Bandaháború és családok
Másnap reggel aztán megkezdődött a készülődés a rejtekhelyen, és mintha csak egy őrült hangyabollyá változott volna minden, ide-oda rohangáltak a lakók, akik most tizenkét főt számoltak összesen, ahogy azt Greg legutóbb felmérte. Mindenki látszólag menetkész volt, egyedül Jo guggolt még mindig a kiválasztott járműve mellett, és valamit babrált.
- Te meg mit csinálsz még mindig? Már az este beállítottam mindent.
Gregnek ezen megjegyzésére Jo csak a fejét csóválta, majd félhangosan, inkább csak sajátmagának válaszolt.
- Nem teljesen. Egyenesben túl könnyen elemelkedik az eleje, kanyarokban pedig túlságosan tolja a hátulját.
- Aha... Vagyis...
Greg leguggolt és maga is belenézett a paraméterekbe, amiket Jo böngészett. Ő alapbeállításokon hagyott mindent, gondolván, hogy elvileg minden rendben lesz. Persze, most kicsit zavartan simogatta a szakállát, és kénytelen volt színt vallani.
- A baj az, hogy nem értek hozzá. Csak azt tudom, hogy kell összerakni.
Jo is csak halványan tudott pár dolgot a motorokról, hála az édesapjának, aki szintén motorokkal foglalkozott, bár nem ilyen fajtákkal. Amellett ő maga is oda volt a motorozásért, és minden álma volt, hogy egyszer megszerezze a jogosítványát, és két keréken járjon, ahova csak tud.
- A futómű beállításával lesz a gond.
Muradin volt az, aki nem is meglepetésre leguggot melléjük, és két intéssel előhozta a beállítások, azonbelül pedig a finomhangolás menüt, és néhány rövid mozdulattal beállogatott pár csúszkát, majd a rövid ügyességi játék megoldásával le is rendezte a dolgot.
- A dolog főleg a futómű, és a rugózás terén lesz. Kicsit lágyítottam a rugózáson, így könnyebben viselkedik majd a kanyarokban. Az elemelkedésről főleg az tehet, hogy egyszerre túl nagy nyomaték szabadul a hátsó kerékre. Az erőátvitel beállításával ez is megoldható, csak az kicsit tovább tart majd.
Mindenki nagyot nézett Muradin hozzáértő szavaira, és egyre többen gyűltek oda, hogy hallják a bölcs szavakat.
- Persze, ha jobb úttartást akarnánk, ahhoz feszesebb futómű kellene, csak épp az útfelület egyenetlensége miatt nem engedhetjük meg, hacsak nem akartok az első bukkanón fejreállni. A váltót úgy kell tudni beállítani, hogy a kanyarokból kifelé elég gyorsan jöjjön meg az erő, és jó legyen a kigyorsítás, viszont ne túl sok egyszerre. Ezek olyan apróságok, amikre oda kell tudni figyelni, ha az ember versenyre készül.
Miközben mindezt félig magának, félig a köré gyűlt hallgatóságnak elmondta, szinte oda sem figyelve tette a dolgát, egyszerre két kézzel dolgozva, ami láthatóan gyakorlottságra vallott.
- Te... Honnan tudsz ilyeneket?
- Nos, ha az ember a való életben is motorokkal dolgozik, és minden létező ilyen játékkal játszott már, amik erről szólnak, nem esik nehezére.
Muradin egy egészen új oldaláról mutatkozott be ezzel, és Jo arcára ez széles mosolyt csalt. Muradin folyton mindenért panaszkodott, mindig mindennel és mindenkivel csak baja volt, és minden apróságért folyton morgott, de most egészen különleges módon nyílt meg. A sok meglepett arc között persze Luala volt az egyetlen, aki sejtelmesen mosolyogva állt karba tett kézzel a hátuk mögött. Ő bizony tudott valamit, amit a többiek nem is sejthettek.
- Muradin...
- Mi az... ?
- A helyzet az...
Greg próbálta mindenféle módon megtalálni a helyes szavakat, de végül kénytelen volt beletörődő hangon kimondani:
- Megtennéd... Hogy a többit is... Beállítod?
Muradin először csak morgott egyet a szokott módon, mintegy úgy téve, mint aki megint zsörtölődik a semmin, de végül egy sunyi félmosollyal jelezte, hogy ez csak színjáték.
- Meglátjuk, mit tehetünk.
Így persze az indulást el kellett halasztani, mégis úgy érezhették, hogy megéri. Jo volt az egyetlen, aki ott ült egy kis széken, és végig figyelte, mit csinál a mester. Egy szót sem szólt, még annak ellenére sem, hogy mennyire kellemes, meleg érzéseket keltett benne a látvány. Hányszor, de hányszor ült ott apja mellett a műhelyében, és figyelte, hogyan dolgozik. Persze sokkal összetettebb volt, és mindenfelé szerszámok hevertek, mégis, ez a mostani látvány meleg, mégis keserű érzésekkel töltötte el.
- Jo? Mi a bajod?!
Luala térdelt le mellé riadtan, Jo pedig zavartan vette észre, hogy hatalmas könnycseppek csöppennek a kezére.
- Oh... Na ez új...
- Nem... Nem is tudtam, hogy ez lehetséges ebben a játékban...
- Tényleg...
Persze, nem ez volt már az első alkalom, mikor az érzelmek ennyire életszerűen kifejezésre tudtak jutni, csak épp annyira eddig nem is törődtek vele. Jo letörölte a könnyeit, és az aggódó fiatal lány megnyugtatására megsimogatta annak arcát.
- Biztos, hogy semmi bajod?
- Persze, csak... Kicsit felkavart ez a látvány bennem dolgokat... Az otthoni dolgokat...
Raven megértően bólintott, és most teljes csend támadt. Talán most először gondoltak mind az otthoniakra, ami egyből elvette mindenkinek a beszédes kedvét. Még Muradin keze is lehanyatlott, és leült a hideg kőre. Luala egy percig csak tátogott némán, de mikor kijött végre a hang is, az is elcsuklott. Az ő könnyei is eleredtek, és próbálta ugyan visszafojtani, mégis az épp odaérkező Arrogantia vállába, kellett ölje a könnyeit, aki maga is kicsit idegesen nézegetett körbe, de mindenkin látszott, mit éreznek. Greg és az ikrek össze is dugták a fejüket, miközben legidősebb társuk képeket kerített elő amiken a családja, és az unokái szerepeltek. A legidősebb unokája már egyetemre járt, a legkisebb pedig még most tanult járni. Jo is tudott pár képet mutatni magáról, és a barátairól, amik persze a barátja fiókjában, egy rejtett kis mappában rejlettek, amiről persze csak Jo tudhatott, hiszen ő használta a második legtöbbet. Mindannyian megállapíthatták, hogy a lány teljesen valósághűvé tette a külsejét, és láthatták azt is, mennyire boldog is a barátai körében. Raven volt persze aztán, aki végül kicsit keserűen megjegyezte:
- Vajon velünk is ilyen boldog tudnál lenni?
Persze ő maga is már készen állt a képekkel, amiket nem tú lelkesen, mégis kis izgatottsággal várt, hogy megmutathasson. Jo felnézett a többiekre, és kicsit szégyellősen sütötte le rögtön utána a szemét, mielőtt válaszolt.
- Bár itt is lehetne ilyen képeket készíteni... Elküldhetnénk a családjainknak, hogy lássák, jól vagyunk.
Mind pont ugyanerre gondoltak, de Raven megjegyzése mögött az a tény is állt, hogy reményeik szerint egyszer majd ki is szabadulnak majd innen. Az ő kérdése akkorra vonatkozott, de már az ötlet maga, hogy ilyen módon üzenhetnének, és egyben maradandó emlékeket szerezhetnének, elég volt neki.
- Ez mi?
Persze Meiya, aki szokás szerint a menüjét böngészte már a gondolatra is, persze, hogy talált valamit, és rögtön meg is osztotta a többiekkel.
- Ne már... Ez...
- Egy Selfie alkalmazás?
- Nem lehet igaz... Hogy is van az a mondás?
- Kérj, és megadatik?
- Igen, az!
És milyen igaznak is bizonyult ez a mondás ebben az esetben. Eddig nem volt ilyen menüpont sehol sem, vagy legalábbis felfigyeltek volna rá, de most, szinte a semmiből ott termett, mintha a játékot irányító AI, C.H.A.O.S. figyelné őket, és teljesítené a vágyaikat. Valahogy mindig meglepően kapóra jött mindenféle, mindig akkor, mikor a legjobban kellett, vagy csak jól esett volna nekik.
- Mehet?
Mind összeálltak, és Meiya kamerájával, ami időzíthető volt, egy nagy csoportkép készült, ami pillanatokon belül mindenki fiókjára megérkezett.
- Na, ezt sem gondoltam volna.
- Mit, hogy egyszer még szelfizni fogsz?
Greg jót nevetett a felvetésen, de csak jókedélyűen csóválta a fejét.
- Ugyan, ezt még az én fiatalkoromban is csinálták már az emberek. Inkább arra gondoltam, hogy nem gondoltam volna, hogy mind elférünk majd a képen.
- A modern technika csodája.
-Az...
Ezen persze jót nevettek, csak épp azt nem tudhatták, hogy azon a napon nem csupán ők, de a Firma Corp, és a családjaik is kaptak egy kis ajándékcsomagot e-mailben. Volt, aki csak nézegette a képeket sokáig, nem tudva, mit is kezdjen vele, mielőtt rájöttek, hogy egyik hiányzó rokonuk szerepel rajta. Ez a kép, rajta azzal a tucatnyi emberrel, aznap nagyon sok szembe csalt könnyeket, hisz vidám, optimista mosolyuk bíztató jel volt. Van még remény, hogy egyszer mind hazamennek.
Nagyjából két órás késéssel érkeztek meg aztán a Pretzeliers területére. A csapat nem motoros fele nem léphetett át egy határolón, így egy kisebb kerülővel kellett egy magaslatra jutniuk, ahonnan jó rálátásuk nyílt a szigetet több-kevesebb kanyarral, és gyors egyenesekkel tarkított körpálya célgörbületére, mert egyenesnek enyhe túlzás lett volna nevezni. Az ellenfél csapat összesen nyolc főt számlált, és láthatóan mindenre felkészített gépekkel érkeztek. Meg is érkeztek a külön erre a mini játékra vonatkozó szabályok, amit mind nyugodtan áttanulmányozhattak.
- Három kör a sziget körül, a szabály, hogy nincsenek szabályok, amelyik csapat bármelyik tagja elsőként ér célba, az nyer.
- Elég egyszerű szabályok.
- Az, csak nehogy erre az egyszerűségre faragjunk rá!
Ebben teljes volt az egyetértés, és ennek fényében sorakoztak fel a közben fényes csíkokként a töredezett aszfalton kirajzolódó rajtrácsra. Az első három sor lényegében a Pretzeliersé volt, akik fekete alapon nyolc különböző színmintára festett sportgépeikkel. Legelöl, a vezér gépe arany festéssel ékesítve, nyilván ő volt a favorit egy ilyen futamon. A 9. Starthelyre Jo állt be, amit azért szavaztak meg, mert elviekben az ő gépe volt a leggyorsabb, bár az ikrek is hasonló jószágokon lovagoltak, és a fő feladata az elővédség volt, vagyis előre loholni, és igyekezni szétzilálni a másik banda sorait.
- Vágjunk bele!
Mikor már mind felsorakoztak a helyükre, elindult a visszaszámláló, ami 12-höz ért, mikor felbőgtek a motorok, Jo pedig minden idegszálával a most még világító piros lámpákra koncentrált. Még hat másodperc, és a jobb keze három ujja kissé idegesen markolászták a kuplung kart. Három, és mindenki figyelme a lámpára fixálódik, kettőre még egy utolsó rövid gázfröccs, hogy ne fulladjon le a rajt pillanatában, egy, és minden ízében megfeszült az összes versenyző fél.
- Nyomás!
Hangos dudaszó jelezte a rajtot, valamint egy automatikus kommentátor hang is ordította a háttérből, amire a nézőtérre szorultak csak kapkodták a fejüket. Jo felengedte a kuplungot, egy pöccintéssel egyesbe tett, és bár az első pillanatban kissé felágaskodott, mégis szépen rúgta el magát, nyomában Laux, akivel surranópályán, a Pretzeliers több tagját is kétoldalt megkerülve cikáztak előre.
- A 23-as elképesztő rajtot vesz, és nyomában a 6-ossal sorra hagyják maguk mögött az ellenfeleket!
Jo maga választotta a 23-as rajtszámot, ami állítólag valami kabalája volt, és ez most is szerencsét hozott neki, látszólag. Lauxnak a 6-os jutott, de neki igazából édes mindegy volt. Most mindketten látványosan kerülték meg az egyik Pretzeliers tagot a másik után, gyakorlatilag állva hagyva őket, míg a többiek egy kicsit hátranaradtak, egyedül Muradin volt, aki nagyjából képes volt még könnyen megkerülni pár embert.
- Az eszem megáll... Muradin jól belőtte nekik a beállításokat!
- Azért mégsem csak egy kókler a fickó.
Hamarosan kitűntek azonban a látókörből, mikor az út egy hosszú, szűk balkanyart vett, de nem volt gond, az út túloldalán ugyanis egy hatalmas holografikus kivetítőn tovább tudták követni az eseményeket, valamint a térképeiken is láthatták vörös és kék pontokként az állást. Elöl egy magányos vörös haladt 666-os rajtszámmal, mögötte két kék, meglehetősen közel egymáshoz, ezek voltak Jo és Laux, hárommal mögöttük 800-assal Muradin, a sor végén pedig, nagy boly közepén, Greg és az ikrek, ott folyt a legkeményebb csata, oda-vissza tolódó eredményekkel.
- Ahogy vártuk, Jo és Laux megy elöl.
- Ők is voltak a leggyorsabbak a gyakorlád közben is. Reméljük, ez elég is lesz!
Közben elöl a 666-os lassan elkezdett ellépni, és bár Laux mindent megtett, nem tudta tartani az ütemet, így Jo intett neki, hogy soroljon be mögé, majd ő húzza fel magával. Sok, éles kanyar tarkította a pálya első szakaszát, amiket rövid átkötő egyenesek kapcsoltak össze, amikben alig kellett egyenesbe hozni a motorokat, sőt, itt-ott szikráztak a lábtartók, annyira le kellett engedni. Ebben a közegben a könnyű enduro sokkal jobban tudta tartani magát az amúgy szélsebes sportgéppel, és sikerült közeledniük az első helyezetthez is. Olyannyira, hogy a szakasz utolsó kanyarjaiban már látták maguk előtt. A pálya maga 21 km-t tett ki hosszúságban, így bőven volt hol helyet keresni, az első kanyargós részen Jo összesen 14 kanyart számolt össze. A második szakasz három hosszú egyenesből állt, amiket egy derékszögű, egy homorú szögű nyújtott, és egy dugóhúzóhoz hasonló, lefelé csavarodó kanyarulat kötöttek össze. Ez volt az a rész, ahol a jóval erősebb, kimondottan ilyen pályákra termett sport motorok előnye igazán kijött, és Jo és a 666-os elhúztak Lauxtól. A második egyenes több akadály is tarkította az amúgy sem könnyű utakat, méretes lyukak, törmelékhegyek, és feltötedezett aszfalt. Ezeket mrgkerülve azonban, a dugóhúzó után megkezdődött a harmadik szakasz, ami letért az autópályáról, le az utcaszintre, és keskeny utcákon, szeméthegyek között, szűk, derékszögű fordulókban folytatódott a hajsza. Jo könnyebben fordult, hála Muradin ügyesen hangolt beállításainak, Laux pedig megint közelebb tudott kerülni, olyannyira, hogy a 10 kanyaros útvesztő végén, az autópálya újabb felhajtóján már érintési távolságba kerültek. A kanyarból kiérve, a negyedik szakasz hosszú, elnyújtott, javarészt balos kanyarokból állt, itt a kanyarból kiérve Jo jobb íven jobban kigyorsulva odaért a versenyt vezető ellenfél mellé, és egy rövid gyorsulási verseny után, a következő balos fordulóhoz érve, kívülről már elöl volt, ám ekkor jött a kellemetlen meglepetés: az ellenfele szándékosan tovább eresztette a motorját, kishíján felöklelve őt, jobb ötlete nem lévén pedig le kellett hajtson az útról hogy megmeneküljön egy bukástól. Csúnyán nekicsapódott a szalagkorlátnak, de baja sem neki, sem a járművének nem esett, viszont a motor lefulladt ugyanezzel a lendülettel.
- Ne, csak ezt és most ne!
Muradin ekkor húzott el mellette, a látószöge jobb felső perifériáján pedig megjelent egy tíz másodperces visszaszámlálás, vagyis ennyi ideje volt visszatérni a versenybe. Rögtön nyúlt is a kulcs után, és idegesen indítózott, de semmi.
- Nézd! Mi lett Joval?
- El kell indulnia, másként kiesik a versenyből.
A nézők idegesen figyelték most inkább Jo mozdulatait, aki egyre idegesebben próbált életet lehelni a megmukkant motorba, miközben az idő pergett. Közben már a sor vége is elhúzott mellette, ő pedig kezdett kifutni az időből.
- Gyerünk már, te ócskavas!
Nagyot ütött a nűszerfalra, mire csodával határos módon, a motor újra duruzsolni kezdett, ideje azonban nem volt csodálkozni, megrántotta a gázt, és igyekezhetett menteni a menthetőt.
- Elindult! ELINDULT!
- Ez nem sokon múlt...
Az órán mindössze 0,0227 másodperc maradt, mikor elindult végre, és egy kis ideig eltartott, mire újra visszanyerte a ritmust, de legalább még versenyben volt.
Az élen eközben váltakozó erőviszonyok között folytatódott a csata, bár csak ketten maradtak. Laux a lassabb, techikásabb részeken volt előnyben, az ellenfele a hosszú egyenesekben.
- Na megállj!
Mikor leértek a szűk utcákra, Laux gondolt egyet, és abban a kanyarban, ahol látta már az előző körben is hibázni, bevetődött a belső, rövidebb íven, és hála a könnyebben kezelhető járművének, a tekervényes utakon hamar eltűnr előle.
- Szép volt, Laux...
A versenytársak sisak plexijére kivetítve láthattak mindent a versennyel kapcsolatban, Jo pedig elégedetten nyugtázhatta, hogy ha átmenetileg is, de náluk az előny. Előtte nagyjából célegyenesnyi távolságban haladt a mezőny vége, leghátul Phandoával, aki lassult, és hamarosan utol is érte. Először azt hitte, gondja támadt, azonban amaz intett neki, hogy soroljon be mögé, majd újra megrántotta a gázt. Jo végre megértette, mit akar, fel akarta húzni a tóbbiekre, hogy még legyen ideje előre kerülni. Még másfél kör volt hátra, így még Muradint isbutolérhette, ha elég jól tempózik. Mire elértek a negyedik szektorba, már utol is érte a bolyt.
Elöl persze Lauxnak voltak problémái, ugyanis a 666-os nagyon gyorsan utolérte, de ez érthető volt, hisz jóval gyorsabb gépen ült. A célrafordító előtti egyenes végén aztán be is vágott mellé, de nem elégedett meg az előzéssel, tisztán láthatóan felemelte a jobb lábát, és a csupán fél méterre tőle kanyarodó Laux sisakjába rúgott, aki ijedtében elvesztette az uralmát a jármúve felett, ami hirtelen felborult, levetette magáról, majd még hármat forgott a levegőben, gyakorlatilag atomjaira esett szét, majd átbucskázott a korláton, és a mélybe zuhant. Laux nagyot nyekkenve landolt, és hiába kelt fel, jármű nélkül nem tudott továbbmenni.
- És a 6-os kiesett! Milyen kár érte!
A gépi kommentátor fura beleéléssel közvetített minden apróságot, ami a pályán történt, és most teljes joggal lehetett dühös, hisz Laux nagyon csúnyán megjárhatta volna egy ilyen húzás miatt.
- Ez szemét húzás volt.
- Greg mondta, hogy nem játszanak szépen.
- De ez akkor is mocsokság. Csalással nem nehéz nyerni!
Meiya is teljes joggal volt felháborodott, de a szabályok nem tiltották ezt sem. Csak az volt a csoda, hogy fegyver nem volt egyiknél sem.
- Laux kiesett... Akkor lépni kell.
Jo intett Phandoának, aki tudta, mit jelent ez, és kiállt előle, ezzel szabad utat hagyva, és az első kanyar előtt rakéta módjára kilőve előzött a pálya közepén, és ijesztően mélyet fékezve jött előrébb három helyet is a kavarodásban, amit okozott.
- Engedd előre!
Greg intett ezzel az üzenettel Thereisnek, aki biccentett, jelezve, hogy vette az adást, Jo pedig pillanatokon belül a hatodik helyen találta magát. A kanyargós rész csiki-csukijában is kettőt könnyedén vadászott le, majd eredt Muradin után, aki épp egy hozzá hasonló alakkal, és hasonló járnűvével birkózott.
- Ez az!
- Oda nézzetek! Izzik körülötte a levegő!
És valóban, mintha lángra akarna gyúlni, a Jot körülvevő légörvény szabályosan izzani kezdett, és aki jól figyelt, apró fénycsóvákat láthatott elszállni körülötte. Shirayuki jót mosolygott, és csak az orra alá morgott valamit, ami erősen hasonlított a Clear Mind kifejezésre, amit talán csak Raven ha értett, mert összenéztek, és biccentettek egymás felé.
Jo a második hosszú egyenesben nem csupán utolérte a két choppert, de különösebb erőlködés nélkül megkerülte, és maga mögött hagyta őket.
- A 23-as hátránya most hat másodperc, de ha ilyen tempóval halad, a befutó izgalmassá válhat!
És valóban úgy alakult, ahogy azt a már szinte önkívületi állapotban lévő kommentátor jósolta: a távolság a térképen is szemmel láthatóan csökkent, a szűk utcákon szabályosan zuhant, és a felhajtón Jo már látta maga előtt a célt.
- Megkezdődött a véghajrá, és már szinte karnyújtásnyi a távolság a küzdő felek között!
Jo az utolsó három kanyarban dűlőre vihette. Egy pillanatig lehunyta a szemét, majd megrántotta a gázt, és meglódult előre, miközben akármilyen okból, de elkezdett dúdolni. Amit nem tudhatott, hogy a falnak csapódáskor beragadt a sisakba épített mikrofon, amiről nem is tudott, és amin keresztül kommunikálhatott volna a többiekkel, a többiek pedig mind hallották.
- Kezdődik a tánc. Mi is tegyük oda magunkat!
Greg és az ikrek egész eddig visszafogták magukat, de most alaposan rákapcsoltak, és pillanatokon belül csak nagx porfelhőt hagytak maguk mögött, ami teljesen összezavarta a mögéjük szorult ellenfeleiket. Muradin is pontosan ugyanerre gondolt, és egy kövér gázzal otthagyta az ellenfelét.
Jo és az előtte haladó 666-os szinte karnyújtásnyira voltak egymástól, jött az utolsó előtti kanyar, egy hosszan elnyújtott jobbos, ami a kanyar szerint a Körhinta nevet viselte, és itt már fej-fej mellett haladtak át. Egy jó kigyorsítás, és a brit versenyzöld gép már elöl volt.
- Egyszerűen elképesztő! A 23-as az utolsó kanyarra fordulva már egy orrhosszal előrébb van! Innen már csak sprint a célvonalig!
Az utolsó kanyar közepén voltak, és a balosban Jo a jobb ívről a pálya, és egyben a kanyar csúcspontot legjobban kihasználva már gyorsított ki, ellenfele pedig hiába próbált, esélye sem lett volna, de ekkor váratlan dolog történt:
- Ooooh! Ütközés! A 23-as a levegőben!
Az ellenfelenegyszerűen felöklelte, a motor pedig vadul meglódult, szabályosan ledobva magáról lovasát. Csak épp Jo észnél volt, elrúgta magát, és a repülés lendületével, fejjel előre kapta el ellenfelét deréktájon, vagy három métert repültek, mikor a megbokrosodott motorja telibe találta, és a két motoros szabályosan lerepült a pályáról. A 666-osé átrepült a korlát felett, Jo pedig egyszerűen pattant egyet az aszfalton, bukfencezett hármat, majd arccal az aszfaltnak csapódva csúszott a korlátig, ami megállította végre.
- JO!
Ebben a pillanatban mindenki be akart rohanni a pályára, de nem volt lehetőségük, hisz egy erőtér akadályozta meg, hogy bárki is beléphessen a verseny területére. Jo sisakja még szikrázott is, miközben egy pár métert csúszott az aszfalton, és most nem mozdult. Muradin ebben a pillanatban hajtott el a helyszín mellett, és egy pillanatig eszébe villant, hogy megálljon, de az ellenfele a sarkában volt, és egy ilyen eset után valószínűleg nem lett volna kedve sekinek sem újra megpróbálni ezt a futamot.
- És, a 800-as ér be elsőként a célba! A 23-as önfeláldozásával együtt is, a Team Frontrunners nyeri a versenyt!
Persze, miután Muradin beért, a pálya megnyílt, az AI ellenfelek eltűntek, a térképen az autópálya és környéke zöldre változott, de ezzel senki sem törődött, csak rohantak Johoz. Laux már ott állt mellette, és igyekezett lelket verni belé.
- Jo! Jo, térj már magadhoz! Hallod?!
A motorja pont telibe találta, így biztosan kellemetlen leérkezése volt, és most ájultan feküdt, félig lógott Laux karjai között. Meiya lecibálta a sisakját, és így pofozgatta. Arrogantia most átkozta magát, hogy nem tudott gyógyítani, de pár perces noszogatás után szerencsére Jo magához tért.
- Mi a... Mi történt?
Próbált felülni, de rögtön bele is nyilalt a fejébe a fájdalom, és nyögve dőlt vissza az oldalára.
- A Rohadt életbe... Nem lehetett volna finomabban... ?
- Mi az, hogy finomabban, te nagyon marha?! Megint játszod itt a hőst!
Jo felkapta a kezeit, hogy védje magát, de a dühös Raven is csaj az aszfaltba ütött bele. Képtelen lett volna megütni, pláne, hogy sérült volt, de egyébként is csak a tehetetlen harag tombolt benne, mert ez egy újabb őrült akció volt a lánytól, aki inkább nem is nézett senki szemébe.
A legrövidebb úton eljuttatták az első orvoshoz, ha lehetett így nevezni, ahol a helyi Field Medic, avagy gyógyító ellátta, és rá is parancsoltak, hogy ne merjen felkelni a helyéről, ami egy ágyon volt egy kis szobában, egy biztonságos helyen. Másnap délután persze Meiya volt az, aki látogatóba érkezett, és jó híreket hozott.
- A Frontiers is elbukott.
- Kevesen voltak?
- A Dragon Tamersnél kevesebben, de nem is voltak túl erősek.
- Az jó.
Persze Jo kicsit szomorúan mondta ezt, mert ő is ott akart lenni, de nem tehetett semmit a dologgal kapcsolatban. Meiya persze észre is vette ezt, és megcirógatta az arcát.
- Te már így is többet tettél a sikerünkért, mint amennyit bárki elvárt volna tőled, vagy bárki mástól.
- Tudom, csak épp a könnyű részből maradok ki?
- Annyi volt a dolgod, hogy pihenj, és ez parancs volt a két főnöktől, és a dokitól is. Személyesen rángattalak volna vissza ide a hajadnál fogva, ha nem.
- Ne csináld már, Lupe!
Persze jót nevettek ezen, de Meiya még mókásan hozzátette.
- Mivel te vagy a fiatalabb, én leszek a szigorú anyuci.
- Honnan veszed, hogy fiatalabb vagyok nálad?
- Csak tudom. Amúgy, nem szép, hogy lecseréltél Lualára.
- Te arról honnan tudsz?
- Az is legyen az én titkom! De mostantól viselkedj nekem, jó? Másként szigorú büntetés vár!
Persze most már magához ölelte a duzzogó lányt, és jót nevettek a saját butaságukon. Már csak egy csata maradt hátra a jelenlegi fejezetből, és az is a legnehezebb, de szerencsére még eddig mindent sikerült megoldaniuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése