Clara 3. fejezet

III.

A Hercegnő felvételizik

Mikor Clara meglátta Jacket, gyakorlatilag a döbbenet mindkettőjükön annyira eluralkodott, hogy egy mukkot sem tudtak szólni. Clarának persze volt annyi lélekjelenléte, hogy maga elé kapja a kezét és megfogja a törölközőt, nehogy kioldódjon és leessen.

- Err... Bo-bocs... Én nem...

Jack annyira zavarban volt, hogy csak hebegett-habogott össze-vissza.

- S-semmi baj...

Clara azért kicsit higgadtabb tudott maradni, megköszörülte a torkát, és sokkal határozottabban folytatta.

- Megtennéd, hogy kimész? Felöltöznék, ha nem baj.

- Ja... Persze...

Persze, mielőtt még kihátrált volna, még egy utolsó pillantást vetett a szemrevaló lányra, és elismerően bólogatott. Aztán az ajtón kívül meg Pattyval találta szembe magát.

- Te meg mit csinálsz?

- A... A fürdő... Még foglalt...

Patty erre láthatóan felkapta kissé a vizet, és jókorát vert Jack vállába.

- Ugye csak viccelsz?! És mégis mit kerestél bent eddig?!

- Trish, én...

- Hagyd csak Patty!

Clara épp ekkor lépett ki a fürdőből, és megmentette Jack irháját egy Patty féle patáliától.

- De...

- Semmi baj, nem láthatott semmit. Igaz?

Jack csak sűrűn bólogatott, Patty pedig jobbnak látta nem vitatkozni, pedig tudta jól, hogy többet is látott, mint szabad lett volna. Tíz perccel később már kopogtak Clara ajtaján.

- Gyere be, Jack!

A meglepett fiatalember csak nagyon óvatosan osont be a szobába, és egy tányér süteményt szorongatott.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

- Onnan, hogy Patty csak benyitott volna, mindenki más meg alszik már.

Clara letette a szemüvegét és a könyvet, hogy üdvözölhesse a jövevényt.

- Clara Henderson, örvendek!

- Jack Jameson...

Jack még mindig kicsit zavarban volt, miközben kezet szorítottak, és rá kellett jöjjön, hogy a lánynak ugyan csak erős a szorítása egy törékeny kamaszlányhoz képest.

- Szóval, Trish mesélt rólam neked?

- Igen, Jack bácsi...

- Na ne már... Csak 19 éves vagyok... El ne kezdj itt bácsizni, mert pípot kapok...

Clara csak kuncogott erre.

- Jó, csak vicceltem. Amúgy örülhetsz, hogy kimentettelek az előbb.

- Igen, és hálás vagyok... De esküszöm, nem akartalak megbámulni...

- Ja, persze...

Clara a közben befont hajával babrált, ami akkor volt szokása, ha ideges volt. Jack maga nem volt egy madárijesztő, langaléta alkatához képest, ami miatt egy bő fejjel magasabb volt a lánynál, arányos volt minden értelemben. Bozontos vöröses-barna haja alól egy élénk, zöld szempár szemlélte a világot.

- És, hogy tetszik a szobád?

- Szép... És hatalmas... Az otthoni ehhez képest egy kis lyuk.

- Aha... Igaz, amit Trish mondott, hogy egy árvaházból ismeritek egymást?

Clara kicsit szégyellősen bólogatott, ami mosolyt csalt beszélgetőtársa arcára is.

- Nos, legalább nem félsz bevallani.

A tekintete megakadt a plüsshegyen.

- Szóval, szereted a plüssjátékokat?

- Aha... Odahaza még ennél is sokkal több volt, de azokat inkább nem hoztam magammal.

Jack bólogatott, de neki is feltűnt az elnyűtt Teddy a sok új játék között, de nem tette szóvá, mert neki is volt pár olyan gyerekkori játéka, amiket a mai napig őrzött a szekrényében. Kicsit idegesen vakarta a nyakát, nem tudva, hogy mit mondjon.

- Hát, ha netán beszélgetni akarsz, a szomszédban leszek esténkênt.

- Várj csak!

Jack már fordult volna ki az ajtón, de még visszanézett.

- Neked ilyenkor hogy lehetnek előadásaid?

- Ezt is Trishtől hallottad, mi?

Jack vigyorogva folytatta.

- Ez nálunk egy titkos elnevezés arra, mikor a csoporttársaimmal elmegyünk kocsmázni.

Erre már Clarából is kitört a nevetés.

- Ez komoly?

- Aha... Igazság szerint most is kicsit spicces vagyok, de a nővéremnek egy szót se erről, jó?

Clara persze bölcsen bólogatott, és hamar be is csukódott az ajtó. Még elolvasta a fejezet végét a könyvében, majd eltette a szemüvegét, leoltotta a lámpát, és hamarosan elnyomta az álom.

A következő egy hétben Londonnal ismerkedtek meg, és hála Jack segítségének, a két lánynak csak az újabb emlékek megszerzésére kellett gondolnia.

- Csíííz!

Számtalan kép készült a nevezetes helyeken, mint amilyen a Trafalgar Square, a Westmunster apátság, a nagy óratorony, a Tower Bridge, a Buckingham palota előtti sétány, ahol az egyik vörös ruhás, szőrmekucsmás őrrel fotózkodtak, a Hyde és a Reagent's Parkban, és lent a Temze partján is.Utaztak a legendás Piros buszon, és a híres fekete taxiban is, hajókáztak a Temzén, és végül még a London Eyera is felültek.

- Mesés ez a látvány.

- Ha jó idő van, kilométerekre el lehet látni.

Jack ismerte a legjobban Londont, és így jó 70 méteres magasságban végigmutatott az összes nevezetességen, ahol a héten jártak, és amik innen még különlegesebb látványt nyújtottak. Persze ezen az esős napon nem lehetett messzire ellátni, de a fülke ablakain lefolyó esőcseppekben sem volt rossz elmélázni.

Aztán a következő héten a vidéket járták. Clara itt megismerhette az itteni falvak csendes, barátságos népeit, a híres angol haszonállaokat, és a messze földön híres angol juhászkutyákat. Jártak a Stonehengenél, sétáltak a Limes falain, és egészen Liverpoolig elmentek, hogy lássák az ország egyik legforgalmasabb kikötővárosát. A tengerparton is jártak Dover közelében,  és a hatalmas sziklák tövében még a lábukat is megáztatták a hűvös vízben. Ez alatt a két hét alatt Jack és Clara között egyre szorosabbra fűződött a barátság, ami iránt Patty némi rosszalással visetetett, ait Clara nem teljesen értett, de valahogy volt egy olyan érzése, hogy nem a kettejük barátságát félti ennyire első sorban ennyire.

Aztán azon az estén, mikor hazaértek, és elvileg mindenki aludt, a ház asszonya lépett be a mosókonyhába, és nem kis meglepetésére Clarát találta ott, aki épp a ruháit rendezgette, hogy a mosást indítsa.

- Clara, te meg mit csinálsz?

- Csak a ruháimat mosom.

Meg sem fordult, csak pakolta be a felültöltőst, majd mindennel végezve lecsukta a tetejét, egy tekerés az időzítőn, és már indult is a móka.

- De hiszen ez a személyzet dolga lenne, nem?

- Tudom, tudom... Csak már megszoktam, hogy magamnak kell intézzem.

- A hercegnő dolgos kezei, igaz?

Clara most fordult meg végre, mikor a becenevén szólították.

- Honnan tudod... ?

- Patty mesélte, és hallottam is már rólad.

A konyhában ültek le aztán, hogy folytassák a beszélgetést.

- Biztos nem volt könnyű ott hagyni a kis védenceidet.

- Ott hagyni mindent, amihez szokva van az ember, egyáltalán nem könnyű. A nevelőnőm, és pótanyám, Laura nővér, alig akart elengedni... Furcsa, hisz épp ő volt, aki bíztatott, hogy induljak el...

Clara nevetni próbált, de egy nagyon nehéz sóhaj lett belőle.

- Az összes gyerek kijött a vasútállomásra, hogy elbúcsúzzanak, és...

Már a könnye buggyatak ki, és eltartott egy kis ideig, mire megint meg tudott szólalni.

- Aggódom miattuk... Az árvaház nagy bajban van.

- Mennyire nagy a baj?

- Laura erről nem tud, de tudom, hogy alig tudják fenntartani magukat. Az egyházi támogatás épp elég a zárda fenntartására, a város pedig csak a rezsit fizeti.

- Eszerint nagy a baj.

- Eléggé... Néha adakoznak nekik innen-onnan, és abból egy ideig elvannak, de 110 éhes szájat kell nap mimt nap etetni. Az, hogy időről időre elvisznek pár gyereket, nem sokat segít, hisz hamar jön az utánpótlás.

Catherine csak a fejét csóválta, és inkább megpróbálta más irányba terelni a szót.

- Majd csak lesz valahogy...

- Én is remélem.

- És te? Jól érzed magad az új hazádban?

- Igyekszem...

A fiatal lány csins arcán egy keserédes mosoly jelent meg.

- Szép ez az ország, és nagyon kedvesek az itteni népek, de...á

- De honvágyad van, igaz?

- Mondhatni... Gondolom elmúlik majd, mert már nem olyan rossz, mint az első napokban.

- Azt is jó látni, hogy milyen jól kijössz mindenkivel. Jack ódákat zeng rólad.

- De csak mert én főztem, mostam, takarítottam rájuk, míg vidéken voltunk.

Ezen már mindketten szívből nevettek.

- Na és a felvételi? Arra menyit tudtál készülni?

- Tekintve, hogy nem tudtam, miből is kellene készüljek, így inkább lelkiekben készültem...

- Amennyire tudom, egy mindent magába foglaló teszt lesz, és egy rövid elbeszélgetés. Ha igaz, amit Pattytól rólad hallottam, nem lehet bajod vele.

- Remélem is!

Szerencsére még volt pár nap hátra, így Clara nyugodtan készülhetett. Éltanuló volt ugyan odahaza, de abban sosem lehetett biztos, mennyivel más az itteni oktatás. Aztán a nagy nap reggelén felvette azt a csinos, könnyű kis kosztümöt, amit Laura csak arra az alkalomra vett neki, a legjobb cipőjét, és egy szelíd.laza fonatba fogta össze a végtelen hajzuhatagot, és mikor a kocsiból kiszállt, egy igen elegáns és érett megjelenésű fiatal hölgy állt a már ott várakozók előtt.

- Umm... Sziasztok!

A többségében fiúkból álló tömeg majdnem mindenki biccentett felé, majd folytatták a beszélgetést, aki meg nem, az épp a könyveit bújta.

- Jól kezdődik...

Próbált a lányok közelébe jutni, de azok elhúzódtak tőle. Láthatóan róla beszéltek, és némelyik irigy pillantásokkal méregette.

- Te nem idevalósi vagy, igaz?

Ahogy megfordult, egy kb. hozzá hasonló korú, de nála egy jó fejjel magasabb fiúval találta szemben magát. Ahogy felnézett rá, láthatta, hogy félhosszú barna haja és gesztenye barna szemei vannak. Hosszú karok és lábak, de arányos testalkat, messziről lerítt róla, hogy kosarazik.

- Igen... Ennyire meglátszik?

- Egy kicsit.

A fiú körbemutatott, és Clarának ekkor tűnt fel, hogy csak ő öltözött ki ennyire.

- Wow... Én azt hittem, ilyenkor nem árt valami rendes öltözékben megjelenni...

- Na igen, de te kicsit túlzásba is vitted.

Most már kezet nyújtott a kicsit tétován ácsorgó lánynak.

- Mike vagyok, Mike Richards.

- Clara Henderson.

- Az USÁból jöttél, igaz?

- Ennyire feltűnő?

- A kiejtésedből jöttem rá. Gyere, csatlakozz inkább hozzánk!

- Én nem is tudom...

Mike csípőre tett kézzel megcsóválta a fejét.

- Ne is törődj azokkal a sznob libákkal! Úri kisasszony az összes, életükben nem dolgoztak még egy jót.

A végét szándékosan jó hangosan mondta, hogy biztosan eljusson a célpontokig, akik persze azonnal sértődötten vonták össze a szemöldöküket, és már kettejüket méregették.

- Látod, egy csomó Úritök... Na gyere!

Clara máris sokkal jobban érezte magát, hogy volt valaki, akivel szót érthetett. Mike társasága három Másik fiúból és két lányból állt.

- Srácok, bemutatom Clarát. Clara, a barátaim, Wayne, Louis, Danny, Cathy és Tara.

Wayne mindenki közül messze kimagaslott, a haját egész tar kopaszra nyírták, Louison látszott, hogy félig francia, és nagyjából akkora volt, mint Mike is, szőkével melírott hajú, szemüveges, Danny pedig a három közül a legalacsobyabb, vöröses hajú és szürkés szemű. A két lány közül Tara idősebb volt és az iskola egyik sportcsapatának melegítőjét viselte. Szőke volt, kékszemű és egy kicsit szeplős. Cathy viszont fiatalabb volt mindannyiuknál, és Waynere hasonlított, persze vállig érő fekete hajjal.

- Kezeket fel, ki felvételizik köztetek?

Clara kérdésére csak Mike jelentkezett.

- A többiek csak szurkolni jöttek.

- Ja, mi már bent vagyunk.

- Csak Cathy jár alattunk kettővel.

Ez a baráti társaság nagyon hamar befogadta Clarát, mintha már régi barátjuk lenne, de beszélgetni nem jutott több idő, minden jelentkezőt betereltek az iskola kapuján, ami lényegében szárazkapu is volt egyben, ahonnan kétoldalt ajtók nyíltak, és a baloldalin be is vezették őket. A második emeleti folyosón végighaladva megnézhették a múlt nagyjainak, az iskola múltbéli diákjainak tablóit, amiken boldogan mosolyogtak a ma már a felnőtt társadalmat gazdagító elődök.

- Wow...

- És képzeld el, mikor a mi korosztályunk tagjai fognak majd az unokáinkra vigyorogni!

- Igen... Csak hát...

Clarának eszébe jutott, hogy ebből a csapatból csak egyikük juthat be, és ez el is szomorította kicsit. Nem akart egy olyan kedves baráttól, mint Mike máris elszakadni.

- Innentől számítve másfél órátok van a teszt első részének kitöltésére. Kezdhetitek!

A felügyelő tanáruk egy szigorú tekintetű, idősebb férfi volt, aki elég elegánsan kiöltözött az alkalomra. A teszt első része egy általános műveltségi teszt volt, néhány IQ tesztből kölcsönzött feladattal egybekötve.

- Aki kész, jelezze, és kezdheti a második részt. A neveteket ne felejtsétek el ráírni mindegyikre!

Clara a legjobb tudása szerint kitöltötte a három oldalas feladatlapot, és 47perc után kérte is a következőt. A második rész matek volt, ami nem volt ugyan a kedvenc tárgyai között, de nem is bizonyult túl bonyolultnak sem. A hat oldalas feladatlapra két és fél órája lett volna, ebből csak másgelet használt el, és mivel ezután úgyis szünet jöt jött volna, ezért ki is mehetett a friss levegőre. Kint Tara ült egy padon az udvaron, így hozzá csatlakozott.

- Na, hogy megy?

- Eddig nem olyan nehéz. Amúgy miért vagy még itt?

- Mika a kuzinom, így gondoltam visszajövök az ebédjével.

Ez érthető volt, meglepetésére Clarának is jutott az ebédből egy jókora szendvics. Miközben ott ültek egymás mellett, Tarának volt egy kis ideje jobban megnézni magának a fiatalabb lányt, és az éles szem bizony mindent észrevesz.

- Sportolsz valamit?

- Ennyire látszik?

- Egy sportoló észreveszi a másikat. Kosarazol?

- Igen... A kedvenc sportom. Otthon a fiú csapattal edzettem, mert lánycsapat nem volt.

- Na, itt viszont van, úgyhogy neked is jobb lesz.

Clara boldog volt, hogy ezt hallja, bár odaghaza is szeretett a fiúkkal együtt játszani, és egyszer még játszhatott is egy edzőmeccsen, az ellenfél beleegyezésével.

- Aztán úgy igyekezz, hogy 3n vagyok a kosárcsapat csk-ja, úgyhogy nekem kell megfelelned!

- Abban nem lesz hiba.

Ekkor végre megérkezett Mike is, aki fújt egy nagyot, és kissé cinikusan megjegyezte.

- Látom, nekem nem is hagytatok.

- Csak nem várod, hogy a barátnőd éhen maradjon!

- Hé!

Mindkét célszemély száján egyszerre szaladt ki ez a pánikszerű reakció, miközben mindketten paprika vörösek lettek. Tara csak nevetett rajtuk.

- Ez marhára nem vicces.

- Igen, hisz csak ma ismertük meg egymást.

Tara majdnem gurult a nevetéstől, majd mikor összeszedte magát, még mindig kuncogva tette hozzá.

- Jól van na! Azért ez a reakció megért egy misét.

Az általános ebédszünet után aztán történelemmel folytatódott a próbatétel, ami Clara kedvenc tantárgya volt, így nem volt gondja vele. Végül már csak az elbeszélgetés maradt, és mivel Clara megint mindenkit felülmúlt a gyorsaságával, ezért ő is ült le elsőként a szigorú tekintetű tanárral szemben, aki közben átadta a stafétát az egyik kolleganőjének.

- Szóval, Clarabell Henderson, 15 éves, és... Ejha...

- Elnézést, tanárúr, de csak Claraként használom.

- Értem. Szóval, itt azt írja, hogy az Egyesült Államokból érkezett ide.

- Így igaz.

A kissé mogorvának tűnő, tagbaszakadt férfi bólogatott, és letette a lány jelentkezési lapját az asztalra.

- Elég messzire jött az otthonából.

- Egy barátom családja ajánlott be ide, és őszintén szólva, csak jót hallottam erről az iskoláról, köztük jelenlegi diákoktól is.

Ez diplomatikus válasz volt, sem túl sokat, sem túl keveset nem árult el. Most Clara levele került elő, amit a jelentkezéshez leadtak.

- Szereti a történelmet, sokat olvas, kosárlabdázik... És vágya, hogy tanárnő lehessen. Ezek igen szépen hangzanak. Megmagyarázná az utolsó kettőt?

- A kosarazás a második szenvedélyem, a gyerekek mellett. Az előző iskolám fiúcsapatában még játszottam is egyszer.

- Szóval fiúkkal edződött? Az jó... Jó...

A férfi bólogatott, és várta a második magyarázatot.

- Nézze el tanárúr, de nem akarom a tanári pálya okait kifogásként használni, hogy felvegyenek...

- Az, hogy felveszik-e, az csak a teljesítményén múlik. Szóval?

- Nos...

Clara kicsit szabódva kezdett bele végül.

- Tudja, édesanyám kiskoromban meghalt, és más rokonom nem lévén, árvaházban éltem az elmúlt tíz évben.

- És?

- Azt vettem észre, hogy a gyerekek teljesen természetes módon úgy közelednek hozzám, mint egy testvérhez, és megnyugszanak, ha a közelemben vannak. Egy kisfiú egyszer hercegnőnek nevezett, ami rám is ragadt, és kikiáltottak a hyerekek védőangyalává.

- Értem...

Az idősödő férfi egy darabig tűnődött, majd mintha világosság gyúlt volna az elméjében...

- Csak nem... Az a hercegnő?

- Ugye nem azt akarja mondani, hogy hallott már rólam?

- Egyszer láttam egy riportot a tv-ben egy kislánnyal, aki híressé vált a szülővárosában...

- Jaj nekem... Az már vagy két éve is volt...

- A város nevéről jutott eszembe... Nem gondoltam volna, hogy élőben találkozunk egyszer.

Clarának az álla is leesett a ténytől, hogy még itt is hallották hírét.

- Igy már érthető, miért épp a tanári pálya... De mi lenne, ha nem sikerülne a bejutás?

- Abban az esetben hazamennék. Nem lenne okom, hogy maradjak.

- Szóval csak az iskola miatt... ? Értem már.

Végül a most már sokkal barátságosabb férfi kezet nyújtott a lánynak, ezzel jelezve, hogy a beszélgetést ezzel lezártnak tekinti.

- Nos, remélem, szeptemberben látjuk még egymást. Sok szerencsét!

- Köszönöm!

Persze Clara tudta jól, hogy mindenkinek elmondja majd, de azért örült, hogy neki mondta elsőként. Egy bő órával később Clara és Mike a Hyde Park  irányába sétáltak, és a tesztet elemezgették.

- Annyira nem volt nehéz.

- Szerintem sem... Arra nem emlékszel véletlenül, mennyi lett a matek 8. feladat végeredménye?

Mike nem kis meglepetésére a lány azonnal ráis vágta a választ.

- Egész pontosan 5.

- Mi? Nekem nem annyi jött ki...

- Pedig az összevonások után ennyinek kellett legyen.

- És ha tévedsz?

- Az nem fordulhat elő.

Clara még nyelvet is öltött a fiúra, majd mindketten elnevették magukat.

- Mike!

Louis integetett feléjük, amiről.Mike azt hitte, hogy el is válnak útjaik, ám mikor Clara meglátta a pattogó kosárlabdát, azonnal beindult benne a játékosi ösztön, és már csapott is le a Tara elé kínált labdára.

- Ugye nem baj, ha én is beszállok?

- Nem vagy kicsit túlöltözve ehhez?

- Csak várj!

Louis nem kis meglepetésére Clara már rúgta is le a cipőit, és a táskájából, amit eddig csak cipelt magával, előkerült egy pár kényelmsles sportcsuka, ledobta a blúzát, ami alatt volt rajta egy trikó is, és már készen is volt a játékra.

- Ejha...

- Én is azt mondom.

Clara ugyancsak sportos alkat volt, így nem is volt oka szégyellősnek lenni előttük. Tarának kimondottan tetszett a fiatalabb lány vagánysága, ezért máris állt elő a javaslattal.

- Akkor legyen a két csapat Louis és én, Mike és Clara ellen!

- Ha neki is megfelel...

Clara csak bólintott, neki teljesen mindegy lett volna, ha fiúk a lányok ellen játszanak is.

- Menjen 30-ig!

- Rendben!

Tara persze mindezt csak arra szánta, hogy letesztelje Clara tudását, és persze nem is kellett csalatkoznia. Clara remekül passzolt, jól cselezett, és életveszélyes volt messziről. Louist nem egyszer úgy szerelte, hogy csak kapkodta a fejét.

- 26-16, ezt nevezem.

Mike mindent bezsákolt, amit csak elé tálaltak, és a lepattanókat is begyűjtötte. Végül Clara állt meg a palánk alatt, és Louis beszorította, Mikenak meg nem tudta passzolni, mert Tara jól fedezte.

- Add fel, innen nem tudhatod bedobni.

- Akarsz fogadni?

Egy váratlan mozdulattal felperdítette a labdát egy nagyon kicsi ívvel a kosár felé és döbbent tekintetek kíséretében a labda pattant egyet a gyűrűn, és behullott.

- Azt a rohadt...

- Ezt meg hol tanultad?

- Mindenkit ezzel etettem meg odahaza folyton. Lehetetlen Clarának is neveztek, mert képtelen szögekből dobtam be.

- Azt észrevettük.

Clara csak derűsen mosolygott, neki ez gyerekjáték volt. Még egy kosarat kellett szerezniük, és Mikenál volt a labda.

- Gyere, zsákold!

- Nem megy, túl alacsony vagyok!

- Majd segítek!

Ezzel Mike lepattintotta a lasztit a lánynak, majd leguggolt, úgy hogy a háta mintegy ugródeszka legyen, Clara elrugaszkodott, és az ellenfeleik csak ámulhattak, ahogy a levegőben egy szép ívet leírva végül a gyűrűbe csimpaszkodva ált meg, a labda pedig már pattogott is el a szépen kijátszott zsákolás után.

- Ez az! Szép volt!

- Jó, de most már lejövök. Kapj el!

És ahogy a pihekönnyű lány lehuppant, egyenesen a fiú karjaiba érkezett.

- Köszi!

- Te mondtad, hogy kapjalak el.

Közben a másik két fél csak huhogott nagyokat, de reagálni már nem volt idő, mert egy autó dudája félbeszakította őket.

- Jaj nekem! Már biztos kerestek... Mennem kell, sziasztok!

Villámgyorsan összeszedte a cókmókját és már ott sem volt. Tara azért csípősen megjegyezte:

- Belé ne zúgj nekem, mert ha őt veszik fel, akkor te kint maradsz!

Mike, mintha nem is hallaná, csak visszaintett Clarának, aki nem is olyan soká el is tűnt a szemük elől.

Két héttel később aztán Patty egy reggel nagyon izgatottan rontott be Clara birodalmába, kezében egy borítékkal.

- Megjött, itt van!

És már telepedett is le az ágyra, de tisztelettudóan átadta Clarának, aki villámgyorsan kibontotta, és a Sallangot átugorva, egyre szélesebb misollyal olvasta.

- Az iskola vezetésének döntése értelmében, az elért erwdményei alapján, ön felvételf nyert intézmenyünkbe...

Ez elég is volt ahhoz, hogy muint két dilis tyúk, elkezdjenek örömükben körbetáncolni.

- 81%, te jó isten... Te tényleg nem vagy semmi.

- Igen, de...

Ekkor állt csak neg Clara, mert eljutott a tudatáig, hogy ez mit jelent. Ezzel sajnos a nemrég szerzett barátai közül az egyiket kiejtette maga melll, és most nagy bánatosan leült az ágyára, és maga sem értette miért, de egy könnycsepp pottyant az ölébe eresztett kezére.