Earth Eleven 12

A Nerus két oldala

A királyi család bevonulása teljes néma csendben megtörtént, és ahogy mind helyet foglaltak, a vendégek is leülhettek. Miközben tálaltak, a királynő köszöntőre emelkedett, amiben mindenki követte.

- Üdvözlöm az Earth eleven csapatának tagjait! Remélem, nem szenvednek hiányt érkezésük óta!

Ahogy végignézett a csapat tagjain, és látta a különböző korosztályokat köztük, el is mosolyodott.

- Jó látni, hogy ilyen sok tehetséges ember él egy olyan eldugott helyen is, mint a Föld.

A három arrusi vendéget látva feléjük emelte a poharát, amit közben meg is töltöttek, ahogy a többiekét is.

- Remélem ti is olyan jól érzitek majd magatokat, mint a legutóbbi vendégeink.

A poharakat egy igen különleges borfajtával töltötték meg, amit egy, épp ezen a bolygón termő különleges szőlőfajtából készült, és különlegesen édes, és kellemes zamatú volt. A vacsora is igen minőségi volt, és a társalgás is igen kellemes volt még úgy is, hogy nyilván nem tudtak sokat egymás népeiről és szokásairól. Annyi sokat segített viszont, hogy mind beszéltek egy közös nyelvet. A vacsora és némi csend után végül rázendített egy zenekar, és a királyi pár és a társaságuk megkezdte a táncot, amiben majdnem mindenki követte a példájukat. Még Sergei is próbálkozott és meglepő módon még ment is neki, holott saját bevallása szerint is falábú volt. Szerencséjére a partnere remekül vezette. Egy idő után Zan és Reeseline unta meg, és leültek beszélgetni.

- Hihetetlen, mennyit változtál… Mikor legutóbb itt jártunk, szinte még gyerek voltál, Reese.

- Háááááth, te sem vagy már ugyanaz, Aarhi…

Zan zavartan mosolygott erre a kedveskedő becenévre.

- Ne már Reese, meddig akarsz még így szólítani?

- Nekem akkor is az egyetlenem maradsz, akármit csinálsz!

Egy újabb fejcsóválás után Zan már igazán nem tudott mit mondani. Csak egymásnak támasztották a homlokukat, és így sustorogtak tovább. Ez Adriannak is feltűnt, és meg is jegyezte halkan.

- Mondd, Zan és ez a Reeseline mennyire ismerik egymást közelről?

- Meglehetősen… Mondjuk úgy, hogy Zan Reese legnagyobb szerelme…

- Zan? El sem hiszem!

Freya csak mosolygott ezen.

- A helyzet az, hogy Zan a legutóbb megmentette egy tolvajtól, és… Nos, legyen elég, hogy Reese akkor még gyerek volt, és nem is tudta titkolni, hogy azonnal belé esett, csak épp…

- Szerintem szép pár lennének, nem tudom, te mit gondolsz.

- Szerinted van bárki, aki nálam is jobban szurkol nekik? Csak épp Zannak vannak gondjai az érzései kifejezésével.

Adrian csak mosolygott ezen. Danny és Liz is megunták a mókát, és kisétáltak a teraszra, ahonnan kanyargó lépcső vezetett le a kastélyparkba. Danny hosszasan csak figyelte a lány minden mozdulatát, ami még Liznek is feltűnt.

- Mi nézel így rajtam? Olyan érzés, mintha le akarnál vetkőztetni a tekinteteddel.

- Azt nem kell… Már tudom…

Liz kuncogott, és megsimogatta a pocakját a ruha alatt.

- Szóval ide akarsz belátni?

- Igen… Érdekes dolgot mesélt ez a jósnő ma, nem gondolod?

- De igen. Mit gondolsz, igaza van?

Danny egy darabig hallgatott, és mielőtt válaszolt volna, még megpuszilta a lány kezét.

- Ha igaz lenne, nem lenne boldogabb és büszkébb ember a világon, mint én?

- Még úgy sem, hogy teljesen váratlanul jön? Mármint mégis csak… Nem is vagyok még a feleséged sem, meg ilyenek.

- És nem is akarsz az lenni?

Liz meglepve nézett a fiújára, és elmosolyodott.

- Ez lánykérés akart lenni?

- Akár annak is veheted.

Danny ennél nem is mondott többet, csak magához vonta a lányt és megcsókolta, ami egyértelmű jele volt annak, hogy mennyire gondolja komolyan. Minori nem is tudta megállni, hogy ne kapja le ezt a szép jelenetet.

- Mondd, neked mindent le kell fényképezned?

- Most miért? Ez is része az életképek egész sorának, amik ezen az úton készülni fognak. Azt ne mondd, hogy te a helyi konyháról írsz!

Kaiji konkrétan épp a vacsorát elemezgette írásban, de egy pillanatra levette a szemüvegét, hogy megmasszírozza az orrnyergét, ami idegességében vált szokásává.

- És ha igen, akkor mi van? Lesz, aki erre is kíváncsi lesz.

- Akkor ez inkább hely és néprajzi könyv lesz, mint úti napló.

- Előfordulhat…

Kaiji nem volt épp beszédes típus, inkább írásban élte ki a szómenéseit, mert ahhoz mindenkinél jobban értett. Randolph herceg és Katsurou is jól szót értettek, mint sportszerető férfiak.

- És, mit gondol, mi lesz a mérkőzés eredménye?

- Azt mondanám, hogy egy igen szoros meccsen igazságos eredmény születik majd.

Ez egy kitérő válasz volt, de Katsurou amúgy sem szeretett jóslatokba bocsátkozni.

- Mi lenne, ha fogadást kötnénk?

- Fogadást? Na de miben fogadjunk?

- Miben is?

A Nagyherceg egy darabig töprengett, majd rávágta:

- Mondjuk, legyen így: amennyiben a Ghouls nyer, cserébe a Neruson dolgozik egy évig!

- És ha mi nyerünk?

- Nos… azt majd eldöntik addigra!

Ezt végül egy kézfogással meg is pecsételték. Rad és Juanita is ültek, de csak mert a fiú véletlenül rálépett a lány lábára, mire az bokán rúgta.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál rám taposni!

- De az véletlen volt! Te viszont szándékosan rúgtál belém!

Sergeinek kellett aztán a partnerét elcipelnie a kastélyban székelő orvoshoz, mert egy igen mókás, de szerencsétlen esetben Katarina, mert így hívták, megsérült.

- Biztos jól vagy?

- Persze, kutya bajom… Nagyjából.

Persze a bokája sajgott, de így is mosolyogva irányította a hatalmas fiút, aki meg sem rezzent a hozzá képest egészen apró, törékeny, szőke, kékszemű, szemüveges lány pillesúlya alatt. A királynő, aki később letelepedett a trónjára, volt az egyetlen, aki senkivel sem beszélgetett, egészen addig, amíg Syriane oda nem jött két kedves barátjával. Szegény Dario egyedül maradt, talán tapintatosságból is.

- Ah, Syriane!

- Ha megengeded nénikém, legyen inkább Clare!

- Clare?

Syriane hatalmas mosollyal bólogatott.

- Értem. És a barátaid?

- Jaj, de butus vagyok!

És a saját kobakjára koppintott mókás arccal.

- Bemutatnám Juanita Torrest, a legjobb barátnőmet, és Széll Martint, vagy csak Rad-ot, a fiúját…

Rad feje erre pecsétviasz színű lett, és közelebb rántotta Syriane-t, hogy súgjon neki valamit, és érezhetően nem kedvesen. Syriane még kuncogott egyet, mielőtt folytatta volna.

- Vagyis… Szóval nagyon kedves barátunk, ennyi az egész.

- Értem. Azt hiszem, legalább is. Na de ne hajlongjatok itt gyerekek, mert még megfájdul a hátatok! Üljetek le inkább!

Ami tény volt, hogy Rad és Juanita még mindig félig meghajolva álltak ott, de ahogy a királynő intett, székek kerültek elő, és mind leültek végre. Először nem ment valami jól a beszélgetés, mégis mikor végre megtalálták a közös hangot, már nevetni is hallani lehetett őket.

Nagyjából éjfél volt, mikor a királyi család aludni tért, és onnantól már a vendégeken múlt, hogy meddig maradnak, de még ők is jobbnak vélték hazamenni. Hazafelé aztán ment is a mese mindenkitől.

- Ezek aztán tudnak bulizni!

- Az biztos! Óriási volt az egész.

A legkisebbek is óriási élményekkel gazdagodtak aznap este, amit alig győztek mesélni.

- És a királynő olyan kedves volt… Inkább olyan volt, mint egy tündérkirálynő, nem vámpír…

- És elhinnétek, hogy már 385 éves?

- 385? Azt hogy?

- Csak úgy, hogy egy vámpír akár 10-12-szer tovább élnek, mint egy ember.

- Az nem semmi…

Nagyon szép éjszaka volt ez, és a sok csodás élmény mellett nem volt nehéz szép álmokat látni.

A következő pár nap már nem volt ilyen izgalmas, de mégis fel kellett készülni a mérkőzésre. Két nappal a meccs előtt a két csapatot is bemutatták egymásnak, és nem volt nehéz azt sem kitalálni, hogy a nerusi csapat tagjainak java vámpír, ahogy maga az edzőjük is. A két tréner név és pozíció szerint szembesítette a játékosait. A közös edzés nagyjából békésen zajlott, épp csak a moralitásban volt nem kis különbség: a földi játékosok lelkesen rohangáltak fel és alá, segítettek egymásnak mindenben, nevettek egymás két ballábasságán, és remekül szórakoztak végig. Noxushoz, a nerusi kapitányhoz lépett oda az egyik csapattársa végül.

- Ezek már majdnem idegesítőek.

- Hagyd el! Holnap után még lerendezzük őket.

Ezt ennyiben is hagyták, és a következő két napban így is ment tovább. Kellemes meglepetés volt a földi csapat számára, hogy a helyi közönség, még ha nem is nekik szurkoltak, nem is utálták ki őket. Zan a meccs előtti utolsó délutánon még beszélgetett is pár emberrel, akik láthatóan nem helybéliek voltak, és igen elegánsan érkeztek.

- Te Zan, kik voltak ezek?

- Ha hiszitek, ha nem, ezek megfigyelők voltak.

Mindenkinek nagyra nyílt a szeme erre a kijelentésre.

- Mármint olyan megfigyelők?

- Akik profi csapatoknak vadásznak játékosokra?

- Pontosan.

És ami még jobban meglepte őket, jó pár csapattag után érdeklődtek is.

- De hogyan? Hisz még nem is láttak minket játszani!

- Az sosem számít. A helyzet az, hogy mindig érdemes a friss játékosok között nézelődni. Már a mozgásotokon is látszik, ha érdemes figyelni titeket.

- De akkor... Ha mondjuk egyikünket tényleg el akarják vinni egy ilyen csapatba...

Masaaki hangja elcsuklott már a gondolattól is, és Zan nem is maradt adósa egy kis lelkesítéssel.

- Galaxisszerte működnek nagy bajnokságok, és naprendszerek közt nem ritkák a nagy szövetségi tornák sem... Olyasmik, mint a Földön a Bajnokok ligája. Aki egy ilyen környezetbe elkerül, még nagy sztárrá is válhat.

Még ha csak álom is volt, mindenkinek jól esett eljátszadozni a gondolattal.

Egy másik apróság, ami mindenkinek feltűnt ezekben a napokban, az Reeseline jelenléte volt. Eleinte csak távolról figyelte őket, és főleg Zant, de egy óvatlan pillanatban Liz és a két kislány mellett termett, hogy segítsen nekik, és utána többé nem is akarta ott hagyni őket. Bár csak a saját anyanyelvét beszélte, azért Freya segítségével meg tudta értetni magát mindenkivel, és szorgosan elkezdte az angolt is tanulni, hogy megszűnjenek az utolsó nyelvigondok is. Eleinte Zan csak bosszúsan morgolódott ezen, de mikor megértette a csupaszív, dolgos, csacsogós lány okait, már ő sem bánta annyira, és mikor együtt voltak, mindenki érezte köztük azt a vibrálást, amit sokszor Danny és Liz, vagy Adrian és Freya között is. A két kislány ezt jó jelnek fogta fel, és sokszor el is intézték, hogy csak ők legyenek egyedül.

Végül eljött a meccs napja is. elkezdődött a szokásos izgatott készülődés, és a reggeli bemozgató edzésen már mind csak a nagy pillanatra tudtak gondolni. Délután, még a meccs előtt körbevezették őket a stadionban is, kezdve az öltözőktől, a kiszolgáló egységeken át, egészen a kisebb kórháznak megfelelő orvosi részlegig. Végül megálltak a hatalmas 66,000 férőhelyes aréna közepén a gyepen, hogy még egyszer megnézhessék maguknak üresen. A Flames of Nerus olyan modern és jól felszerelt volt, hogy a Földön sok stadion elbújhatott mellette.

- Óriási ez a hely! Alig hiszem el, hogy itt fogunk játszani!

- Pedig a galaxisban alig van kisebb stadion ennél. Egy 22, és egy 40 ezres van még ezen kívül, amik kisebb, alacsonyabban rangsorolt csapatoknak adnak otthont.

A stadiont magát a királyi palota egyik eldugott szegletének kibővítése és fejlesztése után emelték 8 éve. A 66,000 állandó férőhely mellett a környező erkélyeken is további nagyjából 2,000 férőhelyet lehetett összehozni.

- Na Adrian, milyen érzés?

- Mindig arról álmodtam, hogy egy ilyen helyen játszok majd...

Az argentin fiú nagyot sóhajtott.

- De... Nem gondoltam, hogy az után az eset után ez még valóra válik egyszer.

Mindenki megmosolyogta ezt az őszinteséget, és ahogy belegondoltak, hogy ennél csak nagyobb katlanokban fognak még kiállni, ennél valószínűleg jóval erősebb ellenfelek ellen, mind beleborzongtak. Persze, addig még el kellett jutniuk, ami nem volt olyan egyszerű feladat.

Valamivel több, mint 20 perccel a meccs  előtt aztán az utolsó nagy hajrá is megkezdődött. Adrian még utoljára kiment a gyepszőnyeg szélére, integetett a nézőknek akik már megérkeztek, letépett pár fűszálat, és miközben azt szaglászta, maga elé képzelte, ahogy már a gyepen rúgja a bőrt, teltház előtt, mert előzetesen erre számítottak a szervezők.

- Rendben, akkor lássuk a kezdőt! Kosi, Juan, Masaaki, Tonio, Adelmo, Ed, Ali, Mike, Carlos, Philip, és csapatkapitány, Adrian!

Erre érkezett vissza és az általános döbbenetre, miszerint sem Cris, sem pedig Danny nem szerepelt a kezdőben.

- De miért én?

Philip döbbenete volt a legnagyobb mind közül, és joggal. Danny lépett elő, és a vállára tette a kezét.

- Én akartam így.

- De miért?

Katsurou válasza volt erre a legtisztább magyarázat.

- Mert Danny már számtalanszor bizonyított ezelőtt, és úgy gondolom, hogy ideje, hogy te is megmutasd, mit tanultál.

- És szerintem sem töltöttél el a semmiért annyi időt az edzőteremben. Most megmutathatod, mit tudsz!

Philip Danny bíztatására még idegesebb lett, de az tény volt, hogy az elmúlt nem kis időben csak arra készült elő, hogy megmutathassa a többieknek, mire képes ő, ha mindent belead.

- Rendben! Vállalom!

És végre egy szelíd mosoly játszadozott az ajkai körül, bár elég bizonytalan volt. Végül épp neki akartak állni átöltözni, mikor Reeseline, vagy csak Reese, ahogy szerette, ha szólítják, hirtelen szót kért.

- Mielőtt bármit csinálnátok...

Lizre nézett, aki halkan súgott neki, de így is nagyra értékelhették, hogy ennyi idő után is be merte vállalni, hogy angolul szólal fel.

- Van... Nektek... Egy... Kisi megelptésünk...

Liz kuncogott, és a kedves lány is csak szelíden mosolygott a saját kiejtési problémáin. Mikor aztán kinyitották a szekrényeiket, akkor jött az igazi meglepetés: Három garnitúra vadonat új mez várt rájuk, ami ugyanabban a színösszeállításban pompázott, mint a melegítőik is. A kapusok meze persze jól megkülönböztethető volt a többiekétől: A Dannyé Sötétzöld volt, világoszöld ujjakkal, válli és oldalrésszel, zöld nadrággal, míg a Philipé ugyenez sötét-, és világoskékben.

- Ez egyszerűen elképesztő!

- Nos, használjátok egészséggel!

Mikor Katsurou és a lányok visszatértek, a fiúk már teljes harcidíszben fogadták őket. Philip és Danny különleges, nagy teherbírású anyagból készült kesztyűket kapott. Freya szemei megint könnyekben úsztak, amire már igazán magyarázattal kellett szolgáljon.

- Na halljuk, neked mi a bajod ilyenkor?

- Semmi, csak...

Zan lépett bele a beszélgetésbe, hogy kisegítse az akadozó szavú lányt.

- A helyzet az, hogy a mezek, amiket viseltek, ugyanazokban a színekben készültek, mint az Arrusi csapaté.

- Ez komoly?

- És ezt csak úgy nekünk adjátok?

Freya és Zan is csak bólogattak, és még a fiú maga is csak nagyokat sóhajtozott. Adrian lépett végre oda a meghatottságtól még mindig sírdogáló lányhoz, és magához ölelte.

- Ne már... Eláztatom a szép mezedet...

- Kérdezd már meg, kit érdekel!

Nagyon szép látvány volt ez és Minori persze most is elkattintotta a gépet.

- Ez lesz a második legszebb kép a gyűjteményemben.

- Miért, melyik a legszebb?

Minori csak hamiskásan kacsintott.

- Az titok!

Végül megkérték állandó kísérőiket, és barátaikat, hogy hagyják magukra őket, amiben Liz, a két kislány, és Reese is követte a példájukat. Ez már a szertartásos rész volt, Danny átadta a karszalagot Adriannak, majd mind elmormoltak egy imát, ki-ki a saját vallása szerint, mielőtt elindultak volna a játékosbejáróhoz. A hangosbemondó közben a folyosón is végig szólt, és mindenki két ismerős hangra lett figyelmes.

- Jó szurkolást kívánunk a kedves nézőknek, innen a Flames of Nerus stadionból! Én John Hodgson vagyok, mellettem pedig itt ül szakkomentátorunk, Andy Hobbs!

- Én is köszöntöm a nézőket! Igazán izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe, hisz két nem épp mindennapi csapat vív majd késhegyre menő csatát ebben a meseszép stadionban, a Földtől távol.

Tonio szemei nagyra kerekedtek, hisz jól ismerte ezt a két hangot olyan emberként, aki odahaza ugyan nem játszotta, de azért nézte a fociközvetítéseket.

- Ez komoly? Otthonról is hoztak kommentátorokat?

- Gyakorlatilag a galaxis minden szegletéből delegáltak kommentátorokat, hogy mindenki a saját népei egyik nyelvén élvezhesse a közvetítést.

Meglepő, de kellemes tudat volt, hogy bár ide nem követhették őket, azért még odahaza is biztos sokan szurkoltak értük. A Ghouls is megérkezett, a maguk Lila és fekete színekben pompázó mezeiben, és a csapatok, a bírókkal az élen, kivonultak végre a pályára, ahol nem kis üdvrivalgás fogadta őket.

- És már érkeznek is a csapatok a pályára. Ahogy nézem a Nerus a szokásos mezét viseli, míg az Earth Eleven... Nahát mintha újak lennének ezek a mezek...

- Igen, és nagyon stílusos az, ahogy az ég kékjét és a felhők fehérjét használták alapszínként, mintegy utalva a Föld űrbeli látképére.

Közben a csapatokat be is mutatták, és a két kisebb meglepetés is feltűnt minden bennfentesnek.

- Meglepő módon, a földi csapat két alapembere nélkül áll fel.

- Ez valóban érdekes. Lehetséges, hogy megsérültek? Az nagy kár lenne.

Persze a két kérdéses személy teljes nyugalomban helyet foglalt a padon. A csapatkapitányok zászlót cseréltek, és minden készen is állt, hogy a Ghouls elkezdje a mérkőzést.

- Máris elkezdődik a játszma!

És a kezdősípszó el is hangzott, amivel a Nerus első támadása meg is indult. Az induló ember már meg is volt a jobb szélen, de a villámgyors Masaaki máris lecsapott rá.

- Nyomás, Juan!

Egy pontos passz keresztbe Juannak, aki tovább adta Tonionak, aki ezzel a labdával egészen az alapvonalig rohant, ahonnan a szokásos lendülettel már kanyarította is befelé.

- És már itt is az első helyzet! Van érkező ember!

Masaaki minden értelemben felszántotta a pályát, hogy ott teremjen, és mindenkinél magasabbra emelkedve kapura fejeljen.

- Ott a helyzet!

De a fejes a kapus kezében halt el, mégis megszületett az első komoly lehetőség.

- Szép volt öreg!

Tonio és Masaaki lepacsiztak, és a játék mehetett tovább. Az első félóréban a játéktér gyakorlatilag ide-oda billegett, ahogy a két csapat folyton egyik kaputól a másikig rohant, szinte fáradhatatlanul.

- Most, Rekha!

Rekha egy aránylag elég alacsony, szívós kis középpályás volt a nerusi csapatban. Noxus most épp elé tette a labdát, amit ő felrúgott a magasba, majd utána ugrott, pördült párat, majd az utolsó fordulat után kapra tette.

- Pörgő Lándzsa!

A labda ezzel a lendülettel vadul pörögve indult meg a kapu felé, lándzsaszerű légörvényt keltve maga körül. A védők már közbe léptek volna, de Philip rájuk kiáltott, hogy nem kell.

- Most figyeljetek! Isteni kéz!

És mindenki nem kis meglepetésére valóban jött a hatalmas kéz, csak épp kékben, és nem aranyszínben.

- Ezt mikor tanítottad meg neki?

Danny csak vállat vont erre.

- Nem tanítottam. Egyszerűen csak megtanulta látásból…

Az tény volt, hogy Philip többször is említette már, hogy nagyon könnyen tanul, és akár már egy látás után is képes bármit leutánozni. A labda becsapódott a jókora kézbe, és nem is olyan soká meg is állt, Philip pedig felemelte a magasba, hogy a többiek is jól lássák.

- És kivédte! Krause nagyon szépen mutatkozik be a Neruson!

- Látványos játék volt, ez már biztos.

Adrian most érezte úgy, hogy eljött végre az idő. Egész mostanáig nem mutattak semmit a valódi játéktudásukból.

- Akkor most már játsszunk!

Most jött az a rész, hogy a nerusi oldal felé billent az egész pálya, és csak úgy záporoztak a lövések a kapura, a kapus és a védők kapaszkodhattak is, de csak egy kicsi rés kellett és Ed már le is csapott rá.

- Hangrobbanás!

A labda védhetetlenül csapódott a kapuba, ami előbb nagy csendet, utána pedig óriási ovációt váltott ki a közönségből.

- Ezeknek ilyenkor mi a baja?

- Csak élvezik a meccset.

A kommentátorok is épp ilyen lelkesen ordítottak ezután.

- Góóóóóóól! Vezet az Earth Eleven, és még milyen góllal!

Ami igaz, az igaz, az egész közönség, sőt mindenki jól mulatott, mindegy melyik csapat volt előnyben. A csapattársaival ellentétben Noxus teljesen nyugodt maradt, sőt, még egy sejtelmes vigyort is eleresztett.

- Rakhan, mit szólsz? Játszunk végre?

A nerusi kapus csak bólintott erre, mintha csak azt akarnák jelezni, hogy eddig csak megfigyelték az ellenfelet. A játék megint borult, ezúttal már a földi kapu felé, de a védelem állta a sarat.

- Pörgő lándzsa!

Újabb lövés zúdult a kapura, de most Kosi állta az útját, puszta ököllel beleütve egyet a földbe, amiből erre a pálya egész széltében egy két méter magas fal emelkedett ki.

- Kínai nagy fal!

A lándzsa megütközött a falon, ami szinte ténylegesen a földből emelkedett ki, majd lepattant róla, csak épp Noxus elé.

- Most én jövök!

Egy pillanatig lehunyta a szemét, koncentrált, mire sok-sok apró zöld szellemláng kezdett el keringeni körülötte, majd átszálltak az időközben már lebegő labda köré, és egyetlen zöld szellemlánggá váltak, amit aztán elrúgott.

- Lidérc Lövés!

Mindenki azt várta, hogy a labda lepattan majd a falról, de egész egyszerűen átment rajta, miközben hol eltűnt, hol megjelent és látszólag folyton változtatta az irányát. Philip már úgy érezte, bejojózik a szeme, de elvetődött, méghozzá a jó irányba, de már túl későn.

- Góóóól! Egyenlít a Nerus! Hihetetlen gyorsan jött az egyenlítés, és micsoda góllal!

És mire mindenki észbe kapott, a bíró már le is fújta az első félidőt.

- Ezzel az első játékrész véget is ért. A csapatok pedig elvonulhatnak pihenőre.

Az öltözőben azonban csak az egyik csapatnak volt oka nyugodtan pihenni. A földi csapat összes tagja idegesen kopogott valamivel és valamin, ami csak a közelében akadt.

- Ezt nem bírom ki! Mi a fene volt ez az utolsó gól?

- Nem tudom, de ez a lövés nem kóser, annyi szent.

Danny is ideges volt, ami már nem volt jó hír. Mivel mindenki tanácstalan volt, Katsurou csak a szokásos kérdéssel tudott előállni.

- Akar valaki cserét?

Mindenki egyöntetűen rázta a fejét, Philipet kivéve.

- Phil!

Erre már felkapta a fejét.

- Tessék?

- Akarsz cserét?

- Ja, nem.

Láthatóan tűnődött valamin, és mivel mindenki kérdő tekintettel nézett rá, végre megszólalt.

- Láttam a végén a labdát… Csak későn.

- Valami mód, hogy segítsünk ezen?

- Talán a fal zavart be egy kicsit…

- Ha arról van szó, nem használom többet…

Kosi hajlandó lett volna bármire, ha ezzel segít, de Philip csak a fejét rázta.

- Nem erről van szó, csak az időzítést kell megváltoztatni.

Kosi bölcsen bólogatott. Szerencsére ez alatt a nem túl hosszú együtt eltöltött idő alatt is megtanulták megérteni egymást. Miután a pályára visszatértek, még egy kis diskurzus folyt a játékosok közt, Cris és Max is elment melegíteni, és Kosi előrébb húzódott előszűrőbe, hogy kevésbé zavarjon, ha esetleg arra kerül sor. Sergei is melegített, és nyilván ő volt a jelölt Kosi helyetteseként.

- És a csapatok visszatértek a pályára, folytatódhat a játék.

A sípszóra a földi csapat folytathatta, amit már egyszer elkezdtek. Ed jól emelte épp Adrian elé.

- Gyerünk! Vihar Sólyom!

A feltámadó szélben nem sokan tudtak talpon maradni, így csak a kapus állhatta útját, de neki is meg kellett adnia magát.

- Góóól! Megint vezet az Earth Eleven!

Noxus csak egy pillantást váltott a kapussal, aki bólintott, ami egyfajta jel volt.

- Elég a kísérletezgetésből! Mossuk le őket!

Danny fogai csikorogtak is erre a kiáltásra, és tényleg komoly offenzíva indult.

- Megállj!

Tonio épp az egyik támadót akarta szerelni, de az valahonnan egy köpenyt rántott elő, beleburkolózott, és mire odaért, már hűlt helye volt, és a háta mögött bukkant fel újra.

- Bűvésztrükk!

Tonio csak bosszúsan rúgott egyet a földbe, és a támadás már ment is tovább.

- Gyerünk! Lidérc Lövés!

Philip minden erejével koncentrált, hogy meglássa a labdát, és most egy pillanatig…

- Isteni k-

De a labda egyszerűen átment a hatalmas tenyéren és be a kapuba.

- Góóól! Ismét egyenlít a Ghouls!

Philip térdre rogyott és idegességében a földet ütötte.

- Pedig azt hittem, meglesz!

- Fogj fel ennyit! Amit nem látsz, azt nem is foghatod meg!

Ami furcsa volt, Noxus ezt nem fellengzősen, vagy lenézően mondta, hanem inkább segítő szándékkal.

- Ha nem látom… ?

Közben Ed már a kapu előtt járt, és lőhetett is.

- Hangrobbanás!

- Térgörbület!

A kapus egy darabig látszólag hadonászott a kezeivel, de valójában történt is valami, mert a labda szép lassan elkezdett lassulni, és végül csak lepottyant a földre.

- Ez mi volt?

Danny Liz kérdésére csak halkan megjegyezte.

- Ha valami egy térgörbületen halad keresztül, sokszorta nagyobb távolságot tesz meg, mintha egyenesen haladna. Ettől erőt és sebességet veszít.

- És ez lehetséges is? Mármint a térgörbület létrehozása…

- Egy Void használónak igen.

A labdát közben eltakarították, de Adrian vissza is szerezte és már küldte is kapura.

- Vihar Sólyom!

- Fantom Kéz!

A nerusi kapus csak megcsóválta a fejét, majd felemelte a közben sötét aurában úszó jobbját, amit sötét aura vett körül, és ugyanebben az időben egy nagy szellemkéz nyúlt ki a földből, és a labda épp beleütközött, mikor eléggé meggyengült, a kapus vissza is húzta a karját, mire a kéz egyszerűen visszahúzódott, és az egyik védő megint kivágta.

- Lidérc Lövé-

Mike épp időben ért oda, hogy még az előtt becsússzon, és elpöccintse a labdát Noxus elől, és Carlos kirúgta.

- És csere lesz a földi csapatnál. És ha jól látom, a 9-essel végre pályára lép a csapat hölgy tagja, és 4-essel és 22-essel két friss védő is.

Cris, Sergei és Max is pályára lépett Kosi és Ali helyett, akik alaposan kifáradtak, Cris pedig Adelmot váltotta és a védelem kicsit szorosabbra húzott. Persze a bedobás után megint Noxus kapta a labdát, és már küldte is kapura, mielőtt bárki is reagálhatott volna.

- Most! Lidérc Lövés!

 Most valami más volt, mert Philip sokkal hamarabb is vetődött, mint az eddigi próbálkozásoknál, és igaz, hogy bement, de valami más volt, mint eddig.

- És ez is bent van! Úgy tűnik, az Earth Eleven egyszerűen nem talál ellenszert erre a technikára.

De Philip még egy darabog térdelt a labdával a baljában, a jobbját pedig nagyon elmélyülten tanulmányozta. Max jött oda, hogy megnézze.

- Mi az Phil?

Philip nem mondott semmit, csak megmutatta a kesztyűjét. Az ujjait egyértelműen súrolta valami.

- Wow! Majdnem megvolt! Majdnem kivédte!

Ezen már Noxus is eleresztett egy sejtelmes mosolyt, és a meccs tovább folytatódott. Masaaki és Cris állt oda a labdához, és néhány halk szót váltottak, aminek a végén mindketten bólogattak.

- Ed! Menjen a varázslat!

Ed még meg sem kapta a labdát, az Isteni Jogar már élt, és villámgyorsan járt lábról-lábra a labda, míg végül Cris elé került.

- Na, erre varrjál gombot!

A mozdulatok, ahogy felpörgette a labdát, ahogy sarokkal fellőtte a levegőbe…

- Zan, ez nem… ?

- Nos… Mondjuk csak úgy, hogy nem csak Philip tud jól utánozni.

Cris már a levegőben lógott fejjel lefelé, és ahogy kapura tette:

- Tűzeső!

- Fantom kéz!

A kapus most is előhozta a nagy árnyékkezet, de elég ideig kitartott, hogy Masaaki egy fagyos fuvallat kíséretében megérkezzen, és még egy teljes erejűt teljes erővel belerúgjon. A labda egy nagy jéggolyóvá vált, és megdermesztette a fantom kezet is, ami széthullott, és a kapust elsodorva becsapódott a kapuba.

- Góóóóóóóóóóóóól! Elképesztően nagy gól, nagyszerű csapatmunkával összehozott, csodás gól! Egyenlít a földi csapat!

Közben Masaaki és Cris kiörömködték magukat, és Ed is megkapta a jól megérdemelt vállbaveregetéseket.

- Még tíz perc maradt hátra, és a játék ide-oda hullámzik.

- Még mindig nem tudjuk biztosan, hogy ki kerül ki ebből győztesen.

- Most, Rekha!

Rekha rontott a kapura, de Max toppant elé, előbb a jobbjával, majd a baljával suhintott a levegőbe nyitott ujjakkal, ezzel egy alig látható energiahálót alkotva maga előtt, amiről Rekha lepattant, a labdával együtt, de ezzel épp Noxus elé került.

- Fejezzük be! Lidérc Lövés!

Ahogy a mondás szól, járt utat ne adj fel, újra jött ez a trükkös technika, de most Philip teljesen készülten várt. Lehunyta a szemét, és koncentrált.

- Ha nem látom a szememmel, akkor majd a füleim látnak helyettem!

A labda ugyanúgy cikázott a levegőben, legalább is azoknak, akik a szemükkel követték. Philip jobbja körül már izzott a levegő, és mikor végül elvetődött, már lángolt.

- Jobbra! Lángoló ököl!

És már sikeresen kiütötte, majd Kosi takarított a kapu elől. Noxus nagyot fújt, és felsegítette Rekhát.

- Mi az, kapitány?

- Csak… Nem érdekes.

Közben a játék már folytatódott, és újabb offenzíva indult a nerusi kapu felé.

- Már alig van több mint 3 perc a rendes játékidőből, és ha így folytatódik, hosszabbítás lesz belőle.

Nagy birkózás folyt a labdáért a pálya közepén, amiből végül Noxus hámozta ki magát győztesen, és úgy gondolta, hogy egyedül tör a kapu felé, de meglepetésére Adrian, mint mindig, most is hátul maradt.

- Vége a játszmának! Lidérc Lövés!

- De nem most!

Adrian a jobbjával suhintott egyet, és a feltámadó viharos szél magába szippantotta a labdát, majd egy hatalmas vihar támadt, amiben a labda felfelé emelkedett, nyomában Adriannal, miközben az örvény, ami a labdát magába szippantotta, fehéren kezdett világítani a labda körül.

- Mindenki fedezékbe!

Adrian nem ok nélkül mondott ilyet, és ezért a többiek mind elrohantak a saját kapujuk felé. Adrian közben felért a labdával egy magasságba.

- Fehér…

Lövésre emelte a lábát, és mikor szabadon engedte az iszonyú erejű lövést, mindent elsöprő erő szabadult el, miközben teli torokból üvöltötte:

- HURRIKÁN!

És az elszabaduló erő egész egyszerűen elsöpört mindent és mindenkit az útjában. Többen is próbálták az útját állni, de simán félresöpörte őket, és a kapus is hiába próbálta megfékezni a Fantom kézzel, megfékezhetetlenül csapódott be a kapuba.

- Góóóóóóóóól! Óriási, mindent elsöprő lövéssel szerez majdnem egész pályáról gólt az Earth Eleven!

És a hármas sípszó is elhangzott, ezzel a mérkőzés véget is ért.

- Éééés vége van! Az Earth Eleven egy elképesztő szoros és fordulatos meccsen óriási győzelmet arat!

A stadion szinte felrobbant a hatalmas ovációtól. Ez volt a legnagyobb és legszebb része ennek a meccsnek, a tény, hogy a csapatuk veszített nem is zavarta őket. Egyszerűen csak élvezték a csodás mérkőzést, amit a két alakulat nyújtott nekik. Minori és Kaiji is megérkeztek, és már készültek is a képek a bolondozó csapatról, akik elképesztően örültek, és sorban ugráltak Philip nyakába. Tonio még azért megkérdezte azt, ami mindenkit érdekelt.

- Ki világosította fel a kommentátorokat?

- Azt hallottuk, hogy felvilágosították őket útközben. Mi is beszéltünk velük még tegnap, de akkor már tudtak mindenről.

Aznap este a hatalmas bulin, amit a győzelem alkalmából rendeztek, Philipnek volt a legtöbb oka mosolyogni, hisz őt választották meg a meccs legjobbjának is.

Még pár napig élvezték a helyi vendégszeretetet, és közben kiderült, hogy számtalan rajongót szereztek azon a napon. Végül eljött az indulás napja, és két komolyabb közjáték is történt. Az egyik Reese búcsúzkodása volt a szüleitől.

- Reese is velünk jön?

- Igen. A helyzet az, hogy az edzőtök nyert egy fogadást a főherceggel, és a feltétele az lett, hogy Reese velünk jöhessen.

Freya azt nem említette meg, hogy Reese egész idő alatt Katsurou fülét rágta, hogy vigyék magukkal, és végül Zan is rábólintott. A második pedig a Ghouls játékosainak egy csoportja volt, akik Noxusszal az élükön érkeztek.

- Noxus? Miért jöttetek ide?

- Csak egy apróság miatt.

Noxus egy nyakláncot akasztott le a nyakából egy szép medállal.

- A szabály az, hogy a legyőzött fél egy trófeát ad át a győztesnek, a győzelmük jelképeként.

Mindenki Philipet tuszkolta előre, és Noxus felé nyújtotta a nyakláncot.

- Ez egy családi örökségem, ami apáról fiúra száll. Vigyázz rá, mert visszakérem!

Philip nem akarta elfogadni, de Noxus láthatóan ragaszkodott hozzá.

- K-köszönöm…

- Csak mondom, állítólag egy igen erős szellemet zártak bele néhány évszázaddal ezelőtt. Azt is hallottam, hogy ha az idő eljön, megvédi majd a gazdáját.

- Akkor ez valami… védőszellem… ?

- Olyasmi…

Noxus és társai már indultak volna, de Philip úgy érezte, hogy mondania kell valamit.

- Noxus… !

Megfordultak, és Philip a szívére tette a kezét.

- Vissza fogunk hozni mindenkit, akit elvittek! Ezt megígérem.

Noxus erre eleresztett egy vigyort.

- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani!

Philip azonban tudta, hogy Noxus, ha nem is szándékosan, de segített neki kitalálni, hogy mit kell tennie. Végül csatlakozott a többiekhez, és Reese is elbúcsúzott végre minden családtagjától, és Zan a csuklójára kattintotta a karperecet.

- Így! Isten hozott a fedélzeten!

Ezek után mind összegyűltek, a földön kirajzolódtak körülöttük a koncentrikus körök, a külső kör egy fényfallá vált, ami végül egy félgömbbé állt össze, ami összezsugorodott, majd szétrobbant, és már ott sem voltak. Noxus felnézett az égre, és még halkan megjegyezte, mikor senki sem hallotta.

- Minden jót, barátaim! Nerus árnyai kísérjék utatokat!