket.
Anne bólintott, eszerint volt igazságtartalma a dolognak. Utolsóként Saya került sorra, aki végre szót kapott rendesen is.
- Akashima Saya, Chronomancer.
- Saya felmenői között vannak olyanok is, akik az iskola alapítói voltak.
- Ez komoly? Akkor amolyan kivételezett gyerek?
- Mondhatjuk így is. Mielőtt megkérdeznéd, Saya rendelkezik időt befolyásoló képességekkel, bár még kifejletlenek, ami fiatalkora és tapasztalatlansága miatt van.
- Teszem hozzá, csak két éve tudtam meg, hogy mágusok vérvonalából származok.
- Ahogy Astarián kívül mindannyian.
- Szóval... Van még valami, amit nem tudok rólatok?
- Rólunk semmi. Amit viszont a fával kapcsolatban tudnod érdemes:
Ezzel pedig Hanako át is adta a szót Sayának, aki bólintott, és letette a nassiját, hogy mintegy megtisztelve Takatot, illően beszélhessen:
- Az iskola nem ok nélkül épült a fa köré. A fa nem csupán egy ősöreg növény, hanem egy Mana Nexus is egyben.
- Okééé...
Takato persze csak pislogott, mivel ez neki még enyhén szólva is kínai volt, így Astaria vette át:
- Egyszerűen szólva, egy olyan hely a Föld felszínén, ahol óriási mennyiségű varázsenergia koncentrálódik folyamatosan.
- Így már értem. És, ha az iskola céllal épült köré, gondolom azért is történt így, mert valaki meg akarja magának szerezni, és nem épp jó szándékkal?
- Pontosan. Mint mondtam, a démonok általában inkább tanulmányozni próbálják ezt a világot, azonban vannak egyes elemek, akik inkább a Mana Nexusokra hajtanak.
- Több is van?
- Egész pontosan hat. Egy ugye itt, egy a Ausztráliában, az Ayers Rock tetején, egy a Gízai Piramisok alatt, egy a Stone Henge közepén, egy a Mauna Kea kráterében Hawaiion, és egy az Antarktiszon.
- Ezek elég... Nehezen elérhető helyek.
Takato lassan össze tudta rakni a kirakót, és mintha derengett volna pár dolog ezek után, így inkább csak önmagának tette fel a következő kérdést.
- Szóval a Botanikus Klub védelmezi ezt a helyet, igaz?
- Pontosan.
- És minden egyes ilyen Mana Nexusnak vannak védelmezői?
- Természetes. Nem lehetünk mindig mindenhol ott.
- Amellett, mi még elég kezdők vagyunk... Persze Rose és Astaria kivételével.
- Ki az a Rose?
- Az én lennék.
Hanako szégyellősen emelte fel a kezét, és csak szerényen magyarázkodott a kérdő tekintetre, ami rá szegeződött.
- Ugyanis boszorkányok között Aura Rosenak neveznek.
- Ez valami szójáték a neveddel? Mármint Hana, az virágot jelent, nem?
- Ez csak véletlen egybeesés. Tudod, leginkább a tűz mágiában vagyok otthon.
- Aha...
Ezzel nagyon sok minden tisztázódott, de még csak ekkor nyílt az ajtó, és egy újabb, Takato számára ismerős arc jelent meg az ajtónyílásban: Kagami Mariko, az egyik tornatanáruk, egy kimondottan sportos, magas, ébenfekete hajú, aranyos szemű, szemüveges nő, feltűnően kellemes testi adottságokkal, és magassarkú cipőben, valamint torna melegítőben.
- Mielőtt még Rose-san bejelentené a mai rendkívüli gyűlés végét, nekem is lenne egy kis beszélni valóm veled, Tatsunagi-kun. Lányok, magunkra hagynátok minket?
Az öt lány ezen alaposan meglepődött, de nem beszéltek vissza. Elhagyták a termet, bár mind megálltak az ajtón túl. A tanárnőnek ezzel persze nem volt gondja, mert csak motyogott pár érthetetlen szót, majd mintha egy búra borult volna föléjük, teljes, és tökéletes csend lett a teremben.
- Mi... Mit csinált?
- Egy kis hangszigetelő pajzsot emeltem a terem köré.
- Eszerint ön is... Varászlatos?
- Olyasmi, igen. Én csak tanulmányozom, de megtanultam egyet s mást.
- De ha csak tanulmányozza, az nem azt jelentené, hogy ön is csak ember, mint én?
A tanárnő karbatett kézzel ült le egy székre, amit a lányok hagytak ott, és intett a fiúnak, hogy kövesse a példáját. Egy kis ideig tanulmányozta az arcát, és láthatta, hogy némileg ideges, majd megnyugtató hangon megszólalt.
- Na jó, nem kell félned, nem akarlak kínvallatni. Van fogalmad, miért hozott közénk Rose? Vagy Hanako, amelyik jobban tetszik.
- Valójában, fogalmam sincs. Úgy értem, ők ugye valamilyen módon a mágia világához kötődnek, én meg csak...
- Akkor hadd mondjak el neked valamit!
- Mit?
- Mindenkiben, emberben, félszerzetben, állatban, akármilyen élőlényben, még egy fában is, ott él a Mana, a mágia legalapvetőbb eleme. Enélkül nem is lenne élet.
- Na és...
- És ne feledkezzünk meg a tetoválásodról sem!
Takato szemei most nyíltak csak igazán nagyra, és bár a hangszigetelő pajzs még mindig hatásban volt, azért suttogva válaszolt kérdéssel.
- H-Honnan tud a tetoválásról?
- A Sárkányról, ami a hátadról indulva a válladon át, egészen a jobb csuklódig ér le? Oh, sehonnan.
- Honnan...
És ekkor ugrott be végre a fiúnak a válasz, ami ott volt az orra előtt.
- Hát persze, az orvosi vizsgálat még év elején.
- Pontosan. Tudod, sok potenciális varázshasználó jár ebbe az iskolába, de csupán 6%-uk tud is róla. Ebbe te is beletartozol, igaz?
- Hogy varázs, vagy sem, azt nem tudtam, csak azt, hogy ez a tetoválás születésemtől megvan, és senki más nem látja rajtam kívül... Legalábbis eddig nem látta senki más.
- Ez azért van, mert nem evilági dologról van szó. Tanulmányoztam már, de még nem találkoztam ezelőtt hasonlóval. Kértem segítséget Astariától is, elvégre ő azért többet látott már nálam... A maga 187 évével...
Takato inkább nem is szólt semmit erre, csak füttyentett egyet erre az apró, elejtett tényre. A tanárnő feloldotta a hangzárlatot, és a lányok kicsit csalódottan jöttek vissza a terembe.
- Nos, most már oszolhattok. Jövő pénteken találkozunk.
Ezzel távozott, a csapat pedig jobbnak találta követni ebben.
Hanako volt megint Takato társa hazafelé. A fiú kicsit idegesen próbáltanem bámulni a mellette, látszólag teljes nyugalomban sétáló lányt. Persze egy idő után Hanako is megunta ezt a tépődést, és ő szólalt meg elsőként.
- Ne idegeskedj már! Nem vagyok veszélyes rád.
- Nem is ez a bajom... Csak... Boszorkány vagy... Te... Az egyik legcsendesebb ember, akit valaha ismertem. Téged nem csigázna ez fel kicsit?
- De, talán.
- Talán? Én sosem láttam még boszorkányt élőben. Azt hiszem...
- Nem ilyenre számítottál?
- Igen...
- A bűnronda, görbe orrú, rikácsoló hangú szipirtyóra gondoltál?
- Őszintén szólva, meg sem lepődtem volna. Mondd meg őszintén, hány éves vagy?
Hanako egy pillanatig merően Takatora nézett, és úgy összevonta a szemöldökét, mintha összenőttek volna, amitől még Takato is összerezzent, de pillanatokkal később elkezdett kacagni, ami persze a fiút is meglepte.
- Mi van?
- Hidd el, ha látnád a pofát, amit vágsz, te is nevetnél.
- Miért? Én ezt most komolyan kérdeztem. Mármint, Astaria 187 éves, te mennyi vagy?
Hanako még mindig kuncogott, de megveregette a vállát, és egész közel ment hozzá, a grabancánál fogva magához húzta, hogy az arcuk majdnem összeérjen, és megnyugtató, bár még mindig nevetésre hajló hangon válaszolt.
- Nyugi, 17 éves vagyok, kicsivel idősebb, mint te, de nem nagyon sokkal.
- Aha... Akkor megnyugodtam. Azt még megkérdezem, de oka is van annak, hogy te vagy a klub elnöke?
- Persze. Elviekben én vagyok a legerősebb köztünk.
- Na és Astaria?
- Ő persze erősebb lenne, de azzal a feltétellel tartózkodhat az iskolában, hogy nem használ démon mágiát.
- Annyira veszélyes?
- Hát... Eléggé.
- De mégis mennyire?
- Úgy... Ha láttál engem varázsolni, na gondold el őt ugyanezt csinálni olyan varázslatokkal, amik ezt a világot kissé... Nos, felforgathatják.
- Úgy érted, hogy felperzselhet mindent?
- Talán nem mindent, de lehet, hogy ketté tudná hasítani a világot.
- Bankai...
- Valahogy úgy, ja...
Ezen már mindketten jót nevettek, és ilyen kellemes hangulatban sétálták le a megmaradt távolságot.
- Akkor, holnap a klubban?
- Persze, miért ne?
- Nem vesztetted el a kedved ettől a boszi dologtól?
- Viccelsz velem? Minden vágyam ez volt. Gondolod, hogy eljutok majd a Magi és a Démon világba is?
- Hát... Ha engedélyt kapsz rá, nem lehetetlen.
- Komolyan mondod?!
Takato szinte egy kisgyerek lelkesedésével kiáltotta ezt, mintha legalábbis randira hívást fogadott volna el a kedves, szemüveges lány, aki megint nevetni tudott volna, de inkább megtartóztatta magát.
- Persze. Amellett én is szívesen ellátogatnék azokba a világokba.
Persze még vicces mosollyal megjegyezte:
- Te tényleg nagyon odalehetsz mindenért, ami természetfeletti.
- Mit mondhatnék, élek-halok érte.
Ezzel váltak el, Hanako még mosolyogva intett vissza neki, a fiú pedig még jó ideig bámult utána. El kellett ismerje, akármennyire is volt szép Aura Roseként, Hanako a szemüveges, copfos lány alakjában is egy igazán szép lány volt. Már alig várta a másnapot ezek után, és úgy tért aznap este nyugovóra, hogy folyton az járt a fejében, hogy végre megtalálhatja azt, amire kiskora óta annyira vágyott.
Másnap aztán a klub megint összeült, és ezúttal a lányok portable konzolokkal érkeztek, és ezzel szórakoztak egész délután. Takato ezt már nem is furcsálta. Most, hogy tudta, pontosan mi is a klub valódi dolga, mégha nem is volt teljesen tisztában azzal, hogy mit is foglal ez magában, nem is szólt bele.
- Nem akarod átvenni? Elfáradt a kezem.
Astaria adta át neki az övét. Valami sárkányokkal és egyéb mítikus lényekkel teli fantasy játékot játszottak épp co-opban, és bár Takatonak nem volt ilyen csoda játékgépe, mégis gyorsan ráérzett az irányításra.
- Takato, heal, most!
- Ne-ne! Még ne, túl korai!
- De most kell!
- Maradjatok már, én tankolom a dögöt!
A lányok nagyon belemerültek, és annyira beleélték magukat, hogy már hangosan veszekedtek is. Astaria belecsimpaszkodott Takato karjába, és onnan segített neki jó kibicként, így sikerült egy elég erős bosson túljutniuk.
Mikor mind hazaindultak, mert most nem mentek külön utakon, hanem összeálltak egy csapattá, és ment a csacsogás. Takato persze nem értette a felét sem, de azért igyekezett értelmes fejjel bólogatni.
- Na és, akkor szombat este szeánsz?
- Még szép!
- Milyen szeánsz?
Takato figyelmét végre felkeltette valami, ami érdekelte is, így Hanakonak őt is be kellett vonnia a beszélgetésbe.
- Szóval, minden hónapban tartunk egy kis feltöltődő szeánszt a fánál. Buli, semmi vészes.
- Semmi extrém? Semmi mágia, vagy ilyesmi?
- Dehogy, csak összejövünk, tánc, zene, egy kis mana töltődés, dumálunk... Mintha a klubtevékenységet végeznénk, csak most a fa alatt.
- És én is mehetek?
Takato ártatlan kérdése persze csak egy bátortalan kísérlet volt, de mégis meg merte kockáztatni, és szerencséjére a válasz:
- Persze. Épp ezért hoztam szóba. Egy kis Dzsembori, és ha már közénk tartozol, ebből sem maradhatsz ki.
- És mit kell csinálnom? Vagy inkább, mit vigyek?
- Csak hozd magadat!
- És esetleg egy kis harapnivalót!
Saya megjegyzésére persze mindenki nevetett, holott ő halálosan komolyan gondolta.
Szombaton ebben az iskolában nem volt tanítás soha. Este aztán Takato már a kapunál várt, de nem akart jönni senki, csak épp arra nem számított, hogy valaki hirtelen a háta mögött szólal meg:
- Búúú!
Takato majdnem a kerítés tetejére ugrott ijedtében, ugyanis Astaria a kapun belülről riasztotta meg.
- Te meg mit állsz itt kint? Mind bent vagyunk már.
- Nem...
Egy pillanatra elcsuklott Takato hangja, mikor meglátta, hogy Astaria egy meglehetősen szellős, majdnem átlátszó ruhában áll ott a kerítés túloldalán.
- Te meg mi a jó istent vettél fel?!
- Nem tetszik? Pedig ez az ünneplő ruhám.
- Elég... Merész...
- Csak az anyaga miatt. Egyébként a többieknek is ilyen van.
Takato, ha már a kerítés tetején ült, inkább a másik oldalon jött le.
- Na és, milyen anyagból van egyáltalán?
- Otthonról hoztam. Anyukám maga varrta nekem a ruhát belőle.
- Szívesen megismerném az anyukádat... Mármint...
- Ne félj, eljöhetsz velem.
Astaria persze huncut mosollyal még hozzátette:
- De csak a vőlegényemként.
Takato szemforgatva hagyta ki inkább a lehetőséget, hogy visszaszóljon. Mikor odaértek a fához, a többi lány valóban hasonló, bár teljesen fehér ruhát viselt. inkább köpeny volt, ami elment volna egy régimódi ruhának is. Mari-sensei már ott volt, bár ő csak ült egy széken. Takato letelepedett mellé, és elkezdődhetett a műsor. A lányok körbe álltak, megfogták egymás kezét, és Anne, aki ugye a legcsendesebb volt, egészen elképesztően kiengedte a hangját, és rázendített egy dalra, ami, már Takato tudása szerint, nem emberi nyelven volt. Közben lassan körtáncba kezdtek, néha roggyantva egyet-egyet, sasszézva, fel-le emelgetve a kezeiket, miközben valamiféle vöröses-kékes színű energianyalábok kezdtek el táncolni körülöttük.
- Ez... Ez gyönyörű...
- Igen, ez a Manamancerek ősi tánca, a dal pedig, amit Anne énekel, az ő daluk.
- Manamancer? Olyan is van?
- Persze. Ők a mágia legősibb alakjának kutatói, és a mana áramlásának legnagyobb ismerői. Mikor legutóbb egy Manamancer ebben a világban járt, akkor fedezték fel ezt a Nexust is. Az már majdnem száz éve volt.
- Ejha...
A Színes fények gyönyörű tánca folytatódott, ahogy a lányok tánca is egyre fürgébb, és egyre vidámabb lett a kezdeti sztoikusságához képest. Egyre több egyedi elem vegyült bele, aztán elengedték egymás kezét, és a fényekkel folytatták a táncukat. Hanako hirtelen megfordult, és Takatonak integetett, hívta, hogy csatlakozzon. A fiú persze rázta a fejét, de HAnako és Astaria odamentek hozzá, megragadták a kezét és magukkal húzták. Megmutatták neki is a lépéseket, és miközben Anne, és már Nayu is együtt énekeltek, Takato azon kapta magát, hogy már körülötte is táncolnak a fények, és nem kis meglepetésére, bár talán csak ő látta, egy ember alakját kezdték el felvenni, méghozzá egy szép fiatal lányét, aki valamiért gyanúsan emlékeztette Hanakora, de talán csak a képzelete játszott vele, mégis, mikor elengedték a kezét, a mana-lány megfogta a kezét, és körbetáncolt vele. Életében nem érzett még ilyen furcsát, de valamiért elképesztő boldogság töltötte el ebben a pillanatban. Ha eddig nem is volt benne biztos, most már tudta: Boldog volt, hogy elment aznap este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése